Most borzasztóan sajnálom magam, és nagyon siránkozom amiatt, hogy nem áll még egy napból a hétvége. Azért van ez, mert egy azaz egy darab percet sem szántam magamra egész hétvégén, ami egyet jelent azzal, hogy egy darab sort sem olvastam abból a csomó könyvből amit kaptam szülinapra. Ettől iszonyú ingerült lettem mostanra már, és még ingerültebb lettem attól, hogy mindez az én kizárólagos hülyeségem. Mert ha nem lennék akkora barom, hogy folyton ragaszkodom ahhoz, hogy márpedig megcsinálom amit elterveztem, akkor most nem ülnék itt szomorúan. De majd megkérem Ivánt, hogy vígasztaljon meg, mert a misén kiolvasta egy imakönyvből, hogy az irgalmasok cselekedetei közé tartozik, hogy a szomorúakat megvigasztalják. Most itt pont van egy.

De legalább tisztaság van és vasalt ruha. A pozitívum az a nyár, nyitott ablaknál alszunk, papucsban járunk, ráadásul új papucsokban. Iván nem jár papucsokban, gyorsan leszögezem ezt itt, mert épp ma láttunk egy srácot lábujjbedugósban, mire közölte velem, hogy azon a napon amikor ő ilyet vesz fel, azonnal váljak el tőle.

A fejem is fáj. Meg van egy békánk is, ami itt egész éjjel szokott kuruttyolni az ablakunk alatt, amin az előbb kinéztem és megállapítottam, hogy jéééé mennyire jó, márciusban pucoltam meg, és még mindig milyen tiszta. Aztán rájöttem, hogy nem az ablakon néztem ki, mert az nyitva van. Most meg megyek és végre 10 nap után leszedem magamról a tapaszokat, meg a rámrakódott több réteg ragasztónyomot, és holnap visszaviszem a kütyüt a kardiológiára. Szerdán meg majd kiderül, hogy mit állapítottak meg a jelekből amiket kiküldtem az űrbe.

A macskák is nyivákolnak. Azokat mondjuk pont utálom. Remélem nem falják fel a békánkat. És olyan rejtélynek vagyunk a tanui lassan nap mint nap, ha már az állatoknál tartunk, hogy az autó ajtaján reggelre ott terem egy csiga. Nézzük ezt reálisan. Fizikai képtelenség, hogy odakerüljön egy csiga. Vagy a kertünkben kifejlődött egy új faj, és ezek tudnak ugrani. Ugrócsiga.