Tegnap Kosheen koncerten voltam, ami sikerélmény volt, mert kiderült, hogy nem csak azt az egy számot ismerem tőlük amit gondoltam, hanem még legalább másik hármat. Nem lettem rajongó most sem, bár ez betudható annak is, hogy ha nem pont szemben álltunk a színpaddal, akkor már eléggé zörgősen hallatszott az egész. Jól szórakoztam ettől eltekintve, megfájdult a derekam a két és fél óra ácsorgástól, bár az is igaz, hogy sűrűn változtattunk helyet az ácsorgáshoz, láttam sok érdekes embert, egyet kockás pulóverben kockás nadrággal, kis túlzásnak tűnt. Mindent összevetve fel alá mászkáltunk az iszonyú tömegben, közben a vizes üvegem kupakját morzsolgattam, és amikor megálltunk ácsorogni akkor a többiek folyton rám szóltak, hogy nem is jó irányba nézek, mert nem arra van a koncert. Egyszer leültünk egy lépcsőre, ott elálmodoztam kicsit, hogy amíg ők megint nekiállnak sétálgatni, addig én olvasok kicsit, aztán  mégis mászkáltam tovább hősiesen, de asszem nem voltam kifejezetten bulikirálynő tegnap. Biztos máskor is elhívnak majd.

Mikor hazaértem, Iván nagy tanulásban volt, de közben megcsinálta nekem mára a szendvicseimet, és kaptam egy pöttyös gurut is még este, és egyet mára is, csoda-e, hogy igent mondtam. Aztán elmondtam háromszor, hogy ki kell pakolni az íróasztalból, mert ma hozzák a másikat, és akkor ezt meg elviszik. Ki is pakoltam, közben néha kikiabáltam neki, hogy majd húzgálja szét a számítógép azon zsinórjait, amikhez én nem merek hozzányúlni, vissza is kiabált, hogy mindjárt jön segíteni. Majd mikor már végeztem, és eltelt 20 perc, egyszercsak közölte, hogy ja, elfelejtette mondani, hogy nem is ma hozzák az új íróasztalt. De kaptam pöttyös gurut, na.

Ma meg céges vacsorára megyünk este a Paprika Étterembe, nagyon szeretem azt a helyet, minden egyes alkalommal aszaltszilvával töltött pulykamellet eszem krokettel és diómártással. Meg kéne tanulni diómártást csinálni.

Holnap már újra munka, vissza a valósághoz, meg a közlekedéshez, alig várom. Éppen kezdtek is hiányozni a buszos-villamosos élmények. Pedig jajj de meg tudnám szokni, hogy itthon vagyunk folyton. Iván épp rénszarvasfej alakú tésztát főzött a levesébe, és most azzal boldog. Ikeás, hát persze, hogy az.

Még csak egy napja tudjuk, hogy lesz esküvő, és máris okoztunk ezzel szerencsére főleg örömet, de azért némi rémületet, és magas vérnyomást is. Akik túl vannak rajta, azoknak pedig annyira durván hallani a hangján a kárörvendést, hogy az valami hihetetlen. De persze én tudom, hogy nekünk menni fog mindenféle gubanc és idegbaj nélkül, nagyon egyszerűen és gyorsan elintézni mindent, anélkül, hogy egy picike konfliktust is át kellene élnünk. Most gondolom már hangosan röhögnek.

A nagy örömben meg nem is említettem a lényeget, hogy két új nadrággal is gazdagodtam, és egy inggel is még, és három könyvvel is, nehéz lenne felülmúlni az elmúlt pár napot. De azért szivesen veszem a próbálkozásokat. Tényleg a Camponába kéne járni mindig vásárolni, egyrészt mert nekem való, nem túl zegzugos, az ember fogja magát és végigsétál két emeleten tök egyenesen a jobb és bal oldalon is, és kész. Azért persze ha kifelé jövök egy boltból, teljesen egyértelmű, hogy gondolkodás nélkül visszafelé kezdek el céltudatosan menetelni, és ha nem szól valaki akkor soha nem jövök rá. Na szóval a campona jó hely, csak ne akarjuk busszal megközelíteni, mert akkor egy szar hely. A promod is jobb, mert teljesen másfajta nadrág volt benne mint a pestiben, és ez ilyen pont nekem való nadrág lett, és szerencsére volt akciós ing is pont az én méretemben, és egy nagyon kedves eladó lány van, mindnek ilyennek kéne lennie. 

és a Family Guy-ban éppen esküvős rész van, amin Sting énekel. Na, ki az aki igazán szeret engem, és elintézi, hogy Sting énekeljen az esküvőnkön? Na? senki? tudhattam volna...

Nahát, annyi minden történt ma! Az eredeti terv az volt, hogy megvesszük az RMC-ben a motorhoz az oldaltáskákat, majd elmotorozunk velük velencére és eszünk lángost meg gofrit. A táska rész meg is történt, csak kicsit nagyobbat vettünk, kicsit olcsóbban és kicsit szarabb bőrből, viszont lényegesen jobban mutat. Aztán leautóztunk velencére, mivel bármilyen meglepő, esőre állt az idő. Persze mire leértünk, sütött a nap ami különösen azért szerencse, mert így jobban csillogtak a brilliánsok a gyűrűben, amit kaptam. Nagyon nagyon meglepett Zenóbia voltam, hogy lángos helyett lánykérés lett, de cseppet sem csalódott. Azóta kiderült számomra, hogy nagyon vicces úgy csinálni bármit, hogy közben folyamatosan az ujjamat bámulom, hogy mennyire csillog rajta a gyűrű. Iván rá akar venni, hogy karcoljunk vele üveget, de nem hagyom. Most boldog vagyok, kicsit részeg, Iván meg fogdossa a fülem, és szeptemberben esküvő. Nem hagyunk sok időt az idegbajnak.

Ezt most azért, mert régebben, mikor még képes lettem volna teátrális lenni, ezt írtam volna le annak a valakinek, aki orv módon elhagy engem, aki halálosan szeretem őt. Eszembe juttatták hozzám közel állók, amitől szomorú leszek. A szomorú mellett pedig hálás is, hogy mi Ivánnal jól vagyunk, ez abból is látszik, hogy kaptam ma tőle egy habcukorból készült legyet, azért mert a nagy szemeiről én jutottam eszébe. És azért is, mert két szórólapot hozott a pizzarendeléshez, hogy "így egyszerre ketten is tudjuk nézni, anélkül, hogy közben túl közel kelljen egymáshoz ülnünk."  Romantikus lélek az Iván.

Pilinszky János: Ne félj 

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Hárman, három különböző gépnél, három különböző szobában internetezünk. Ennél már csak az lenne jobb, ha egymással chatelnénk. Nem gondolom egyébként, hogy nem fogunk idáig eljutni az évek során, hogy a beszédre már nem lesz túl sok szükség. Majd robotok lesznek, akiket a számítógép előtt ülve tudunk irányítani, és nekem lesz egy Zenóbia robotom, aki majd megbeszéli az Iván robottal, hogy menjünk-e ebben a hónapban moziba, vagy inkább mindenki nézzen meg a saját számítógépén egy filmet. Ha éppen romantikus kedvünkben leszünk, akkor ugyanazt a filmet fogjuk nézni, egyszerre. De szép is lesz.

Volt régen a Jackson család című mese, abban már enni is csak tablettákat ettek, volt belőlük rántotta tabletta meg sonkás zsömle tabletta például reggelire. Meg mozgólépcsők is voltak a felhők között, azt hiszem. Nem akarok igazán ilyet. Szeretném magamnak megsütni a browniet, (amit meg is sütöttem amúgy, és már el is fogyott) és aztán meg is enném. Ilyen maradi öregasszony leszek, aki nem a robotjaival süttet, hanem ő maga akar. Emiatt majd bolondnak néznek, és mivel büntetni fogják, ha valaki nem értékeli a modern technika vívmányait, ezért leszedálnak és aztán ledobnak valami szimpatikus vulkán belsejébe. Iván pedig majd szomorúan néz, mert nem kap többé browniet, csak tabletta formájában.

Már olyan régen írtam közlekedéses élményt, ezért most megemlíteném, hogy tegnap reggel a buszon mellém leülő középkorú nő, egész úton dúdolgatott. Amúgy én tudok olvasni és zenét hallgatni egyszerre, de azért negyed óra után már simán el tudtam képzelni, hogy fejbe csapdosom a könyvemmel. 

Péntek van, és ráadásul hétfőn és kedden szabin vagyunk, emiatt most eléggé vidám vagyok.  Nem utazunk sehova, ezt csak azért mondom, mert mindenkinek ez az első kérdése. ők: és hova utaztok? - Én: sehova. - Ők: ó. Utazás helyett megyünk és szerzünk a motorhoz oldaltáskákat, amiket remélhetőleg ki is próbálunk, már amennyiben nem fog esni a rohadt szemét hülye köcsög eső. Rendelünk majd El toro-s pizzát, mert az finom, és az erkélyen fogjuk megenni, feltéve ugye az eső, meg a darazsak. A múltkor is kipakoltam a kaját szépen megterítve az erkélyre, mire jött Iván és lefújta az egészet chemotoxszal*, mert - de hát ha egyszer pont ott repült a dög-. Aludni is fogunk, délig. Íróasztalunk is lesz, végül mégsem az asztalosoktól, hanem Apu szerez a gyárból, ahonnan az elmúlt évben a 200 emberből 192-őt kirúgtak, így van választék asztalokból.

Lett ideiglenes lakónk is a Melissza személyében, aminek egyrészt örülök nagyon, mert végre együtt lakunk és ezt mindig ki akartuk próbálni, másrészt nem feltétlenül így akartuk ezt mégsem. Mivel eddig egy szép nagy magas fiúval lakott, most meg velem és az Ivánnal, aki ugyan szép nagy és magas fiú de azért ez így nem ugyanaz. Közhellyel fogok élni, mert az idő  mindent megold, (az idő minden sebet begyógyít)  amíg pedig ez a megoldás zajlik addig én azért örülök, hogy ott van velünk és lelkesen megpróbálok mindenféle kajákat letömködni a torkán. Gondolom, hogy ez valami üknagyanyai örökség lehet, hogy szent meggyőződésem, hogy ha valakinek valami baja van, akkor arra hatásos ellenszer valami süti vagy rántott csirke vagy mittudomén. Minderről pedig úgy vagyok meggyőződve, hogy nagyon jól tudom, hogy amikor ideges vagyok egy falatot sem bírok enni. Ma azért sütök egy browniet. Meg csinálok egy tepsi rakott krumplit, azért is mert Iván kedvence, meg azért is, mert vettünk másfél kg virslit a tescoban, ami kettőnknek elég emberes mennyiség, valljuk be. Iván három napja virslit vacsorázik, most ehhez a cseles megoldáshoz folyamodunk, hogy eldugjuk őket a rakott krumpliba. Aztán adok a Pi -nek is egy kg-t szerintem, és Melisszának is meghagytuk, hogy egyen bátran reggelire és ebédre is egy kis virslit.

*hogyan kell ezt leírni? chemotox-val, chemotox-szal, chemotoxszal, chemotoxxxal, chemotox megnevezésű irtószerrel..

Tegnap mikor ballagtam vidáman hazafelé a mellesleg gyönyörű i believe táskámat lóbálva a kezemben, a másikban meg a szintén gyönyörű grobys nejlonszatyromat az Iván vacsorájával, fura élményben volt részem. A szomszéd előtt álló autóból kiszállt egy fickó és nagyon mosolygott rám, én meg gondoltam magamban,hogy basszus biztosan ismerem valahonnan, ezért vigyorog ennyire, csak ugye nekem nincs memóriám, ezért udvarias lány lévén vágtam egy vigyort és egy hellót. A mosolygást nem hagyta abba amíg be nem értem a kapun, ott már kezdett gyanús lenni, hogy nem is ismerem, csak elmebeteg. Mint utóbb kiderült a vízminőséget jött ellenőrizni a szomszéd csajhoz, akitől elkérte a számomat, és felhívott, hogy ő a fickó az autóból és akkor most feljönne, vagy menjek le én. Nagyon értetlen voltam, hogy most mi van és ki ez és mit akar, mire elmagyarázta ezt a vizes dolgot. Mivel mondtam neki, hogy leszarom a vizünk minőségét, felajánlotta, hogy bejön a munkahelyemre és ott kávézás közben ismerkedhetünk. Egyrészt a szomszéd csajnak le fogom rúgni a fejét, mert mégis mi a jó istent képzel, hogy megadja vadidegen elmebetegeknek a számomat, az engedélyem nélkül. De tényleg, iszonyúan fel vagyok ezen háborodva! A másik tanulság ebből, hogy tényleg sokkal célravezetőbb a bunkóság és az előítélet, mert az, hogy a fickó vérig volt sértve a telefonban, hogy akkor most mégsem dughat meg vízminőség ellenőrzés közben az nagyon rémisztő annak fényében, hogy én csak rámosolyogtam. Többé nem teszem, tartom magam a bunkósághoz.

Ha az ember lánya nem vacsorázik, sokkal jobban hat az az egy pohár bor, viszont ugyanúgy hajlamos vagyok sok hülyeséget összehordani nagyon rövid idő alatt. De legalább a rohadék cserebogarakat sokkal bátrabban és cifra káromkodásokkal kísérve csapom agyon az erkélyen.

Nagyon kitartó pókjaink vannak, a dögök. Tegnap délután egy óriáspók tanyázott az erkélyünkön, Iván hősiesen elpusztította, bevetette a morteint nagy mennyiségben, aztán a napfénytetőt feltekerve paszírozta kicsit, aztán kitekerte és a papucsomat fegyverként használva agyoncsapdosta. Nem mondhatjuk, hogy nem mentünk biztosra. Miért kell ezeknek ekkorára nőni?

Ma reggel pedig kimentem a kapun, és alig tudtam bezárni, mert a kilincsen kb. harminc kicsike frissen született pókocska szaladgált vidáman. Én már nem voltam ennyire vidám, és megpróbáltam lerugdosni őket, ami a szűk szoknyám miatt igen vicces látványt eredményezett, és majdnem hanyatt is estem, így aztán feladtam. Azóta folyamatosan azt vizualizálom, hogy a kis mocskok elözönlik a kertet, a házat, a lakásunkat és szép lassan átveszik az uralmat, és felfalnak minket. Ez lesz. Újabban nagyon divatos bevonzani dolgokat, engem meg a hideg ráz ha meghallom, de jelen esetben ha hinnénk ebben, mondhatnánk, hogy a félelmemmel generálom a pókinváziót. Hah. (Vérszagra gyűl az éji vad.)

A szoknyának viszont volt haszna, mert reggel a villamosvezető megvárta míg szép lassan odasétálok és felszállok, nem csukta be az orrom előtt az ajtót, mint máskor szokta. De aztán lehet, hogy ennek semmi köze a szoknyámhoz, csak elbambult.

Korán lelépek ma, úgy érzem. Lehet, hogy még könyvesboltba is megyek, bár olyan jó lenne nem rögtön a hónap első hetén elkölteni az erre szánt pénzt, de mivel szerdán meg megyünk a Lorettával nézelődni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy előbb-utóbb veszünk is valamit, ez asszem hiú remény. De annyira szerencsés vagyok, hogy már régen kinéztem egy scholl papucsot nyárra, és ma meg Ágota hozott nekem egy 25%-os kupont hozzájuk. (biztosan ezt is bevonzottam)

És ha jobban belegondolunk, akkor egész hónapban örülhetek annak amit most megveszek, azaz boldog Zenóbia leszek, aki sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lesz, mint a sóvárgó Zenóbia, aki idegbeteg lenne és morcos. Azt meg egyszerűen nem akarhatjuk.

Ma is kevés időm volt, vagy inkább túl sokmindent terveztem be, mindegy. Ráadásul idegbeteg is voltam emiatt, de már elmúlt. Az viszont biztos, hogy tipikus női tulajdonság, hogy olyan dolgokon aggódom amik még be sem következtek, sőt, nem is biztos, hogy befognak. De én már előre stresszelem magam, és végiggondolom az összes lehető legrosszabb verziót és magamban már érzem is, hogy mennyire szar és jajj hát mi lesz így. Mondjátok meg, hogyan lehetne erről leszokni, mert borzasztóan utálom, de tényleg. Unom is. Nagyon szeretném magamévá tenni azt az eszmét, hogy - ráérsz majd akkor foglalkozni vele, ha már bekövetkezett -. Segítség. Csak hogy ne legyen egyszerű a helyzet, nem mindegy az sem, hogy milyen formában jön az a segítség, mert nekem semmi sem jó. Lehetőleg kerüljük a pozitív gondolkodást és az önszuggesztiót, azaz, hogy beszéljem be magamnak hogy minden rendben és még milliomos is leszek, mert ez nekem nem megy. Volt egy ismerősöm aki minden reggel elmondta magának a tükör előtt, hogy ő szép, ettől én kreténnek érezném magam, nem szebbnek. A kineziológia meg hasonló tudományok megint nem nekem valók, mert igaz, hogy én olyan megoldást várok ami kézzelfogható, hogy mondjuk lapátoljak el egy tonna trágyát és attól elmúlik, de a -bal karoddal csinálj óramutató járásával ellentétesen harminchat körzést, amitől úgy fogod érezni, hogy könnyebb lett a lelked - ez nem megy. 

Nemrég láttam a tévében, utca emberét kérdezték arról, hogy a gyógyszereket vagy az öngyógyítást/természetgyógyászatot részesíti előnyben? Nagyon kevesen mondták a gyógyszereket, én ezek egyike lettem volna. Nekem ez jön be, fáj a fejem beveszek egy algopirint, elmúlik. Az aggódás eltüntetésére ott a xanax gondolom, de ott még nem tartok, ez még csak a normál női aggódás, és hát hová is lennénk a világban ha a nők nem aggódnának. Azt nem lehetne, hogy aggódjon a többi nő tovább, én meg egy kicsit hadd ne. Légyszi.

Sirám befejezve, mesélek kicsit arról inkább, hogy az ikea kontra asztalos harcban ma az asztalos nyert. Ivánnak ugyanis nagyon nagy szüksége van már egy rendes íróasztalra, a munkához és tanuláshoz egyaránt. Az én gyerekkori íróasztalom pedig nem a megfelelő eszköz ehhez, főleg hogy ha rendesen beül elé, akkor a térdeivel felemeli az asztalt. Pedig van a fiókjain - kiáltsd, hogy GOURANGA és légy boldog! - matrica, még az első szigetemről, és egy belevésett nagy R betű, az nem tudom miért. A gyermekkori szekrényemen meg egy BUDDHA matrica van, azt asszem a Brigivel loptuk a Riff-Röff Rock klubból még tizenévesen, ahol egy sötét sarokban csókolóztam egy fiúval, akiről később kiderült, hogy nincs túl sok foga. Nagyon gyorsan távoztunk. Bezzeg akkoriban nem aggódtam, gátlástalanul matricákat (de hogy miért kizárólag vallási témájúakat vajon?) lopkodtam mindenhonnan és sötétben csókolóztam vadidegenekkel. Na jó, ilyen nem túl sokszor volt, általában azért megnéztem őket előbb tüzetesebben. Nahát, hogy elkanyarodtam itt az íróasztal témától, de legalább megtudtátok, hogy csupa vadonatúj és modern bútorral rendelkezünk. Szóval asztalos lesz, mert nem találtunk semmi tényleg szépet és olcsót, viszont asztalos rokonunk van kettő is, őket találjuk majd meg, hogy örüljenek.

Amúgy ma is vasaltam.

Lehetne egy nap igazán több mint 24 óra. Ma reggel olyasmi történt velem, ami szerintem vagy tíz éve biztosan nem, mégpedig, hogy magamtól felébredtem hétkor és alig tudtam visszaaludni. Szörnyű volt. A szörnyűséget feledtette aztán a szalonnasütés, ahol persze szalonnát nem ettem mert az hízlal, hanem inkább sült kolbászt meg hagymát meg paprikát sajjtal-sonkával töltve. Mert ezek nem hízlalnak, csak azért.

Majálison is voltunk, nem tudom miért ragaszkodunk ehhez minden évben, hogy elmegyünk, mikor minden évben egy szar. Most is az volt, és ráadásul még át is akart verni az egyik árus mikor a Keresztlányomnak szereztem névnapi ajándékot, mert egy ezressel kevesebbet adott vissza. Szóltam, és bevallotta, de ettől még rosszul esett, emiatt pedig rájöttem, hogy mégis naív vagyok, pedig azt hittem, hogy már nem. Pedig igen, mert alapból azt kellenne, hogy feltételezzem, hogy át akar vágni, én meg először arra gondoltam, hogy biztos én számoltam rosszul, és csak másodjára arra, hogy a köcsög azért volt ilyen kedves, hogy elterelje a figyelmem. Szóval még van hova fejlődnöm mégis.

A travelen pedig a luxushajón utazó műsorvezetőnek pont ugyanolyan mango felsője volt mint amilyen nekem is van. Ennek semmi jelentősége, csak úgy leírtam, hogy tudjátok. Vagy pedig esetleg az, hogy mivel ez az egyetlen mango felsőm, ezt különösen jó ízléssel választottam ki.

Este meg autóztunk Ivánnal, mert nagyon konspiratívan kitaláltuk, hogy pénteken autóval ment dolgozni, viszont motorral jött haza. Szombaton ezért aztán reggel ő motorral ment át hozzájuk, majd visszajött értem a szakadék Volvoval. Aztán a szakadék Volvoval lementünk a majálisra, majd hazajöttünk vele. Este pedig átmentünk ismét hozzájuk a szakadék Volvoval, majd átültünk a rokonok kék színű nemtudommilyen autójába, amivel elvittek minket a pesten otthagyott autónkig. Azzal meg megintcsak hazajöttünk.  Találóskérdés: Hány éves a kapitány? Út közben pedig nosztalgiáztunk, hogy jé én itt laktam az expasimmal egy fél évig, és itt ettünk kínait, itt meg fagyit egyszer amikor már nagyon szakítani akartam, de még nem tudtam kimondani. Iván meg a szomszéd utcába járt egy csajhoz néha, akinek már nem tudja a nevét. 

Lesz Tankcsapda is a Harmadik Első Érdi Fesztiválon, gyertek! Az első első fesztiválon voltam, klassz volt, 10 fokban másfél órát gyalogoltunk hajnali kettőkor haza, és közben szemerkélt az eső.

Meg még azon is gondolkodom, hogy anno az exnek volt egy kedvenc számítógépes játéka, ilyen lövöldözős, és nekem is tetszett és próbáltam vele játszani néha, de mire belejöttem volna, a sors közbeszólt. Most meg nem emlékszem a játék nevére, és baromira idegesít. Na és hogy mennyire kínos vajon három év után írni az iwiwen, hogy szia, tudom, hogy három éve nem tudunk egymásról semmit, de figyi! mi a neve a játéknak? Szóval hogy ez ciki-e vajon. 

Egyébként semmi fontos, kivasaltam vagy 15 inget, elég szar volt.

Ha már anyák napja, és a kretén horoszkópos ember erre ilyen kedvesen felhívta figyelmünket, akkor elmesélem, hogy sütök neki meggyes lúdlábat mert az a kedvence, és kap virágot is. Igaz, keresztbe tett, mert persze hogy ma kellett neki megvenni három kaspó petúniát, nem bírta volna ki még vasárnapig. Így vagy kap egy negyediket, vagy...hát kap egy negyediket.

Gondolom mindenki izgatottan várja, hogy mikor sikerül a maradék két kg-mat leadni, ezért tudósítok, hogy a dolgok mai állása szerint, már csak egyet kell. Ez holnap estére meg fog változni, mert megyünk Ivánékhoz szalonnát meg mindenféle kolbászokat és halakat meg hagymákat sütni, és ráadásul ehhez még én szolgáltatom a sütit is, úgyhogy durva lesz. De azért lassan de biztosan haladok a sors által nekem kitűzött cél felé. Ahh.

Viszont nemsoká hazamegyek, a kolleganő szerint undorító melegben, szerintem meg klassz. Reggel nagyon optimista voltam, a buszon végig azon gondolkodtam, hogy basszus, hogy elment már ennyi hónap az évből, már május van, az már nyár és akkor még négy hónap és utána jön a tél megint és hideg lesz és eső és úristen milyen kevés lesz a nyár, de szörnyű, és még ki sem ültünk sehova és fagyit sem ettün eleget, úristen. Aztán szerencsére észleltem, hogy egy hülye vagyok.

Most meg írt Iván, hogy kész a motor, dejó!

Mennyire lehet elmebeteg seggfej az a horoszkópkészítő, aki ilyet leír:

"Vasárnap ne felejtsd el édesanyádat felköszönteni anyák napja alkalmából! Öleld meg személyesen! Vigyél neki virágot addig, amíg nem a sírjára kell."

Fáradt vagyok, álmos, nyűgös és kicsit fázom is és rosszat álmodtam, nehezen keltem, negyven percig szundiztattam a rohadt telefont, és feltörte a cipő a lábam, és az Ágota megint hozott tulipánokat tegnap, amik csesztek kinyílni, átok ül rajtam nyilvánvalóan.

Hogy mitől vagyok fáradt és álmos az rejtély, mert tizenegykor már alszom, és eleget is szerintem. Szóval gondolom: csak. Tényleg rosszat álmodtam, egy barátomról kiderült, hogy transzvesztita és mindez a Dunában történt úszás közben, mire ő elszégyellte magát és el akart úszni messzire tőlünk, de aztán meggondolta magát, fejest ugrott a vízbe és többé nem jött föl. Fejtsük meg.

A cipő ami feltörte a lábam, a kedvenc piros cipőm, imádom, megvan vagy hat éve már és állati kényelmes, de minden évben eljátssza velem, hogy egyszer iszonyúan feltöri a lábam. Ivánnal még soha nem történt ilyen, szerinte azért mert ő olyan cipőket vesz, amik jók rá, a nők meg nem. De ha egyszer ez nem így van, mert tényleg a méretem és egy csomó cipő mégis feltöri és nem csak nekem, hanem más nőknek is. Ez megint ilyen génhiba lehet, hogy pisilni is sokkal többet járunk és ráadásul kettesben. 

Na mindegy, a tegnapi öt km sétám emiatt nem volt annyira élvezetes, de mondhatjuk megint, hogy hülye vagy Zenóbia, ha már fél úton fáj a lábad mint a szar, akkor miért nem ülsz fel a villamosra. Vajon ha séta közben még iszonyú fájdalmak is gyötörnek, akkor több kalóriát égetünk? Legalább ennyi hasznom legyen már a hülyeségemből. Meg még annyi is volt, hogy láttam egy fát amin nagyon sok rózsaszín virág volt, és nagyon sok ebből lehullott alá, már csak egy királylány kellett volna ahogy romantikusan ücsörög a fa tövében a mindent beborító rózsaszín szirmokon, de tényleg. Majdnem le is fényképeztem, de akkor már az idilli - de szépek a fák, meg a virágok és milyen jó illatuk van - gondolataimat elnyomták, a - de rohadtul fáj a nyüves lábam - gondolatok.

Este aztán kanapén takaró alatt depressziózós lány lettem, akinek a pasija folyton dolgozik, meg edzeni jár és sosem jön haza kilenc előtt, és ha hazajön akkor meg tanul. Ettem is egy pöttyös gurut amitől összeragadt a szám, és az jó volt. Szerencsére ez csak a tegnapi depresszió, mert amúgy nagyon jól elvagyok egyedül, sőt szükségem van rá, hogy néha órákig ne legyen a közelemben senki aki hozzám szólhatna. Iván meg így lesz izmos és okos, és nemsoká szabin leszünk két napig, amikor jut majd rendes időnk egymásra. Hétvégén meg azért elmegyünk végre vizet nézi, mert az már nagyon hiányzik, az a fajta vagyok akit leraknak bármilyen víz partjára és ott ücsörgök órákig és nézem boldogan, hogy - jé, víz -. Iván meg gofrit akar enni, szóval az érdekeinket összeegyeztetve lesz motorozás a velencei tóhoz. Már háttámla is lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni, elvileg holnap készül el.  

Nagyon izgalmas volt tegnap a matchben bevásárolni. Egyrészt már régen kellett összeadogatnom a dolgok árait, hogy kijövök-e a kétezer forintból ami nálam van, vagy nem. De kijöttem egy ezresből, mert nagyon jól osztom be a pénzt (háttérből sátáni kacaj hallatszik most) és még Ivánnak is lett meglepetés Toto tojás, és vegyetek Toto tojást mert összerakós játék volt benne, a kinderekben meg már folyton csak hülye egyrészes figura van. Akvárium volt benne karlengetős rákkal.

Másrészt pedig vettem két darab paprikát, amit lemérettem a mérős fiúval, aki miközben akkurátusan összecsomózta a zacskómat és szigorúan nézett rám, azt mormogta a mellette álló mérős lánynak, hogy - nézd má' direkt nem csomózza össze a zacsit, aztán majd belerak még paprikát - . Pedig elegáns fekete kosztümkabátba voltam, azt hittem nem tűnök lopósnak, de akkor mégis. A következő számomra fura esemény az volt, hogy a kenyeres saroknál egy néni kihozott vagy hat kenyeret szorosan magához ölelve őket, és hát valóban nem volt rajta kesztyű, meg semmiféle védőfelszerelés. Mármint amivel a kenyereket védhette volna meg saját magától. Egy kedves fiatal pár fiú tagja pedig megkérdezte tőle, hogy ezt mindig így csinálják-e és mégis hogy gondolja, hogy a mocskos kezével hozzáér a kenyérhez amit ő meg berak a szájába majd. Pfujj. A néni próbálta megnyugtatni, hogy de hát ő naponta vagy 20x kezet mos, de nem volt elég. Hát nekem ez fel sem tűnt, és nem is érdekel, azt a kenyeret még nyolcvanan összefogdossák mire én megveszem, sőt ha otthon leesik valami kaja a földre, simán megeszem azt is. Bár néha felmosok, az igaz. Finnyások ezek.

Ivánnal pedig intelligens beszélgetést folytattunk arról tegnap, hogy aki nem veszi fel a férje nevét az nem tisztességes játékos, mert találgatásokra ad okot. Az a verzió például, amikor bemutatkozik egy pár, hogy ők Kovács János és Kovács Erika, akkor ők most testvérek vagy dugnak. Vagy esetleg testvérek és dugnak. Jobb az, ha egyértelműek a dolgok. Aztán megivott három monyót, majd megcsinálta nagyon szépre az olvasós blogomat, majd halálra röhögtük magunkat egy olyan blogon, amiben minden bejegyzés végére oda volt írva, hogy - puszi nektek/puszka -. 

Az olvasós blogról most eszembe jutott, hogy a Cormac Mcharty féle Az út-ban még az is zavart, hogy végig következetesen csak pusztulás volt és halál, és semmi sem maradt ami élő, pár emberen kívül, az utolsó oldalak egyikén pedig szerepel néhány orchidea és páfrány megemlítve. Miért? Ha nagyon belemagyaráznék akkor lehetne a remény előjele, hogy majd a fiú megtalálja a jókat, de nem hiszem.  

puszka mindenkinek

A malackarajon volt egy bejegyzés az édes-sós kapcsolatról, emiatt eszembe jutott, hogy leírom nekem mik a legbizarrabb, mások számára időnként egészen brutálisnak tűnő étkeim, amiket néha megkívánok. (meg még nem írtam ma elég hülyeséget úgy látszik)

A bármilyen hús bármilyen kompóttal az annyira alap, hogy nem is méltó említésre, kivéve a szilvakompót, mert a szilvát semmilyen formában sem szeretem. Bár még gyerekkoromban nagymamáéknál volt a kert végében apró szemű sárga szilva, amit szerettem, nemes egyszerűséggel fosóka szilvának hívták. Gondolom van rendes neve is, de én azt nem tudom.

Szóval sajtos tejfölös tészta jó sok kristálycukorral. Túrós csusza kristálycukorral, mert a cukros szalonna finom. Pogácsa mellé nutellát kanalazni. Mézes sajtos kifli, szigorúan valami sós sajttal. Néha nyers uborkát is eszek hozzá. Sült krumpli epres shake-be mártogatva. A jelenleg külföldre távozott barátnőt viszont lehet, még én sem múlom felül mert ő azt állítja, hogy evett már mustáros lekváros kenyeret önszántából. Aztán a sonka kaláccsal meg a mézes, diós satöbbis bundájú húsok, de ezek nem túl meglepőek szerintem. Mi a fenét fogok kívánni terhesen, de most tényleg? Csoki és chips egyszerre, káposztás tészta szintén cukorral.

Milyen bizarr kajákat esztek?

Valójában alig vártam, hogy essen, hogy leírhassam a fenti címet végre már. Na jó, nem, de úgysem tud velem kiszúrni, mert örök gyanakvóvá váltam, és hordozom magammal a micisapkámat lelkesen. Ettől még ugyanúgy szarrá tudok ázni, de legalább büszke vagyok magamra, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a hülye...etc. eső ellen. 

Délután találkozom volt kolleganővel, nagyon fura, túl vagyok már egy pár munkahelyi barátságon és mind megszűnt, vele viszont nem is voltunk barátok, és mégis összefutunk félévente. Szigorúan félévente, ilyenkor két órában vázoljuk a történéseket, általában inkább ő, mert én unalmas vagyok, már évek óta ugyanaz a pasi és ugyanaz a munkahely, neki meg ezek szoktak változni, szóval érdekes meg minden. 

A munkahelyi dolgok tapasztalatom szerint mindig megszűnnek, de legalábbis majdnem mindig. Eleinte ez fájdalmasan érintett, de aztán volt két évig egy elmebeteg barátnőm, akitől drasztikus leválás útján tudtam csak megszabadulni, és azóta kemény vagyok és nem érdekelnek már az ilyen dolgok. Annyira tipikus példa mikor az egyik kolleganő terhes lesz, és mindenki örül és tapogatják a hasát míg el nem megy szülni, és ígérgetik, hogy majd meglátogatják sűrűn és jöjjön be minél többször, és majd milyen jó lesz, tartani fogjuk a kapcsolatot persze. Aztán lófaszt, frászt, mikor bejön a gyerekkel, akkor de édes meg de cuki, de fél óra után mindenki csinálná a dolgát, a látogatás meg elmarad, mert az embernek van saját élete és örül ha a saját barátaival találkozik. Ha az ember talál egy barátot a munkahelyén az tényleg nagyon jó, de nem kell ezt mindenáron erőltetni szerintem. Sokszor az erősebb egyéniség keres egy nála gyengébbet akit jól el lehet nyomni és beidomítani, a gyengébb pedig közben azt hiszi, hogy de jó barát, jé. Kegyetlen ez a világ, elnyomás és intrikák és pletykák, imádom a pletykákat.   

Most nem is zavar az eső így jobban belegondolva, mert ez már ilyen tavaszi zápor csak, és mire elindulok már nyoma sem lesz, max az esőszag, azt meg szeretem. Sétálhatnékom is van, ma csak a moszkváig lesz, de valamelyik nap már be kell iktatnom a nagyon egészséges környezetben (városmajor-móricz zs. körtér) folytatott öt km-es sétámat mert már nagyon hiányzik. A BAH csomópontig mondjuk néha nem ártana egy maszk, de igazából nem vagyok én ilyen igényes, a séta az séta akkor is ha szmog van és budapest. A barátnők a hibásak akik elköltöztek a mi városunkból, így már nincs kivel sétálnom, mert Iván nem egy sétás fajta. A múltkor rádumáltam, hogy menjünk át hozzájuk gyalog, ami ha nagyon durván lassan megyünk akkor is maximum 20 perc, de akkor már éppencsak vánszorgunk. Félúton eszébe jutott, hogy de hát nem is biztos hogy otthon vannak anyámék, és persze hogy nem voltak, így megúszta és hazavonszoltam.

A kolleganő akivel találkozom pedig ráadásul egy fogyókúrás sikertörténet, mert az elmúlt egy év alatt lefogyott 20 kg-t, vékony lett és izmos és készült róla portfólió, ahol gusztustalanul jól néz ki. A dög. Utálom az ilyen nőket, őt csak azért nem mert ismerem. De ha nem ismerném utálnám, nekem ne jöjjenek szembe velem ilyenek az utcán, mert a két kg súlyfeleslegem egyből 5 lesz, az önbizalmam meg 5-ről egyből kettőre csökken. Az olyan kommentelőket is utálom, akik beírják, hogy 165 cm és 53 kg, és már csak hármat kell neki fogyni, hogy ne legyen ilyen molett. Anyádat, mert én meg 165/60, és csak két kg-t és nem is vagyok molett most sem. Ettől ilyen nem normális frusztált elmebeteg az összes nő manapság. De tényleg, pár éve még ez egyáltalán nem volt téma, most meg mindenhonnan ez folyik. Nemrég láttam egy közvélemény kutatást, hogy ha választhatnál, hogy vékony legyél és szegény, vagy gazdag és kövér, akkor melyiket választanád, és állati nagy százalékkal győztek a vékony szegények. Meg sem lepődöm, a vékony szegény nőnek még esetleg van esélye kifogni egy gazdag-kövér pasit. 

Óh, és van pöttyös bögrém, csak hogy biztonságosabb témákra evezzek. Eddig volt piros alapon fehér pöttyös, de már kezdett lepattogzani meg ilyenek, és most kaptam fehér alapon piros pöttyöset. Tök jó. 

Közben a zápor is abbahagyta, annyira jó, hogy tavasz van, és mindjárt nyár, és sose legyen ősz meg tél, mert azt meg utálom. A telet mindenképp. Jövőhéten pedig vásárolhatok is végre-végre-végre, bár a bank iszonyúan igyekszik még így az utolsó pillanatban kitalálni valamit a fizetésemelés és a bónusz csökkentésére, nagyon találékonyak úgy veszem észre. Ettől még vásárolni fogok azért is, Loretta ezen röhög egy hete, hogy ezt minden nap megpróbálom vele megbeszélni, hogy akkor mit fogunk venni és hol, és mikor. Ő meg közben cselesen beszúr egy-egy történetet a pasijáról, amit én lelkesen meghallgatok, de csak azzal az ígérettel, hogy utána megbeszéljük, hogy mit fogunk vásárolni és hol és mikor és mit. 

Szerintem még sosem írtam ilyen hosszú bejegyzést. Közben Kowalskyt hallgatok, mert szeretem őket. Efotton hallottam egy pár éve, és teljesen nekem való dallamos rockzene. A félreértések elkerülése végett az Edda például nem az, annak ellenére, hogy 13 évesen az volt, szegény Pi-nek kellett jönnie velünk kísérőnek a koncertekre, mert egyedül nem engedtek el, ő meg utálta az egészet. Most már mondjuk megértem. Jó, előtte meg take that-es voltam, volt füzetem is amibe ragasztgattam a képeiket meg minden, de igazság szerint csak azért voltam take that-es, mert a bon jovit meg a guns n rosest már lenyúlták, és nekem ez jutott. A zenei ízlés alakulása ugye. Aztán a Pi elkezdte hangosan hallgatni a sex actiont meg a tankcsapdát, és gyökeres fordulatot vett az (életem) a zenei ízlés. Onnantól hippibe oltott alternatív punk voltam. Ezt úgy valósítottam meg, hogy a Hair volt a kedvenc filmem, batikolt pólókban jártam békejellel a nyakamban Kispál és Alvin és a mókusok koncertre, az utóbbira kék hajjal.  

Most meg megint esik.

és nem fogok többé úgy írni, hogy kowalskyt hallgatok, mert biztos emiatt írtam össze ennyi hülyeséget. Vagy az ebédemben volt valami. A génkezelt paradicsom.  

Iván edzeni van, én meg itthon egyedül, jellemzően ilyenkor jönnek elő a rohadék pókok. Na jó, csak egy pók, de nekem az is épp elég. Ráadásul a plafonon, és mivel nem akarom az este hátralévő részét kitekert nyakkal tölteni, hogy szemmel tartsam a pókot, így elővettem a porszívót és nem féltem (dehogynem) használni. Egy hős vagyok. A csőbe bekerülő pók biztosan meghalt ugye?

Tegnap este meg valami bogár iszonyúan be akart jönni a világos nappalinkba, ezért folyton nekiment az erkélyajtónak és koppant rajta nagyokat. Egy idő után aggasztani kezdett a dolog, és megkérdeztem Ivánt, hogy vajon milyen hülye bogár az ilyen. Mire azt mondta, hogy valójában az nem egy bogár, hanem egy óriási pók ami az egyik lábával kopogtat, hogy engedjem be. És én egy ágyban alszom vele.

Peugeot kitakarítva, de szigorúan csak belülről, kívülről még mindig iszonyú mocskos és macskalábnyomos. Kár, hogy nekünk egyik szomszédunk sem az a feljelentős fajta, mert akkor a mi hátsó szomszédunkat igazán feljelenthetnék, hogy a megengedett asszem 6 db macska helyett, 17-et tart. Nem vicc, tényleg annyit, nagy kövér dögök mind és átjönnek a mi kertünkbe autón járkálni és szarni. Nem kimondottan szeretem őket. A szomszéd utcában lakik egy bácsi, akinek még vagy 15 éve az volt a módszere, hogy elkapta és felakasztotta őket egy fára a kertben, hogy elriassza a többit. Gondolom hatásos volt, de ennyire azért mégsem utálom őket. A nyilvánvaló megoldás egy kutya, én is tudom. Nagyi viszont nem akar kutyát, és ha nagyi nem akar kutyát, akkor nem lesz kutya. Nem mintha elnyomásban élnénk.

Iván pedig mostanában tanulós Ivánná változott. Van egy elmebeteg fickó akinél úgy lehet eljutni a vizsgáig, ha beadod a házifeladatokat megadott határidőig, két hetente megírsz egy zh-t bizonyos ponthatár fölött, és ha sikerült mind az öt zh-d, akkor megírhatod a hatodikat. Ha a hatodik is sikerül, megírhatod az elméleti vizsgát, ami a gyakorlati vizsga előfeltétele. Mindezt levelezőn. Eddig egy emberrel találkozott, aki ezt végrehajtotta, gondolom a tanár fia lehet, vagy valami. Én különösen pikkelek a tanárra, mert ahelyett, hogy a velencei tó partján napsütésben ücsörögnénk egész hétvégén és néznénk meredten a vizet, Iván tanul. De legalább tisztaság van, és a körmöm is lakkos. 

A macskás szomszéd még piromániás is ráadásul, minden nap elégetnek egy köbméter szemetet vagy bármit, amit találnak. Szerintem fizetnek a mellettük levő zöldségesnek, hogy adják el nekik a dobozokat és a rohadt zöldségeket, hogy legyen mit égetni. Azt mondanom sem kell, hogy a szél mindig felénk fúj. Egyébként még mindig jobb, mintha soha semmi nem történne a szomszédban. Az előbb például bokszmeccset tartottak, de a látvány egyelőre nem kárpótolt a macskákért. De még fejlődhetnek. Igen, én meg kukkolok a kisszoba ablakából, jólvanna. Ha lenne blogjuk, beleírhatnák, hogy a hülye szomszéd csaj folyton bámul az ablakból, majd jól kilövöm csúzlival. De nincs nekik.