A fülbevalót elfelejtettem lefotózni, de ami késik, nem múlik. Meg különben sem jutottam számítógép közelbe a hétvégén, mert az új íróasztal végre megérkezett, és csak egészen kicsivel rondább mint a régi volt, de legalább akkora mint egy ház, így most a szekrény fiókjaiba csak igen keskeny kezű valaki tud benyúlni. A lényeg, hogy van. A számítógép viszont még szétszerelve, ezért én meg szomorúan nézek a fotózatlan fülbevalókkal együtt. Na de majd ma.

A hétvége egyébként majdnem leírtam, hogy jól telt, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is telt annyira jól. Mondhatni vegyes eseményekben volt részünk. Iván járt a legrosszabbul, mert jól beszedett egy felső légúti fertőzést, amitől a levegővétel is fáj neki, és tegnap estére 39 fokos lázat is szerzett hozzá, szóval ügyelet, antibiotikum, vizes borogatás, aztán szerencsére a láz lement, a héten otthon lábadozik majd. (nőnek az esélyeim a számítógépre emiatt) Elképesztő amúgy, hogy van az a mondás, hogy ha egy pasi beteg, akkor iszonyúan sajnáltatja magát, és szenved meg minden, és ez milyen szörnyű, vagy vicces vagy akármi. Szerintem az ő verziója még egy fokkal rosszabb, mert ő meg az istennek nem vallja be, hogy valami baja van, sőt, a végsőkig tagad, csak akkor nem, ha már nem bír.

Esküvőszervezés kérdésben is iszonyúan előreléptünk, megvan a sütis nénink, mert amihez nagyon ragaszkodom, az a házi süti, viszont ahhoz még jobban ragaszkodom, hogy ne nekünk kelljen megsütni. Szóval előreláthatólag Iván szerint kajacsatába fog fulladni a dolog hajnalra, mert ennyi süteményt senki nem fog megenni, de majd a maradékból főzünk pálinkát vagy valami más alternatív módon felhasználjuk. Nekem fogalmam sincs, hogy kell ezt megbecsülni, hogy egy ember hány darab süteményt fog megenni, vagy hogy van-e olyan, aki esetleg  több adagot is betol. Amikor két személyre főzök vacsorát, annak is általában az a vége, hogy adunk belőle anyuéknak is, és pakolok még másnapra is. Szóval nem ez az erősségem azt kell mondjam.

Mi bajom is lehetne, amikor végre nyár van, Ágota hozott nekem hortobágyi húsos palacsintát ebédre, irtó klassz egyedi fülbevalóm van amit a Lorettától kaptam, le is fogom majd fotózni, hogy lássátok ti is. Hű és ha felteszem a fotót, akkor majd lehet, hogy egyszer valaki aki nagy rajongóm észreveszi a fülemben a villamoson, és levonja a megfelelő következtetést, és autogrammot kell majd adnom. Izgi lesz.

Még az is van, hogy más nincs.

Csupán 8 és fél órát dekkoltam tegnap a szívkórházban, leginkább a semmiért. Gyógyszert továbbra sem szedek, ha rosszul lennék netán mégis, akkor vegyek be egyet, és várjam, hátha elmúlik. Teljesen megértem, hogy nagyon sokan vagyunk egy orvosra, azt is megértem, hogy ha nem úgy megyek oda, hogy épp kiugrik a szívem, hanem úgy, hogy tegnap éppen kiugrott, akkor nem tud velem mit csinálni, mert nem látja, csak azt, hogy most jól vagyok. Megértek én mindent, még azt is, hogy a jeleimet amiket küldtem a nagyon drága gépeken amiket rámpakoltak meg sem nézték, mert nem értek rá. Majd azért ma megnézik. Vagy holnap. És most már azt is felfogtam, hogy ha kisebb rosszullétem van, ami magától elmúlik, akkor ne foglalkozzak vele, és ne rohangáljak be a kórházba emiatt, mert nem tudnak erre mit mondani. Most az lesz, hogy mivel a gyógyszert én sem szeretném újra szedni, ezért teljesen ellentmondva önmagamnak, áttérek a pozitív gondolkodásra, reggelente és esténként fél lábon állva ismételgetem majd, hogy egészséges vagyok-egészséges vagyok-egészséges vagyok és közben a bal karommal majd körözgetek a jobb kezemmel pedig megfogom a fülem. Vagy valami ilyesmi, és közben mélyen hiszek majd benne, hogy ez segít.

Csomó ideje nem is írtam, pedig annyi de annyi csuda izgalmas dolog történt velem. Nagyjából semmennyi. Viszont nagy előrehaladást tettem, és megszabadultam a Pistike frizurától, most beatles frizurám lett helyette. De ennek már csak nőni kell még pár centit, és máris megjelenhetek a saját esküvőmön, ami azért elég nagy eredmény.

Szabira mennék, napoznék velence partján, lángost ennék gofrival, olvasnék naphosszat, este erkélyen ücsörögnék a borospohárral a kezemben, ami mindenki más szerint fagylaltoskehely, szerintem meg borospohár. Szép kék színe van. Minden héten eltörök egy poharat, emiatt a borospoharaink igencsak többfélék, de ebből még van három darab, Iván nagy örömére. Vennék fürdőruhát pánt nélküli változatban, hogy szépen barnuljak, óóh. Kivennék egy nap szabit csak azért, hogy a Lorettával nézelődhessünk és vásárolgathassunk, nagy szatyrokkal felpakolva fáradtan kávézgatnánk délután már a Leroyban, ahogy azt az ilyen lányoknak kell. Ehelyett egy óra után megunjuk az egészet, és megesszük Loretta kedvenc menüjét, amitől valószínűleg csak valami világvége eljövetel tudná eltéríteni, azaz rántott hagymakarika, sült krumpli és majonéz. A fenébe is, még a vásárlást sem tudjuk rendesen csinálni. Nyernék a lottón. Kifesteném a lábkörmöm, meg a kezemen is, ha már. (homár) Sminkelnék rendesen reggelente, nem csak szemöldök, szempilla kihúz, aztán irány (horány) a csodás közlekedés. Semmi extrém közlekedési sztorim nincs. Óh, de mégis. Múlt héten a villamoson békésen olvastam, mikor is egy kisfiú iszonyúan elkezdett harákolni és lehetett hallani, hogy most akkor ennek köpés lesz a vége, amitől már önmagában felfordult a gyomrom. De anyuka megakadályozta a dolgot, mondta neki, hogy Édes kisfiam, most nem szabad kiköpni, nyeld csak vissza szépen. Szeretnék egy autót.

Kiülnék a hintaágyba és olvasgatnék, Iván meg feküdne az ölemben. Ezt kb. két hete tervezzük, de megvalósítani még nem sikerült, na de majd most hétvégén. Tegnap pedig hazajött este és maradt energiája még beszélgetni is, erre én egy pohár bortól úgy beálmosodtam, hogy komolyan fájt, hogy nyitva kellett tartani a szememet, szóval nem voltam elég aktív résztvevő sajnos. Emiatt azt álmodtam, hogy unalmas vagyok. Most akkor vagy nem kéne bort innom este, vagy nem csak egy pohárral kéne.

Most borzasztóan sajnálom magam, és nagyon siránkozom amiatt, hogy nem áll még egy napból a hétvége. Azért van ez, mert egy azaz egy darab percet sem szántam magamra egész hétvégén, ami egyet jelent azzal, hogy egy darab sort sem olvastam abból a csomó könyvből amit kaptam szülinapra. Ettől iszonyú ingerült lettem mostanra már, és még ingerültebb lettem attól, hogy mindez az én kizárólagos hülyeségem. Mert ha nem lennék akkora barom, hogy folyton ragaszkodom ahhoz, hogy márpedig megcsinálom amit elterveztem, akkor most nem ülnék itt szomorúan. De majd megkérem Ivánt, hogy vígasztaljon meg, mert a misén kiolvasta egy imakönyvből, hogy az irgalmasok cselekedetei közé tartozik, hogy a szomorúakat megvigasztalják. Most itt pont van egy.

De legalább tisztaság van és vasalt ruha. A pozitívum az a nyár, nyitott ablaknál alszunk, papucsban járunk, ráadásul új papucsokban. Iván nem jár papucsokban, gyorsan leszögezem ezt itt, mert épp ma láttunk egy srácot lábujjbedugósban, mire közölte velem, hogy azon a napon amikor ő ilyet vesz fel, azonnal váljak el tőle.

A fejem is fáj. Meg van egy békánk is, ami itt egész éjjel szokott kuruttyolni az ablakunk alatt, amin az előbb kinéztem és megállapítottam, hogy jéééé mennyire jó, márciusban pucoltam meg, és még mindig milyen tiszta. Aztán rájöttem, hogy nem az ablakon néztem ki, mert az nyitva van. Most meg megyek és végre 10 nap után leszedem magamról a tapaszokat, meg a rámrakódott több réteg ragasztónyomot, és holnap visszaviszem a kütyüt a kardiológiára. Szerdán meg majd kiderül, hogy mit állapítottak meg a jelekből amiket kiküldtem az űrbe.

A macskák is nyivákolnak. Azokat mondjuk pont utálom. Remélem nem falják fel a békánkat. És olyan rejtélynek vagyunk a tanui lassan nap mint nap, ha már az állatoknál tartunk, hogy az autó ajtaján reggelre ott terem egy csiga. Nézzük ezt reálisan. Fizikai képtelenség, hogy odakerüljön egy csiga. Vagy a kertünkben kifejlődött egy új faj, és ezek tudnak ugrani. Ugrócsiga.

Nem volt rossz ez a szülinap, igazán nem volt rossz. Az ünnepi vacsiból ugyan nem ettem egy falatot sem, mert az ebéddel elcsaptam a gyomrom, de a skót krémesből muszáj volt ennem, mert az a kedvencem, és meglepetésből lett sütve direkt nekem. Kaptam is ám már mindenféle jó kis ajándékokat, például nagyon szépen csillogó gömböc formájú fülbevalót, amiből kiderült, hogy az Iván figyel arra amit mondok, meg az is, hogy van neki ízlése az ékszerek terén, hál istennek. Kaptam hello kittyt szőrből, tegnap egész nap vele játszottam, van neki sapija is, amit ha felhúz, akkor maci lesz belőle. Farsangi hello kitty.

Este nagyjából három szót beszélgettünk Ivánnal, mert annyira sokat dolgozik, hogy iszonyú későn ér haza minden nap, és mire hazaér már elfogynak a szavai. Tegnap én sem voltam túl beszédes, mert belemerültem a meghívó hajtogatásba meg összefűzésbe. Rájöttem, hogy ha már nem lehetek kekszdobozoló szakmunkás, akkor meghívó hajtogató szakmunkás akarok lenni. Annyira szívesen csinálnám ezt minden áldott nap, maximum annyi változatosságot igényelnék bele, hogy a meghívók változhatnának néha. De ez, hogy a perforálás mentén tépkedek, aztán összerakom szépen, és lesz belőle meghívó, ez a nekem való munka. Közben lehetne zenét hallgatni, elmorfondíroznék mindenféléken, és csak néha igényelném, hogy valaki hozzám szóljon. Kérem, ha valakinek szüksége van meghívó hajtogató emberre, keressen bizalommal.

Aztán még tévét is néztünk, pontosabban egy darabig azt hittem, hogy nézzük, de aztán mégsem. Akkor jöttem rá, hogy mégsem, amikor elkezdtek arról beszélni, hogy a csajnak a kisajkaira vonatkozó panaszai miből állnak, és mennyire váladékozik, és hogy ez csak a pisilésnél fáj-e neki, vagy kakilnia is kellemetlen-e. (naná, hogy life network) Itt elkezdtem meredten nézni Ivánt, és megkérdeztem tőle, amit egy nő sem kérdezhet meg büntetlenül a pasijától, hogy mégis mire gondol most. Arra gondolt, hogy mennyire fáj a lába, mert elzsibbadt a babzsákfotelben, és emiatt nem tud felállni, meg arra, hogy milyen munkákat milyen sorrendben kell megcsinálna majd ma. Így kiderült, hogy csak én nézem premier plánban a hüvelygombás angol tinédzsereket, be is fejeztem gyorsan, egyedül nem túl izgi szörnyülködni.  

Nah! Szóval itt ülök a konyhapultnál, szemben velem az Iván. Megettem egy zacskó sósmogyorót újhagymás tésztabundával borítva, ittam kb. két és fél deci bort, és most itt várom becsípve, hogy 29 legyek. Na jó, azt nem fogom azért megvárni, mert csak holnap reggel 9 óra körül fogok ténylegesen megszületni, addig azért alszom kicsit. Siralmas, hogy két és fél deci bortól képes vagyok becsípni. Hová jutottál Zenóbia?

Iván meg lelkesen beszél hozzám közben, de nem figyelek, mert már úgyis elvesz. A mai nap nagy dilemmája eddig az volt, hogy sört igyon és perecet egyen hozzá, vagy inkább gurut egyen és szódát igyon hozzá. Győzött a sör. Nálam meg a bor és a hagyma. Iván meg igazán elvetemült, mert közölte, hogy reméli, nem lesz hagymaszagú miattam a laptopja. Mondja ezt ő, azok után, hogy képes megenni két fej lilahagymát egyszerre, amitől konkrétan három napig hagymaszagú. De én a lelkes és kedves menyasszony nem szólok egy szót sem, hanem szerelemtől elvakultan némán tűrök. Ím a követendő példa.

Egyébként ma olvastam egy csomó esküvős beszámolót, és arra jutottam, hogy valószínűleg nem bírnék ki egy igazi falusi lagzit. De most komolyan. A menyasszonyok kilencven százaléka úgy kezdte  a beszámolót, hogy a nagy napon felkeltünk ötkor, vagy négy harminckor és hatkor már a fodrásznál ültem. Hát bazdmeg. Inkább legyen raszta hajam. A másik kedvencem az, amikor elmesélik, hogy egy vödör aprópénzt kellett összesöpörniük, amivel épphogy végeztek, a haverok szétszórtak még egy vödörrel, amivel aztán épphogy végeztek, a vőfély szétrugta az egészet, azzal a címszóval, hogy segít söpörni. Szerintük ez oltári poén. Én iszonyúan belerugnék a vőfélybe az egyszer biztos. Ezért nekünk aztán nem is lesz. A dj választással is jól haladunk, egyet már kizártunk, mert a repertoárjában túl sok Korda Gyuri és Aradszky szerepelt, azt meg azért tán mégsem.

Na jó. Most csipogtatok némi ekg-t, hogy lássák milyen a becsípett szívverés, aztán leszedem a hülye tapaszokat, és megyek aludni.

Lemondta a dj akit felkértünk az esküvőre, így ezúton felhívást intézek lelkes olvasóimhoz, hogy ha akad köztetek dj akinek minden vágya nekünk zenélni, az keressen bátran. Figyelembe véve, hogy nagyjából 17-en olvasnak, abból 10-et ismerek és egyik sem dj, ezért a maradék 7 emberben van minden reményem. Na jó, már küldtünk szét egy csomó árajánlat kérést, valamelyik biztosan bejön. De elég vicces dj nevek vannak időnként.

Rámpakolták ma reggel a holtert, most pont úgy nézek ki, mint aki az intenzívről szökött meg. Reggel ugyanis azt gondoltam, hogy rutinos lévén tudom, hogy mekkora v kivágás fér még bele úgy, hogy ne látszódjanak ki a tapaszok, de mégsem tudom. Tiszta tapasz vagyok. Más bajom asszem nincs most, attól eltekintve persze, hogy esik az eső, de ezt már viszonylag rezignáltan tűröm, káromkodni sincs kedvem. Lassan odáig jutok, hogy igazat kell adnom Nagyinak abban, hogy bezzeg az ő idejében nem volt ilyen, mert basszus még 10 évvel ezelőtt sem volt ilyen, tényleg. Azt az elméletét azért még nem tettem magamévá, miszerint ez az időjárás is annak a jele, hogy jön a világvége, mert lesújt ránk az ég, mert erkölcstelenek/hitetlenek/gonoszak vagyunk, és a sok multi meg a sok gyár is, borzasztó, hogy egyáltalán létezhet ilyesmi.  Az a szomorú, hogy ez nem csak az én 87 éves nagymamám elmélete, és nem is ő találta ki, hanem ezt sulykolják belé egész nap a Kossuth rádióból és a Katolikusból felváltva. Pont erre van szüksége a sok idős embernek, egy kis optimista, életigenlő felfogásra. Csak így tovább kedves szerkesztők. 

Arról viszont nagyon le kéne szokni az írótársadalom bizonyos tagjainak, hogy szexjelenet közben a páros egymás nevét sikoltozza/sóhajtja/nyögi/lihhenti kinek-kinek ízlése szerint.

Tegye fel a kezét, aki a csúcsponton a másik nevét sikoltja. De tényleg.

Ha jól megfigyeljük, akkor tegnap sem esett, és ma is csak három csepp, ami azt jelenti, hogy tudtam az erkélyen teregetni, elmentünk fagyizni a Sós pékséghez, ami némileg furán hangzik de a fagyi finom és nem sós. Iván evett robbanócukrosat, mi meg áhítatosan hallgattuk, ahogy robban a szájában. Felvehettem a tavaly nagyon drágán vásárolt gladiátor szandálomat is, ami két óra alatt annyira durván feltöri a lábam, hogy aztán két hétig biztos, hogy nem tudom felvenni, de viszont nagyon szép. És emlékeztek-e erre: 

Mégis van orgazmus, persze-persze eddig is tudtam, hogy van, de most már azt is tudom, hogy ruhától is van. Valahogy annyira jól megvannak csinálva ezek az esküvői ruhák, hogy két mérettel vékonyabb lesz benne az ember lánya. Csak öt helyen voltam, nekem már ez is sok volt, de annyira durva különbségek vannak szalon és szalon között, hogy nagyon. Tegnap a két végletet láthattuk Lorettával közvetlen egymás után, szerencsére először találkoztunk az igénytelenséggel, másodjára pedig a tökéletessel. Már csak azért is tökéletes, mert az első hely, ahol nem akartak rámtukmálni/erőszakkal a fejembe szúrni semmiféle fátylat-koronát-diadémot egyebet. Sőt, még kesztyűt és gyűrűtartó párnát sem, és nem vágtak megbotránkozott tekintetet, amikor kiejtettem a számon, hogy nem lesz kontyom. Pedig némi műhajból már egész jót lehetne kreálni nekem. Nem is értem miért nem lesz. Hmm...

