Ez  még a hétvégén készült, úgyhogy gyorsan megosztom veletek, mert mindjárt megint hétvége, ami újabb sütit jelent, aztán a végén még itt feltorlódnak a mindenféle receptek és irányíthatatlanná válnak, önálló életre kelnek, fellázadnak, és megsütik magukat. Na ja. Szép tányér, ugye?

Hannah Swensen féle Hógolyócskák 3/4

Hozzávalók:

- 15 dkg vaj

- 15 dkg porcukor

- 1 csomag sütőpor

- 2 ek vanília aroma

- 1 csipet só

- 20 dkg liszt

 - 5 dkg kesudió vagy kókuszreszelék vagy akármibármi

- porcukor és vaníliás cukor keveréke a hempergetéshez

- étcsokoládé tölteléknek, de ez nem muszáj

A vajat megolvasztjuk a mikróban, majd hozzákutyuljuk a porcukorhoz. Belekeverjük a többi hozzávalót apránként, legvégén az aprított kesudiót, vagy akármilyen diófélét, vagy a kókuszreszeléket. Én két adagot csináltam kapásból, mert ez nem túl nagy mennyiség eleve, úgyhogy az egyikbe aprított kesudió került, a másikba meg kókuszreszelék. Sőt, én még fokoztam a dolgot azzal, hogy a diónyi, itt nagyon aprócska diókra gondoljatok, szóval a diónyi golyócskák közepébe egy kis darab étcsokoládét rejtettem. Nem kell kikenni a tepsit, viszont melegítsétek elő 180 fokra, és maximum tíz percig süssétek őket. Tényleg, mert különben kaviccsá változnak. Hagyjátok őket  tepsin két percig, utána simán leszedhetőek, és forgassátok meg egyből a cukorkeverékben, majd hűtsétek ki rácson. Amikor teljesen kihűlt, forgassátok meg újra a cukorban. Szerintem egyébként elég lenne hidegen megforgatni, mert pont elég édes lenne úgy is. A csoki nem muszáj bele egyáltalán, mert ez tulajdonképpen hókifli, csak éppen kifli helyett gömböc. Én azért raktam bele, mert a recept végén fel volt ajánlva, mint lehetőség, hogy lehet ám ezt úgy is, hogy csokoládé darabkák köré építed a tésztát. Nekem meg ha valaki azt mondja, hogy lehet még plusz csokit rakni valamibe, akkor nem kérdés, hogy belerakom. Édes-ropogós-vaníliás, igyatok hozzá egy bögre tejeskávét.

Nem elírtam, tényleg Szilvie, ne is mondjatok semmit. Gőzöm sincs honnan szedtem a receptet, de van ilyenem. Az biztos, hogy nem ismerek egy Szilvie-t sem, ha ismernék, nem lennék vele jóban. A sütihez viszont nem kell sem idő, sem tehetség, csak némi túró, amitől félünk, hogy le fog járni, mielőtt megesszük. Nagyon szeretem a morzsás sütiket, mégis milyen sütiket nem szeretek!? Na mindegy, de a morzsásakat különösen.

Szilvie receptje

Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt

- 25 dkg margarin

- 25 dkg porcukor

- 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

- 50 dkg túró

- 1 tojás

- ízlés szerinti vaníliás cukor és porcukor

Mérjük ki egy tálba a lisztet, a porcukrot és a sütőport. Borítsuk rá a mikróban megolvasztott margarint. Kutyuljuk össze fakanállal. Morzsoljuk bele a 2/3 részét egy kisméretű kikent tepsibe. Keverjük össze a túrókrém hozzávalóit, kenjük a tésztára, majd morzsoljuk a tetejére a maradék tésztát. 200 fokra előmelegített sütőben negyven perc. Előkészítéssel együtt egy óra az egész, elronthatatlan. Ha mégis elrontanád, ne merj a szemem elé kerülni legalább ne valld be!

Ha ti is otthon vagytok szabin egy napsütéses hétköznapon, és a férjetek is otthon van veletek, aki nem mellesleg négy éve mondogatja, hogy süssél már nekem krumplilángost légyszi, ami az első három évben légyszi, a negyedikben meg süssél már nekem krumplilángost különben fejbe váglak egy lapáttal, akkor itt az idő, hogy megsüssétek azt a krumplilángost. Sokkal kevésbé macerás, mint vártam. Nyithatnánk vitát arról is, hogy akkor ez most lapcsánka-e, vagy a lapcsánka az a tócsni, ami a reszelt krumplis cucc. Szerintem a lapcsánka nem tócsni, én ezt a fajta krumplilángost hívom lapcsánkának, de ha ezt megemlítem két ember előtt, akkor az egyik tuti biztos, hogy beleköt, hogy az nem is az, mert a lapcsánka az a faszomtudjamicsoda. Vannak ilyen nagyon nagy problémák az életben.

Krumplilángos

Hozzávalók:

- 1 kg krumpli

- 1 tojás

- 1 ek olaj

- 1 kk só

- 300 g liszt

A krumplit héjastól főzzétek meg, aztán még melegen pucoljátok is meg, majd krumplinyomóval nyomorgassátok össze. Egy tálcára terítsétek ki és várjatok, míg kihűl. Ha kihűlt, adjátok hozzá a tojást, az olajat meg a sót, majd apránként a lisztet, kézzel gyúrjátok össze. Annyira, hogy nyújtható legyen, bár nem fogjuk elnyújtani. Legalábbis én nem. A lisztet tényleg apránként, mert csak annyi kell, amennyit felvesz a tészta, én is kimértem negyven dekát, de nem kellett mindet hozzáadnom. Ha ez megvan és szépen összeállt a tészta, akkor részemről formáztam belőle egy hengert, amiből késsel levágtam egy-egy centi vastag darabokat, amiket kicsit széjjelhúzgáltam és már mehettek is a serpenyőbe. Palacsintasütőben sütöttem, nagyon kevés olajban. A végén meg már nem késsel vagdostam, hanem csak úgy letéptem egy darab tésztát, széthúzgáltam, lett belőle amorf lángoska. Az Iván sósan eszi, kis családom nyilvánvalóan lekvárral. Mi a rendes lángost is képesek vagyunk lekvárral enni, meg a töltött káposztát is úgy nagyjából mindent, bár nem hiszem, hogy ezzel most megleptelek benneteket. Jó dolog kedden szabadságon lenni és fél tízkor kelni, és krumplilángost sütni ebédre. Tényleg! 

ha én egyszer azt mondom, hogy kalap, akkor kalap. Ez itt egy szalmakalap, amit sosem hordtam, mert nagy a fejem, vagy a kalap kicsi. A kalap kicsi. Benne vagytok mind egy szálig, cuki szívecskés papírra írtalak rá titeket, mert kedves vagyok. Ma. 

Az Iván húzta ki a nyertest, úgyhogy őt lehet imádni vagy utálni iszonyúan. Íme:

Gratulálunk, de nagyon! Köszi mindenkinek a boldog szülinapot, meg hogy akartok enni a sütijeimből! Lesz még ilyen emiatt, és nem várok vele a következő születésnapig, ígérem!

Kedves Sütinyertes, írj nekem e-mailt, és letárgyaljuk a nutellás részleteket!

Zenóbia három éves ma, és arra jutottam, hogy örülök, hogy létezem ebben a formában is. Meg arra is, hogy Zenóbia három éves korára jutott el odáig, hogy igazán megtalálta önmagát, így ez most már akár ünnepelhető is, meg amúgy is, miért ne?

Úgyhogy mivel láttam már ilyet vagy száz másik blognál, és náluk tetszett, annak ellenére, hogy még sosem nyertem semmit, roppant egyedi módon úgy döntöttem, hogy ilyet én is akarok, szóval játszunk. Jöttök velem játszani?

Írjátok meg kommentben annak a sütinek a nevét, amelyikkel szeretnétek közelebbi ismeretségbe kerülni, és egyikőtöknek teljesülni fog a kívánsága. Mármint csak a sütire vonatkozó, egyéb kívánságokkal nem tudok mit kezdeni, maximum annyit, hogy bárhogy is van, a sütitől minden csak jobb lehet. Péntek este hatig (február 22.) lehet kommentelni, utána bedoblak titeket egy kalapba, és tadamm, húzok egy nevet.  

Ha Pesten, vagy Pest közelben laksz, akkor személyes átvételben részesülsz, a távolabb lakóktól meg annyit kérek, hogy olyan sütit írjatok, amelyik vélhetően kibírja a postázást, ti meg kibírják a keserves várakozást és a mindent elsöprő félelmet attól, hogy a postás bácsik meg postás nénik kiszagolják mit rejt a doboz, és nektek már csak a morzsák jutnak. De ilyen nem lesz, aki nyer, az meg fogja kapni a sütijét! - tette meg ígéretét SzuperZenóbia és felhúzta a cipzárt sütimintás és egyben golyóálló ruháján.

Nagyi születésnap, 90 év, a hosszú élet titkára még várnunk kell, mert a Városháza elfelejtette a küldöttséget, pedig felvettük a legszebb ünneplő ruhánkat. Most az aprósüti volt az én reszortom, ez lett az egyik. Mondhatnám, hogy napokig kerestem a megfelelő receptet, de valójában ez jött a könyvben, meg különben sem ettem még soha az életben mogyoróvajat, és ezt a hiányosságot már nem bírtam volna ki még további egy hétig. A mogyoróvaj finom, szeretem. A mogyoróvajas szendvicset is szeretném, ha maradt volna mogyoróvaj, de nem maradt mogyoróvaj, ti szeretitek a mogyoróvajat? 

Hannah Swensen féle Mogyoróvajas nyalánkság 3/1

Hozzávalók:

- 20 dkg vaj

- 40 dkg barnacukor

- 2 tk vanília aroma

- 1 csomag sütőpor

- fél tk só

-  2,5 dl mogyoróvaj, ami pont annyi, mint a Tescoban kapható 340 grammos üveg

- 2 tojás

- 30 dkg liszt

Hozzávalók a krémhez:

- 2 dl 30%-os habtejszín

- 30 dkg jó minőségű étcsokoládé

Először gyártsuk le a krémet, mert annak hűlni kell. A habtejszínt kezdjük el melegíteni, amikor gyöngyözni kezd a széle, húzzuk le a tűzről, és dobáljuk bele az összetördelt csokit. Kevergessük, míg homogén lesz, aztán tegyük hidegre, össze fog sűrűsödni annyira, hogy megtölthessük vele a kekszeinket. Jelen esetben legalábbis a kekszeinket.

A tésztához olvasszuk meg a vajat, öntsük rá az előzőleg egy tálba kimért cukorra, keverjük el. Adjuk hozzá a vanília aromát a sót, a sütőport, a mogyoróvajat, keverjük el. A villával felvert tojásokat, keverés. A lisztet apránként, keverés. Csak fakanállal, ahogy azt már megszoktuk ezeknél a kekszeknél, tök jó. Formázzunk a masszából diónyi golyókat, én nagyon aprócska diókat képzeltem el, és tegyük őket kikent tepsire, majd villával lapítsuk le. Cakkos kekszek lesznek, nem nőnek meg nagyon, de azért hagyjunk köztük egy kis helyet. 190 fokra előmelegített sütőben 10 perc, amikor kezd barnulni a széle, már jó. A sütőlapon hagyjuk hűlni két percig, utána simán leszedhetőek. Töltsük meg őket az időközben kenhetővé változott krémünkkel. Nekem ebből a mennyiségből 111 darab kekszem lett, összeragasztva 55 és fél. Hehe.

Nem tudtam, hogy a mogyoróvaj sóssága mennyire lesz érezhető a kész sütiben, a csokikrémet is azért választottam, mert gondoltam, hogy akkor egy fajta Snickers élmény lesz belőle esetleg, ami részemről rendben lett volna, imádom a Snickerst, ha meg akartok vesztegetni, vegyetek nekem Snickerst. A sósság eltűnt, az élmény viszont nem, nagyon-nagyon durván mogyorós, nagyon-nagyon durván csokis, az én szívemet elnyerte. Eredetileg szándékomban állt kiszámolni, hogy hány kalória egy darab, mert nyilvánvalóan a beszarás kategória, de úgy huszonhat keksz után megérdeklődtem magamtól, hogy biztosan szükségem van-e nekem erre az információra, és arra jutottam, hogy a lófaszt van. Van mogyoróvaj a polcotokon? Akkor most vagy nagyon boldog emberek lehettek, vagy nagyon gondterheltek, ajjajj.

hál Istennek nem én vagyok a lány, akinek doboz nőtt a hasán, reggel letépkedhettem a tapaszokat-ragacsokat-elektródákat-dobozt, ez  milyen élmény lehet az olyanoknak, akiknek egy kicsivel szőrösebb a mellkasuk. Az enyém most leginkább ragacsos, szólnom is kell az Ivánnak, hogy na most fogja meg a mellem, garantáltan jön velem mindenhova három napig. Nem azért, mert nem fürdök csak havonta egyszer és még nem jött el a horoszkópom azon napja amikorra elő van írva, hanem mert a ragacs az ilyen, egy fürdés nem segít rajta, a higító viszont igen, de ma hajnalban valahogy nem akadt a kezem ügyébe egy üveg higító, pedig amúgy minden reggel iszom egy pohárral. Valentin nap? Mindenki túlélte? Akkor jó. A véleményem a tavalyi, harminc felett már nem változnak a dolgok, ugye. Kaptam jácintot meg csokit, ez hosszas gondolkodásra késztetett, hogy most akkor hogy a jó fenébe fogok takarítani, amikor a jácintot muszáj fognom az egyik kezemben, hogy folyamatosan érezzem az illatát, a másik kezem mondjuk végül is lehet szabad, mert a fogaimmal is ki tudom én harapni a bonbont a dobozból. A megoldás végül az lett, hogy öt perc szaglászással feltöltöttem az orrom virágillattal, megkóstoltam a csokit is, majd nekiálltam budit pucolni, a domestos egy másodperc alatt kiölte a jácintot, úgyhogy kénytelen voltam időnként rájárni. Az Iván diós marlenka golyót kapott, arra nincsenek szavaim konkrétan, annyira, áh! Egymástól távol ünnepeltünk, ő dolgozott, én meg budit takarítottam, meg pormacskákat üldöztem, elkaptam az összes rohadékot, így aztán majd láthatjuk a holter eredményemen, hogy a takarítás mennyire viszi fel a pulzusomat. Ha tippelnem kéne, akkor a portörlés nagyon, mármint az én esetemben a nagyon úgy ötvenhármat jelenthet maximum, mert azt rühellem a legjobban. Szóval telefonban ömlengtünk egymásnak, hogy köszi a csokit életemegyetlenszerelmemiótacsakmegláttalakrádvágyom! Persze-persze, tudom, mekkora naiv vagyok, hogy elhiszem, hogy a férjem pont Valentin napon túlórázik éjjel egyig, ehelyett nyilván a másik nőjének személyesen vitte a virágot meg a csokit, nem csak úgy otthagyta neki a konyhapulton, mint a feleségnek, aki mindeközben térden állva sikálta a kádat, könnybe lábadt szemekkel. De én már csak ilyen vagyok, elhiszem, amiről nem tudok nem fáj, jobb az úgy mindenkinek.

Így legalább annyira elfáradtam estére, hogy ahelyett, hogy összefostam volna magam a félelemtől (lapátos ember, gonosz szellemek, betörők baltával), képes voltam kisebb megszakításokkal aludni másfél órát, míg az Iván haza nem ért fél kettőkor, így a mai napra jutott vagy öt órám összesen, az meg nekem elég a boldogsághoz. Természetesen égő villany és Paprika tv mellett, mert azért annyira nem fáradtam el, hogy sötétben legyek egyedül. Bátor Zenóbia! Félálomban kigondoltam, hogy majd ma jól megírom a blogomba, hogy álmomban megtanultam képviselőfánk-tortát sütni a Receptdarálóból, vagy miből. Reméljük, hogy megtanultam, mert nagyon jól nézett ki és vicces ötlet eleve, azokat meg szeretjük. Meg a képviselőfánkot is. Ma délután-este-éjjel összeragasztgatós süti készítés lesz, Nagyi ma kilencven éves, holnap családi muri. Kilencven éves, hihetetlen egy nő, ma kijönnek a városházáról, és megkérdik tőle, mi a hosszú élet titka. Majd iszonyúan figyelek, de attól tartok lesz valami köze a mondatnak a kapáláshoz meg a szenvedéshez, de nem abban az összefüggésben, hogy ne kapálj, mert az nem tesz jót neked.

ez a február lesz a kedvenc hónapom az évben, bár még lehet azért javítani a helyzeten, például azzal, hogy ma a Lorettával veszünk valami annyira fantasztikus dolgot, hogy attól egész hónapban már csak vigyorogni fogok. Sosem lehet tudni. Attól tartok azonban, hogy mivel a fél hónap még hátra van, és annak több mint a felét fogom különböző orvosoknál tölteni, ez a február mégis csak egy fránya-francos-fosadék egy hónap lesz. Eddig már letudtunk részemről egy felfázást ami ráment a vesémre, az Iván részéről meg a rejtélyes vírust, de ha szerencsénk van, és miért is ne lenne, ha-ha, akkor ezt most olcsón megúsztuk, öt nap dögléssel, amiből egy nap még sütit is sütöttem, lásd előző bejegyzés. Annyira megerőltettem magam a döglés terén, hogy még takarítani sem voltam hajlandó, annak ellenére, hogy a napfény nem volt túl jó hatással a látványra, de olyankor inkább becsuktam a szemem, és szartam bele, üdítő élmény volt.

Jártam ebben a hónapban már fogorvosnál is, ami azt eredményezi, hogy jövő héten újra megyek, mert lett két kicsike lukam, éljen, mégiscsak jobban jártunk volna eleve a protkóval, szinte már olcsóbb, nem lukad, nem kövesedik, nem kócos, tiszta haszon. Ennél nagyobb feneket már nem tudok keríteni a fogápolásnak, lassan be kell írnom a napi időbeosztásba, mert simán elvagyok vele naponta negyed órát. Erre kilukad. Már csak röhögni tudnék, ha tudnék. Lesznek itt még egyéb jóságok is eme csodás februárban, még megyek kontrollra a lábammal, tegnap meg voltam kardiológián, ami azt eredményezi, hogy megint rám pakolnak egy holtert, marhára hiányzott már pont. A negyvenes pulzusom nem töltötte el akkora örömmel a dokit, mint azt az ember várná, úgyhogy megnézzük, mi történik vele egész nap, mert a tavalyin azért nem volt ennyire alacsony még. Lehet ebből is fakad, hogy nem vagyok egy ideges típus, mert ha iszonyúan felbasznak, akkor is csak hatvanat üt a szívem. A kardiológust mondjuk tegnaptól nem kedvelem többé, mert képes volt azt a megjegyzést tenni, hogy tavaly mintha vékonyabb lettem volna, ami egyrészt nem igaz, másrészt egy ilyen elmebetegnek mint én, ilyet mondani, nagy veszélyekkel jár. Még jó, hogy nem volt nálam a klopfoló. Egyből fel is ment a pulzusom vagy negyvenkettőre, és végleg eldőlt, hogy ez a hónap tökéletesen el van baszva, a mosoly már csak árnyék lesz eztán az arcomon, jé, esik a hó.

Mekkora egy kripli vagyok, te jó ég, az Ivánnal már versenyt röhögünk azon, hogy ő hat féle színes bogyókát szed reggelente, amit a gondos felesége porcióz ki neki esténként, mert amúgy elfelejtené, lehet, hogy erre is kéne neki valami bogyó, nekem meg már gyógyszervágó szerkezetem is van, mint a rendes nyugdíjasoknak. Szóval asszem majd márciusban beszélgessetek velem legközelebb, addig csak akkor, ha kíváncsiak vagytok a kórtörténetemre, de ne legyetek, már én sem vagyok.

A Lány aki sétál velem adta ezt a receptet, hogy próbáljam már ki, és ha jó, akkor majd lehet, hogy ő is. Kipróbáltam, a süti jó, a süti finom! Mármint az olyanoknak, akik szeretik a vajas krémeket. Ne adj Isten margarinos krémek láttán sem hányják el magukat egyből, és szemen köpni sem akarják aki csinálta. Ha szemen köptök, előveszem a klopfolót, csak szólok. A margarin nem annyira meglepetés annak fényében, hogy a recept a Rama füzetkéből vagy mi a fenéből származik, akkor kapsz ilyet, ha beküldesz nyolcszázhatvanhárom darab Rama margarin vonalkódot. A Lány aki sétál velem, mindig nagyon aranyosan meglepődik, hogy én nem vagdosom ki és küldözgetem be őket lelkesen. A küldözgetős gén kimaradt belőlem. Szóval nem egy kis könnyű habos-babos krém, de nekem bejön, bár én az a típus vagyok, aki úgy keni a vajas kenyeret, hogy benne maradjon abban a vajban a fogam nyoma, és felhúzott szemöldökkel kenem az Ivánnak a leheletnyi vajat. És még azt is le kell kapargatnom, áh, hülyeség.

Kávékocka

Hozzávalók a tésztához:

- 8 tojás

- 280 g porcukor

- 200 g darált dió

- 1 csomag sütőpor

- 45 g zsemlemorzsa

A tojások sárgáját keverjük ki jól a cukorral, adjuk hozzá a diót meg a zsemlemorzsát, majd fakanállal óvatosan a keményre felvert fehérjét. Nagy tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc, tűpróba. Teljesen odavagyok a tésztáért, nagyon durván finom, más krémmel is fogom még csinálni, az tuti. A zsemlemorzsa meg a dió együtt ad neki valami olyan jellegzetes ízt, hogy  - most nem tudom eldönteni, hogy a feledhetetlen, vagy a beszarás fejezi ki leginkább a lényeget - úgyhogy válasszátok ki az erkölcseiteknek megfelelőt.

Hozzávalók a krémhez:

- 0,5 dl feketekávé

- 250 g cukor

- 1dl tejföl

- 2 tojássárgája

- 2 csomag vaníliás pudingpor

- 250 g margarin

A lefőzött kávéból és a cukorból főzzünk szirupot. Keverjük simára egymással a tojások sárgáját, a pudingport és a tejfölt, majd adjuk a sziruphoz és főzzük fel. Nem lesz olyan sűrű mint várnád, de hűlés közben megoldódik a probléma, ami így aztán nem is az, de ezt az elején még nem tudtam. Ha kihűlt, kutyuld ki a margarinnal, kend a tésztára. Kakaót és diót összekevertem, azzal szórtam meg a krémet. Majd mivel annyira hihetetlen módon kreatív vagyok, meg mert volt némi marcipán masszám, ezért kis köröket nyomkurásztam belőle az ujjaimmal, amiknek a közepébe nyomtam egy-egy csokoládéba mártott kávészemet, amit még az Iván kapott karácsonyra, de úgy tűnik nem ette meg időben. Majd ezt a csodás kompozíciót ráhelyeztem a felkockázott sütikre. 

Anyukám is imádta, mert kávés, meg diós, meg vajas, meg kávés, így aztán amikor levittem egy kistányér kóstolót, akkor teljes egyetértésben mondogattuk teli szájjal, hogy hű, de rohadt jó ez, meg hogy hű de rohadt nehéz lesz így fogyni, főleg, hogy a maradék két tojásfehérjéből még diós habcsókot is csináltam, ami szintén kurva finom lett. 

Azt nem fotóztam le, mert kis lapos korongok lettek, viszont nagyon hamar elfogytak. Két tojásfehérjét felvertem tíz dkg porcukorral, tíz dkg darált dióval, 2 ek zsemlemorzsával, csipet sóval, sütőpapírra adagoltam, 150 fokon sütöttem míg meg nem sült.

A második kötetből már csak egy süti van hátra, most, hogy elkészült ez a puding dolog is. Így jövök majd egy első két kötet sütijeit összesítő bejegyzéssel, aztán már csak másik nyolc kötet van hátra, meg még ami addig megjelenik. Nem mintha bármennyire is zavarna, hogy még sütik tömkelege várja, hogy legyártsam őket is. Ezt eléggé szórakoztató volt megcsinálni, a puding eleve egy vicces dolog szerintem.   

Hannah Swensen féle Hawaii sült puding 2/5

Hozzávalók 6 személyre:

- 10 dkg kristálycukor

- 1,2 dl víz

- 6 tojás

- 2 tubus cukrozott sűrített tej (350 ml)

- 4 dkg cukor

- 4 dl 100 %-os ananászlé

- 1 csipet só

- 1 konzerv darabolt ananász

- tejszínhab a tetejére

A kristálycukrot és a vizet egy serpenyőben addig forraljuk, míg aranyszínű karamell lesz belőle. Nagyon jópofa látni, ahogy eljut odáig, én kétszer is láthattam, mert elsőre kicsit elbambultam, hogy jé, de szép aranyszínű, jé, most meg már égett illatú, elbasztam. Másodjára időben elkaptam a pillanatot, és a folyékony karamellt gyorsan beleöntöttem egy húsz centi átmérőjű jénaiba, és körbelötyköltem, hogy jusson az oldalára is. Ha ez  megvan, a jénait tegyük félre.  

Egy tálban verjük fel a tojásokat, míg szép halványsárga nem lesz a cucc. Adjuk hozzá a sűrített tejet, a cukrot, az ananászlevet és a csipet sót. Miután jól kikevertük, borítsuk bele a jénaiba. A jénait tegyük bele egy magas falú tepsibe, és öntsük fel annyi vízzel, hogy az edény feléig érjen. 180 fokra előmelegített sütőben nekem pont egy órát sült, a kés is tisztán jött ki belőle. A teteje fél óra után úgy tűnt, hogy meg fog égni, így ráraktam egy sütőpapírt, de aztán lehet, hogy anélkül sem lett volna baj. Tíz percig hűtöttem rácsra téve az edényt, majd megkértem az Ivánt, hogy fordítsa már ki egy tányérra, mert ő ügyes. Meg voltam róla győződve, hogy a cucc atomjaira fog hullani, de nem, állati jó lett.

Tálalni lehet hidegen, melegen, langyosan, akárhogy. Pakoljunk rá ananászdarabkákat, és nyomjunk rá tejszínhabot, amire kanalazzunk a karamell öntetből, ami ugye ráolvadt a pudingtortánkra, vagy mi ez, és lefolyt a tányérra. Isteni.

engem ért élményeit alant olvashatjátok. Hatásukra az életem megváltozott, új irányt vett, gyökeres fordulat állt be a mindennapjaimban, lószart. Vagy ha igen, az roppant siralmas lenne.

Jézus Krisztus Szupersztár apukámmal, mindig is imádtam a zenéjét, most is imádom, eztán is töretlenül imádni fogom, kár, hogy nem tartott még vagy két órán keresztül az előadás.

Erőnek erejével az Ivánnal, délután egykor, majdnem üres moziban, ügyesen megebédeltünk közben öt liter pattogatott kukoricát, meg csokit. Gyerekmenü, klassz volt!  A film is, sokan meghaltak, akik nem, azokat megverték, mi kell még a boldogsághoz, nekem semmi.

Életem első steak vacsorája Kornéliáékkal, ami meglepetéssel zárult, mert a várakozásaimmal ellentétben én nem szeretem a steak-et, az Iván viszont nagyon szereti, az az Iván, aki amúgy mindent szénné égettet velem, mert nyers még az, süssed csak. A hely desszert fronton nagyon nagy csalódás volt, meg teljességgel érthetetlen is számomra, hogy amennyire odafigyelnek a főételre, annyira durván igénytelen az édesség. Miért?! - kérdezi a fanatikus cukorfüggő szívfájdalommal teli hangon.

Sütöttem sütőben puddingot. Tényleg, tök vicces volt, majd csak figyeljetek jól.

Asszem ennyi volt az említésre méltó rész. Ami nem az:

Voltunk laborban, ahol lecsapolták a véremet (három fiolával), de nem sírtam (hangosan), meg nem is ájultam el, ezért kaptam utána dörmi macit reggelire. Tisztára megérte jól viselkedni, bár egyébként nekem semmi bajom a vérrel meg a szurkálással, néha túl kell esni rajta. Egyébként a kardiológusnak kell a lelet, nem izgulni, nem vagyok pestis gyanús, vagy ilyesmi.

Megszüntettünk egy bankszámlát is, mert kettőnknek együtt volt négy, mi a jó Istennek mégis?! Kérdezgettük ezt mi is magunktól az elmúlt pár évben, de most már nem bírtuk tovább ezt a feszültséget és a tettek mezejére léptünk. Két dolgozói bankszámla mellé valóban nagyon fontos még másik két bankban is fenntartani egyet, bár jellemző módon mindketten nagyon sajnáltuk, hogy akkor most többé nem lesz  már egyedi kártyaképünk. Az Iváné nagyon menő Mátrixos volt, az enyém meg citromsárga és virágocska is volt rajta, a pénztárosok mindig mondták, hogy jé, de cuki. Lehet mégis meg kellett volna tartani, jajj-jajj.

A telefonomban a karácsonyi hózáport felváltotta egy sütis alkalmazás, mindent különböző formájú, csokoládéval bevont linzerek jelölnek, nélkülözhetetlen. A konyhapult felett viszont még mindig ott van egy ezüst színű boa. Vagy azért, mert lusta vagyok felmászni érte, vagy azért, mert annyira szeretem a karácsonyt, hogy ezt nyáron is büszkén vállalom, vagy azért mert tetszik az ezüst színű boa a konyhámban. De ott van. Vajon mikor kerül le?

Végre újra hordhatom a jeggyűrűmet, mert vagy egy éve kiesett belőle egy kő, amit most sikerült pótoltatnunk. Roppant bonyolult feladat volt. Beviszed az ékszerészhez ma, holnap mehetsz érte. Vannak dolgok, amikhez idő kell. Addig egy másik gyűrűt hordtam azon az ujjamon, amit amúgy nagyon szeretek szintén, annak ellenére, hogy egy elmebeteg barátnőmtől kaptam még jó pár évvel ezelőtt. Akkor még nem tudtam, hogy elmebeteg, most meg már igen, de ez nem gátol meg, hogy hordjam a gyűrűt, amikor az meg tök jól néz ki. Attól, hogy valaki nem normális, még ízlése lehet.

Ma meg paradicsomos káposztát fogok ebédelni tükörtojással. Hát ti?

Mivel apukámnak rendeltünk zsiráf-tortát, mert a zsiráf az egy szép állat, főleg, ha csokis, ezért nem hagyhattam, hogy az Odettnek ne legyen saját születésnapi tortája, így kreáltam egyet. Az én világomban nagyon fontos, hogy mindenkinek jár születésnapi torta, amin elfújhatja a gyertyáit, hogy teljesülhessen a kívánsága. E nélkül nem születésnap a születésnap.  

Boldog Születésnapot Odett torta - Karamellás túrótorta

Receptet nem írok, mert nem lett tökéletes a mű, de az alapötlet szerintem klassz, csak még finomítani kell rajta. Fogok, és arról majd írok receptet is. Két lap között olvasztott vajkaramella és karamelldarabkás túrókrém, a tetején pedig karamellizált alma.

mondani azoknak, akik örülnek a januári tavasznak, hogy emiatt akkora pókokkal fogjuk együtt tölteni a nyarunkat, mint a fejem. A bacilusok nem érdekelnek, meg a globális felmelegedést is nagy ívben leszarom, de azt, hogy idén nyáron megint nem lehet majd kiülni az erkélyre esténként borozni, mert megszállják a rohadék nyolc lábúak, azt viszont egyáltalán nem szarom le, hanem mélységesen idegbeteg leszek tőle. De hát teljesen hiába beszélek, a hangomban érezhetően egyre nagyobb kétségbeeséssel, mindenki csak elnézően vigyorog. Gyertek, és júliusban aludjatok az erkélyünkön egy éjszakát, tök jó lesz, tényleg. Nálam jobban senki nem rühelli a hideget, nagyon tudok fázni, de most úgy szeretnék mégis. Kedves időjárásfelelősök, akik teljesen meg vagytok zavarodva mostanság, tegyétek végre amit tennetek kell, mármint feltéve, ha az nem az, hogy minél jobban megszivassatok minket, pókfóbiásokat. Jé, milyen régen rinyáltam már az időjárás miatt, tisztára hiányzott.

avagy Napraszúrta, ahogy anyukám falujában hívták, mert annak mi értelme, hogy nonplusultra semmi, pont mint a Seven Up-nak, annak sincs, de viszont a hétupos kólának. Így hát Napraszúrta, indíthatunk vitakört a jelentéséről, vagy egyszerűen csak gondoljuk azt, hogy: Hát ez cuki! Ennél már csak maguk a sütik cukibbak. Most akkor abbahagyom a cukizást. Imádtam csinálni, ez itt a dupla adag receptje, lett belőle vagy száz darab apró gömböc, úgyhogy kiélhettem a perverz hajlamaimat. Állati mutatós süti, az íze meg olyan, hogy a receptet azért nem kaptátok meg már hétvégén, mert a vasárnapom azzal telt, hogy próbáltam a száz darabból hetvenet én elfogyasztani. Asszem sikerült.  

Non plus ultra, Horváth Ilona receptje

Hozzávalók a tésztához (dupla adag):

- 40 dkg liszt

- 40 dkg vaj

- 5 dkg vaníliás cukor

- 5 dkg porcukor

- 1 csomag sütőpor

- 1 csipet só

- 4 tojás sárgája

Tetejére:

- 4 tojás fehérje

- 40 dkg porcukor

- pár csepp citromlé

Tölteléknek:

- lekvár (esetünkben házi sárgabarack és házi szeder)

- nutella

A tésztához valókat gyúrjuk össze gyorsan, majd rakjuk fél órára hideg helyre pihenni. Lisztezett deszkán nyújtsuk el úgy 3 mm vastagra és szaggassunk kicsike köröket. Szaggathattok nagyobbakat is, de ez igazából így menő, hogy egy falat az egész. A végéből csináltam az Ivánnak egy kistányér méretűt, megkente nutellával, betolta, és visszahízta azt a két kilót, amit leadott a múlt héten azzal a roppant bonyolult módszerrel, hogy vacsorára nem két szelet téliszalámis kenyeret evett, hanem csak egyet. Hát nem undorító, hogy nekik ez így megy? De. Na szóval, a szaggatás után tegyétek a kis köröket kikent tepsire, majd kiskanállal egyengessétek a habot a tetejükre.

A hab úgy készül, hogy a tojásfehérjét a porcukorral és a pár csepp citromlével felverjük, de ne kőkeményre, hanem annyira folyósra, hogy rá lehessen kenegetni a tésztákra, de annyira ne folyósra, hogy lefollyon róluk. Jó, mi? De amúgy érezni fogod, hogy hol kell megállni.

180 fokra előmelegített sütőben, alsó rácson süssük világosra úgy 12-15 perc között valahol, tíz perc után tapadjatok a sütőablakra. Ha mindet kisütöttétek, jöhet a töltögetés. Legszívesebben minden héten megsütném most ezt, annyira jó volt vele dolgozni, meg annyira finom, meg annyira omlós-habos, meg annyira lekváros, meg annyira nutella. Beteges.

Hülyebiztos süti! Tényleg. Olyanoknak, akik épp rohadtul nem érnek rá, de ennek ellenére mégis sütit akarnak sütni, ez lesz a tökéletes választás, én mondom. A három darab anyósomnak szereztem ezzel örömet, mert épp egész nap pecsételtek és borítékoltak, ami mellé kijár valami süti, hogy ne hülyüljön meg az ember. Azt hiszem én lennék az egyetlen, aki nem hülyülne bele, szeretek pecsételni meg borítékolni. Előző életemben holt biztos, hogy futószalag mellett dolgoztam. Aki még mindig a három anyóson gondolkodik, és szarik a futószalagos történetre, annak elmondom, hogy nem azért van három, mert háromszor mentem férjhez bár nem sokon  múlt, hanem mert van egy, akinek van két barátnője, akiknek nincs saját menyük, így úgy döntöttek, hogy majd én. Egyelőre nem akarok emiatt a Dunába ugrani, viszont mindenféle sütikkel igyekszem őket elkápráztatni, hogy továbbra is azt higgyék, hogy én vagyok a világlegjobbmenye. Eddig jól megy. A süti mindenre megoldás.

Egyszerű kókuszos

Hozzávalók:

- 20 dkg liszt

- 20 dkg porcukor

- 10 dkg kókuszreszelék

- 1 csomag sütőpor

- 1 doboz tejföl

- 1 doboz natúr joghurt, nálam 175 g

- 1 tojás

- 1 csomag vaníliás cukor

A hozzávalókat kutyuljuk össze robotgéppel, tetszőleges sorrendben, oly mindegy. Három perc. A kiméréssel együtt. Közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben fél óra, de dugjunk bele fogpiszkát.

Olvasszunk meg néhány maradék mikulást kis darabka margarinnal, borítsuk a tészta tetejére. Tádámm, süti kész, akik kapták örültek, mi kell még?  

némi előnye mégis, bár egyébként nem gondolná az ember, hogy hajnalban elönti a takony az agyát. Így aztán csak úgy ugrándoztam ki az ágyból huszonöt perccel korábban mint szoktam, ami azt eredményezte, hogy szépen kényelmesen el tudtam készülni, nem csak félig vagy sehogyan sem sminkelve indultam el otthonról, hanem a sminkelt fejemre húztam rá úgy a kapucnit, hogy aki belát alá az meg is érdemli. Mostanában felébredek éjjelente legalább egyszer, gondolom a nem kapok levegőt, vagy a kapar a torkom érzés hatására, de hál istennek eddig mindig úgy időzítettem, hogy volt még vagy két-három óra alvásidőm vissza. Ami tök jó, boldog mosollyal dőlök vissza a pihe-puha biribirkákról lenyúlt gyapjútakaróm alá. A nagyi kapta egyébként karácsonyra, de az ő lelke nem bírt elviselni ekkora luxust, mert ha nem szenvedünk eléggé, nem kerülünk a mennyországba, nem tudom, ezt tudtátok-e, ha még nem, akkor most szóltam. Nekem el bírja viselni a lelkem a gyapjútakarót, szóval én így jártam, de ha ti nem akartok így járni, még nem késő, szenvedjetek!

A héten már volt egyszer nutellával meg lekvárral összeragasztgatás, ez készült el újra, az Ivánék munkahelyi sütinapjára. Aznap az esti kalmopyrin helyett a bort választottam, hát, nem ez volt életem legjobb döntése. Tegnap is sütöttem, az nem ragasztgatós, majd jön a recept is, és holnap is sütni fogok, kettőt is, és az egyik ragasztgatós lesz. Az élet szép.

Van még olyan rajtam kívül, aki úgy nyomkodja a billentyűzetet, hogy gépelni tök normálisan gépelek, viszont ha mondjuk nyomok egy CTRL+C-t vagy ilyesmit, akkor azt úgy nyomom, mintha lyukat akarnék fúrni bele, minden erőmet beleadom a műveletbe. Nekem nem tűnt fel, csak az Iván mondta, hogy tulajdonképpen ilyenkor mit gondolok, hogy csak akkor hajtja végre a másolást, ha az egész súlyommal ránehezedek arra a két ujjamra? És igen, ezt gondolom. Most meg kicsit meglazítom a hajgumimat, mert kezdem magam úgy érezni, mint aki botoxoztatott. Feltűnt nektek, hogy mindjárt vége a januárnak? Ez most nagyon gyorsan elmenős január lett, hogy rohan az idő, mindjárt itt a karácsony. A keresztlányunk is nő mint a gomba, akkora kék szemei vannak, hogy beszarok rajta, a szempillái meg már most hosszabbak mint az enyémek, pedig nekem sem rövidek, és teli szájjal vigyorog, és a körülöttem levő gyerekek hatására most valahogy már nem félek tőlük annyira, hogy rám vetik magukat és a hegyes kis fogaikkal kiszívják a véremet  ami meglehetősen felszabadító érzés. Ennek a bejegyzésnek már úgyis mindegy, belefér még ez is, így közvetlenül a gyerek téma után: rájöttem, hogy már nem pakolom ki a melleimet. Pedig jó mellem van. Tényleg. Sokkal kényelmesebben érzem magam, ha nincs kint a dekoltázsom, és nem azért mert odanőtt valami irtózatos furunkulus. Ez is valami ilyen harminc feletti dolog, vagy mi? És mi lesz még?

január-februárt roppantul rühelltem mindig, de most nem annyira elviselhetetlen mint szokott, és ennek oka nem másban keresendő, mint abban, hogy most már, ha valami rossz hangulat készülne úrrá lenni rajtam, gyorsan sütök valamit. A süteményeim számából levonhatnátok akár azt is, hogy idegbeteg depressziós állat vagyok, de nem, mert sokkal többször sütök azért, mert kedvem van hozzá, vagy mert csak, mint azért mert különben fejbe kúrnék valakit a klopfolóval. Azért ez valahol megnyugtató, nem? Jövő hétre már biztosítva van a jókedv és öröm és boldogság, mert két hatalmas adag lekvárral összeragasztós sütit is meg kell sütnöm. Monotonitás tűrők valószínűleg jobban értik a lényeget, mint a hiperaktívak. Ééééés, kaptam ma kis méretű tortaformát, tizennyolc centi átmérőjű, irtó cuki. Már vannak ötleteim ez ügyben is. Jézusom, egyébként mintha kezdenék fanatikus lenni, ki a fene gondolta volna ezt rólam, senki. Meg azt sem, hogy ennyi sütemény mellett nem hízok száz kilót, hanem még fogyok is, bár ebbe azért simán bele lehet hülyülni. A múltkor konkrétan azt álmodtam, hogy megettem egy egész tepsi kekszet, reggel meg úgy ébredtem, hogy tiszta nyál volt a párnám. A végkövetkeztetés asszem a fanatikus mellett a kretén is.

Azt mondtam már, hogy mennyire nagyon szeretek sütni? Még nem? Most is csak azért említem meg, mert magatoktól nyilván sosem jöttetek volna rá. Tegnap hazajöttem, és mint aki egy romantikus randevúra készülődik a gyúródeszkával, meggyújtottam egy csomó mécsest, felvettem a pöttyös kötényemet, és befészkeltem magam hosszú órákra a konyhába. A végén még bort is kaptam az Ivántól, mert rendes ember az, és tudja, hogy lekvárral ragasztgatni úgy a legjobb, ha a lekváros kezemmel összemaszatolhatok közben egy borospoharat. A recept ugyanaz, mint tavaly januárban, csak most nem volt mandulám, így darált dió került a tésztába, nem lett kimondottan rossz. Úgy tűnik az isler januári süti. Ezt azoknak üzenem, akik gyártják a sütis naptárakat, szerencsére kaptam egyet karácsonyra, de a januári süti valami joghurtos-gyümölcsös zselé, hát baszki, ki a fene akar mínusz tízben joghurtos-gyümölcsös zselét enni, senki. Szerintem ez igenis fontos, mégiscsak egy hónapig bámulja az ember, és egy hónapon keresztül minden áldott nap azt gondolom reggelente, hogy anyádat a hülye zseléddel. Vissza az islerekhez, amiket házi barack és házi málnalekvárral töltöttem. Most főleg a Melissza miatt készült, aki a középiskolai büfében vagy islert vett, vagy lúdláb tortát, mást sosem. Azóta sok minden változott, de az isler és a barátság örök. Véssük pólóra. 

Az Iván játszott. Most meg egy rettenetes fosadék undorító filmet néz a tévében, emiatt én sütiskrimit olvasok, meg blogot írok, és várom, hogy elmúljon a fejfájásom.

Péntek este kiderült számomra, hogy a Piék mégsem vasárnap jönnek, hanem szombaton, akkor meg szombatra kell a süti, jajjajj, mit süssek, mit süssek, amihez van is itthon cucc, meg egyszerű is meg gyors is. Leültem így hát öt-hat darab Hannah könyvvel és mindegyikből kiolvastam az összes receptet, némelyiket fennhangon, és mindegyik után megérdeklődtem az Ivántól, hogy naaa? Aki viszont épp a telefonját babrálta, így mindig morgott valamit, amit én úgy értelmeztem, hogy ez nem az igazi, lépjünk tovább. A végén úgy egy óra alatt (ekkor még tartott szerintem a lelassult hét, vagy legalábbis hadd higgyem azt, hogy tartott), sikerült leszűkítenem a kört kettő receptre, ebből az Iván az egyikre azt mondta, hogy az  jó lesz, így aztán megcsináltam a másikat. Még este kimértem a hozzávalókat, meg összevagdostam a kesudiót és néhány amúgy is depressziósnak tűnő mikulást, hogy ne másnap reggel ugrasszam ki az Ivánt a kopácsolásommal.
Egyszerű de nagyszerű sütikeksz.

Hannah Swensen féle Ikrek kedvence 3/3

Hozzávalók:

- 12 dkg vaj

- 20 dkg kristálycukor

- 6 dkg kakaópor

- 1 tk szódabikarbóna

- 1 tk vanília aroma

- 1 csipet só

- 2 tojás

- 20 dkg liszt

- 10 dkg aprított csokoládé

- 5 dkg aprított dióféle

Tényleg a világlegegyszerűbb kekszei ezek, se keverőgép se semmi, öt perc alatt összekutyulja az ember, néha szinte szeretném, hogy legyen kicsit bonyolultabb. Na szóval, vajat mikróban megolvasztjuk, ráöntjük az előzőleg egy tálba kimért cukorra és kakaóra. Összekeverjük jól, megy bele a vanília aroma, a csipet só, a szódabikarbóna, majd a villával kicsit felvert tojások. Simára keverjük, aztán jöhet bele a liszt, végül a csoki és a kesudió, legalábbis nálunk kesudió, sótlan, ha valakinek kétségei támadnának. Én simán beletenném a sósat is egyébként, mert szerintem egyáltalán nem lenne rossz, sőt, legközelebb esküszöm ki is próbálom egy pár darabnál. Ezt most semeddig sem kell hűteni, meg gömbölygetni sem kell, ez mondjuk elég nagy szívfájdalmam volt. Teáskanálnyi adagokat szaggatunk kikent tepsire, egymástól 7-8 centire, de az első után úgyis látod, mennyire nőnek meg, nem annyira. 175 fokra előmelegített sütőben 9 percig sütjük. Nem vicc, kilenc percig, a tíz még belefér, de a 11 már sok, mert akkor már elkezd égni az alja. Két percig a tepsin hagyjuk, utána simán le lehet őket szedni, rácson hűtsük ki. Ebből a mennyiségből egyébként nekem 43 közepes méretű kekszem lett. Kívül ropogós, belül puha, csokis-csokis-csokis keksz.

akik hajnali négy óta várják izgatottan, hogy milyen ízű a vaníliás joghurt, elárulom, hogy vaníliás. tökre krémtúró íze van, szerelmes vagyok belé, eztán minden nap ezt fogom reggelizni. Este is. Az Aldiban lehet kapni, rohanjatok, nehogy felvásároljam hirtelen mindet és nektek már ne jusson.