Zenóbia

Zenóbia

Lakótárs és virslik

2010. május 07. - Zenóbia

Már olyan régen írtam közlekedéses élményt, ezért most megemlíteném, hogy tegnap reggel a buszon mellém leülő középkorú nő, egész úton dúdolgatott. Amúgy én tudok olvasni és zenét hallgatni egyszerre, de azért negyed óra után már simán el tudtam képzelni, hogy fejbe csapdosom a könyvemmel. 

Péntek van, és ráadásul hétfőn és kedden szabin vagyunk, emiatt most eléggé vidám vagyok.  Nem utazunk sehova, ezt csak azért mondom, mert mindenkinek ez az első kérdése. ők: és hova utaztok? - Én: sehova. - Ők: ó. Utazás helyett megyünk és szerzünk a motorhoz oldaltáskákat, amiket remélhetőleg ki is próbálunk, már amennyiben nem fog esni a rohadt szemét hülye köcsög eső. Rendelünk majd El toro-s pizzát, mert az finom, és az erkélyen fogjuk megenni, feltéve ugye az eső, meg a darazsak. A múltkor is kipakoltam a kaját szépen megterítve az erkélyre, mire jött Iván és lefújta az egészet chemotoxszal*, mert - de hát ha egyszer pont ott repült a dög-. Aludni is fogunk, délig. Íróasztalunk is lesz, végül mégsem az asztalosoktól, hanem Apu szerez a gyárból, ahonnan az elmúlt évben a 200 emberből 192-őt kirúgtak, így van választék asztalokból.

Lett ideiglenes lakónk is a Melissza személyében, aminek egyrészt örülök nagyon, mert végre együtt lakunk és ezt mindig ki akartuk próbálni, másrészt nem feltétlenül így akartuk ezt mégsem. Mivel eddig egy szép nagy magas fiúval lakott, most meg velem és az Ivánnal, aki ugyan szép nagy és magas fiú de azért ez így nem ugyanaz. Közhellyel fogok élni, mert az idő  mindent megold, (az idő minden sebet begyógyít)  amíg pedig ez a megoldás zajlik addig én azért örülök, hogy ott van velünk és lelkesen megpróbálok mindenféle kajákat letömködni a torkán. Gondolom, hogy ez valami üknagyanyai örökség lehet, hogy szent meggyőződésem, hogy ha valakinek valami baja van, akkor arra hatásos ellenszer valami süti vagy rántott csirke vagy mittudomén. Minderről pedig úgy vagyok meggyőződve, hogy nagyon jól tudom, hogy amikor ideges vagyok egy falatot sem bírok enni. Ma azért sütök egy browniet. Meg csinálok egy tepsi rakott krumplit, azért is mert Iván kedvence, meg azért is, mert vettünk másfél kg virslit a tescoban, ami kettőnknek elég emberes mennyiség, valljuk be. Iván három napja virslit vacsorázik, most ehhez a cseles megoldáshoz folyamodunk, hogy eldugjuk őket a rakott krumpliba. Aztán adok a Pi -nek is egy kg-t szerintem, és Melisszának is meghagytuk, hogy egyen bátran reggelire és ebédre is egy kis virslit.

*hogyan kell ezt leírni? chemotox-val, chemotox-szal, chemotoxszal, chemotoxxxal, chemotox megnevezésű irtószerrel..

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr381980769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása