Mostanában szinte minden nap eljátszom azt a jelenetet, hogy piros a lámpa, ezért megállok és várom, hogy zöldre váltson, közben pedig meredten bambulom a kanyarodó út lámpáját, mert annyira okos vagyok, hogy ha az majd pirosra vált, akkor az enyém zöldre, tehát már mehetek is. Aztán mikor pirosra vált, akkor tovább álldogálok ott egy helyben és bambulok, mert hát piros a lámpa, piros lámpán pedig nem megyünk át, mert elüt az autó.

Azt is megfigyeltem ma, mint fura jelenséget, hogy a villamoson (már milyen régen volt villamosos élmény) a hátam mögött cuppogva csókolózó párocska iszonyúan irritált, és magamban azt gondoltam, hogy jáj hát nem igaz, hogy ilyen hangosan kell cuppogni meg vékony hangon gügyögni egymásnak, pfujj undorító. Amikor pedig leszálltunk ugyanannál a megállónál, és felfedeztem hogy a párocska mindkét tagját ismerem látásból, de nem gondoltam, hogy összejönnek, akkor meg már idülten vigyorogtam, hogy jé milyen aranyosak, de jóóó.

Az van, hogy az Iván a hét mesterlövész egyikének leszármazottja. Vagy mind a hétnek egyszerre. Az alábbi fotón látható a bizonyíték. Ennyi csomó hasznos és nélkülözhetetlen dolgot lőtt nekem a céllövöldében:

Tulajdonképpen ez a leglényegesebb esemény, már amiről készült kép, és nem vagyunk rajta. Ebből aztán nem fogjátok megtudni, hogy milyen volt a Halas napok. De vettem egy sarut, amire már nagyon régen vágytam, és így néz ki:

az meg ott benne a lábam, alatta meg a kedvenc színes csíkos rongyszőnyegünk. A hétvége publikus része ennyi volt képekben elmesélve. Na jó tulajdonképpen van még egy kép a bográcsban fővő marhapörköltről, de gondolom olyat már mindenki látott. Ha még nem, akkor meg ahelyett, hogy itt olvasgatna szerezzen barátokat, akik főznek neki pörköltet bográcsban. A Kilenclyukú hidat is lefotóztuk, na jó, azt még ideteszem:

Jól értesültségünkre utal, hogy miután átjöttünk rajta, pár percig nézelődtünk körbe a pusztán, hogy hol a fenébe van a híd?!

Több kép már tényleg nincs mára. Menjetek aludni ti is!

A hétvégéről lesz fényképekkel tarkított beszámoló, lett volna már tegnap este is, ha nem lett volna meccs. Meg ha nem lennék annyira béna, hogy fogalmam sincs melyik az a zsinór amelyiknek az egyik végét a számítógépbe a másik végét a fényképezőbe dugva végrehajthatnám azt a csodát, hogy megtörténjen az átvitel. Meg ráadásul asszem le is kéne őket kicsinyíteni majd, hát nem én vagyok az év felfedezettje alapvető számítógépes ismeretekből. 

De az biztos, hogy nyugdíjas korunkban vízparti városkában fogunk élni az Ivánnal. Addig pedig kitűztük célul a vízpartok felfedezését, hogy akkor már ne kelljen sokat gondolkodni, hátha nem lesz már mivel, hanem csak költözünk majd és kész. Az unokák meg jöhetnek majd nyaralni. Sütöm majd nekik a palacsintát, Iván meg viszi őket horgászni. Ha végre hazamennek, akkor meg majd három napig csak fekszünk a teraszon a nyugágyban és nézzük az eget. 

