Tegnap elolvastam az idei évre vonatkozó Kínai horoszkópomat. Kakas. Kicsit aggódom, mert az első bekezdésben egy az egyben leírta a tavalyi első félévemet, valaki nagyon vicces kedvében van a sorsrendezőknél. A második félévre említést tett arról, hogy könnyen előfordulhat, hogy férjhez megyek, na most szólok, hogy ne legyenek gátlásaitok, üssetek agyon egy baltával. Semmi bajom a házassággal, de tényleg, sőt, nagyon szép dolog az, csak én egyen már túl vagyok, és nem volt vicces rájönni, hogy a következő hatvan évet akkor mégsem így. A hiba az én fejemben van, de nem megyek ebbe bele jobban, mert ez itt nem az a blog, és az elmúlt hét nagyon sűrű volt. 92 évesen elment a nagyi, sokat szerepelt ő is a blogban, akik régen olvasnak, tudják. Volt neki egy félfülű kislábosa, ami annyira a mama volt, hogy hiába van egy füle, vagy pont azért, mert egy füle van, a legnagyobb becsben volt tartva. Szóval a kislábos most már az enyém, majd fogok benne karamellizálni, meg ilyeneket, sztem ennek örülne, ha látná. Aztán elváltunk az Ivánnal, gondolom rájöttetek már erre is. Volt egy-két nap mostanában, amikor csak ahhoz volt erőm, hogy nézzek, és közben próbáltam gondolkodni, de feladtam. Ennyit erről, mert még mindig nem az a blog, de süssetek sütit, majd posztolok sűrűbben most már, hogy legyen ötletetek. Mondjuk addig is ezt itt, alma mindig van.   

Az év első sütése, ráadásul nem is a saját konyhámban, de mit csináljak, ha aznap jött rám, hogy most viszont már muszáj sütnöm valamit, és pont Petránál voltam, ő meg szerencsére még örült is, vagy legalábbis nagyon sikeresen tett úgy. Gyakorlatilag azt csinálta, hogy érkezéskor a kezembe nyomott egy pohár bort, és ha épp készültem letenni, akkor felkiáltott, hogy Úristenelfogyottaborod, és utántöltötte. Nem tudom, ez mennyire jó jel, viszonylag sokat mondogatom, hogy itt  a blogon azért kicsit túljátszom ezt az alkoholista dolgot, de aztán lehet, hogy már nem. Ráadásul visszaszoktam a dohányzásra is (bocsapu), úgyhogy már nem fogok sírni ezen, hogy mennyire hiányzik a cigi, pedig vélhetően jobban jártam volna, ha maradok a sóvárgós stádiumban. A saját konyhával az van, hogy elköltöztem otthonról, be a nagyvárosba, konyha ott is van, csak még nem jöttem rá, hogy kell bekapcsolni a sütőt. Höhö. Na jó, de, legközelebb onnan tudósítok. Azt hiszem ez az év sem lesz kevésbé érdekes, mint a tavalyi, és még csak január van, kezdek félni.

A sütivel kapcsolatban a legjobb, hogy házi tojás került bele, mert Petrának volt ilyenje, és adott is. Amúgy nem vagyok fanatikus ezen a téren, nekem aztán kiváló a bolti is, ha az van, de ehhez járt sztori is, azt viszont imádom. A Csobánc Hegy lábánál éldegél Szidi néni, a tyúkjaival. Konkrétan ő a helyi tojás dealer, éves várólista van hozzá, a legjobb, ha kinyírsz valakit, aki már tag. Petra a múltkor elkísérte az anyukáját (nem, ő nem nyírt ki senkit. mármint gondolom.) a havi adagért, és mondta Szidi néni, hogy most csak harminchat van negyven helyett, mert hideg van, nem tojnak ezek a kurvák! Szerintem rokonlélek.   

Az van, hogy idén még nem sütöttem egyáltalán semmit. Ezért aztán marha mák, hogy van talonban tavalyról pár sütim, amihez csak hozzá kell írnom a hülyeségeimet, és máris van poszt, ami jó nekem, meg jó nektek is, mert nyilván minden nap epedve nézitek, hogy írtam-e már. Na most, ebből van még ezen kívül három, az egyik egy Halloween süti, azt pont vidám lesz februárban posztolni, de biztosan van köztetetek kényszeres előregondolkodó, vagy ezzel most kitaláltam egy új elmebajt, sosem lehet tudni. Az ideiglenes nem sütésnek több oka van, ebből egyet sem árulok el, mert semmi közötök a mocskos kis titkaimhoz. Na jó. Egyet. Áh, inkább mégsem. De a dolgok talán kezdenek új fordulatot venni, és ezzel az új fordulattal szerintem helyreáll a sütik rendje, ötletem van bőven, azzal nincs gond, ha meg pont vajat akartok küldeni nekem ajándékba tonnaszám, akkor hajrá. Meg darált diót, mert fogy, mi meg gátlásosak vagyunk, és nem mászunk át az időközben elhunyt szomszédbácsi totál elhagyatott kertjébe összeszedni a diót. Mármint a szüleim gátlásosak, nem én. Éjszakai diólopásos buli nálam? Forralt borral, hmm?

Na Drágáim (idén irritálóan modoros leszek,nem), új évi első poszt, végül is még csak hetedike van, az meg olyan szép misztikus szám amúgy is, és még csak két hete nem írtam, de nagyon el voltam foglalva azzal, hogy túléljem az ünnepeket szétigyam az agyam. Nem tettem fogadalmat sem, ja, de. Máris megszegtem. Maradjunk inkább abban, hogy nem tettem. Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel? Szerintem ha tettetek, és már hét napja keményen tartjátok, akkor részemről mehet a hősi érdemrend.

Kezdetnek ultrakönnyen összerakható sütit kaptok, amolyan gyerekbarát, úgyis mindjárt jön a farsang, és akkor biztos vinni kell valamit az oviba, meg ilyesmi.

Karácsonyra hagyományosan nagymama sütit kaptok, tavaly fahéjas csoda volt Lorettától, idén meg a világ legbrutálisabb sütije valaki mástól, akinek még nincs neve a blogban. A világ legbrutálisabb sütijét egy napig tart elkészíteni, mármint legalább. De a karácsony megérdemli, szeretet ünnepe meg minden, míg összerakjátok a rétegeket, egész nyugodtan lehet elmélkedni, hogy most akkor már végképp megérett-e a világ a pusztulásra, vagy valahol a legmélyebb bugyraiban a lelketeknek létezik még némi halvány-felcsillanó remény. Nem, mi? Sejtettem valahol.

Most jön a meglepetés, igazi karácsonyi csoda, az enyémben még létezik. Pont az ilyenek miatt, hogy ha én képes vagyok annyira örülni annak, hogy az emberek megosztanak velem régi családi recepteket, amiket aztán megsüthetek a saját konyhámban otthon, és egészen komolyan tudok stresszelni rajta, hogy olyan lesz-e mint a nagymamáé, akkor annyira mégsem lehetek cinikus, mint ahogy időnként sikerül eladni magam.

És ami elmaradhatatlan ilyenkor tőlem, az nem más, mint a Last Christmas, csak itt, csak nektek, csak minden évben karácsonykor, kihagyhatatlan.

Pont azon gondolkodtam, hogy ez az év azért rendesen odavágott nálunk úgy családilag, és még van belőle vagy két hét, lehet jobb lenne leszedálni magunkat addig már. Mondjuk én meg is teszek mindent ennek érdekében, elég jól is haladok, úgyhogy szinte már várom a karácsonyt, akkorra vannak ilyen terveim, hogy majd fekszem a kanapén,  bámulom a fát, és közben kizárólag arra gondolok, hogy jé, fa. Az milyen jó lesz. 

Stresszeljelek titeket esetleg ilyenekkel, hogy hogy álltok a karácsonyi ajándékokkal, meg a hangulattal, meg a bejglivel, meg halászlé, meg Mennyből az angyal, és még be is kell csomagolni őket, csak mondom. Nem a halászlevet. Vagy nem feltétlen. Ó, az Igazából szerelmet azért csak meg kéne nézni, csak hogy tartsam magam a hagyományokhoz. Legalább ehhez.   

Ez meg fahéjas, kurva egyszerű, szóval ha nem megy a bejgli, akkor: 

Bizarr mi?! Mármint így elsőre, de az élet produkál néha bizarr dolgokat, hajjdeokos, és még ezt tudom fokozni, mert valamelyik reggel roppantul elgondolkodva közöltem a lányokkal reggeli kávézás közben, hogy tudjátok az van, hogy - Ebben a mai világban bármiből lehet bármi -. Napi Oravecz Zenóbia, sírva röhögtünk. Ebből a sütiből például annak ellenére, hogy krumpli, meg csoki, teljesen jó dolog lett, krumpli íze pl. egyáltalán nincs, bár nekem az sem okozna problémát, a krumplilángost kimondottan szeretem lekvárral, van aki ettől is kiütést kap. Az embereknek úgy kilencvenhat százaléka. Én meg most épp mindentől, vannak ilyen napok, amikor legszívesebben csak úgy ad hoc jelleggel leordítanék valakit, kár, hogy nekem ez sosem ment. Helyette iszom, az jobban megy, a feszültséget meg az is oldja, hát na. Gyomorideg, az idő is szar, jön a karácsony, mármint nem is jön, hanem már itt van, én meg még egy nyamvadt mécsestartó mikulást vagy rénszarvast, vagy esetleg csillámló ámde felgyújtható karácsonyfát sem szedtem elő a lakásban, honnan lesz így hangulat? Natasa szerint onnan, hogy kimegyünk az Ikeába, és veszünk magunknak, mármint hangulatot. Lehet azt kéne. Míg eldöntöm, egyetek krumplis-csokit.

Jé, és most nem kell belinkelnem, hogy honnan van a recept, mert tökre én találtam ki, mert annyira fantáziadús vagyok, meg mert volt otthon fagyasztott linzer, meg szilvalekvár, meg fahéj, meg tej, hát ebből ez lett. Az megvan nálatok is, hogy ha épp beleszerettek valami zenébe, akkor azt képesek vagytok meghallgatni hatvanszor egy nap? És úgy egy héten keresztül minden nap? Ez most azért is jó, mert kicsit felfüggesztettem az Állattemetőt Kingtől, mert már megint elolvastam tőle tizenöt könyvet egymás után, és már épp kezdtek rémálmaim lenni. Ennek annyi köze van a zenéhez, hogy út közben olvasok, de zene mellett nem megy, mert nem tudok egyszerre két felé figyelni rendesen, bár állítólag a nők tudnak, defektes vagyok, nyilván.

Bár praktikusan még most kéne kivégeznem az összes Kinget, míg nálam laknak a tesómék, mert aztán retteghetek egyedül a nappali sarkában kucorogva hajnali kettőkor, hogy most akkor jönnek-e a döglött macskák fel a lépcsőn, vagy még nem. A fahéjtól meg a szilvalekvártól sikeresen eljutottam a döglött macskákig, legjobb lesz, ha én ezt most itt abba is hagyom.    

Több baj is van, az egyik hogy ha megöltök sem tudom, honnan szedtem ezt a receptet, úgyhogy ha valaki ráismer a sajátjára, bocs, írd meg, eskü belinkelem. A másik, hogy a receptleírásban horrorisztikus részleteket osztok meg a hülyeségemről, ha nem bírod a vért, ne olvasd. Hű, asszem kép is van, tudjátok mit, beteszem azt is. Most akkor vélhetően az lesz, hogy holt biztos elolvassátok a receptet, de a büdös életben nem fogja senki megsütni. Pedig finom keksz. Amúgy.    

Mielőtt még kifut a szezon, mármint a tök. Aztán jöhetnek lassan az aranyló csillámporos meg giccsfaktoros sütik, mert jön a kiskarácsonyjinglebellslastchristmas meg ezek, hogy nekem mennyire nincs kivételesen karácsonyi hangulatom, de azért majd sütök Nektek ilyeneket, csak közben nem azt fogom gondolni, hogy hajjdeszeretekmindenkit, hanem azt, hogy mindenkibekaphatja, dehogyis. Azt mondtam már, hogy szeretem, hogy korán sötétedik, és a ködöt is, meg ezt az egész homályos-melankolikus hangulatot? Attól még nekem mondjuk nincs, viszont a Fröccsteraszon adnak forralt bort, és lehet matracon fetrengeni, meg sült kolbászt enni közben. Csak aztán ne menjetek el bulizni, ragaszkodjatok az eredeti, pihenős tervhez, mert nem lesz ennek jó vége, én mondom. 

Most, hogy bejött a szarfoshideg idő, pont mindannyian egy jó kis kerthelységes kávézóba vágytok, ahol megrendelnétek a létező legnagyobb jegeskávét, ugye? Sejtettem. A nyári Restaurant day-re viszont pont jól hangzott, és az időjárás sem visz rá, hogy megváltoztassam a nevét, úgyhogy ez már marad így. Én azért bízom bennetek, hogy képesek lesztek elvonatkoztatni, és kiragadjátok a lényeget. Ez lesz az: kávés. süti.    

Te jó ég, egyébként meg visszaolvastam pár több évvel ezelőtti bejegyzésemet, hát, van amiről pontosan az ellenkezőjét gondolom most, mint akkor, nagyon érdekes. Egy jobbfajta pszichológus egész vaskos disszertációt írhatna az elfajzott lelkivilágomról.

Pitésítve, mert nekem szent meggyőződésem, hogy bármiből lehet pitét csinálni, egyszerűen csak hajítsd bele a cuccot egy piteformába, süsd meg, látod, megmondtam. Hogy most mennyire rám férne ebből úgy három szelet, a vércukrom sztem seholse, a vérnyomásommal együtt, ellenben a véralkohol, arról lehetne beszélni. De ne firtassuk, az embernek így harminc felett legyenek már titkai, mármint legalább azok, hát nem? Az a tervem amúgy, hogy ötvennyolc évesen is maradok az - ígyharmincfelett - formulánál, egyrészt hogy csökkentsem a traumát a lelkemben, másrészt mert úgysem fogok sokkal többnek kinézni hetvenháromnál.

Ja, és vasárnap gyertek pitét enni a Szimpla Piacra, lesz ilyen is, mint a képen. Kilenctől jöhettek, de ha nem vagy mazochista korán kelő, vélhetően tizenegy után is lesz még valami. Ha más nem, akkor mi meg a széles mosolyunk, az sem rossz. 

Kérte a Dóra, persze nem időben posztolom, emiatt kénytelen volt citromos pitét sütni a hétvégén, a csokoládés pite helyett, de azért majdcsak nem esik a fejemre egy féltégla emiatt, bár tudnék mondani tippeket, amik miatt viszont a fejemre eshetne egy egész raklapnyi is, de azokat nem fogom Veletek megosztani, mert nem vagyok teljesen hülye. Viszont a receptet végre igen, érjétek be ennyivel mára:

Egyébként elfogyott a nutellám. Belül zokogok. Hiánypótlásként rákaptam a vásárlásra, mármint ruhákat, meg cipőket, nyilván. Ezzel két baj van. Az egyik, hogy nincs egy vasam sem. A másik, hogy épp helyhiánnyal küzdök a lakásban, mert eddig telepakolhattam négy szobányi ruhásszekrényt egymagam (dehogyisdehogyis voltak tele), ámde most megnövekszik a négyzetméterekre jutó személyek száma, mert a tesómék kiköltöznek egy lakásból, és amíg nem költöznek be egy másikba, addig hozzám, úgyhogy egymást fogjuk tönkretenni minden erőnkkel. Majd rendezünk stílszerűen habos süti dobálós estéket, vagy ilyesmi. Szóval nem hogy növelni, inkább csökkenteni kéne a ruháim számát, de legalább azon még mindig nem kell gondolkodnom, hogy milyen színösszeállítás illik a mai hangulatomhoz, mert kemény három verzió van. Szürke. Fekete. Szürke feketével. Csak mondom, hogy ez nem azt jelenti, hogy egész nap zokogok, esetleg melankolikusan nézek magam elé, vagy netán gyilkos szándékaim vannak az emberiség ellen. Tök feketében is képes vagyok törvénytelenül röhögni.    

Hogy ti amúgy írtok naplót? Mármint tudjátok, ilyen rendes, kézzel írottat, amit nem olvashat el senki más, lakat nem muszáj, csak ha még nem múltál el tizenkettő. Viszont állítólag jót tesz, ha leírod, mert az segít rájönni, hogy tényleg teljesen elmebeteg vagy-e, vagy még van hátra addig pár éved. Nekem szerintem már nincs, de mindenesetre most vettem egy vonalasat, szép borítóval, mert kezdetnek legalább legyen szép a borító, roppant lényeges szempont, nem mondhatjátok. Hosszas gondolkodás után kiválasztottam egy fekete-szürke mintásat, micsoda őrületes meglepetés, úgyhogy az első lépést megtettem a hosszú és rögös úton. Az első mondat is megvan (kedvesnaplómnot), de azt nem mondom meg, érjétek be a blogommal, abból is kiválóan lehet következteni az elmeállapotomra. Nah, szóval írtok? Ha nem, akkor biztosan mégis a sütik miatt jártok ide, úgyhogy süssetek mondjuk egy ilyet, ezzel sem jártok szarul.

Szeretem, amikor a dolgok pont jól adódnak össze, mint például, hogy Maniktól kaptam csokis-meggyes-rumos gasztroajándékot, és hogy hétfőn mentem a Lilláékhoz, aki nagyon szereti a csokis sütit, és pont volt otthon minden, ami csokis sütihez kell, és épp vasárnap is volt, én meg épp ráértem, miután kijózanodtam a szombat estéből, amikor is úgy beittak az asztal alá, mint a szar. Most akkor vagy többet kéne innom, vagy kevesebbet, még ezt nem döntöttem el. Viszont nahát, hová lett az antiszociális énem, néha azért hiányzik.Nem. 

Ebben a posztban nem lesz recept, de ettől még ne lapozz tovább, mert lesz benne más, aminek van értelme. Nem mintha a receptjeimnek nem lenne persze, bár erről lehetne vitaesteket tartani. Sok borral. Vidám lenne. Nagyon gondolkodtam rajta, hogyan vezessem fel a "legyetek jótékonyak" témát, mert tőlem marhára nem szoktátok meg az érzelgősködést, főleg, hogy már vagy ötvenszer leírtam az évek alatt, hogy az empátia nem az erősségem, mármint a hozzám közel állókon kívül, mert feléjük azért úgy teszek, mintha lenne. De. Mert az mindig van. Enni szeretünk. Asszem ezt úgy kb. univerzálisan ki lehet jelenteni. Borzasztó sokan szeretünk sütni/főzni, vagy netán mindkettőt akár. Ebből a történetből jó esetben részesül a családunk, barátaink, munkahelyünk is, mert nem létezik, hogy amennyit sütök, azt mind megegyem egyedül, egyrészt mert rohadt hiú vagyok, másrészt mert az evészavar nem tesz jót, harmadrészt mert ők mind örülnek, ha kapnak enni. Adott esetben sütit, és ez nekem is jó, mert pozitív visszacsatolás nélkül már rég depressziós macskatartó alkoholista lennék, így csak úgy húsz év múlva tervezem ezt az opciót, pedig rühellem a macskákat. (Bocs Kenny) 

Most itt a lehetőség, hogy kicsit tágítsuk ezt a szűk kört, és közvetve olyanokat is megetessünk a főztünkkel, akiknek amúgy nem mindennapos az ajándék süti. Mármint az én esetemben nyilván sütiről van szó, a Tiédben lehet csülökpörkölt sztrapacskával is, tökmindegy. A Magyar Élelmiszerbank októberben elindítja az Együnk Egymásért rendezvényt, aminek célja, hogy idén télen senki ne éhezzen az országban. Azért ez egy elég szép cél, hátnem? A lényeg, hogy beszállhatsz a dologba, ha szeretsz sütnifőzni, ha szeretsz jótékonykodni, vagy ha van valami rettenetes bűnöd, amit így remélsz kiváltani, akkor hajrá. Készíts valamit, add el, a bevétel az Együnk Egymásért programot gazdagítja, ők meg az éhes szájakat.

A program keretében engem is megtaláltok november 9-én délelőtt a Szimpla Piacon, ahol Maki Stevenson fog jótékony főzni, és amíg várjátok, hogy kész legyen az ebéd, megvehetitek az összes sütimet, mert amúgy sem rossz a desszerttel kezdeni, ugye. Közben majd forralt borozunk, meg beszélgetünk, de azt nem muszáj, csak a szociálisabb lelkűeknek, aki csak mogorván adakozni akar, az is kap egy szelet pitét. A bevétel pedig jó helyre megy a fenti linkeken találtok bővebb információt, ha én nem voltam eléggé cizellált! Gyertek el!

Zenóbia a Facebookon!  

A Rákóczi túrós az egyik heppem, nem mintha nem tudnátok, mert minden héten posztolok valami új verziót belőle, de még jó, hogy így van, mert ezzel a pitével nyertem egy különdíjat, ami azért eléggé feldobta a vasárnap délutánunkat Natasával, örömünkben megnéztük este, hogy milyen az, amikor a Fröccsteraszon már nincs senki más rajtad kívül. Megvan a varázsa.

Ó, ezt a receptet még a nyár közepén szereztem, az ország másik végéből, amikor Loretta hazavitt megmutatni, hogy kivel szokott körmöt lakkozni, meg világmegváltani, meg ki kényszeríti olyanokra, hogy 24 órán keresztül muffintésztát kanalazzon. Szerencsére az utólagos visszajelzések alapján jó benyomást keltettem, pedig sikerült a legszakadtabb farmeremben menni, de ez már csak a vonaton jutott eszembe. Viszont végre-végre-végre az egész nyár alatt egyetlen egyszer, de azon a hétvégén kijutottunk a strandra, és napoztunk, meg lángost ettünk, meg fröccsöt ittunk, meg fürödtünk, meg napoztunk, dejóvolt. Menjetek Kisvárdára strandra. Nem muszáj most.  

Hogy én mennyire rohadtul utálom a szelet, de rég írtam ezt le, mondjuk nagyjából legutóbb akkor lehetett, amikor úgy írtam posztot, hogy fújt a szél. Ennél már csak a havas eső ÉS szél a szarabb, mondta valaki tegnap, na igen, mindig van lejjebb. Asszem az ilyenkor szokásos sirámom kb. az szokott lenni, hogy otthon, kanapé, pléd, pizza, forralt bor, csokis süti, könyv, sorozat felváltva, sötétedéstől forralt bor, csak ne utálnám annyira, úgyhogy inkább valami brutál száraz vörös, mert vége a fröccsözéseknek, zokogás. A sötétedéstőlt csak azért írtam, hogy ne gondoljatok az eddiginél is jobban alkoholistának, bár vélhetően már ennek is mindegy. Ez a süti pont nem lesz jó a pizza-csokissüti elmélethez, mert ez vasárnapi gulyásleves utáni süti, de annak viszont marha jó, úgyhogy batyu, aztán majd posztolok valami csokisat is, ha már.