Csupán 8 és fél órát dekkoltam tegnap a szívkórházban, leginkább a semmiért. Gyógyszert továbbra sem szedek, ha rosszul lennék netán mégis, akkor vegyek be egyet, és várjam, hátha elmúlik. Teljesen megértem, hogy nagyon sokan vagyunk egy orvosra, azt is megértem, hogy ha nem úgy megyek oda, hogy épp kiugrik a szívem, hanem úgy, hogy tegnap éppen kiugrott, akkor nem tud velem mit csinálni, mert nem látja, csak azt, hogy most jól vagyok. Megértek én mindent, még azt is, hogy a jeleimet amiket küldtem a nagyon drága gépeken amiket rámpakoltak meg sem nézték, mert nem értek rá. Majd azért ma megnézik. Vagy holnap. És most már azt is felfogtam, hogy ha kisebb rosszullétem van, ami magától elmúlik, akkor ne foglalkozzak vele, és ne rohangáljak be a kórházba emiatt, mert nem tudnak erre mit mondani. Most az lesz, hogy mivel a gyógyszert én sem szeretném újra szedni, ezért teljesen ellentmondva önmagamnak, áttérek a pozitív gondolkodásra, reggelente és esténként fél lábon állva ismételgetem majd, hogy egészséges vagyok-egészséges vagyok-egészséges vagyok és közben a bal karommal majd körözgetek a jobb kezemmel pedig megfogom a fülem. Vagy valami ilyesmi, és közben mélyen hiszek majd benne, hogy ez segít.