Más frontokon az a helyzet, hogy kissé rakoncátlankodik a szívem, még szoknia kell a gyógyszermentes életmódot. Szokhatná kicsit jobban. Emiatt ismét gazdagabb lettem 10 napra egy transztelefonikus ekg géppel, nagyon érdekes amúgy, és állati sokat fejlődik a technika ezen a téren, mondhatni napról napra, mert a tavalyi géphez képest ez már sokkal modernebb. Még kérdezget is, hogy - Jól fent vannak a kis csipeszek kedves Zenóbia? - Van-e valami panasza kedves Zenóbia?. Ilyeneket, csak nem ilyen negédesen, ezen még azért van mit fejleszteni. Megjegyezték a dokik, hogy klassz lenne, ha akkor is fel tudnám rakni magamra, ha esetleg rosszul leszek. Ezért betanítottam most Ágotát, hogy ha kezdek sápadni, akkor azonnal ugrik, letépi rólam a ruhát, és csipeszel lelkesen. Mondtam neki, hogy tulajdonképpen elég, ha csak felhúzza a pólóm, de szerinte a letépés sokkal teátrálisabb. Az előbb meg azt kérdezte, hogy ha a gépnek azt válaszolom a van-e panasza kedves Zenóbia kérdésre, hogy van, akkor mit csinál vajon. Szerintem sipítós hangon elkezdi hangosan ismételgetni, hogy: help-help-help-help. Hátha én meg a röhögéstől rendbe jövök egyből. Most azért annyira nem röhögök, de már szedem magam össze.

Annyira jók vagyunk, hogy az utolsó jegyesoktatáson sikerült is részt vennünk, amin megtudtuk, hogy milyen indokokkal lehet majdan érvényteleníteni a házasságunkat. Íme egy-kettő, hátha valakinek szüksége lesz rá:

- ha Iván házasságunk előtt rendes munkásemberként pénzt keres, ám mihelyt házasságra lépünk, kilép a munkahelyéről és otthon henyélő link alakká válik aki azt várja, hogy én tartsam el, ez esetben félrevezetett engem, szóval mehet amerre lát.

- ha Iván nem akarja eladni kis saját garzonlakását, később pedig kiderül számomra, hogy azért nem mert oda jár feltöltődni a barátnőivel, szintén mehet amerre lát.

- ha azt hazudom, hogy nem szedek fogamzásgátlót, és minden hónapban szomorúan sajnálkozva nézek, hogy jaaajj de kár hát megint megjött, akkor mehetek amerre látok.

- ha több időt töltök anyámmal, mint a drága férjemmel, mehetek amerre látok. Gondolom anyámhoz.

- ha egyikünkről kiderül, hogy nem lehet gyerekünk és ezt már a házasság előtt is tudtuk, az aktuális fél mehet amerre lát. Tulajdonképpen a másik is.

- ha Ivánt a Pi úgy kényszeríti a házasságba, hogy rugós bicskát nyom a hátába és azzal tuszkolja a pap elé, akkor Iván később közölheti velem, hogy mehetek amerre látok.

Ezekből már azért lehet válogatni a rászorulóknak. Az elmúlt a szerelemmel ne is próbálkozzatok, mert ki mondta neked, hogy a házasság a szerelemről szól. Nahát. Slusszpassz.

Ha ezentúl már minden egyes éjjel az esküvővel fogok álmodni, akkor szeptemberre félbolond leszek, úgyhogy ezt kérem mellőzni ha lehetne!

Tegnap a tescoban miután fizettünk, letámadott minket egy srác, hogy azonnal vegyünk wellness hétvégét amit akármikor, akárhol felhasználhatunk, és éljünk a mának, ő is nagyon spontán módon él, de ezt így kell, alig kerül valamibe, és ezért a pénzért az egész wellness részleget használhatjuk, de tényleg az egészet, medencéket is meg minden, és nem ám csak egy van, hanem több is, és masszőrök is vannak, és lehet velük maszíroztatni, az nagyon jó dolog ám, és reggelit is kapunk ezért az árért, svédasztalosat, nem ám csak egy szalámis zsömlét, hanem többféléből lehet választani, kánaán meg minden. Ha ez nem lenne elég, a környéken kapunk ingyen belépőt a múzeumokba, van belőlük legalább kettő, ha nem három, és bérelhetünk biciklit is, amivel kirándulhatunk a környéken, ez  most a legnagyobb divat, mindenki wellneselni megy, és igaz, hogy mindenki elhajtja őt a szövegével, mert nem érnek rá, vagy nyugdíjasok és nincs pénzük, de mi látnivalóan nem vagyunk nyugdíjasok, ráérni meg nyilván rárérünk, mert már fél órája hallgatjuk, szóval nem is kell annyit befizetni amennyit az előbb mondott, elég lesz csak egy kicsike foglalót, amennyi készpénz van nálunk csak annyit, a többit ráér később is, és ha gyerekeink vannak akkor az is nagyon jó, mert a környék kiválóan alkalmas kirándulásra a gyerekekkel, és van gyerekmedence is, ahol lehet velük pancsikolni, van gyereketek? nincs? nem baj, de ha lenne ezt mind megtehetnétek, és benne van ez is az árban, nem is kellene érte külön fizetni. Megígértük neki, hogy kedden visszamegyünk és befizetünk mindent, csak hadd távozzunk békességben.

A biciklibérlésről meg eszembe jutott, hogy a biciklizéshez való viszonyomat nagyjából ezzel a kis történettel lehetne jellemezni:

Egy volt pasim egyszer mikor még nem a volt pasim volt, és külön töltöttük a hétvégét, felhívott szombat délután, hogy mit csinálok. Elmeséltem, és visszakérdeztem, hogy ő vajon mit csinál éppen.

Régi pasi: - Megyek át biciklivel a nagymamámhoz.

Zenóbia rémült hangon: - Jézusom, de hát akkor hogyan tudsz telefonálni????!

Már olyan régen írtam! Egy egész nap is szinte már eltelt. Biztosan alig várod, hogy leírjam mi történt velem. Nem is csigázlak tovább. Ma reggel kipihenten magamtól ébredtem, tíz óra tájékában. Felkelvén, első dolgom volt reggelit készíteni Ivánnak, az én még mélyen alvó kedvesemnek. Mellékesen magamnak is kibontottam egy bifidusos joghurtot és megpucoltam egy almát. Majd elővettem a tegnapról maradt madárlátta szendvicset, amit a száraz ruhák összehajtogatása közben el is fogyasztottam. Serénykedésem közepette Iván is felébredt, majd jóízűen megreggelizett, miután fél óráig ült a fotelban és meredten nézett a semmibe.

Testem rendszeres karbantartása végett elvégeztem napi tornámat, közben életemnek párja serényen lenyírta a füvet, és beleszórt egy kg fűmagot egy 10*10 cm-es kikopott részbe, reméljük ez már tényleg elégséges lesz a gyep megfelelő kialakulásához. Napi fontos teendőink után, a pihenésnek is hódoltunk, mégpedig a motorbiciklivel kirándulni indultunk a Velencei tó partjára. Ott vidáman sajtos-tejfeles lángost, és csokis-tejszínhabos gofrit ebédeltünk, miközben aggódva kémleltük az eget, ahol gyülekeztek a sötét felhők, hogy vajon ma is szarrá ázunk-e a rohadt-szemét-hülye-köcsög esőtől. 

Végül a szerencse velünk volt, és mindenféle különösebb viszontagság nélkül megtértünk otthonunkba, ahol egyből nekiláttam két gyümölcstorta megsütésének. Eperrel és ananásszal díszítettem őket, illetve az elmaradhatatlan zselével, amitől igazán gusztusos sütemények lettek. Holnap kerülnek majd az ünnepi asztalra, mindannyian nagyon várjuk.

A nap tevékeny része mára véget ért, átadjuk magunkat a pihenésnek, és némi erkölcstelen vad orgiának  kultúrált időtöltésnek. Iván levelezést folytat külföldön időző barátainkkal, akik fotográfiákat küldenek a tengerpartról ahol nyaralásukat töltik. Iván udvariasan megírja nekik, hogy menjenek az anyjukba  a tengerparti képeikkel együtt. Én pedig gyöngybetűimmel írom naplómat, majd elolvasom a lányregényemben a következő fejezetet, melyet izgatottan várok. Vajon ma megadja-e magát az erkölcsös Ivonne a szerencse és élvhajhász Georgenak? Neki is látok nyomban.

Majdnem megtört ma a jég, de mégsem. Elindultunk bevásárolni a Corába, de odafele láttuk, hogy az M0-on állnak a kamionok, így kénytelen-kelletlen továbbmentünk, és mégiscsak a Tescoban kötöttünk ki. De legalább megpróbáltuk. A várakozásokkal ellentétben nem is voltak hatszázezren, pedig ilyenkor mindenki beszokott vásárolni konzervekből és több kiló kenyeret is vesznek, mert hát - Két napig nem lesz nyitva a bolt! - Te jó ég! Vásárlás közben Iván elálmodozgatott, hogy ha majd igazán gazdagok leszünk egyszer, akkor csak dobozos üdítőt fog inni, és veszünk a hátsó ablakra is ablaktörlőlapátot. Akkor majd úgy kinéz hátra, hogy csak na.

Tegnap sem találtam meg a ruhát, kezdem azt hinni, hogy ez baromság, hogy majd ha felveszem, akkor érezni fogom, hogy ez az. Miután már a fejem is belefájdult ebbe az egész ruhapróbálásba, felhívtam Kornéliát, hogy én bizony szart sem érzek, mire közölte, hogy azért ne ilyen orgazmus közeli élményre gondoljak. Ja, akkor ezért. Kiszámoltuk Ivánnal, hogy ha komolyan vesszük a hotel árajánlatát az üdítőitalokra, akkor az azt jelenti, hogy mindenkinek legalább másfél liter üdítőt kell meginnia a bulin ahhoz, hogy ez nekünk megérje. Nem vesszük komolyan. Igyanak sört.

Reggel pedig majdnem aludtam délig, de 11-kor kénytelen voltam felkelni, mert elkezdett járni az agyam, hogy hű takarítani kéne, meg mosni, és már ennyi az idő, hogy lehetek ilyen lusta, hát nem igaz, és aztán mérgemben felkeltem, pedig simán tudtam volna még délig fetrengeni. Vagy még tovább. Tök hülye vagyok. Iván egyik este elmesélte, hogy nagyon viccesen szoktam aludni, időnként hanyatt fekve úgy, hogy teljesen felhúzom az államig a takarót, és a két kezemmel fogom, csak az ujjaim látszanak ki, és közben a szám is tátva marad. Máskor meg összecsorgattam a nyálammal a párnáját. Horkolni nem szoktam, azt majd csak az esküvő után kockáztatom meg. 

Az esőt már szóba sem hozom...

Még mindig nagyon szépen csillog a gyűrűm, az előbb pedig ezzel a nagyon szépen csillogó gyűrűvel csináltam egy akkora lyukat a harisnyámra, hogy beleférne egy harmadik láb még plusszban. Emiatt inkább lecseréltem, mert óvatos ember lévén, mindig van nálam pótharisnya. Majdnem mindig. Ma van, de csak azért, mert megyek ma is esküvői ruhát próbálni, meg holnap is, meg jövő hét szerdán is, de utána többet biztos, hogy már csak akkor megyek, ha vonszolnak. Szóval a harisnya, amit azért vettem fel reggel, mert valahol ezt olvastam, hogy abba kell menni ha esküvői ruhát próbál az ember. A buszmegállóban amikor a fagyos szél fújta lábam, és reszkettem, és jégcsapok kezdtek nőni rajtam, azon elmélkedtem, hogy mégis mi a fenének a harisnya, mikor a hosszú ruha alól úgysem látszik ki. Aztán Ágota rávilágított, hogy az a biztonsági intézkedés az olyanok ellen, akik nem mosakodtak három hónapja, és a rájuk rakódott kosztól pont a menyasszonyi ruhájuk próbáján akarnak megszabadulni. Még jó, hogy felhúztam azt a harisnyát.

A szelet pedig még azért is utálom, csak ezt tegnap elfelejtettem leírni, mert a cseresznyefánkat már egy hónapja reményteljesen nézegetjük, aztán egyre elborultabb arccal nézegetjük, hogy hát ezen bizony nincs annyi gömböc mint tavaly, de azért hátha így is rosszullétig ehetjük magunkat egy párszor. Na, most a fa alatt van a gömböcöknek a 3/4 része. Gyanítom, hogy nem lesz belőlük sok picike cseresznyefa amin hirtelen sok piros cseresznye terem egy hónapon belül.

Nem tudom említettem-e már, hogy amit még az esőnél is jobban utálok, az a szél. Ami több napja fúj, a lelkiállapotom ennek megfelelően alakul. A Pi közben visszavonta, hogy ne káromkodjak az időjárásra, mert a klassz viharok miatt az utcában parkoló 86 autó közül csak az ő szélvédőjét törték be a tetőről lepotyogó cserepek. Köcsög szél.

Folyamatosan az időjárást szidom, komolyan olyan vagyok már, mint egy öreg néni, aki csak morgolódni meg zsörtölődni tud. Bár a fogorvos is jól megnyugtatott tegnap, hogy még van pár jó évem a fogaimmal, aztán fogom csak a hamut mamunak mondani, szóval mostmár nem idegeskedhetek összeszorított fogakkal, mert azzal is csak kopnak. Ezentúl kedvesen és mosolygósan fogok idegbajt kapni.

Egyébként meg ilyen számomra teljesen abszurd és valószínűtlen dolgokat csinálok mostanában, mint például keresztlevelet szerzek, esküvő magazint vásárolok, és bérlet helyett a belépő kártyámat mutatom fel az ellenőrnek. Örült neki. Bár ez utóbbi nem igazán valószínűtlen engem ismerve. A keresztlevél pedig nagyon kellemes meglepetés volt, mert öt perc alatt kiállította nekem egy rövidlátó hölgy, aki ezért egy méterről próbálta elolvasni a betűket, de sikerült neki. Nem kellett sorba állni, és pénzbe sem került. Ráadásul egy nagyjából egy méteres könyvből kereste ki az adatokat, a több ezer kézzel írott bejegyzés közül, ami nagyon tetszett. Szerintem ezt a szokást azért szép lenne megőrizni, hogy kézzel jegyzik be a keresztelteket egy óriási könyvbe. Az is benne van, hogy Apu műszaki rajzoló, Anyu meg szövőnő, és hogy mikor esküdtek, és mindez még több ezer emberről. Jó volt ezt látni. Egy számítógépen nem lett volna ilyen romantikus.

Memóriám sincs, mert ugye elvitték a gonosz memóriaelrabló manók, és nem hozzák vissza. A héten eddig minden nap írtam a Lillának, hogy már csak három-kettő-egy nap van a nyelvvizsgájáig, már biztosan nagyon izgul. Ő meg türelmes lélek, ezért tök nyugodtan minden nap visszaírt, hogy majd jövőhéten vizsgázik, mint már említette. Holnap azért lehet, hogy felhívom délután, hogy hogy sikerült.

A Pi azt mondta a múltkor, hogy ne beszéljek csúnyán a blogomban, de mivel egyrészt nem hallgatok rá ebben a kérdésben, másrészt pedig mégis milyen szavakkal illethetném a rohadt szemét köcsög buzi esőt, mint ezekkel?! Van egy fickó, -legalábbis én azt gondolom, hogy fickó - aki a blogjában, amit valószínű soha többé nem fogok megtalálni, minden nap az időjárás kapcsán ír bejegyzéseket, de mindig pozitív formában. Valahogy így:

Ma egészen szépen süt a nap, emiatt tök jól érzem magam.

Ma esik az eső, de ettől függetlenül jó a kedvem.

Szóval ilyeneket ír, nagyon kíváncsi lennék, hogy vajon hány nap eső után jut el ő is az anyázásig. Nekem elég hozzá egy nap is mondjuk.

Egyébként stílszerűen a tévében az egyik adón a holnapután megy, amin iszonyú viharokban jön el a világvége, legalábbis abból az öt percből amit láttam, ezt vontam le, a másikon meg az Esőember. Morbid humora van a tévéseknek. És tegye fel a kezét, aki szerint az Esőember vidám film. Iván szerint az. Jézusom!

Csak hogy az esküvő témát is felvessem, voltunk ma a papnál, aki körülbelül olyannak tűnik mint a Csokoládéban szereplő pap. Reméljük ez csak javulni fog, bár igazából csak javulhat, mert romlani már nincs hova.

Kornéliáék meg halálra zabáltattak minket tegnap, leírom a menüt, hogy mindenki csorgathassa a nyálát, aki csak akarja. Szóval voltak kicsike, tarjával töltött sült párnácskák előételnek. Főételnek sült csirkemell, franciasaláta és juhtúróval töltött sült burgonya baconszalonnába tekerve. Desszertnek pedig nutellás palacsinta tejszínhabbal és csokoládé öntettel. Asszem legutóbb mikor ők voltak nálunk, melegszendvicset ettünk. Ebből az a tanulság, hogy legközelebb is mi megyünk.

Holnap pedig nem akarok dolgozni menni, mert esik a töttörö eső, és mert hideg lett és ősz, pedig május van és nyár, és ekkora ellentmondással már nem tudok mit kezdeni.

Iszonyú fáradt vagyok, pedig nem nagyon csináltam semmit ma, de tényleg. Legalábbis semmi igazán fárasztót. Bár lehet, hogy az álmom, amiben egyszerre szerepeltek óriási hernyók, leszbikusok martensben és esküvők úgy, hogy mindez szorosan összefüggött egymással, kissé megviselt.

Délután meg voltunk babát nézni, nagyon tetszett nekünk, jelen pillanatban éppen annyi foga van mint füle, emiatt több liter nyálat hagy maga mögött, bármerre jár. Szerencsére még nem tud túl sok kilométert megtenni rövid idő alatt, így azért könnyen el lehet kapni a nyáltörölgető kendőkkel, amikből a lakás minden pontján volt egy-egy darab. Édes volt.

Holnap meg esküvői ruha próba lesz, izgalmas, még sosem volt rajtam ilyesmi. Ami azért pozitívum, akárhogy is nézzük. Este meg megyünk Kornéliáékhoz, akinek még belül van a Janó, majd beköszönünk neki, és elmeséljük, hogy ő is termelhet majd egy csomó nyálat, ha kijön. Szerintem ennek örülni fognak. Lenyúlom az esküvőszervező füzetéből is a tennivalókat, nehogy itt kimaradjon nekünk valami fontos momentum, mert most eléggé összevissza még az agyam e tekintetben. Viszont már találtam klassz meghívót és idézetet is bele, amire Iván is rábólintott, szóval valóban nem túl nyálas, hanem inkább mókás. Kornélia jó fej amúgy, mert ma felhívott és figyelmeztetett, hogy ne tornacipőben menjek szerinte a próbára, mert az nem mutat majd valami jól. Nahát.

ja, és mennyire tipikus női megoldás, hogy ha az autóban valami hülye zaj van, akkor egyszerűen csak fel kell hangosítani a rádiót és -tadamm!-, máris megszűnt a hülye zaj.