Zenóbia

Zenóbia

Kritizál

2010. július 20. - Zenóbia

A strand miatt jutott eszembe, hogy oké, tök jó dolog az, mert lehet fürdeni a negyven fokban, van lángos meg gofri meg pöttyös labda. Na meg van jó sok ember fürdőruhában, ami azt jelenti, hogy az olyan sekélyes fajta nő mint én, kiélheti az összes kritizálási hajlamát. Szerencsére Iván gond nélkül részt vesz ebben, bár így jobban belegondolva tulajdonképpen csak tök legálisan nézi meg így az összes nőt. A másik szerencse, hogy elvakítja a szerelem, így az én kis testi hibáimat nem annyira, más nőkét viszont simán észreveszi. A harmadik szerencse, hogy állati sok nőnek van nagy testi hibája. Ettől meg az én rettentően sekélyes lelkem egyre jobban érzi magát, ahogy közelít az est és a strandolás vége, mert a mai világban oda jutottam, hogy kb. úgy szerzek önbizalmat, hogy felfedezem mások hibáit, annak ellenére, hogy otthon nem azt kapom, hogy hogy nézel ki menj már innen. Mikor már szereztem egy adagot, simán meg is dicsérek egyet-egyet, de szerencsére viszonylag kevés tökéletes testű nő mászkál velence partján. Tavaly mondjuk a Kornéliával szarrá röhögtük magunkat, mikor letelepedtünk egy üres pléd mellé négyesben a fiúkkal, és pont mire levetkőztünk bikinire, megérkezett az üres pléd tulajdonosa az anyjával, és mindketten jobban néztek ki, mint mi valaha is fogunk. Miért nem valami kövér manci mellé tudtunk leülni basszus, gondoltuk összevillantva szemünket.

Ugyanennyire mélyértelmű problémakört próbáltuk egyszer elmagyarázni Ivánnak teljesen sikertelenül, azaz miért jobb ha a volt, illetve leendő barátnő randább mint mi. A volt barátnő teljesen egyértelmű szerintem, egyszerűen nem lehet szebb mint mi, mert akkor az ember lánya folyton azt gondolja, hogy valójában biztosan visszavágyik hozzá, velem csak azért van, mert egész jó paprikás krumplit főzök. Az új barátnő már csavarosabb, mert Iván szerint sokkal tisztább a történet ha szebb, mert akkor nincs mit variálni, egyértelmű miért hagyott el. De nem ám. Ha randább, akkor elmondhatjuk egyre nyugodtabb lélekkel, hogy meg is érdemelte, ha neki az kell, hát csak vigye. Egyik reggel majd felébred mellette, megijed. Aztán persze jönne vissza, de már késő. Szerencsére a mellettem álló barátok mindenképpen azt mondanák, hogy ilyen randa nőt még nem láttál, akkor is ha ő lenne amerika szépe. 

Tegnap azért vettem egy zacskónyi hajhullás elleni cuccot, mert a kis testi hibák még rendben vannak, de azt azért gondolom észrevenné, ha itt állnék tök kopaszon.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr922162880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása