Vajon, hogy ha már háromszor kérdeztem meg az Ivánt ma chaten, hogy ugye el tud jönni hamar, és nem iszonyú későn indulunk el Agárdra, és vagy nem ír rá semmit, vagy valami olyat aminek semmi köze a kérdésemhez, akkor az azt jelenti, hogy áltatom magam? Szerintem igen. Remélem a Szomjas Horgász nyitva van éjfélig, mert eltökélt szándékom ma ott vacsorázni. Igen, étterem, és igen, éhes vagyok, és igen, desszertet is akarok. Közvetlenül miután megettem a lekvárral nyakon öntött húsomat. Áfonya öntetnek vagy minek hívják amúgy, de hát az lekvár. 

A holnapi reggelinket is megterveztük már, (cseppet sem vagyunk kajaközpontúak) mert Iván felfedezte, hogy lehet kapni foszlós kalácsot a pékségben, és akkor szerinte együnk azt meg igyunk hozzá kakaót. Azt mondta, bele is mártogathatom a kalácsot a kakaóba, de csak akkor, ha ő nem lesz ott. Vagy majd egymásnak háttal fordítjuk a székeinket. 

Tegnap egyébként voltam próbafrizurát csináltatni, és közvetlenül miután kiszedtük a csavarókat, láttam, hogy milyen lehetek majd 70 évesen dauerolt hajjal, ha most lemerevíttetem botox-szal az arcom. Röhögtem egy darabig, aztán kifésültük, és úgy már egészen kezdtem hasonlítani egy olyan menyasszonyhoz, akinek dús, hullámos haja van. Ahhoz képest, hogy tök egyenes, vékonyszálú hajam van, abból sem sok, ez egy szép eredmény. A fodrász pedig a kedves ömlengés helyett ami ilyenkor kijár a menyasszonyoknak, azt kérdezte, hogy: "Ez lesz az első házasságod?".

A kék fényig még nem is, de a két pohár borig már eljutottam tegnap a kocsmában történő meghívó átadás kapcsán. Ha nem ez lett volna nagyjából az utolsó amit még át kellett adni, ezt most bevezetném, de így csak javasolni tudom a leendő menyasszonyoknak/vőlegényeknek, lényegesen élvezetesebb mint házhoz vinni. Viszont egész úton hazafelé csuklottam. Utálok csuklani. Az egyetlen módszer pedig ami beválik az elmulasztására, az 10 korty víz, egy levegővel, ami nyilván az én baromságom, de nekem ez jön be.

Este pedig végre Agárd, vasárnapig, szerintetek fog-e szakadni az eső, hát persze, hogy igen. A remény azért még él bennem, hogy tudunk holnap strandolni és napozni és rejtvényt fejteni közben, és nem gondolni semmire.

Tisztára olyan vagyok mint egy rendesebb fajta öregasszony. Ma állómunkát végeztem, ami azt jelenti, hogy kb. hat órán keresztül nem ültem le egyáltalán, emiatt most fáj a lábam, és fürdés után bekentem vadgesztenye krémmel, ami köztudottan a visszerekre jó. Pedig még nem vagyok hatvan.

Az állkapcsom is fáj, ebből tudom, hogy ideges vagyok. Napközben ezt nem feltétlen veszem észre, csak este, mikor már állatira fáj, mert annyira összeszorítottam egész nap. Az összeszorításnak három oka lehet szerintem. Az egyik az, hogy még mindig nem nyertünk a lottón, és ez eléggé elkeserítő. A másikkal nem foglalkozunk, mert ebben az esetben most én vagyok Scarlett O'Hara és majd holnap gondolok rá, majd holnap hajlandó vagyok törődni vele, de az a holnap még sok holnap. Aztán még az is, hogy pontosan egy hónap múlva ilyenkor már órák óta asszony leszek. Ami amúgy számomra is teljesen elképesztő, és még elképesztőbb, hogy egy darab pánikba esős és menekülésre fogós gondolatom sem volt még eddig. Sőt mi több, boldoggá tesz, hogy ezentúl hivatalosan is nyilvánvaló tény, hogy az elkövetkező hatvan évben lelkesen szedegetem majd a zoknikat össze az Iván után. Néha valószínűleg kevésbé lelkesen, de azért majd szedegetem.

Az összeszorított fogak ellenszere az egy pohár bor, viszont mivel eddig is megittunk egy pohár bort minden áldott nap, pedig nem is voltam feszült, most akkor  ha ezt felemelem kettőre, az alkoholizmus útjára léptem. Szép is az. Innen már egyenes út vezet a Kék fényben való szerepléshez.

Reggel csörgött az ébresztő, nekem pedig az volt az első gondolatom, hogy biztosan úgy hagytam hétköznapról, tehát valójában hétvége van, csak ki kell nyomnom és alhatok tovább. Aztán abban az öt másodpercben míg felnyúltam érte és kinyomtam, rádöbbentem, hogy a frászt! Ezek után el lehet képzelni a mai napomat.

Tegnap megnéztük Ivánnal az Élet sója című filmet, amiről soha senki nem hallott még, nekünk meg a Brigivel nagy kedvencünk volt már jó pár évvel ezelőtt is, és annak ellenére, hogy romantikusnak nevezhető, még Ivánnak is tetszett, bár azért hozzátette, hogy lehetett volna benne több akció meg vér kicsivel. Cameron Diazt nagyon szeretem ebben a filmben, főleg, hogy túl sok olyan vígjátékban szerepel amiben az a poén, hogy spermát ken a hajára, hogy lepisili Ben Stillert vagy valami hasonló. Ben Stillert nem véletlenül gyűlölöm, (a pisit ezért tulajdonképpen meg is érdemelte) mert őt még csak ilyenekben láttam, és az ilyesmitől meg egy hétig idegbeteg vagyok. Aki meg ezeken röhög, nyilvánvalóan elmebeteg kretén.

Megint az esküvővel álmodtam, mi mással. Menyasszonyi ruhában menekültem fejvesztve egy hatalmas anakonda elől. A megfejtés elég egyszerű lenne abban az esetben, ha ártatlan szűz lányként mennék férjhez,(óh, jajj, mekkora kígyó) így azonban valószínűleg a reggeli közben nézett mese az indiánokról akik egy marha nagy anakondával küzdöttek, hagyott mély nyomot bennem. Volt egy ilyen horror film valamikor, ugye? Mármint nem indiános hanem valami kígyó megnőtt a csatornában és berántotta a budiból az embereket, vagy ilyesmi.

A pénteki esőzés sikeresen elöntötte a pincénket, harminc centi mélyen állt benne a víz, így aztán az első másfél órában hevenyészett gátat építettünk, és söpörtük iszonyúan a vizet,a következő másfél órában pedig vödörrel hordtuk ki, adogattuk egymásnak a lépcsőn felfelé mint a rendes szervezett munkásokhoz illik. Másnap nagytakarítást rendeztem, de az ablakokon még mindig nem látni ki, csak ha kinyitjuk őket, de azt majd két hét múlva. Szoliban is voltam, nyolc percig, na jó csak hétig, mert egyet kint töltöttem mert rám tört a pánik hogy mi van ha nem tudok kijönni, és egy rohadt molylepke is nekiütközött a lábamnak folyton, és ettől is, és akkor kijöttem, és kiderült, hogy ezek szerint ki tudok jönni, így aztán visszamentem, miután kicsit lehiggasztottam a heves szívdobogásomat. Ennyi izgalom, és nem ért semmit, egy icipici pirulás sem lett rajtam sehol sem. A molylepke azért is volt tök szar, mert ugye nem lehet kinyitni az embernek a szemét, de mikor érzed, hogy valami hozzád ütődik, és ráadásul bugyi sincs rajtad, hát nem túl jó érzés, mi van ha az anakonda.

Iván meg garázst épített a Pivel meg Apuval egész nap és tegnap is, ezért már annyira fáradt ő is, hogy szerintem ma este már csak nézünk egymásra csendesen, esetleg néha fület morzsolgatunk vagy valami. Viszont amíg garázst épített, büntetlenül nézhettem a Gillian McKeith fogyókúrás műsorát a life networkon, megint volt benne műanyag dobozban kaki, amit jól megtanulmányoztak maszkkal az arcukon, és ecsetelte, hogy milyen alakúnak és állagúnak is kellene lennie. Nem is értem, mi baja vele Ivánnak.

Ja, kilakkoztam a körmöm sötét kékre, most azon gondolkodom, hogy vajon ordenáré randa-e tényleg, vagy csak úgy látom. Valamelyik nap is volt egy ilyen, hogy felvettem egy szandált amit kaptam valahonnan, és aztán egész nap ahányszor lenéztem a lábamra, felszisszentem, hogy te atyaúristen de csúnya ez a cipő, és emiatt meg alig bírtam máshova nézni, szóval az egész nap egy nagy sziszegés volt, a Loretta meg folyton kiröhögött. Többet mondjuk nem fogom felvenni. Ezt viszont én már le nem mosom, szóval pár napig így maradok, a szürke ruháimhoz mondjuk megy.

Tegnap végre megismerkedtünk a Loretta barátjával. Megállapítást nyert, hogy valószínűleg ő sem fog belehányni a medencébe, szóval jöhet az esküvőre. Ja és ő is fél a szellemektől, amitől egyből szimpatikus lett, bár ő nem amiatt, mert tíz évesen stephen kinget olvasott a paplan alatt zseblámpával. 

A Most nevű helyen voltunk, ettünk-ittunk finomakat és kiderült, hogy utálom az avokádót, mert tényleg olyan íze van mint a zsírnak. A frissen sült libatepertőt viszont szeretem (bár tudom, ez most ellentmondásnak hangzik, mert az meg tényleg zsír, de viszont az egy állatból van, aminek van zsírja ugye, ellentétben a zöldségekkel amiknek meg nincs. Esetleg még az lehet, hogy az avokádó valójában egy állat.), és nem eszem salátát étteremben*, akkor sem ha fogyókúrázom. Ez nálam biztos, hogy abból fakad, hogy hátrányos helyzetű gyermekkoromban sosem vittek ilyen helyekre, és most már ugyan járunk, de nekem ez még mindig ilyen népünnepély, szóval ha én étterembe megyek, akkor kidurranásig, és mélységesen sajnálom, ha desszertet már nem bírok enni.

Reggel pedig a buszon beleültem valami vízbe, de ez nem tűnt fel, csak mikor leszálltam, hogy nahát, mintha vizes lenne hátul a combom. Szerencse még az is, ha tényleg víz volt, és az is, hogy a combom, mert azt hittem, hogy á farmeren úgysem látszik, de igen, és az nem lett volna túl vicces, ha úgy nézek ki, mint aki bepisilt. Így csak úgy néztem ki, mint aki annyira hülye, hogy nem veszi észre, hogy fél óráig ül a vízben, és tényleg.

*az étterem nem a megfelelő név a Most-ra, inkább egy kultúráltabb romkocsma, ahol van rendes kaja is, és tök jó kaja amúgy

Kiderült, hogy a felszín alatt lakozik bennem egy szörny. Egy eléggé alpári szörny, és néha kitör. A visszabújása után pedig marad a szégyenkezés, hogy ilyen is vagyok ezek szerint, ne már, nem akarom.

Aztán majd jön a tányércsapkodás meg a gyerekverés.

Vége a szabadságnak, az eső is eleredt, villámlik is meg dörög is, dolgozni kell, meg korán kelni, nagy összegű csekkek vártak minket itthon, az autónak is lejár a műszakija. Ez ügyben majd jól megvesztegetünk valakit, hogy ne vegye észre, hogy lukak vannak a küszöbön, meg hogy a lengéscsillapítók is szarok. Mind az összes. Fogalmam sincs, hogy hány darab van belőle, (négy?) de még én is hallom, hogy zörög a sárhányó, ami azt jelenti, hogy tényleg zörög. Az esküvő közeledtével viszont, meg amiatt, hogy még mindig nem nyertünk a lottón, az autó hátrányba szorul most egy időre. Még szerencse, hogy nem ez lesz a menyasszonyi autó, mert amilyen mázlisták vagyunk, tuti félúton a templom felé ledöglene, aztán tülkölhetnénk gyalogosan odáig lekonyuló fülekkel.

A szabadság tök jó volt, még Balatonban fürdés is volt, annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy húsz fok felett lett volna a víz. Iván némileg módosított azon szokásán, hogy a partról berohan a vízbe nagy üvöltéssel. A nagy üvöltés megmaradt, csak a parttól a hasig érő vízig eltelt úgy másfél óra. Nekem ahhoz kellett ennyi, hogy legalább a lábam belelógassam.

Az ég még mindig dörög, és villámlik is, és a fejem is fáj, sms-t írni is utálok, míg megírom, nyolcszor elmondom, hogy mit akarok, most meg megyek és iszom egy pohár bort inkább.

Ráadásul a sok lángos-palacsinta-sósmogyoró-chips miatt most koplalni fogok egy hétig az tuti. Nehogy úgy járjak mint a lány, aki annyira meghízott, hogy nem fért bele az áhított ruhába, és emiatt a vőlegénye felhívta az összes nőnemű meghívottat, hogy ugyan ne öltözzenek már túl csinosba, mert a menyasszony dagadt lett, és randa a ruhája is. Nem vicc, tényleg. Két intelligens elme házassága, biztos nagyon okosak lesznek a gyerekek is, a jövő feltörekvő nemzedéke.

Iván a Diszkópatkányokat nézeti velem a tévében. Hát te jó ég!

Csodák palotája jó volt, alig győztük félrelökdösni a kisgyerekeket, hogy mi is tudjunk játszani. Eredet viszont nem tudjuk, hogy jó-e, majd jövőhéten, mert csak a második sorban volt már jegy, én meg még anno a godzillát néztem az elsőből, és utána egy hétig csak fölfelé tudtam nézni, szóval ezt most így nem. Helyette ettünk karamellás fagyit meg rugó alakú sültkrumplit a mekiben.

Összegezve egyébként ma ettem túrórudit (a pöttyösnek az új marcipánosa tök jó), pizzát, palacsintát, fagyit, sült krumplit, és még most kiülünk az erkélyre bort inni meg mogyorót enni. Szerintem inkább fel kéne kötnöm magam az első fára.

Szeretek szabin lenni. Annak ellenére, hogy még egyik nap sem alhattunk délig, mert folyton el kellett intézni valamit, és ezért legkésőbb kilenckor keltünk, vagy jött a beton. A köcsög betonos ember amúgy nyolcra ígérte magát, tehát mi fél nyolckor még vígan feküdtünk az ágyban, erre nem becsönget negyvenkor? Levágtattam gyűröttem meg csipásan meg kócosan, és mondtam neki, hogy akkor most az van, hogy kicsit vár. Aztán onnantól felgyorsultak az események, és négy órán keresztül a fiúk lapátoltak mi meg anyuval szőlőpréselőset játszottunk, csak betonnal. Azóta a betonnal nincs túl sok dolgunk a locsolgatáson kívül, sajnos egy rohadék macska sem ragadt bele, ellenben most már továbbfejlesztették a kínzásunkat, mert nem csak átmászkálnak az autón a sáros lábukkal, hanem rá is szarnak. Remek.

Most meg megyünk a Csodák palotájába, mert még sosem jártunk ott, aztán megnézzük az Eredetet. Egyébként kivételesen úgy néz ki, hogy még az időjárás sem fog kiszúrni velünk, mert péntektől megyünk a Balatonra, és elvileg akkor már tök jó idő lesz. Most meg hadd essen, legalább megvan az a hihetetlenül jó érzésem, hogy éjszaka a nyitott ablaknál tök jól esik betakarózni. Na megyünk most csodát nézni.

A csodákról jut eszembe, hogy szedem a Dr. Chen csodakapszulát a hajamra, meg a Dr. Chen csodafilteres teát szintén a hajamra, csak azt nem szedem, hanem iszom. A teának olyan íze van, mint amikor portörlésnél telemegy porral az ember szája. Fincsi. Szóval remélem ez nem ilyen kínai tréfa, hogy megetetjük a hülye európaiakkal a darált kutyából készült porízű teánkat meg kapszulánkat, amitől azt hiszik, hogy kinő a hajuk, közben meg jól elchenjük a pénzüket. Nem akarnám elkiabálni amúgy, de szerintem máris kevesebb hajam hullik ki, szóval akármiből is van, részemről rendben.

Szegény fiúk egyre jobban hasonlítanak ilyen regényhősökre, akik nem adják fel soha, hanem elszánt arccal küzdenek a természet erői ellen. Nekik mondjuk nem annyira elszánt, hanem inkább szomorkás arcuk van már, könnyeik egybefolynak az esőcseppekkel, de azért zsaluznak és fűrészelnek és kalapálnak, és egyre nagyobbra nőnek a talpukra ragadt sártól. Holnap meg jön a beton. 

Remélem a szomszéd 17 darab macskájából egy pár beleköt majd.

A fagyi amúgy elég szar lett, nekiadtuk Anyuéknak. Nekik egyébként ízlik, nem az van, hogy kínozzuk őket a rossz kajákkal. Szerintem annyi baj van vele, hogy nincs eléggé íze, Iván szerint meg annyi, hogy utálja a fehér csokit. Ez csak azért klassz, mert a három fagyireceptből amit átküldtem neki, hogy válassza ki melyik tetszik neki legjobban, csak ebben volt fehér csoki.

Biztos jele annak, hogy mától már szabin vagyunk, hogy délután aludtam egyet. Egy elég nagyot, mert kb. három és fél órát, ami azért durva. Szerintem több éve nem csináltam ilyet, és több évig nem is fogok, ha figyelembe vesszük, hogy milyen rettenetes rémálmom volt ezalatt. A másik biztos jel az, hogy a hőmérséklet egyből tizenöt fokot zuhant, de kivételesen ezt most nem veszem kicseszésnek, mert betonozni kell majd, és végre tudtam ma tornázni is rendesen, nem kellett félnem, hogy egyszer csak leájulok a taposóról.

Asszem még nem ébredtem fel teljesen. Az álmomban egyébként iszonyú-rettenetes-borzasztó-félelmetes vihar kíséretében eljött a szörny, aki míg nem figyeltem oda lenyúlta az egyik gyűrűmet, kicserélte benne a köveket, és belevéste a karikába, hogy hány évem van még hátra, de azt álmomban nem tudtam elolvasni. Iván azóta ezen röhög, hogy az ötvösszörny. Ez történik, ha az ember hamarosan férjhez megy, és ahelyett, hogy romantikus regényekkel hangolódna, stephen kinget olvas.

Az a fantasztikus ötletem támadt tegnap, hogy házifagylaltot csinálok, mert kiskoromban volt egy néni aki tanyán lakott és ő mindig azzal várt minket, és nagyon klassz volt. Na majd most én. Ne csináljatok házi fagylaltot, egyrészt drága mint a szar, másrészt sok a macera, harmadrészt a carte dor is elég finom. Huhúúú itt megemlíteném, hogy hosszú évek sóvárgása után úgy döntöttünk Ivánnal, hogy márpedig megmutatjuk a világnak, hogy mi is vagyunk valakik, és vettünk egy Haagen dazs epres-túrós jégkrémet. Eléggé jó volt, szóval most további hosszú évek sóvárgása következik, mire megint megmutatjuk a világnak..Az is felmerült mint ötlet, hogy tulajdonképpen esküvői torta helyett mindenki kaphatna egy kiskanál ilyet.

Visszatérve a házi fagylalthoz, csak kétszer kellett átpaszíroznom a rohadék krémet a szitán, mert kissé csomós vagy rántotta szerű lett, harmadjára már nem paszíroztam, emiatt kíváncsian várom ma délutánra milyen állagra fagy. Ízre nem lesz szerintem rossz, de mikor este újságoltam a családnak a tortúrámat a házifagylalttal, de hát megéri mert a Joli néni csinált nekem olyat a tanyán, egyöntetűleg közölték, hogy Joli néni fagylaltport használt, mert akkoriban jött az divatba. Egy világ dőlt össze.

Mostantól úgy kb. addig míg be nem fagy a pókok segge az enyémmel együtt, igen vicces látványt nyújtok majd, míg eljutok reggelente az ajtótól a kapuig. Úgy van, hogy kinyitom a bejárati ajtót, de nem lépem át a küszöböt, hanem óvatos tekintettel felmérem a terepet. Ha nem látok fél méteres távolságon belül pókhálót, akkor előre nyújtom mindkét karomat, és fel le hadonászok velük egészen a kapuig, időnként pedig guggolásra váltok a szemmagasságban megcsillanó nyálka láttán, és közben folyamatosan mormogom magam elé, hogy akurvaéletbeakurvaéletbe... Az utca szerencsére nem túl forgalmas még olyankor, de annak a kevésnek abban az élményben lehet része, hogy láthat a kertben egy orosz néptáncot elég gyengén imitáló nőt aki motyog az orra alatt.

Anyuval tegnap kidolgoztuk azt a megoldást is, hogy a seprűt bekészítem a lépcsőházba, és mint a karom meghosszabbítását használom a kapuig, azaz élénken lengetem fel-le, jobbra-balra, aztán a kapunál ott hagyom majd ő visszaviszi ha felkel. Ebben csak az hibádzik, hogy biztosra veszem, hogy előbb-utóbb simán csak a hónom alá csapnám és vinném magammal a buszmegállóba.

Hát megjöttek a kis rohadékok, újra itt vannak a kertet mindenhol elárasztó pókjaink. Tavaly már sokkal előbb megjelentek, szóval reménykedtem, hogy idén megúszom, de ez most itt nem vált be. Ravaszabbak is lettek ráadásul, mert most olyat is tudnak, hogy elindulnak a hálóval a terasz egyik oszlopától és a nagy semmibe rögzítik azt, ezért olyan helyen is pókhálóba ütközöm, ahol nem is számítok rá. Ez volt ma reggel is, ami azt eredményezte, hogy belül hangosan sikoltozva ugrándoztam és csapkodtam a kezemmel, és mikor úgy gondoltam, hogy na talán lesöpörtem magamról az összes undorítóan félelmetes dolgot, akkor egyszer csak észrevettem, hogy a kezemen van a pók. Ekkor változtam áramütött lánnyá és még hangosabban sikoltoztam belül, de az áramütött mozgás következményeként sikerült leráznom, aztán egy gyors mozdulattal agyontaposnom. Azok akik szerint a pók megölése szerencsétlenséget jelent, mind kretének, vagy ufók.

A strand miatt jutott eszembe, hogy oké, tök jó dolog az, mert lehet fürdeni a negyven fokban, van lángos meg gofri meg pöttyös labda. Na meg van jó sok ember fürdőruhában, ami azt jelenti, hogy az olyan sekélyes fajta nő mint én, kiélheti az összes kritizálási hajlamát. Szerencsére Iván gond nélkül részt vesz ebben, bár így jobban belegondolva tulajdonképpen csak tök legálisan nézi meg így az összes nőt. A másik szerencse, hogy elvakítja a szerelem, így az én kis testi hibáimat nem annyira, más nőkét viszont simán észreveszi. A harmadik szerencse, hogy állati sok nőnek van nagy testi hibája. Ettől meg az én rettentően sekélyes lelkem egyre jobban érzi magát, ahogy közelít az est és a strandolás vége, mert a mai világban oda jutottam, hogy kb. úgy szerzek önbizalmat, hogy felfedezem mások hibáit, annak ellenére, hogy otthon nem azt kapom, hogy hogy nézel ki menj már innen. Mikor már szereztem egy adagot, simán meg is dicsérek egyet-egyet, de szerencsére viszonylag kevés tökéletes testű nő mászkál velence partján. Tavaly mondjuk a Kornéliával szarrá röhögtük magunkat, mikor letelepedtünk egy üres pléd mellé négyesben a fiúkkal, és pont mire levetkőztünk bikinire, megérkezett az üres pléd tulajdonosa az anyjával, és mindketten jobban néztek ki, mint mi valaha is fogunk. Miért nem valami kövér manci mellé tudtunk leülni basszus, gondoltuk összevillantva szemünket.

Ugyanennyire mélyértelmű problémakört próbáltuk egyszer elmagyarázni Ivánnak teljesen sikertelenül, azaz miért jobb ha a volt, illetve leendő barátnő randább mint mi. A volt barátnő teljesen egyértelmű szerintem, egyszerűen nem lehet szebb mint mi, mert akkor az ember lánya folyton azt gondolja, hogy valójában biztosan visszavágyik hozzá, velem csak azért van, mert egész jó paprikás krumplit főzök. Az új barátnő már csavarosabb, mert Iván szerint sokkal tisztább a történet ha szebb, mert akkor nincs mit variálni, egyértelmű miért hagyott el. De nem ám. Ha randább, akkor elmondhatjuk egyre nyugodtabb lélekkel, hogy meg is érdemelte, ha neki az kell, hát csak vigye. Egyik reggel majd felébred mellette, megijed. Aztán persze jönne vissza, de már késő. Szerencsére a mellettem álló barátok mindenképpen azt mondanák, hogy ilyen randa nőt még nem láttál, akkor is ha ő lenne amerika szépe. 

Tegnap azért vettem egy zacskónyi hajhullás elleni cuccot, mert a kis testi hibák még rendben vannak, de azt azért gondolom észrevenné, ha itt állnék tök kopaszon.

Tegnap rólam lehetett volna megmintázni az antiszociális nő szobrát, egyrészt annyira belemerültem egy könyvbe, hogy ilyenkor utálom, ha bármi is elszakít az olvasástól, másrészt hétfő volt és ez pont egy olyan hétfő volt amin nem akartam megszólalni. A Loretta ilyenkor különösen szeret velem társalogni.

Viszont ez állati jó hatással volt a lakás állapotára, mivel hazamentem és eszement takarításba kezdtem, portörléssel is, pedig az a legpocsékabb házimunka ami csak létezik a földön. Legalábbis számomra. Már csak a parkettát kéne feltörölni vizes ronggyal, majd közvetlen utána szárazzal is, hogy nehogy foltos maradjon, mert így nyár tájékán én egyfolytában mezítláb megyek mindenhova, Iván pedig előszeretettel mászkál zuhany után törölközés nélkül a lakásban, szóval mindenhol lábnyomok vannak, amik a napfényben elég jól látszanak. Napfény pedig van. Vaaaagy, gyorsan veszünk sötétítőfüggönyt mindenhova és behúzzuk, és akkor nem látszanak a lábnyomok. A parketta törölgetés sem a kedvencem. 

Hétvégén pedig voltunk Velencén fürdeni meg gofrit enni, aztán én voltam barátnőnél beszélgetni sangriával. Aztán voltunk camponában vásárolni és vásároltunk is szemüveget meg nyakkendőt meg szép papírt meg őszi kabátot, mert az most fontos, aztán voltunk Iguana mexikói étteremben kajálni, ahol ha nehezen is, de megtaláltam azt az egyetlen kaját, amiben nem volt chili, bab, és semmilyen paprika, meg eredeti browniet is ettem, amire nincsenek is szavak, bár az enyém is majdnem ilyen jó azért valljuk be. Voltunk még Tabajdon mezítlábas parkban, ahol majdnem ráléptem egy pókra mezítláb, de egy elegáns szökelléssel átvetődtem felette, majd ismét Velencén fürdeni és gofrit enni meg lángost egy néninél, aki finom lángost csinált, de irtó nagy nehézséget okozott neki, hogy négyen háromféle lángost kértünk. Legközelebb lehet, kipróbálom a csokis-málnahabos gofrit is, bár akkor Iván lehet, hogy elválik tőlem egyből de rögtön.

Ma sikeresen abszolváltam a hogyan nézzünk ki úgy, mint aki sárban dagonyázott dolgot, pedig nem is fesztiválon vagy disznóvágáson jártam. Egyszerűen csak a hosszú fehér vászonnadrágomban és papucsban indultam el otthonról, és sikerült a pesten esett három csepp esőből keletkezett sár összes részecskéjét felcsapnom magamra. Konkrétan még a seggemen is sáros a gatya. Emiatt eléggé lecsökkent a komfortérzetem mikor ezt észrevettem. De aztán mesébe illő fordulat következik, figyelem:

Felhívtam ijedtemben gyorsan a Lorettát, hogy ugyan két mérettel vékonyabb mint én, de ugyan hozzon már nekem egy szoknyát-nadrágot-zsákot amit magamra húzhatok míg ezt kimosom. Erre közölte, hogy éppen most indul szatyrában egy nekem szánt rövidnadrággal, mert rá nagy lett. Hát mi ez ha nem a sors összejátszása kivételesen nem ellenünk, hanem értünk? Vannak még ilyen erők a világban. Itt csendesen megjegyezném, hogy ezek az erők kicsit a lottónyeremény irányába is elmozdulhatnának, én részemről minden tőlem telhetőt megteszek, mert lottóm már van, és kellőképpen naív is vagyok.

Iván mondta valamelyik este, hogy az én helyemben biztos, hogy írna egy titkos blogot is, ahol leírhatnám a legbensőbb titkaimat is meg gondolataimat meg minden ilyesmit. Ezen azóta elgondolkodtam, és több okot is találtam, hogy miért nem akarok én ilyet:

Kizárólag olyan bejegyzések születnének, amiben valakit kritizálnék, hogy hogy néz már ki. Idegesítő emberi szokásokat írnék le a környezetemben lévőkről, illetve, hogy éppen azt a másik embert meg miért utálom.

Ráadásul pedig senki nem mondaná, hogy ja tényleg mennyire igazad van, az a fickó/csaj tényleg egy köcsög. Így meg mi értelme az egésznek, a végén még szomorú lennék attól a ténytől, hogy valójában én vagyok a köcsög, mert ilyeneket írok, és ráadásul úgy tűnne mintha nem lenne túl sok magvas gondolatom. Pedig azért néha, nem túl gyakran, akad olyan is.