Napsütés van, és nyílnak a virágok, és virágoznak a fák, és az orgona is nyílik, és illatok vannak, és méhecskék döngicsélnek és meleg van, nem fázunk és ehetünk fagyit, és sétálgathatunk, egészen holnapig amikor újra esni kezd a rohadt szemét hülye buzi eső. Ez lesz tuti. De addig örüljünk, mert napsütés van és nyílnak a virágok etc etc...

Nincs egyébként rossz kedvem, annak ellenére, hogy a délutánomat az ortopéd klinikán fogom tölteni 93 másik ember igen közeli társaságában, akik idegesek lesznek és majd nyavalyognak meg kiabálnak meg amilyen mákom van, még büdösek is lesznek. Állati optimista vagyok embertársaimmal kapcsolatban, de lássuk be ha egy orvosi rendelőről van szó, akkor ez nagyjából stimmel. Nem is értem, hogy én miért nem vagyok soha ideges ettől. Nyilván mert van annyi eszem, hogy azért mert hőbörgök nem kerülök sorra hamarabb. Más lehet, hogy igen azért mert hőbörög, de én biztos hogy nem, ezért nem is érdemes próbálkoznom, és nem is vagyok az a fajta. Jobb szeretek csendesen szemlélődni a konfliktus helyett.  

Arra akarok kilyukadni, hogy mivel nem először járok orvosnál, ezért tudom, hogy várni kell. Erre felkészülök, viszek magammal könyvet, jelen esetben kettőt is. Viszek vizet, ha szomjas lennék, és néha még valami csokit is, ha éhes lennék. (Most csak azért nem, mert már csak két kg-t kell fogynom.) Így felszerelkezve pedig békésen leülök és olvasgatok míg be nem hívnak, ami tudom, hogy lehet este 9 is akár. Vagy 30 alatt még tudom, hogy várni kell, de aztán az idő múlásával ez kiesik majd a memóriámból? Vagy az idegesítő gyerekeimmel nem merek majd kiabálni, nehogy felnőtt korukban pszichológusra szoruljanak, és ezért a feszültséget az orvosi rendelőkben fogom levezetni. Ez is lehet.

Pedig napsütés van ám meg minden. És nyílnak a virágok is.