Egyébként pedig azon kívül, hogy tök hülye vagyok a számítógéphez, napozás terén is annyi eszem van mint egy tyúknak. Boldogan napoztam a Tisza tavon a vadonatúj pánt nélküli bikinimben, amit direkt arra a célra vettem, hogy az esküvőn szép egyenletes barna legyek, ne pedig fehér csíkos. Csak arra nem gondoltam, hogy a 20 faktoros naptej a napozáshoz nekem nem annyira jó, mivel így aztán nem barnultam semmit az égadta világon. Ellenben fényes délben a hortobágyon trikóban nem kentem magamra semmit mert minek azt, szóval máris vannak szép fehér csíkjaim. A következő két hónapban ezt kellene ellensúlyozni. Ilyen óriási problémák aggasztanak mostanában.  

Annyira hatékony és kitartó vagyok, hogy van menyecske ruhám, ami azért is nagyon jó, mert már iszonyúan utálom leírni is ezt a szót, különben is, mennyire hülye egy szó már ez. Cipellőm is van hozzá, sőt már csak egy darab nyakláncot kell beszereznem, azt is tudom, hogy hol, és mikor lesz belőle, szóval végre-végre-végre, a szettem elkészült. Affene. A hajdíszem még nincs meg. Na jó, de már tényleg csak ez a két dolog hiányzik. Nem gondoltam, hogy valaha is ennyire lelkes leszek ebben a dologban, és ennyire fogom élvezni a készülődést meg mindent ami ezzel jár, még a rohadék menyecske ruha keresgélést is élveztem titkon.

Holnaptól meg Tiszafüred és Halas napok egész hétvégén, lángossal, kürtös kaláccsal, Tisza tóval, szúnyogokkal, Roy és Ádám koncerttel. A rekedtebb hangú énekesbe csak attól bele tudok szeretni, mikor meghallom az Otthon című dalt, ami az egyetlen pozitívuma annak a szerencsétlen filmnek, a címe sem jut most eszembe. De konkrétan emlékszem a szenvedésre, amit nyújtott. Lesz még Ganxsta Zolee is a kartellel, ez mondjuk nem kimondottan dob fel, de azért lehet megnézzük. Tavaly a fiúk csak azért vettek nekem egy nagyon hosszú zsinóros héliumos lufit, hogy ha elmennek sörért, akkor visszataláljanak hozzám. Nagyon kreatívak. Tavaly patronos pisztolyt is kellett venni az Ivánnak, gondolom idén sem lesz ez másképp, majd valami lézerkardnál vagy világító gépfegyvernél lecövekel, és szomorúan néz rám, majd a fegyverre, aztán megint rám, míg a végén megveszem a gyereknek a játékot. Nem mintha én nem cövekelnék le valami színes fülbevalónál vagy trikónál. De hát ezeket ilyenkor muszáj. Motorral megyünk, emiatt vissza kell térnem a minimál pakoláshoz, ami nem lesz olyan egyszerű az elkényeztetett lelkemnek, mivel a kocsiba bármi befért, így vihettem három napra is három heti cuccot. Ezt most nagyon erősen le kell redukálnom, de legalább nem kell majd gondolkodnom, hogy melyik farmert vegyem fel este a koncertre, abból az egyből ami lesz nálam.

Mondhatnám, hogy mindig is az volt az álmom, hogy egy Forddal mehessek nyaralni. Ez nem lenne igaz, mint azt Ön is valószínűleg sejti. Nekem tökéletesen mindegy, hogy mivel megyek nyaralni, feltéve, ha az nem egy Wartburg. Iván viszont egyértelműen egy Maseratit választana. Jelen esetben nagyon örülnénk azonban a Fordnak, és a vele járó wellness hétvégének. A kettő együtt sokat segítene az esküvő előtti készülődésben felhalmozódott stressz lecsökkentésében. Főleg, hogy nászúta sem Balira megyünk, ez még külön stresszel minket, képzelheti. Ilyenkor nagyon sokat segít, ha az ember kikapcsolódik a barátaival, lehetőleg egy olyan helyen, ahol belemerülhet egy vízzel teli medencébe, kimaszírozzák belőle az őrült feszültséget, és egy csodásan csendes autóval bejárhatja a környéket. Ígérem, nem én fogok vezetni, de a reklám kedvéért szívesen beülök a kormány mögé egy fénykép erejéig. A társaság többi tagja is nagyon fotogén, mindannyiunknak megvan az összes foga. Nekem kicsit csálék, de azért megvannak.

Most egy pár napig időnként fogok olyan bejegyzéseket írni, amiben szerepel a nyaralás és a Ford szó együtt. Azért csinálom ezt, mert szeretnék nyerni egy wellness hétvégét, vagy egy narancssárga táskát, vagy valami mást, csak arra már nem emlékszem, hogy mi az. Eddig még sosem nyertem utazást. Nyertem már digitális fényképezőgépet a karácsonyi partyn, meg volt párszor kettesem a lottón. Lássuk be, ez azért még nem a csúcs.

Ma meg újabb kört futok menyecskeruha ügyben, mert felpróbáltam már három darab pláza összes piros ruháját, de még eddig mindegyik szörnyű volt. Tegnap diszkókirálynő meg habos sütemény is voltam, Loretta közölte, hogy a következő alkalomra tuti elhozza a fényképezőgépet, mert ezt vétek megörökítetlenül hagyni. Ebből azért már el lehet képzelni, hogy néztem ki.

Nem, itt most nem Harrison Fordot kell ezalatt érteni, bár engem ismerve kb. pont ugyanannyira rajongok Harrison Fordért, mint bármilyen Ford autóért. Na de, fenn áll az esélye annak, hogy ha mégis megnyerném a játékot, akkor az utazás során annyira beleszeretnék a Fordba mint autómárkába, hogy azonnal vennék egy-két autót tőlük, mihelyst nyernék a lottón. Azért ez szerintem igen csábítóan hangzik. Számomra pedig az hangzik eléggé csábítóan, hogy az Iván mennyire boldog ha vezethet bármilyen autót, főleg ha annak tele a tankja, és ráadásul nyaralni visz minket. Tételezzük fel, hogy visz:

Azt hiszem elvinnénk magunkkal a Kornéliát is meg a férjét, főleg hogy a Kornélia valójában 2in1, és ezért jól átvágnánk mindenkit, mert a négy főre szóló nyereményt mégis csak öten hasznosítanánk. A wellnesst jól kihasználnánk, bár hogy a vizitornán melyikünk venne részt, az rejtély. Esetleg ha azért külön fizetnek. Én még akkor sem. Mi az Ivánnal kb. úgy nyaralunk, hogy délben kelünk, hajnali kettőkor fekszünk. Abban az időben amikor ébren vagyunk, eszünk és fekszünk a parton, feltéve ha van part. Amikor már nagyon meg akarunk mozdulni, akkor elsétálunk a legközelebbi helyig, ahol adnak bort, és ott leülünk, mert már nagyon elfáradtunk, míg odaértünk. Velünk ellentétben Kornéliáék nem bírnak megülni a seggükön, ezért mégis kihasználásra kerülne az adott gépjármű, és másznánk vele hegyet meg minden, mert ilyen terepjáró szerűnek tűnik kicsit, szóval gondolom azért árkot nem ugratnánk vele, de valami kis dombot azért előirányoznánk némi hepe-hupával.

Na, most utána jártam ennek az autónak jó alaposan. Megnéztem róla öt képet, és elolvastam a Totalcar értékelését. Ezekből megállapítottam, hogy az autó szép. Pirosban még szebb. Megtudtam azt is, hogy iszonyúan környezetvédő autó, ami nekünk is nagyon fontos, mert gyűjtjük szelektíven a palackokat, és csak ritkán dobjuk ki őket kupakkal együtt. Sőt, tegnap azon is elgondolkodtunk az Ivánnal, hogy látván a tévében azt a férfi dezodor reklámot, aminek az a jelmondata, hogy 48 órán keresztül hat, hogy az igazán elvetemült környezetvédők biztosan ezt használják, mert a mai vízhiányos világban azért ez sokat számít, hogy elég csak három naponta fürdeni.

