Zenóbia

Zenóbia

Lehet, hogy nem

2013. február 12. - Zenóbia

ez a február lesz a kedvenc hónapom az évben, bár még lehet azért javítani a helyzeten, például azzal, hogy ma a Lorettával veszünk valami annyira fantasztikus dolgot, hogy attól egész hónapban már csak vigyorogni fogok. Sosem lehet tudni. Attól tartok azonban, hogy mivel a fél hónap még hátra van, és annak több mint a felét fogom különböző orvosoknál tölteni, ez a február mégis csak egy fránya-francos-fosadék egy hónap lesz. Eddig már letudtunk részemről egy felfázást ami ráment a vesémre, az Iván részéről meg a rejtélyes vírust, de ha szerencsénk van, és miért is ne lenne, ha-ha, akkor ezt most olcsón megúsztuk, öt nap dögléssel, amiből egy nap még sütit is sütöttem, lásd előző bejegyzés. Annyira megerőltettem magam a döglés terén, hogy még takarítani sem voltam hajlandó, annak ellenére, hogy a napfény nem volt túl jó hatással a látványra, de olyankor inkább becsuktam a szemem, és szartam bele, üdítő élmény volt.

Jártam ebben a hónapban már fogorvosnál is, ami azt eredményezi, hogy jövő héten újra megyek, mert lett két kicsike lukam, éljen, mégiscsak jobban jártunk volna eleve a protkóval, szinte már olcsóbb, nem lukad, nem kövesedik, nem kócos, tiszta haszon. Ennél nagyobb feneket már nem tudok keríteni a fogápolásnak, lassan be kell írnom a napi időbeosztásba, mert simán elvagyok vele naponta negyed órát. Erre kilukad. Már csak röhögni tudnék, ha tudnék. Lesznek itt még egyéb jóságok is eme csodás februárban, még megyek kontrollra a lábammal, tegnap meg voltam kardiológián, ami azt eredményezi, hogy megint rám pakolnak egy holtert, marhára hiányzott már pont. A negyvenes pulzusom nem töltötte el akkora örömmel a dokit, mint azt az ember várná, úgyhogy megnézzük, mi történik vele egész nap, mert a tavalyin azért nem volt ennyire alacsony még. Lehet ebből is fakad, hogy nem vagyok egy ideges típus, mert ha iszonyúan felbasznak, akkor is csak hatvanat üt a szívem. A kardiológust mondjuk tegnaptól nem kedvelem többé, mert képes volt azt a megjegyzést tenni, hogy tavaly mintha vékonyabb lettem volna, ami egyrészt nem igaz, másrészt egy ilyen elmebetegnek mint én, ilyet mondani, nagy veszélyekkel jár. Még jó, hogy nem volt nálam a klopfoló. Egyből fel is ment a pulzusom vagy negyvenkettőre, és végleg eldőlt, hogy ez a hónap tökéletesen el van baszva, a mosoly már csak árnyék lesz eztán az arcomon, jé, esik a hó.

Mekkora egy kripli vagyok, te jó ég, az Ivánnal már versenyt röhögünk azon, hogy ő hat féle színes bogyókát szed reggelente, amit a gondos felesége porcióz ki neki esténként, mert amúgy elfelejtené, lehet, hogy erre is kéne neki valami bogyó, nekem meg már gyógyszervágó szerkezetem is van, mint a rendes nyugdíjasoknak. Szóval asszem majd márciusban beszélgessetek velem legközelebb, addig csak akkor, ha kíváncsiak vagytok a kórtörténetemre, de ne legyetek, már én sem vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr905075905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panka 2013.02.12. 10:13:05

Kitartás, mindjárt itt a nyár!

Azanna 2013.02.12. 10:15:24

fogügyben ugyanez, nem tudok már ennél többet tenni értük, és csak lukadnak rakásra. Bosszantó.

PrettyWitch 2013.02.12. 10:51:19

Karcsúbb vagy, mint valaha! :)

(ez volt a nyalizás helye, hogy legyenek még szuper receptek ebben a hónapban is)

Tényleg van olyan, hogy gyógyszervágó szerkezet?

Zenóbia 2013.02.12. 15:10:45

@Azanna: a bosszantó az enyhe kifejezés.:) szétműttettem a fejem, a csontpótlással végre helyrejöttek, erre most a maradék meg kilukad? hát ne már! kínomban már tényleg röhögök ezen is :)

Zenóbia 2013.02.12. 15:13:45

@PrettyWitch: :) köszi-köszi, nem számít, hogy nyalizás, az ilyennek bármilyen formában örülök :D lesznek szuper receptek mindenképpen, már csak azért is, hogy felvidítsam magam, és ne gondoljam komolyan, hogy ez tényleg szar hónap :)
Veled/veletek :) mi újság, szoktam rád gondolni, meg nézegetem a blogod, hátha van már valami beszámoló, de hát gondolom nem túl sok időd jut rá, hogy leülj nekünk regényt írni. :)

PrettyWitch 2013.02.12. 15:42:12

@Zenóbia: Jól vagyunk, köszönjük, csak inkább read-only módban vagyok mostanában :)

Azanna 2013.02.13. 20:51:54

@Zenóbia: A bosszantót csak azért írtam hogy finom és nőies legyek:D én konkrétan már egyenként siratom őket, és ha így folytatom 40 éves koromra protkóm lesz... Nagyon frusztráló. Most is van pár lyukas, meg a bölcsességfogam gyökerét ki kell műteni- mert gyökér nélkül merészelt kiesni:D- , a másikat kihúzni mert túl hátul van, mondtam hogy egyszerűbb ha kiverjük őket egyenként, módszeresen.
süti beállítások módosítása