január-februárt roppantul rühelltem mindig, de most nem annyira elviselhetetlen mint szokott, és ennek oka nem másban keresendő, mint abban, hogy most már, ha valami rossz hangulat készülne úrrá lenni rajtam, gyorsan sütök valamit. A süteményeim számából levonhatnátok akár azt is, hogy idegbeteg depressziós állat vagyok, de nem, mert sokkal többször sütök azért, mert kedvem van hozzá, vagy mert csak, mint azért mert különben fejbe kúrnék valakit a klopfolóval. Azért ez valahol megnyugtató, nem? Jövő hétre már biztosítva van a jókedv és öröm és boldogság, mert két hatalmas adag lekvárral összeragasztós sütit is meg kell sütnöm. Monotonitás tűrők valószínűleg jobban értik a lényeget, mint a hiperaktívak. Ééééés, kaptam ma kis méretű tortaformát, tizennyolc centi átmérőjű, irtó cuki. Már vannak ötleteim ez ügyben is. Jézusom, egyébként mintha kezdenék fanatikus lenni, ki a fene gondolta volna ezt rólam, senki. Meg azt sem, hogy ennyi sütemény mellett nem hízok száz kilót, hanem még fogyok is, bár ebbe azért simán bele lehet hülyülni. A múltkor konkrétan azt álmodtam, hogy megettem egy egész tepsi kekszet, reggel meg úgy ébredtem, hogy tiszta nyál volt a párnám. A végkövetkeztetés asszem a fanatikus mellett a kretén is.