A nyaraláshoz visszatérve, nekünk kb. mindent magában foglal az álomnyaraláshoz egy wellness hétvége a barátainkkal, mivel lehet közben feküdni, enni, inni, fürdeni, beszélgetni, és kirándulni is kicsit. Azt is megtudtam, hogy a sárba is belemehetünk az autóval nyugodtan, csak ne legyen túl mély azért az a sár. A mostani időjárási viszonyok között pedig simán előfordulhat, hogy föld - és sár csuszamlásokon keresztül vezetne veszélyes, kalandokkal teli utunk az áhított célig. (lehet, mégis magunkkal kéne vinni Harrison Fordot is) Ami pedig a lehető legnagyobb öröm számomra, hogy az autó nem repülő. Következésképp jó esetben nem zuhan le sehonnan, és ha akarok bármikor kiszállhatok anélkül, hogy ezzel bosszúságot okoznék a többi 263 embernek. Azért ez egy nagy előny.

Ha tegnapra nem is, mára azért szebb kicsit a világ. Bár felvettem egy tök jó kis fekete rucit, viszont rájöttem, hogy ma nem ebédelhetek túl sokat, mert már az is meglátszott rajta, hogy reggeliztem. Vagy csak felülről tűnik úgy, hogy van hasam, oldalról nem? Vagy, erre lehetne alkalmazni az ominózus "álmodik a nyomor" mondást. A biztonság kedvéért én mindenesetre egész nap behúzott hassal fogok mászkálni, az is egy fajta hasizom gyakorlat végül is. Úgysem lesz ma időm tornázni, így meg lerendezem 2in1. Erre mondják, hogy a nőknek jó a szervezőkészségük. Ja, és arra is rájöttem, mikor eljöttem otthonról, hogy na most kellett volna felvenni a magas sarkút és akkor sokkal de sokkal sikkesebbnek tűnnék, de ehelyett teljesen egyértelmű választás volt a piros lapos scholl papucsom. (így jobban végiggondolva a teljesen egyértelmű kis női túlzás talán, de tényleg csak két másik papucsot próbáltam még fel hozzá, többet nem)

Most már egyébként iszonyúan szenvedek, még több mint három hét szabiig. Iván szerencsére megígérte, hogy egyik délután elvisz vizet nézni meg lángost enni, mert már nagyon kezd látszani rajtam, hogy hamarosan beülök egy sarokba és onnan fogok szomorúan nézni kifele.

Az esküvő pedig kb. két hónap múlva, néha rám törnek gondolatok, hogy amiket nagyon határozottan eldöntöttünk, az biztos jó lesz-e úgy. Ilyesmi, hogy hűűű vajon biztosan elég dekoráció lesz-e a pár darab lufi meg gyertya, nem akarok-e mégis virágszirmokkal felszórt padlót-széket-asztalt, marha nagy szívet lufikból a hátunk mögé világítással, úszógyertyákat a hotel medencéjébe, kívánságlámpásokat az erdő felgyújtására, vagy esetleg bérelhetnénk kicsike pincsikutyákat akik piros masnival a hajukban és kis kosárkákkal a szájukban vinnék vendégről vendégre a saját kezűleg sütött mézeskalács szívecskéket köszönetajándékként, ami szintén nem lesz amúgy. De aztán szerencsére mindig rájövök, hogy nem, nekünk ez így lesz jó, ahogy van.   

Mennyi esélyed van meggyőzni valakit arról, hogy nem vagy antiszociális öreg vén luvnya, ha egyrészt olvasta az előző blogbejegyzésedet, amiben kifejtetted, hogy mennyire antiszociális öreg vén luvnya vagy, másrészt pedig iszonyú szájhúzásba kezdtél arra a gondolatra, hogy a következő teljesen szabad hétvégéd csak egy hónap múlva legyen. Hmmm? A tipp jó lesz: semennyi.

Szóval miután hazajöttem, tornáztam, kivasaltam nyolcszáz inget meg pólót, és kinyilvánítottam, hogy nem akarom a tornával feszesre gyúrt seggemet kimozdítani a következő egy évben itthonról, de azért a legjobb társaság vagyok a földön, most elmegyek aludni. Hátha holnap reggel más lesz a világ.

Oké, az az igazság, hogy rájöttem, hogy a gonosz memóriaelrabló mumusokon kívül léteznek gonosz, szociális érzetet elrabló mumusok is. Legalábbis az enyémet elvitték, ha nem is mindet, de egy részét biztosan. Ez a korral jár, vagy honnan jön ez vajon? Már nem akarok új embereket megismerni, mert van elég barátom, és elég ismerősöm, velük sem győzünk találkozni. Nagyon-nagy szükségem van rá, hogy meglegyen a saját magamra fordított időm, azaz hetente több óra egyedül. (az egyedülbe beletartozik az is, hogy Ivánnal, mert vele kiválóan tudunk egymásnak teret hagyni úgy is, ha ugyanott vagyunk mindketten) Ha több napot töltünk együtt a barátainkkal/ismerősökkel/rokonsággal, akkor az maximum három nap legyen, és közben is már sokszor azt gondolom, hogy na jó, most már elég. Akkor ideális ez a dolog, ha a három napban félrevonulhatok pár órát olvasni. Van aki ezt teljesen megérti, van aki viszont egyáltalán nem, mert hát így kimaradok valami fantasztikus szórakozásból vagy buliból vagy bármiből ami csoportos foglalkozás. Pontosan ez ezzel a célom, hogy utána megújulva tudjak kedves lenni mindenkihez. 

Iván az egyetlen, akivel kettesben bármilyen programot szívesen csinálok. A bármilyenbe nem tartozik bele a bungie jumping meg egyéb ilyen veszélyes dolgok, mert már gyáva is vagyok, pedig régebben vagány voltam. Már nem akarok hajnalig táncolni, és nem érzem cikinek, hogy nekem elég két pohár bor, és nem értem miért gondolják mások, hogy ünneprontó vagyok ha nem iszom még egy pohárral azért, mert szerintük kéne. Nem beszélek egyfolytában, kiválóan tudok szórakozni azzal, hogy figyelem mi van körülöttem, meg kritizálom magamban, hogy ki mit vett magára a ruhatárból. Nem értem azt sem, hogy ha csöndben vagyok öt percig, akkor miért biztos, hogy valami bajom van, és miért kell egyfolytában vigyorogni ha az ember társaságban van. Szerencsére, mivel már nem akarok új embereket megismerni, egyre kevésbé van részem ilyesmiben, mert a meglevők már tudják, hogy ilyen vagyok, és nem macerálnak folyton hülyeségekkel.  

Ez a menyecskeruha dolog mégsem olyan egyszerű, mint én azt eredetileg gondoltam. Bár egyet találtunk a Kornéliával, amit csak külső segítséggel tudnék le illetve felvenni, és egy dekát sem hízhatnék már szeptemberig. Ugyan már elértem az 58 kg-t amit akartam, (most remélem mindeni üdvrivalog meg minden, mert már jó régen nem említettem semmi ilyen témát, de biztosan mindenki tűkön ülve várta, hogy vajon hova fejlődtek a kilóim) azért ennyire nem vagyok bátor, meg mégiscsak kényelmesen kéne akkor már éreznem magam inkább. A Brigivel meg egy másikat, amiben úgy nézek ki, mint hagymácska, masnival átkötve. De egy cuki hagymácska amúgy.

A pozitívumok közé tartozik viszont, hogy tegnap vettünk egy csomó cseresznyét, szóval most két napig egyfolytában cserkót fogok enni, némi őszibarackkal vegyítve. Bele kell húznom, mert a gyümölcshiánytól bepánikolva, a hétvégén beszereztem még vagy 15 darab almát is, és egy nagy ananászt. Az ananász már elfogyott pénteken, de most gyorsan be kell falnunk a cseresznye-barack párost, különben megrohadnak az almák. 

Bejött egy darázs, és itt köröz a fejem felett. Ágota próbál meggyőzni, hogy ez nem veszélyes fajta, ne pánikoljak. De én nem adom fel az elveimet, és továbbra is pánikolok. De legalább csendben teszem, mert jó fej vagyok. 

Úgy tűnik látszott az arcomon az egyre inkább elhatalmasodó rettegés, mert Ágota hősiesen kinyírta őket, mert mondanom sem kell, időközben kettőre szaporodtak. A dögök.

Iván egy fülfetisiszta. Az a legmegdöbbentőbb ebben, hogy a dolgok jelen állása szerint ez a szó nem szerepel a google-ban, ami ugye azt jelenti, hogy egy olyan pasim van, akinek egyedülláló a perverziója. Ha beírom a google-ba, akkor azt mondja, hogy "keresési javaslat: mellfetisiszta". Na erről is beszélhetnénk, de maradjunk a fülnél. Szóval azt csinálja, ha unatkozik, vagy ideges, vagy tévét néz, vagy csak ha meglát a közelben, hogy egy teljesen öntudatlan mozdulattal elkezdi morzsolgatni a fülemet. Ezt addig csinálja, amíg hagyom. Vagy még tovább is néha. Rejtélyek a világban.

Még itt kell ülnöm másfél órát, mire elindulhatok, hogy találkozzam a Kornéliával nagyon romantikusan a westend vízesésénél. Megbeszéltük, hogy ha már ilyen nagyon romantikus helyszínt sikerült találnunk, akkor engem arról fog megismerni, hogy lesz nálam egy szál vörös rózsa, én meg őt arról, hogy tűsarkúban lesz meg miniszoknyában. Jobban belegondolva a nyugati aluljáróban minden második lány így van öltözve foglalkozási ártalom miatt, de a Kornéliának szerencsére van egy öt hónapos terhes hasa, szóval van remény, hogy nem szedik fel míg odaér hozzám. Ha már itt tartunk, hát illik így öltözni egy terhes nőnek? Ahelyett, hogy kertésznadrágba jönne meg klumpába vagy ilyesmi.

Éhes is vagyok, pedig ebédeltem, és ha én egyszer ebédeltem, akkor nem szoktam éhes lenni másnap reggelig. De most az vagyok, és nincs nálam kaja. Még egy keksz sem. Ahhoz meg, hogy lefáradjak az egy emelettel lejjebb lévő csokiautomatáig, tök lusta vagyok. Majd ráveszem a Kornéliát, hogy együnk valami borzasztó egészségtelen hamburgert vagy péksütit, és már meg is kezdtük a gyerek félrenevelését kaja fronton. De állítólag ha tetszem neki akkor fog rugdosni kifelé, és hát szerintem a hamburger az olyan tetszős dolog egy gyereknek, bármennyi idős is legyen.

Egyébként pedig már csak ötven percet kell itt ülnöm. Nem negyven perce írok két bekezdést, közben csináltam mást is. Álmodozgattam például arról, hogy gyorsabban telnek a percek most egy kicsit. És lőn.

Tegnap meglettek a karikagyűrűink rendelve. Ez milyen szép mondat lett, ez az előző. A gyűrűk is szépek, bár nem túl hagyományosak, és nem túl karikagyűrűsek. Alakra azok, viszont titánból vannak, ami egyrészt tetszik is nekünk, meg olcsó is nagyon, másrészt színes csíkok is lesznek rajtuk mintának. Ivánén kék, az enyémen meg pink. Piros lett volna, de olyat nem tudnak oxidálni. Így már nem mondhatja Iván, hogy nem járok színesben, és benevez valami átalakító műsorba ahol kidobálják az összes szürke meg fekete ruhámat, és pirosakra meg sárgákra cserélik. Szerintem az ő ízlésével lehet valami baj amúgy. De probléma megoldva, hamarosan egyfolytában pinkbe leszek. Jól kifogtam rajta. 

Közben rájöttem, hogy nagyon messze vagyok a tökéletes barátnőtől, mert hát FOCI VB van könyörgöm, én meg a vasárnap esti programlehetőségek között meg sem említem a FOCI VB-t. Szerencsére ez Ivánnak nem tűnt fel, mert annyira belemerült a fúrós játékba a telefonján, hogy egészen nyugodtan végignézhettem az Aludj csak én álmodomat. Pontosabban majdnem végig, mert az utolsó tíz percben inkább elmentünk a PI-ékért, mert vége lett a Tankcsapdának. Mázlijuk volt, mert csak akkor kezdett esni az eső, mikor vége lett már. Mi meg most lemaradtunk róla, na de majd legközelebb.

Van a filmben az a jelenet, amikor Peter már magához tért, és Saul tart neki előadást arról, hogy ő a Keresztapja aki élete minden fontos eseményénél ott volt, és most szeresse Lucyt mert az jó lesz neki. Na és ott mondja, hogy: "akkor is jelen voltam, amikor rájöttél, hogy pocsék a "svekkered".

Kettő kérdésem van:

1. Hogyan lehet ekkora szemöldökkel élni, mint amekkora Peternek van????! Ráadásul nem csak ebben a filmben, hanem mindegyikben. A sminkmesterek szövetsége miért nem hozott még létre egy csapatot, akik titkos küldetésükként egyszer csak lekötöznék, és a felét kitépkednék?

2. Mi az a svekker? De tényleg mondjátok már meg, hogy mi az. Nekem valamiért az ugrik be, hogy a hajával kapcsolatos, de szerintem ez tök hülyeség. Mi az?

Nem tudom mi vitte rá a Viasatot, hogy a nyár közepén leadja az Aludj csak, én álmodomat, de ez tulajdonképpen mindegy is, nézzétek, mert a legjobb karácsonyi film.

Emiatt aztán több lehetőségünk is van az Ivánnal, hogy este a Tankcsapda koncert pótlására mit is tegyünk. Az első verzió az, hogy kiülünk az erkélyre, betesszük a tankcsapda cd-t és teljes hangerőn hallgatjuk, miközben ő sört iszik, én meg nemtudommégmit. A második, hogy romantikus karácsonyi filmet nézünk a tévében. Azt hiszem könnyen meg lehet tippelni, hogy ki melyik verzióra fog szavazni.

Egyébként meg a kozmetikus mekkora egy kicseszés már. Nem véletlen, hogy évente maximum kétszer látogatom, akkor sem önszántamból, most éppen szülinapi ajándék gyanánt. Eleve azzal kezdődik, hogy odamegyek iszonyú álmosan, mert nem aludtam egész éjjel amit meg mégis azt is rosszul. Ez meg nekem, aki bárhol bármikor bármilyen pozícióban lerakom a fejem, és tíz másodpercen belül alszom, eléggé nagy trauma. Szóval álmos vagyok, de nem érzem magam annyira rosszul végül is, mert kényelmesen elfekhetek egy ágyon, kellemes bemélyedés van a fejemnek, és az idő is klassz, a háttérzene is andalító. Aztán jön egy fél órás masszázs, ami kellemesen elzsongít és megnyugtat, a közben a pofámba ömlő forró gőz meg direkt élvezetes. Mikor már éppen kezdeném átadni magam a lebegésnek a béke és nyugalom tengerén, akkor hirtelen szanaszéjjel nyomkodják az arcom, meg szurkálják is, és csak azért nem sikítozom hangosan, mert azt hiszem, hogy erre szükség van. A tűrőképességem végső határán aztán mindez abbamarad, és kapok egy jó kis pakolást. A végén, mikor már azt hiszem, hogy nem jöhet más, akkor pedig előkapja a sokkoló szerkezetet és apró áramütéseket helyez el az arcom minden részén, mondván, az milyen jót tesz a bőrömnek. A nők kretének.

Viszont Iván gyógyulgat, az első nap, hogy nincs láza csak hőemelkedése, és már egész jól tud levegőt is venni. A doki azt mondta neki, hogy azért még feküdjön egy pár napot. Ha már azt megunta, akkor feküdjön vissza még egy kicsit.

A gyógyulgatás örömére vacsorával várt, koleszterin- és kalóriaszegény zsírban sült krumplival meg csirkével. Aztán ettünk még desszertnek tölcséres jégkrémet, én ittam még két pohár bort is. A harmadik meg itt van előttem. Az élet szép.

Azt meg nem is említettem, hogy az év szülinapi ajándéka egy hűtőtáska benne 29 darab csokis meg vaníliás tölcséres jégkrémmel.

Anyu összetalálkozott a fürdőben egy rég nem látott rokonnal, aki nagyjából öt percben vázolta az elmúlt 10 évet az életéből:

Meghalt a férje, majd nemsokkal ezután, őt megműtötték agydaganattal. Van egy lánya, aki 16 évesen szült egy gyereket, akit ő nevelt addig, míg a lány férjhez nem ment. A lány a férjével felvett egy csomó hitelt, amit meg is kaptak annak fejében, hogy három éven belül lesz két gyerekük. Lakásuk így aztán lett, gyerekük viszont a próbálkozások ellenére nem. A kivizsgálásokra és a lombik programra elköltöttek másfél millió forintot, míg a végén csak lett egy szép egészséges lányuk, aki már három hónapos. Öröm és boldogság, most kiderült, hogy az anyukának rosszindulató daganata van. Hogy fokozzuk a dolgot, a rokon nővérének van egy down kóros fia, akit pár éve egyedül nevel, mert az ő férje is meghalt. A fiú 40 év körül van, de most súlyosbodott az állapota, már skizofrén is, amellett, hogy down kóros.  A rokonnak amúgy az utóbbi időben eléggé fáj a bal oldala a fejének, de úgy döntött, hogy inkább hadd fájjon.

Az igazságtalanság azt hiszem erre már nem a megfelelő kifejezés.

A betegen fekvő Ivánnak vittem az előbb focilabdás mintával borított csokipudingot, amihez járnak focilabda alakú és mintájú csokigolyóbisok amikkel fel lehet dúsítani a pudingot, és még roppannak is majd a foga alatt. Az antibiotikum miatt nem lehet a férfias sör és chips megoldáshoz folyamodni, de a félreértések elkerülése végett ha nem lenne beteg, biztos, hogy azt választotta volna.

Délután többször erőteljesen próbált meggyőzni, hogy szerinte a sok folyadékbevitelt sörrel lehetne a leghatékonyabban teljesíteni. Kemény vagyok és nem hagyom magam. Marad a puding.

Ha képes vagyok ennyire aggódni Iván miatt mert beteg, és láza van, és fáj is neki, és ennyire szörnyen érzem magam amiatt, hogy nem tudok rajta segíteni, vajon mi lesz, ha gyerekem lesz?! Nem mintha nem lennék amúgy is egy aggódó gép, Iván is csak paraZenóbiának hív, és borzasztóan átlát rajtam. Ez akkor derült ki igazán számomra, mikor egyik este későn néztük a tévét, és a lenti lakásból felhallatszott valami zaj, mire én megjegyeztem, hogy nahát, hogyhogy nem alszanak még. Ő meg rám nézett és közölte, hogy szerinte az történhetett, hogy elestek a konyhában pont bele a gázsütőbe, ami magától kinyitotta a gázcsapot, úgyhogy valószínűleg nincsenek túl jól. Pedig azt hittem, hogy jól titkolom az ilyen elmebeteg módon aggódós gondolataimat, de akkor mégsem.

Viszont főztem neki tegnap este tejberizst, mert ilyenkor azt szoktak. Jó sok kristálycukros kakaóval megszórva, és kék csíkos szélű porcelán mélytányérban kapta, pont olyanban amit a menzán is adtak régen. Nekem meg ma ugyanez lesz az ebédem, csak fahéjas változatban, és műanyag dobozból. Irtó elegáns és tápláló is legfőképp.