Tudom, hogy mindenki másnak is rossz, hogy ilyen idő van, de nekem a legrosszabb, és én utálom a legjobban. Valamiben muszáj a leg-nek lennem na.

Ma már kénytelen voltam az esernyőmet is kinyitni reggel, mert eddig tartottam magam, hogy elég nekem a micisapka a fejemen, de ma feladtam, és mélyen lesújtva az utolsó 100 méterre kinyitottam az ernyőmet. Addigra már pont szarrá áztam. Utálom az esernyőket is, mert itt pesten teljesen lehetetlen őket használni, mert a megállóban annyian állnak, hogy ki sem lehet nyitni, ha mégis kinyitod akkor valakinek kinyomtad a szemét. Aztán a tömött buszon lehet lerázogatni róla a vizet, meg ha hegyes vége van akkor lehet bökdösni az utasokat, hogy örüljenek ők is hogy neked van esernyőd.

Egyetlen egyszer rendeltem az avonból egy pöttyöset, hogy na, azt még én is szivesen fogom hordani. Az első esőnél vidáman előkaptam, majd kicsavarta a kezemből a szél, és elpattant három darab tartócérna vagy mi, így aztán kihajítottam és megáztam. Azóta ha nagyon esik veszek az ilyenkor rögtön előbukkanó esernyőárusoktól 500ft-ért egy egyszer használatosat. De tényleg, száraz időben elbújnak egy földalatti rejtekhelyen az ernyőikkel, és imádkoznak hogy essen már-essen már?

Te jó ég, kisütött a nap! most akkor hogy utáljak tovább dolgokat?!

na jó, akkor utálom azt, hogy a napsütés még nem annyira meleg, hogy a Kornéliával (meg a gyerekkel, azért írom ilyen kicsivel, mert még kicsi) délután már a Zöld pardonban ücsöröghessünk. Helyette még mindig Simplon, amit imádunk, bár mióta nem dohányzunk kevésbé. De legalább van finom zöldalmás teájuk, meg karamellás macchiatojuk is.

Még mindig süt a nap!