Vége a szabadságnak, az eső is eleredt, villámlik is meg dörög is, dolgozni kell, meg korán kelni, nagy összegű csekkek vártak minket itthon, az autónak is lejár a műszakija. Ez ügyben majd jól megvesztegetünk valakit, hogy ne vegye észre, hogy lukak vannak a küszöbön, meg hogy a lengéscsillapítók is szarok. Mind az összes. Fogalmam sincs, hogy hány darab van belőle, (négy?) de még én is hallom, hogy zörög a sárhányó, ami azt jelenti, hogy tényleg zörög. Az esküvő közeledtével viszont, meg amiatt, hogy még mindig nem nyertünk a lottón, az autó hátrányba szorul most egy időre. Még szerencse, hogy nem ez lesz a menyasszonyi autó, mert amilyen mázlisták vagyunk, tuti félúton a templom felé ledöglene, aztán tülkölhetnénk gyalogosan odáig lekonyuló fülekkel.

A szabadság tök jó volt, még Balatonban fürdés is volt, annak ellenére, hogy nem hiszem, hogy húsz fok felett lett volna a víz. Iván némileg módosított azon szokásán, hogy a partról berohan a vízbe nagy üvöltéssel. A nagy üvöltés megmaradt, csak a parttól a hasig érő vízig eltelt úgy másfél óra. Nekem ahhoz kellett ennyi, hogy legalább a lábam belelógassam.

Az ég még mindig dörög, és villámlik is, és a fejem is fáj, sms-t írni is utálok, míg megírom, nyolcszor elmondom, hogy mit akarok, most meg megyek és iszom egy pohár bort inkább.

Ráadásul a sok lángos-palacsinta-sósmogyoró-chips miatt most koplalni fogok egy hétig az tuti. Nehogy úgy járjak mint a lány, aki annyira meghízott, hogy nem fért bele az áhított ruhába, és emiatt a vőlegénye felhívta az összes nőnemű meghívottat, hogy ugyan ne öltözzenek már túl csinosba, mert a menyasszony dagadt lett, és randa a ruhája is. Nem vicc, tényleg. Két intelligens elme házassága, biztos nagyon okosak lesznek a gyerekek is, a jövő feltörekvő nemzedéke.