Zenóbia

Zenóbia

EgyünkEgymásért

2014. október 06. - Zenóbia

Ebben a posztban nem lesz recept, de ettől még ne lapozz tovább, mert lesz benne más, aminek van értelme. Nem mintha a receptjeimnek nem lenne persze, bár erről lehetne vitaesteket tartani. Sok borral. Vidám lenne. Nagyon gondolkodtam rajta, hogyan vezessem fel a "legyetek jótékonyak" témát, mert tőlem marhára nem szoktátok meg az érzelgősködést, főleg, hogy már vagy ötvenszer leírtam az évek alatt, hogy az empátia nem az erősségem, mármint a hozzám közel állókon kívül, mert feléjük azért úgy teszek, mintha lenne. De. Mert az mindig van. Enni szeretünk. Asszem ezt úgy kb. univerzálisan ki lehet jelenteni. Borzasztó sokan szeretünk sütni/főzni, vagy netán mindkettőt akár. Ebből a történetből jó esetben részesül a családunk, barátaink, munkahelyünk is, mert nem létezik, hogy amennyit sütök, azt mind megegyem egyedül, egyrészt mert rohadt hiú vagyok, másrészt mert az evészavar nem tesz jót, harmadrészt mert ők mind örülnek, ha kapnak enni. Adott esetben sütit, és ez nekem is jó, mert pozitív visszacsatolás nélkül már rég depressziós macskatartó alkoholista lennék, így csak úgy húsz év múlva tervezem ezt az opciót, pedig rühellem a macskákat. (Bocs Kenny) 

ee_fb_boritokep.png

Most itt a lehetőség, hogy kicsit tágítsuk ezt a szűk kört, és közvetve olyanokat is megetessünk a főztünkkel, akiknek amúgy nem mindennapos az ajándék süti. Mármint az én esetemben nyilván sütiről van szó, a Tiédben lehet csülökpörkölt sztrapacskával is, tökmindegy. A Magyar Élelmiszerbank októberben elindítja az Együnk Egymásért rendezvényt, aminek célja, hogy idén télen senki ne éhezzen az országban. Azért ez egy elég szép cél, hátnem? A lényeg, hogy beszállhatsz a dologba, ha szeretsz sütnifőzni, ha szeretsz jótékonykodni, vagy ha van valami rettenetes bűnöd, amit így remélsz kiváltani, akkor hajrá. Készíts valamit, add el, a bevétel az Együnk Egymásért programot gazdagítja, ők meg az éhes szájakat.

A program keretében engem is megtaláltok november 9-én délelőtt a Szimpla Piacon, ahol Maki Stevenson fog jótékony főzni, és amíg várjátok, hogy kész legyen az ebéd, megvehetitek az összes sütimet, mert amúgy sem rossz a desszerttel kezdeni, ugye. Közben majd forralt borozunk, meg beszélgetünk, de azt nem muszáj, csak a szociálisabb lelkűeknek, aki csak mogorván adakozni akar, az is kap egy szelet pitét. A bevétel pedig jó helyre megy a fenti linkeken találtok bővebb információt, ha én nem voltam eléggé cizellált! Gyertek el!

Zenóbia a Facebookon!  

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr546746961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása