A rákóczi túróst amiben pedig tényleg nagyon jó vagyok, sikerült romlott túróból megsütnöm. Ha valaki mégegyszer megkérdezi, hogy -de hát nem kóstoltad meg?- akkor sikítófrászt kapok. Főleg, hogy megkóstoltam, realizáltam, hogy hát ez bizony savanyú. Na de a zacskón az volt, hogy még öt napig jó, meg az is, hogy házitúró és este 10-kor ebből nem azt vontam le, hogy ez márpedig romlott, hanem azt, hogy a házitúró ilyen szar ízű, ez van. Szóval teljes lelkesedéssel két órai munkát tettem egy olyan dologba, amiről már az elején tudtam, hogy szar lesz, és ki kell dobni. Mert ügyes vagyok, és logikusan átgondolom a cselekedeteimet. Viszont egyel kevesebb tepsi süteménytől csorgatom a nyálam. 

Rákóczinak, ha valakit érdekelne rajtam kívül, semmi köze a sütihez, hanem egy Rákóczi János nevű szakácsmester alkotta meg, és az 58-as brüsszeli világkiállításon vált híressé.

Nagyi 87 éves és nem az a kifejezett modern-derűs típusú nagyi, a többit képzeljük hozzá. Ha hozzáképzeltük, akkor még adjuk hozzá mindehhez a spórolás legmagasabb vállfaját ami valaha létezett. Emiatt nem eszik például paradicsomot, csak akkor ha megtermett a kertben, a zöldségestől hozott paradicsom gonosz találmány, és sírva fakad ha mi eszünk belőle, mert pénzt adtunk ki ezért. A borsószezon bejöttével minden áldott nap megosztja velünk, hogy amíg le nem ért a borsó ők minden nap azt ettek, minden ételbe tettek belőle, még a túrósbatyu tetejére is szórtak. Mást nem is ettek amíg volt borsó, ergo ha nincs borsó a levesben borsószezonban, akkor sírva fakad. Tegnap még tovább fejlődött ezen a szinten, pedig már nem gondoltuk, hogy van még hova:

Anyu főz a konyhában.

Mama: Mit főzöl Klárikám? (anyám egyébként nem klára, csak eszembe jutott egy napirajz)

Anyu: Gombalevest meg gombapörköltet.

Mama: És honnan van az a gomba?

Anyu: Honnan lenne, hát a boltból.

Mama: (kifelé indul a konyhából, kezd hüppögni) Hjaj, mi bezzeg mindig az erdőben szedtük...

A terv az, hogy áttérünk a vadász-halász-gyűjtögető életmódra.

Hazamegyünk, aztán tornázni fogok, majd kitakarítom a wc-t meg a fürdőszobát, aztán sütök egy rákóczi túróst aztán nem eszem belőle, közben mosok három adagot, teregetek is emiatt, és ezt még ki is kell majd vasalni. Holnap kiporszívózok, de legalább délben kelek, nem eszek a frissen sült pogácsából és anyu somogyi krémeséből sem, hanem egész hétvégén összeszorított fogaim között csorgatom majd a nyálam mindenkire aki sütit eszik előttem. Klassz hétvége lesz. Ki kell a peugeot-t (hogy kell ezt írni vajh?) is takarítani, mert kb. annyi dzsuva van már benne mint egy kissebbfajta szeméttelepen. Iván ugyan még várna kicsit, mert így minden lelkifurdalás nélkül tud  morzsázni meg dobálni bármit szanaszét, de szerintem az azért már durva, hogy még mindig az őszi megszáradt sáron taposok a cipőmmel. Ilyen izgalmas programjaink lesznek a hétvégén. 

Tegnap meg voltunk a Melisszával az Ír kutyában, amit többszöri alkalommal próbáltam megszeretni, mert nagyon tetszik a hely, de a tegnapi után feladom, nem megy és kész. Pedig utánaolvastam a neten is, és szimpatikus, meg családi vállalkozás, és én is mindig ilyet akartam, de valahogy mégsem. Olyan érzésünk volt tegnap, mintha lennének a törzsvendégek akikre mosolygunk és kedvesek vagyunk, meg lennénk mi akiket nagyon szeretnének leköpni, de igazából még arra sem vagyunk méltók. Anyu nem értette a panaszomat, mert -kiszolgáltak nem?-. De igen, csak én olyan vagyok aki elvárja, hogy ehhez mosolyogjanak is rám kedvesen, nem tettetve, hanem őszintén örüljenek, hogy én oda bementem, és kértem tőlük egy pohár bort. Pedig tényleg nagyon jól néz ki a hely, hangulatos, jó a kaja és mégsem jön az érzés, hogy otthonosan elengedem magam, és ezentúl folyton idejárok majd.

Mi az? Korán kel, kenyeret süt, és nem a pék?

De, a pék.

Kolleganő kifejtése:

" a pasik nem tudnak két dologra figyelni egyszerre. Kivéve ha az a két dolog, két mell."

Mostanában lelkesen örülnek nekem emberek, akikről nemtudom, hogy kicsodák. Tegnap reggel miközben kivánszorogtam a buszmegállóhoz, elment mellettem egy piros suzuki, és dudált és a benne ülő ember kedvesen felém integetett, én meg néztem mint a birka. Nem ismerek piros suzukis embert, pontosabban valószínűleg mégis ismerek, csak nemtudom,  hogy van egy piros suzukija. Egy másodperc alatt viszont nem ismerek fel arcokat. Kettő alatt sem mindig.

Ma meg a 139-est vártam éppen a Sasadin, mikor egy másik busz beállt elém, de engem nem érdekelt, mert nem 139 volt ráírva. A mellettem álló nő viszont elkezdett bökdösni, hogy - magának kopogtatnak héj!- ezt másodjára sikerült felfognom, és odanéznem a buszra, ahonnan valaki iszonyúan kalimpálva integetett nekem, és közben dörömbölt figyelemfelkeltően az ablakon. Mivel pont rásütött a nap a fejére, ezért fogalmam sincs, hogy ki volt az, de közben a buszomat is felfedeztem hátrébb, úgyhogy intettem egyet a napfényfejű embernek és távoztam. Aztán elgondolkodtam, hogy vajon én keresztülhajolnék-e két emberen és dörömbölnék-e a buszablakon közfeltünést keltve csak azért, hogy a lent álló ismerős visszaintegessen. Nem tartom valószínűnek.

Szóval integető idegenek üldöznek. A Lorettával meg tegnap megállapítottuk, hogy ő nagyjából bármit el tud érni azzal, hogy magas-vékony-szőke és kedvesen tud mosolyogni. Ezek után nagyon zokon esett neki, mikor leüvöltötte egy biciklis. Pedig tényleg magas-vékony-szőke és mosolyog is, és ráadásul volt nála egy táska a vállán, két szatyor a kezeiben és még ezekkel a kezekkel egy dobozt is fogott plusszban, hát tehet ő arról, hogy az úton átmenve az autóknál kisebb járműveket már nem vette figyelembe?! Hát figyeljenek azok a biciklisták, ha szőke dobozzal mászkáló nőket látnak elárvultan. Ahelyett, hogy leszállt volna és felcipelte volna neki a dobozokat meg a szatyrokat a harmadikra. A piszok biciklista.

Elbuktam a harcot a szőr ellen, és ez szőrnyen elkeserít. Erről is a Loretta tehet amúgy, mert már tavaly kilépett a klubból, és legyantáztatta a karját is. A klubbot egyébként én alapítottam, és ketten voltunk benne kargyanta ellenesek, de Loretta elég hamar feladta. Azóta egyedül vagyok a klubban, most meg feloszlatom magam ünnepélyesen. Az vezetett az elbukáshoz, hogy mióta kisütött a nap és nem esik folyton a rohadt szemét hülye buzi eső, azóta észleltem magamon, hogy rátapad a szemem olyan nők/lányok karjára, akik pólóban vannak, hogy vajon neki szőrős-e vagy nem, és akkor most ez már ilyen muszájnak számít-e. Meguntam, gyanta lesz. Lassan leborotváljuk a hajunkat és a szemöldökünket is. Asszem már csak az maradt. 

Kíváncsi vagyok, hogy most divat a legyünk minél vékonyabbak, és legyen minél kevesebb szőr rajtunk, ezzel vajon a női nem lassú és végleges eltüntetését tűzték ki célul? Mire nekem lesz kamasz lányom, remélem addigra átalakul a szemlélet, és a kövér-szőrös nők lesznek a nyerők.

Kornélia és a gyerek történetében ma kiderült, hogy a gyerek Janó, mert egyértelmű és látványos volt a Janósága az ultrahangon. A vizsgálatot a szülőszoba mellett csinálják, ez állati praktikus a kismamáknak, nem paráznak így is eléggé. Kornélia is felfedezte várakozás közben, hogy bementek oda vagy nyolcan nagy hassal és bőröndökkel, ki viszont senki nem jött, ami szerinte elég aggasztó. De legalább nem sikítoztak hangosan. (azt majd legközelebb fognak)

Vannak jópofa ötletei is, hogy na jó nem kell most rögtön szülnöm, elég lesz pár év múlva egy lányt, akit majd elvehet feleségül a Janó. Aha, aztán egy fiút aki majd elveszi az addig született lányukat, és aztán szépen alapítunk egy kommunát ahol befont hajjal füvet szívunk majd meg vizipipázunk, a fiúk pedig megnövesztik a hajukat aztán befonjuk azt is. Ők félmeztelenek lesznek folyton, és majd tetoválunk rájuk békejeleket, meg hogy tej+kenyér, mert addigra annyira szét lesz szívva az agyuk, hogy elfelejtik a boltig, hogy mit kell venni. Boldog és nyugodt jövő elé nézünk.

A tegnapi napomban azért volt egy jó dolog is, mégpedig a pöttyös guru. Nekem találták ki, karamellás-túrós-mogyorós-tejcsokis cucc és iszonyúan durván édes. Imádom!

A reményeim nem váltak be annyira mint szerettem volna, mert bár hatkor már itthon voltam, de nem úgy, hogy trallalala-trallalala nem lesz műtét, hanem inkább úgy, hogy - Ne aggódj Zenóbia megmarad a lábad, ne aggódj Zenóbia megmarad a lábad - és ezt ismételgetem azóta is. Nem kell azért kétségbe esnem, mert még egy pár évig biztosan megmarad, addig kell szoknyát hordani gyorsan.

Nem is daganat ez, hanem egy rendellenesség miszerint plussz erek hálózták be a teljes izmot, és emiatt fáj. Ha ez a terület nem nő, és tavaly óta nem nőtt, akkor maradhat így ahogy van ha engem nem zavar, én meg direkt szeretem nyilván. Tény, hogy fáj azért, és lapossarkú cipőkre vagyok kárhoztatva, de még mindig jobb mintha kivágnák az izmot a lábamból. Ezt mondta a doki is, mert ha megműt nem marad izmom ami megtartson, szóval valami emelőkészülékkel tudnék csak közlekedni, kb. úgy képzelem mint Forrest Gumpnak volt kiskorában. Az a bajom, hogy minden esély megvan rá, hogy évek alatt még tovább nőjön ez a terület, mivel a 10 év alatt mióta megvan is nőtt valamennyit és majd az egyik éves kontrollon azt mondja a doki, hogy na hát ezt már muszáj műteni.

Iván szerint addigra feltalálják a kencét amivel bekenem, és egyből elmúlik, vagy ha mégsem, akkor az izom újranő, és csak addig lesz szar míg ki nem fejlődik megint. Szerintem meg kétségbeesés van, és pánik de majd összeszedem magam, és nem foglalkozom vele újabb egy évig, mert minek. De ma este pánik van, mert nem akarok rokkant lenni, bár járna ingyen parkolóhely. Velem nem történhet ilyesmi, ilyen mindig csak másokkal történik. Így sincs önbizalmam, szent meggyőződésem, hogy majd akkor milyen jól fogok kinézni, ha lefogyok két kg-t, addig meg ilyen csúf vagyok és kövér. Na most egy ilyen nőnek még pont arra van szüksége, hogy járókerettel közlekedjen. Bár a fogyókúrás problémáim valószínűleg háttérbe szorulnának.

Ráadásul még nyugodtan fel sem idegesíthetem magam (érzem ám én is az ellentmondást), mert akkor meg szívrohamot kapok, simán produkálom az ok-okozati összefüggést azzal, hogy az egyik betegségem miatti idegbajtól előjön a másik. Na jó, abbahagyom a nyafogást, mielőtt átmegyek ilyen nyugdíjas blogba, hogy minden bejegyzésben azon szenvedek, hogy itt fáj meg ott fáj, meg jaj a derekam meg a lumbágóm. A lumbágó említése nem jelenti, hogy kérek azt is, elég lesz ennyi is de tényleg.

Napsütés van, és nyílnak a virágok, és virágoznak a fák, és az orgona is nyílik, és illatok vannak, és méhecskék döngicsélnek és meleg van, nem fázunk és ehetünk fagyit, és sétálgathatunk, egészen holnapig amikor újra esni kezd a rohadt szemét hülye buzi eső. Ez lesz tuti. De addig örüljünk, mert napsütés van és nyílnak a virágok etc etc...

Nincs egyébként rossz kedvem, annak ellenére, hogy a délutánomat az ortopéd klinikán fogom tölteni 93 másik ember igen közeli társaságában, akik idegesek lesznek és majd nyavalyognak meg kiabálnak meg amilyen mákom van, még büdösek is lesznek. Állati optimista vagyok embertársaimmal kapcsolatban, de lássuk be ha egy orvosi rendelőről van szó, akkor ez nagyjából stimmel. Nem is értem, hogy én miért nem vagyok soha ideges ettől. Nyilván mert van annyi eszem, hogy azért mert hőbörgök nem kerülök sorra hamarabb. Más lehet, hogy igen azért mert hőbörög, de én biztos hogy nem, ezért nem is érdemes próbálkoznom, és nem is vagyok az a fajta. Jobb szeretek csendesen szemlélődni a konfliktus helyett.  

Arra akarok kilyukadni, hogy mivel nem először járok orvosnál, ezért tudom, hogy várni kell. Erre felkészülök, viszek magammal könyvet, jelen esetben kettőt is. Viszek vizet, ha szomjas lennék, és néha még valami csokit is, ha éhes lennék. (Most csak azért nem, mert már csak két kg-t kell fogynom.) Így felszerelkezve pedig békésen leülök és olvasgatok míg be nem hívnak, ami tudom, hogy lehet este 9 is akár. Vagy 30 alatt még tudom, hogy várni kell, de aztán az idő múlásával ez kiesik majd a memóriámból? Vagy az idegesítő gyerekeimmel nem merek majd kiabálni, nehogy felnőtt korukban pszichológusra szoruljanak, és ezért a feszültséget az orvosi rendelőkben fogom levezetni. Ez is lehet.

Pedig napsütés van ám meg minden. És nyílnak a virágok is.

Lassan át kell térnem a durvább káromkodásokra, úgyhogy ha idén sokat esik, akkor jelentős mértékben fejlődni fog a szókincsem ezen a területen.

Tegnap óta rájöttem, hogy van egyébként lábkrémem is. Egyszer használtam eddig, így fennáll a veszélye, hogy a nyári szandálokban nem lesz eléggé pihe-puha a sarkam. Affene. De még nem késő Zenóbia, még nem késő! Pénteken meg arra jöttem rá, hogy mégsem lesz audrey hepburnös táskám, mert sajnos közelről nézve nem váltották be a reményeimet. Lesz helyette majd valamilyen tarisznyám, majd körbenézek ilyen bahiás boltokban.

Az egyik kolleganő meg lelkes turkálós és időnként vesz dolgokat amik rá nem jók, és behozza, hogy hátha ránk meg igen, és ma igen és nekem. Ebből következően van új ruhám, 300 Ft-ért és nagyon cuki. A Z-nek nem tetszik, de neki az sem tetszett mikor tornacipőt húztam a farmerszoknyámhoz, szóval az ő véleményére nem adunk. A kolleganő már tavaly is hozott nekem így egy ruhát, múlt héten meg valaki más hozott turis ruhákat ide a bankban, és ott meg egy lenszoknyát vettem 300-ért. Ahhoz képest, hogy magamtól nem megyek turiba, mert nem bírom őket, mert sznob vagyok, az idei adagom már megvan. Régebben még próbálkoztam, hogy na majd én túrok, de soha nem találtam semmi jót, csak zavart a szag meg hogy használt és hogy hát azt már mások hordták könyörgöm, akikről nem tudjuk, hogy kik. Hát így vagyok én ezzel, de ha valaki idehozza nekem helybe, és még jól is néz ki, akkor azért örülök neki. Mindig is így szerettem volna intézni a vásárlásaimat, hogy én csak ülök és hoznak nekem egy csomó ruhát amiből válogathatok, csak nem feltétlen a turiból. Mondjuk úgy, mint Julia Roberts a Micsoda nőben, mikor pezsgővel és pizzával ücsörög a kanapén, miközben felvonultatják neki a fél boltot. Végül is tegnap este ittunk pezsgőt és ettünk hozzá epret, bár az ötlet onnan indult, hogy előbb az epret vettük. Akkor mostmár részemről jöhet a hitelkártyás dolog. 

Loretta ma büszke lenne rám, mert neki van ilyen heppje, hogy 25 fölött krémezni kell, mert különben lassan lepotyognak a végtagjaink vagy ilyesmi.

Vegyük sorra: a torna után lezuhanyoztam, közben használtam a dörzsi szivacsot a kritikus területeken, hogy ledörzsöljem az elhalt hámsejteket. Aztán jól megtörölköztem, majd bekentem a mellfeszesítő krémmel a dekoltázsomat. Következett a narancsbőr elleni krém, szintén a kritikus területekre, maszírozó mozdulatokkal bedörzsölődött. Majd a kimaradt részekre a testápoló, hogy friss és üde illatú bőröm legyen, és nehogy kiszáradt. Ezek után még az arcomra kentem külön éjszakai arckrémet, és szemránckrémet.

Az egy dolog, hogy ezt így mind félévente egyszer csinálom meg, mert lusta vagyok. De most komolyan. Normális dolog ez??? Nekem pedig még nincs is külön kéz és lábkrémem. Most akkor vegyek?

Az omlósz csirke reklámban a kiscsávót konkrétan kilógatnám az erkélyről amíg meg nem ígéri, hogy szoha többé nem mondja, hogy omlósz. A CIB reklámmenedzserei pedig komolyan gondolják, hogy azért fogok náluk megtakarítási számlát nyitni, mert majd egy év múlva adnak plussz ötezer forintot ajándékba?? na ne már. Bár végül is Iván rávilágított, hogy az már egy pár cipő, ha a megfelelő helyen veszi az ember. Ettől még szánalmas.

A másik szánalmas, hogy az előbb olvastam egy kedves kommentelő véleményét egy blognál, miszerint hogyan tartsuk meg illetve őrizzük meg szépségünket. Szerinte annyira egyszerű az egész, hogy keveset kell enni, sok folyadék, legyünk ápoltak, ne együnk szénhidrátot, és kapjuk meg a napi szeretet adagunkat. Gondoljuk ezt át mégegyszer. Együnk keveset, de abban aztán semmi szénhidrát ne legyen, de majd a szeretettel jóllakunk. Nyilván hitgyülekezetes.

Elvették az illúzióimat, mert most ment a Hogyan készültben a hogyan készül a csokis keksz rész és mostmár biztos, hogy nem dolgozhatok sose már kekszdobozolóként, mert mindent gépek meg a mechanikus karjaik csinálnak. Undorító ez a modern technika.

Az előbb értünk haza rokonlátogatásból, motorral persze, úgy kellett róla leemelni mert odafagytam az ülésre. A térdeimet azóta sem érzem, de hát végül is miért is kellene? Láttunk kicsike teknőst akit fantáziadúsan Tekinek hívnak, és most még egészen aranyos, de majd megnő. Nem túl izgalmas háziállat szerintem, bár lehet órákig nézegetni, hogy jé megmozdult. jé, most meg nem. 

Voltunk misén is, ahol az aranyos nagyon idős papbácsi mindig úgy tűnik mintha elfelejtette volna, hogy hol tart, de még így is 20 perc alatt végez az egész misével, ami az ilyen ritkán járóknak mint én, pont megfelelő időtartam. Aztán kaptunk sült csirkét is, meg muffint is, de illedelmesen nem egyszerre ettük a kettőt.

Bezzeg a toronydaru készítésében részt vesznek emberi erők is, nem csak a mechanikus gépek mechanikus karjai. És a kekszek??!

Iván pedig ücsörög a konyhapultnál, és egyszercsak éjjel fél 12-kor lelkesen megkérdezi, hogy "na és mit csinálunk ma?"

A cím csak a miheztartás végett van, hogy az eső ebből tudja, hogy nem szabad neki esni. Főleg mert ma meg balerinacipő van rajtam. A lábamon, ami úgy tűnik megmarad, legalábbis ha hiszünk az én értelmezésemnek, mert a doki majd csak jövőhét kedden értelmezi az MR leletemet. De azt hiszem, hogy a "lényegi változás nem történt" mondatot nehéz lenne úgy értelmezni, hogy a cucc márpedig nőtt, szóval nem lesz műtét-nem lesz műtét-nem lesz műtét. juppi. (legalábbis nagyon-nagyon reméljük ezt, reméljétek ti is)

Loretta megállapította, hogy akkor most életem végéig egy 11 cm hosszú, 3 cm széles daganattal a lábamban fogok mászkálni, ami időnként még fáj is, de jelen pillanatban ennek direkt örülök, úgyhogy nem vagyok normális, vagy én vagyok alien. Az utóbbira tippelünk.

Most nem azért mondom de már megint esik, ami azért is rohadt kiszúrás velem szemben, mert reggel még nem esett és így felvettem a szép világos színű cipellőmet, én hülye. De akkor most holnap már tényleg nem fog esni ugye? ugye?

A mai napnak végül is mindegy, mert délután meg megyek MR-eztetni a lábamat, irtó klassz lesz az is. Még jó, hogy nem fejlődött ki rendesen a klausztrofóbiám, hanem csak lelkem rejtett zugában kiabál, hogy nem akarok befeküdni egy csőbe! Persze azért én lelkesen befekszem kb. 40 percre, miközben még tűvel is fognak szurkálni, mert azt sem úszom meg soha. Ezek után még várok majd pár órát a kiértékelésre, amiben reméljük nagyon, hogy nem az fog szerepelni, hogy nőtt a lábamban a cumó, mert nem akarok műtétet. Ha figyelembe vesszük, hogy épp most próbálok leállni a szívgyógyszerről a két évvel ezelőtti műtét után, épp most próbálom kideríteni hogy a lábamat műteni kell-e egy jóindulatú daganat miatt vagy nem, és azt már sikeresen kiderítettem, hogy nem lehet fogszabályzóm, mert kiesne tőle az összes fogam, ez lehetne egy 80 éves ember blogja inkább, nem pedig egy 29 évesé. Remélhetőleg én előre letudom az összes ilyen kretén betegséget, és akkor vígan visszaszokok majd a dohányzásra és zsírt fogok enni cukorral, meg kólát is iszom majd kávéval. Pedig a kólát utálom, de akkor is inni fogom.

Iván meg lebukott, mert galád módon csak kihasznál. Tegnap sikerült úgy hazaérnünk, hogy pont a buszom mögött jött, emiatt egy megállóval előbb le is szedett róla, hogy onnan már autóval szállíthasson haza. Ennek nagyon örültünk mindketten, aztán bevallotta, hogy csak azért mert így kinyitom neki a kaput. Távirányítós kaput akarok.

Kornélia pedig mióta terhes rájött, hogy milyen klassz lenne bulizni egyet, és hogy a barna rizs spermaízű. Ezzel még kicsit dobott a mai napomon, mert azt eszek majd ebédre. 

Tudom, hogy mindenki másnak is rossz, hogy ilyen idő van, de nekem a legrosszabb, és én utálom a legjobban. Valamiben muszáj a leg-nek lennem na.

Ma már kénytelen voltam az esernyőmet is kinyitni reggel, mert eddig tartottam magam, hogy elég nekem a micisapka a fejemen, de ma feladtam, és mélyen lesújtva az utolsó 100 méterre kinyitottam az ernyőmet. Addigra már pont szarrá áztam. Utálom az esernyőket is, mert itt pesten teljesen lehetetlen őket használni, mert a megállóban annyian állnak, hogy ki sem lehet nyitni, ha mégis kinyitod akkor valakinek kinyomtad a szemét. Aztán a tömött buszon lehet lerázogatni róla a vizet, meg ha hegyes vége van akkor lehet bökdösni az utasokat, hogy örüljenek ők is hogy neked van esernyőd.

Egyetlen egyszer rendeltem az avonból egy pöttyöset, hogy na, azt még én is szivesen fogom hordani. Az első esőnél vidáman előkaptam, majd kicsavarta a kezemből a szél, és elpattant három darab tartócérna vagy mi, így aztán kihajítottam és megáztam. Azóta ha nagyon esik veszek az ilyenkor rögtön előbukkanó esernyőárusoktól 500ft-ért egy egyszer használatosat. De tényleg, száraz időben elbújnak egy földalatti rejtekhelyen az ernyőikkel, és imádkoznak hogy essen már-essen már?

Te jó ég, kisütött a nap! most akkor hogy utáljak tovább dolgokat?!

na jó, akkor utálom azt, hogy a napsütés még nem annyira meleg, hogy a Kornéliával (meg a gyerekkel, azért írom ilyen kicsivel, mert még kicsi) délután már a Zöld pardonban ücsöröghessünk. Helyette még mindig Simplon, amit imádunk, bár mióta nem dohányzunk kevésbé. De legalább van finom zöldalmás teájuk, meg karamellás macchiatojuk is.

Még mindig süt a nap!

azt írja a mai horoszkópom, hogy mindenképpen töltsek sok időt a napon, hogy feltöltődjek éltető energiával...

a horoszkópkészítő ember gondolom pikkel az ikrekre és most röhög a markába.

Szeretnék otthon lenni és esős időben megnézni a gilmore girls-t első évadtól az utolsóig, a kanapén ücsörögve pléd alól, és lenne a kezem ügyében forró tea meg süti, estefelé egy pohár bor is odakerülne valahogy. Drukkolnék közben végig, hogy Luke és Lorelai egymásra találjon végre végképp. 

Szeretnék bemenni az alexandrába, és megvenni az összes könyvet amit csak megkívánok, és szeretném ha lenne ikeás piros könyvespolcom mire hazaérek velük, és egyenként felpakolhatnám őket rá, és aztán egyenként újra levenném őket, beléjük olvasnék és örülnék, hogy de jó.

Szeretnék lefogyni három kilót.

Szeretném a móricz zsigmond körtéri alexandrát ajándékba megkapni, és átalakítani hogy ott tudjunk lakni. Az ezoterikus és lelki tanácsadó könyveket elosztogatnám, mert idegbajt kapni nem szeretnék.

Szeretnék őszi-téli-tavaszi-nyári ruhatárat alapdarabokkal, és mindezt egy gardróbban. 

Szeretnék több napig egyfolytában letehetetlen könyveket olvasni.

Szeretnék elmenni egy hétvégére egy barátnővel, és best magazint olvasni meg verseket, és sétálni, és igazából szerelmet meg született feleségeket nézni dvd-n, és közben dumálni meg nevetgélni, és pasikat kibeszélni és színészekről álmodozni, és közben fagyit enni az ágyban. 

Szeretnék táncolni, és becsípni annyira, hogy azt érezzem én vagyok a legszebb királylány a buliban.

Szeretnék life networkon fogyókúrás műsorokat nézni egész nap. 

Szeretnék unatkozó háziasszony lenni, és kideríteni hogy tényleg unatkoznék-e.

Szeretnék Veronában élni. 

Ön mit szeretne kedves olvasó? 

Szombaton hazajöttek anyuék aminek mi nagyon örültünk, ők már kevésbé, mert a napsütötte wellness fürdőből ahol egész nap áztatták magukat és főzni sem kellett meg kertet ásni sem, hazajöttek a hideg esőbe, ahol főzni kell és kertet ásni, ha majd eláll az eső. Vagy pedig azt kellene, hogy ássuk fel a kertet és csináljunk belőle egy nagy medencét. Ahhoz viszont kéne egy medencetisztító-vízcserélő munkást felvenni, mert különben nem lenne igazi a wellness életérzés. Esetleg lehetne, hogy amíg nem medencét tisztít addig a grillen sütne valami kis ebédet meg vacsit. A bungalót át lehetne alakítani neki egészen lakájos kis hellyé, pont befér egy gumimatrac a gereblyék mellé. Most már csak az kell, hogy mindezért ne kérjen egy forintot sem, mert a szülők nyugdíjából és a mi bankos fizetésünkből erre nem futja. Kizsákmányolók leszünk, és valaki olyat szerzünk, aki mondjuk tök béna volt, és nem jött össze neki a bankrablás, ezért élete végéig nálunk kell medencét tisztítania, hogy fel ne adjuk a rendőrségen. Ő lesz Jocó a medencetisztító. Mindig baseball sapka lesz rajta, és hawai ing bermudával.

Ivánnak meg vettünk tegnap pendrive-ot, egész este nézegette meg tapogatta, és öt percenként felmutatta, hogy "nézd, van pendriveom". Aztán megkérdeztem, hogy akkor ez most neki olyan-e mint amikor nekem van új cipőm. Szerencsére nekem meg az van, csak most nemtudom felvenni egyiket sem, (nem ám csak egy új cipőm van) mert az egyik szép világos színű és nem akarom, hogy sáros legyen, a másik meg vékonytalpú balerina, és amikor először felveszem, akkor ragyogó napsütéses száraz időnek kell lennie. Na ezért kell a nőknek 86 pár cipő, mert az is számít, hogy hány fok van és merről fúj a szél.