Zenóbia

Zenóbia

Ikrek kedvence

2013. január 14. - Zenóbia

Péntek este kiderült számomra, hogy a Piék mégsem vasárnap jönnek, hanem szombaton, akkor meg szombatra kell a süti, jajjajj, mit süssek, mit süssek, amihez van is itthon cucc, meg egyszerű is meg gyors is. Leültem így hát öt-hat darab Hannah könyvvel és mindegyikből kiolvastam az összes receptet, némelyiket fennhangon, és mindegyik után megérdeklődtem az Ivántól, hogy naaa? Aki viszont épp a telefonját babrálta, így mindig morgott valamit, amit én úgy értelmeztem, hogy ez nem az igazi, lépjünk tovább. A végén úgy egy óra alatt (ekkor még tartott szerintem a lelassult hét, vagy legalábbis hadd higgyem azt, hogy tartott), sikerült leszűkítenem a kört kettő receptre, ebből az Iván az egyikre azt mondta, hogy az  jó lesz, így aztán megcsináltam a másikat. Még este kimértem a hozzávalókat, meg összevagdostam a kesudiót és néhány amúgy is depressziósnak tűnő mikulást, hogy ne másnap reggel ugrasszam ki az Ivánt a kopácsolásommal.
Egyszerű de nagyszerű sütikeksz.

ikrekkedvence1.jpg

Hannah Swensen féle Ikrek kedvence 3/3

Hozzávalók:

- 12 dkg vaj

- 20 dkg kristálycukor

- 6 dkg kakaópor

- 1 tk szódabikarbóna

- 1 tk vanília aroma

- 1 csipet só

- 2 tojás

- 20 dkg liszt

- 10 dkg aprított csokoládé

- 5 dkg aprított dióféle

ikrekkedvence2.jpg

Tényleg a világlegegyszerűbb kekszei ezek, se keverőgép se semmi, öt perc alatt összekutyulja az ember, néha szinte szeretném, hogy legyen kicsit bonyolultabb. Na szóval, vajat mikróban megolvasztjuk, ráöntjük az előzőleg egy tálba kimért cukorra és kakaóra. Összekeverjük jól, megy bele a vanília aroma, a csipet só, a szódabikarbóna, majd a villával kicsit felvert tojások. Simára keverjük, aztán jöhet bele a liszt, végül a csoki és a kesudió, legalábbis nálunk kesudió, sótlan, ha valakinek kétségei támadnának. Én simán beletenném a sósat is egyébként, mert szerintem egyáltalán nem lenne rossz, sőt, legközelebb esküszöm ki is próbálom egy pár darabnál. Ezt most semeddig sem kell hűteni, meg gömbölygetni sem kell, ez mondjuk elég nagy szívfájdalmam volt. Teáskanálnyi adagokat szaggatunk kikent tepsire, egymástól 7-8 centire, de az első után úgyis látod, mennyire nőnek meg, nem annyira. 175 fokra előmelegített sütőben 9 percig sütjük. Nem vicc, kilenc percig, a tíz még belefér, de a 11 már sok, mert akkor már elkezd égni az alja. Két percig a tepsin hagyjuk, utána simán le lehet őket szedni, rácson hűtsük ki. Ebből a mennyiségből egyébként nekem 43 közepes méretű kekszem lett. Kívül ropogós, belül puha, csokis-csokis-csokis keksz.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr35014516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása