Zenóbia

Zenóbia

Mezítlábas lángos

2010. július 20. - Zenóbia

Tegnap rólam lehetett volna megmintázni az antiszociális nő szobrát, egyrészt annyira belemerültem egy könyvbe, hogy ilyenkor utálom, ha bármi is elszakít az olvasástól, másrészt hétfő volt és ez pont egy olyan hétfő volt amin nem akartam megszólalni. A Loretta ilyenkor különösen szeret velem társalogni.

Viszont ez állati jó hatással volt a lakás állapotára, mivel hazamentem és eszement takarításba kezdtem, portörléssel is, pedig az a legpocsékabb házimunka ami csak létezik a földön. Legalábbis számomra. Már csak a parkettát kéne feltörölni vizes ronggyal, majd közvetlen utána szárazzal is, hogy nehogy foltos maradjon, mert így nyár tájékán én egyfolytában mezítláb megyek mindenhova, Iván pedig előszeretettel mászkál zuhany után törölközés nélkül a lakásban, szóval mindenhol lábnyomok vannak, amik a napfényben elég jól látszanak. Napfény pedig van. Vaaaagy, gyorsan veszünk sötétítőfüggönyt mindenhova és behúzzuk, és akkor nem látszanak a lábnyomok. A parketta törölgetés sem a kedvencem. 

Hétvégén pedig voltunk Velencén fürdeni meg gofrit enni, aztán én voltam barátnőnél beszélgetni sangriával. Aztán voltunk camponában vásárolni és vásároltunk is szemüveget meg nyakkendőt meg szép papírt meg őszi kabátot, mert az most fontos, aztán voltunk Iguana mexikói étteremben kajálni, ahol ha nehezen is, de megtaláltam azt az egyetlen kaját, amiben nem volt chili, bab, és semmilyen paprika, meg eredeti browniet is ettem, amire nincsenek is szavak, bár az enyém is majdnem ilyen jó azért valljuk be. Voltunk még Tabajdon mezítlábas parkban, ahol majdnem ráléptem egy pókra mezítláb, de egy elegáns szökelléssel átvetődtem felette, majd ismét Velencén fürdeni és gofrit enni meg lángost egy néninél, aki finom lángost csinált, de irtó nagy nehézséget okozott neki, hogy négyen háromféle lángost kértünk. Legközelebb lehet, kipróbálom a csokis-málnahabos gofrit is, bár akkor Iván lehet, hogy elválik tőlem egyből de rögtön.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr942162823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása