Hazamegyünk, aztán tornázni fogok, majd kitakarítom a wc-t meg a fürdőszobát, aztán sütök egy rákóczi túróst aztán nem eszem belőle, közben mosok három adagot, teregetek is emiatt, és ezt még ki is kell majd vasalni. Holnap kiporszívózok, de legalább délben kelek, nem eszek a frissen sült pogácsából és anyu somogyi krémeséből sem, hanem egész hétvégén összeszorított fogaim között csorgatom majd a nyálam mindenkire aki sütit eszik előttem. Klassz hétvége lesz. Ki kell a peugeot-t (hogy kell ezt írni vajh?) is takarítani, mert kb. annyi dzsuva van már benne mint egy kissebbfajta szeméttelepen. Iván ugyan még várna kicsit, mert így minden lelkifurdalás nélkül tud  morzsázni meg dobálni bármit szanaszét, de szerintem az azért már durva, hogy még mindig az őszi megszáradt sáron taposok a cipőmmel. Ilyen izgalmas programjaink lesznek a hétvégén. 

Tegnap meg voltunk a Melisszával az Ír kutyában, amit többszöri alkalommal próbáltam megszeretni, mert nagyon tetszik a hely, de a tegnapi után feladom, nem megy és kész. Pedig utánaolvastam a neten is, és szimpatikus, meg családi vállalkozás, és én is mindig ilyet akartam, de valahogy mégsem. Olyan érzésünk volt tegnap, mintha lennének a törzsvendégek akikre mosolygunk és kedvesek vagyunk, meg lennénk mi akiket nagyon szeretnének leköpni, de igazából még arra sem vagyunk méltók. Anyu nem értette a panaszomat, mert -kiszolgáltak nem?-. De igen, csak én olyan vagyok aki elvárja, hogy ehhez mosolyogjanak is rám kedvesen, nem tettetve, hanem őszintén örüljenek, hogy én oda bementem, és kértem tőlük egy pohár bort. Pedig tényleg nagyon jól néz ki a hely, hangulatos, jó a kaja és mégsem jön az érzés, hogy otthonosan elengedem magam, és ezentúl folyton idejárok majd.