Elérkeztünk a második kötet első sütijéhez, megvárhattam volna vele az eperszezont, de nem vártam. Nem volt olyan nagy baj. Vasárnapi ebéd után szolgáltam fel, ez olyan vasárnapi ebéd utánra való desszert.

Hannah Swensen féle Swensen-féle epertorta 2/1

Hozzávalók a tejfölös tortalaphoz:

- 10 dkg vaj

- 20 dkg cukor

- 4 tojás

- 1 pohár tejföl

- fél tk szódabikarbóna

- 1 tk vanília aroma

- 40 dkg liszt

Robotgéppel kikevertem a vajat a cukorral, az egyenként hozzáadott tojásokkal. Hozzáadtam a tejfölt és a vanília aromát, majd fokozatosan a lisztet. A csomómentesre kutyovált tésztát borítsuk a kivajazott-lisztezett tortaformába (nekem 25 cm átmérőjű), nagyobba is elég a tészta, kisebbe viszont már talán sok. A 160 fokra előmelegített sütőben 40-45 percig kell sütni, míg aranybarna nem lesz a teteje, meg tiszta nem lesz a fogpiszka. Hagytam kihűlni, majd ügyesen kiapplikáltam a formából. Amikor teljesen kihűlt, be kell tekerni jó szorosan folpackba, aztán alufóliába, és két napig tároljuk hűtőben. Tálalás előtt egy órával vedd ki, kicsomagolni elég akkor, amikor már szeletelni fogod.

A tetejére eper jár, egy kiló kell hozzá, nekünk csak fél jutott, ami nem is baj, mert kurva drága ilyenkor, a másik fele a tortának ehető körtével, vagy őszibarack befőttel, vagy amivel akarod. Egyébként kicsit olyan gyümölcskenyér állagú, úgyhogy tök jó reggelire is lekvárral, vagy nutelállával, vagy szintén amivel akarod. Szóval annyi epret amennyi van, darabolj fel és cukrozz be pár órával a felszolgálás előtt, egy párat hagyj meg a tetejére dísznek. Halmozd rá a tortaszeletre a cukros epret, arra pedig nyomj tejszínhabot, ami így készül:

4 dl vagy amennyit akarsz habtejszínt verj fel keményre, adj hozzá ízlés szerint cukrot, és egy kis tejfölt is, hogy creme fraiche állagú legyen. Ne legyél akkora szerencsétlen mint én, hogy a harmadik adag habtejszínt sikerül csak felverned, mert az első kettőből rejtélyes módon túró lett, pedig ez azért valljuk be őszintén, nem kéne, hogy olyan nagy ördöngősség legyen. Az volt pedig, vagy csak a sütik istenei vicces kedvükben voltak.

Töltsd nyomózsákba, nyomorgasd az eperre. A tetejére szórhatsz még barna cukrot, amit én rohadtul elfelejtettem, és rakhatsz rá díszítésnek a meghagyott eperszemekből.

olyanok vagyunk mint a gyerekek, minden reggel kiírom a kis cetlire az Ivánnak, hogy már csak ötöt-négyet-hármat, ma meg már csak kettőt kell aludni, és megyünk kirándulni a kis hátizsákunkkal a dög nagy bőrönddel, amibe beletettük a májkrémes szendvicset paprikával, tehénkés szalvétába csomagolva a nem tettünk bele semmit, mert majd eszünk a McDonaldsban light hamburgert. Igen, tehenes szalvétánk van otthon, mert az vicces. Előtte kacsás volt, a kacsákhoz különösen vonzódunk valamiért, főleg az Iván, ezért is van például kacsa alakú sütikiszúróm is a fiókban, mert én meg hozzá vonzódom különösen, és nem vagyok féltékeny a kacsákra. Egyelőre. Az megvan valakinek az Egy fiúról című filmből, amikor a srác agyondobja a kacsát egy kg kenyérrel? Azóta is röhögök, ha eszembe jut. Betenném ide nektek ha tudnám, majd lehet be is teszem, de az innen nem megy, csak otthonról, és addig meg vagy elfelejtem, vagy nem. Egerben pedig ami nagyon biztos, az az, hogy borozni fogok. Reggel-délben-este és a köztes időszakokban is. Meg aludni is, mert végre nem fog kivetni az ágy már hajnalban, hogy teljesítsem a napi tornát meg a napi sütisütést, mert most öt napig egyik sem lesz. Tornázzatok helyettem, de úgy ám, hogy ne nőjön a belem ebben az öt napban, cserébe ha hazajöttem sütök nektek sütit, hogy a tietek viszont nőjön. Tulajdonképpen most rájöttem, hogy lehet, hogy én vagyok a gonosz bélnövesztő sütisütő boszorka, aki mások felhízlalásával akar nyeszlettebbnek tűnni, mint ami. A mézeskalács házikóhoz már megvannak a tervek, csak szólok. Gyertek csak gyertek kedveskéim, mindenkinek ismerem a kedvencét!

A Minaretbe például még egyszer sem másztunk fel, ami szégyen, úgyhogy most azt két pohár bor között megejtjük, és a táskaboltba is bemegyünk, ahol mindig veszek egy táskát. Na jó, a négy alkalomból eddig csak kétszer, de a legutóbbinál asszem nem, úgyhogy akkor most az igen jön. Audrey már úgyis kezd kicsit foszlani, mert szarrá hordom. Noszvajon meg Birsünnep lesz, ami egyértelműen kihagyhatatlan, a birs jó, a birs finom, gyertek és együnk együtt birset. Borral. 

Ez a szombat esti süti volt, de azért maradt belőle vasárnapra is, bár ez nagy nehézséget okozott számomra, hogy maradjon. Több okból készült, az egyik, hogy volt nekünk egy zacskó hupikék törpikék formájú pillecukrunk, amire az Iván azt mondta, hogy csináljak belőle inkább sütit, mert ki van zárva, hogy megegye. Nekem meg több se kellett, azonnal rávetődtem a netre, hogy pillecukros sütireceptet keresgéljek. Találtam. A másik ok az volt, hogy vasárnap jött a Pi család, és nem maradhattak sütemény nélkül, mert senki sem maradhat sütemény nélkül aki hozzánk jön. Mármint feltéve, ha szeretjük az illetőt. Ez a szabály. Ha nem kapsz sütit, utálunk, így jártál.  

Pillecukros-kakaós szelet

Hozzávalók a tésztához, másfeles adagot csináltam:

- 30 dkg margarin

- 225 g barna cukor

- 150 g étcsokoládé

- 5 ek kakaópor

- 5 tojás

- 2 csomag vaníliás cukor

- 1 csipet só

- 225 g liszt

- 1 csomag sütőpor

- 150 g pillecukor

A krémhez a tetejére:

- 10 dkg margarin

- 6 ek kakaópor

- 20 dkg porcukor

Gőz fölött felolvasztottam az étcsokoládét a margarinnal, hozzákevertem a cukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a kakaóport. Levettem a tűzről és mikor lehűlt hozzáadtam egyenként a tojásokat, elég fakanállal kutyulgatni, majd apránként a sütőporos lisztet is hozzákevertem. 20x30-as tepsiben sütöttem 180 fokra előmelegítve 20 percig. Közben feldaraboltam éles késsel a hupikék törpöket, ez elég jól esett a lelkemnek, meg valószínűleg Hókuszpók lelkének is jól esett volna, ha látta volna. Kivettem húsz perc után a sütit, rádobáltam a feldarabolt törpöket, és visszatoltam a sütőbe, ahol iszonyú halálsikolyokat hallatva (már amelyik nem halt bele a darabolásba), szétolvadtak. Kivettem a tepsit, és rákentem a tetejére az összeolvasztott csokikrémet. Ne kezd el enni, mert ha egyszer elkezded, nincs megállás. Nálam legalábbis ezt a hatást váltotta ki.

Ez készült kívánságra a tegnapi családi murira, ahol ezen kívül egyébként volt még somlói galuska, oroszkrém torta, gyümölcstorta, brownie, tepertős pogácsa, sült kacsacomb, meg almaszósz is. Nem soroltam fel mindent, csak mondom, hogy ezek voltak többek között. Hajajj..

Tészta, ami ugyanaz mint a Rákóczi túrós tésztája:

- 60 dkg liszt

- 30 dkg margarin

- 20 dkg porcukor

- 4 tojássárgája

- 1 sütőpor

- 1 dl tejföl kb.

Összegyúrjuk, kétfelé vesszük, mondjuk olyan 2/3-1/3 arányban, a nagyobbik részét elnyújtjuk nagytepsi méretűre.

A következő tölteléket rásimítjuk a tésztára, miután persze rákentünk egy üveg baracklekvárt. Vagy amilyet akarsz.

- 2 tojássárgája+ 1 egész tojás

- 225 g porcukor

- 225 g darált dió

- 6 tojásfehérje

A tojásfehérjét felverjük keményre, majd óvatosan hozzákeverjük a többi cucchoz, amiket már előzőleg simára kevertünk egymással. Miután rátettük a lekvárral megkent tésztára, a maradék 1/3 részből kukacokat hengergetünk, és szépen ráhelyezzük a masszára, majd jól megsütjük 180 fokon, mittudomén úgy fél óra negyven percig valahol, de úgyis látod, ahogy barnul a tészta meg a hab. Nagyon szeretem süti, de hát én imádom a linzertésztát, főleg ha lekvárhoz is van köze. Ha rajtam múlik, akkor mindig van, természetesen az Ivánnak jutott egy lekvármentes sarok, és mivel kicsit sok tésztát hagytam a kukacoknak, ezért készült neki kacsás keksz is. Nutellával ette a mocsok. 

röhögök ezen kínomban, hogy amikor az Ivánnal megismerkedtünk, akkor én voltam a világ leglazább, legvagányabb királylánya, mindenben benne voltam, semmitől sem féltem, ihajja! Belém is szeretett visszavonhatatlanul, örökkön-örökké meg minden. Így utólag, a történtek ismeretében reméljük, hogy nem csak ezen tulajdonságaim miatt. Mert aztán a szívbajom kapcsán, viszonylag éles váltással lett belőlem egy görcsben élő, mindentől rettegő, egyáltalán nem királylány. Hónapok múltával ebből kilábaltam, de sok-sok félelem maradt amit cipelek a hátamon továbbra is, csak ez  már nincs ráírva a homlokomra. A kilábalás alatt pedig megint éles váltással lett belőlem egy olyan felnőtt nő, aki a martinik literszámra ledöntése és a napi minimum egy doboz cigaretta elszívása helyett a süteménysütésben és a kalóriaszámolásban teljesedett ki sikeresen, de sosem lesz már belőle a legvagányabb királylány. Bár, szerintem a sütikészítés vagány dolog. És már sokkal nagyobb szenvedélyt jelent az életemben, mint anno a martini, pedig azt nehéz felülmúlni, máig imádom. Mindent összevetve, ezt a süti dolgot cseppet sem bánom, nagyon sokáig kerestem valamit amiben igazán én lehetek, és nem kell tovább keresnem, ami jó dolog.

Nah, ennyit a merengésről, meg a filozofálgatásról, nem az én műfajom ez. A hétvégén viszont süti lesz, meg süti, meg süti. Aki kitalálja hányféle az tud számolni, nem kap semmit, mert az élet kegyetlen. Esetleg ha házhoz jössz, és szimpatikusan mosolyogsz. De csak akkor.       

ekkora szerencsétlen balfasz. Konkrétan évek óta álmodozom arról, hogy otthon töltök egy hetet egymagamban, azt csinálok amit akarok, senki nem szól hozzám egy büdös szót sem, a férjem azért hazajöhet este. Na most, ha ez nem is fog összejönni nyilvánvalóan soha, hacsak nem emelik meg a szabadságaim számát hirtelen ötven napra, de az most összejöhetne, hogy egy-két napot otthon maradjak amikor csak akarok nagyjából. Hetek óta ott van az agyamban, hogy mikor kéne ezt véghezvinnem, mivel szeretném eltölteni ezt a napot. Sokáig alvással, amíg már fáj, hogy fekszem az ágyban, csak akkor kelnék fel. Ha már felkeltem, akkor átköltöznék a nappaliba a kanapéra, egész nap az idióta fogyókúrás műsoraimat meg a Paprika tévét bambulnám, néha olvasnék kicsit közben, kizárólag a kanapén dögölve ennék, sőt, még nassolnék is aznap, ahogy a normális emberek. És hajj de jó lenne ez, gondolja az agyam kevésbé balfasz fele.

Az agyam sokkal inkább balfaszabbik fele viszont ilyeneket gondol, hogy takarítani kéne, meg pakolászni, meg kirámolni dolgokat aztán vissza, meg hát azt nem lehet, hogy én otthon vagyok egy egész  nap és csak döglök, mert hát az BŰN, este jönnek a lustaság ellenes mumusok és elvisznek a zsákjukban, hogy bedobjanak a csatornába. Legalább egy háromfogásos vacsorát muszáj főznöm az Ivánnak, nehogy hazajön a munkából, és azt látja, hogy én meg semmit sem csináltam, hogy nézne már az ki, milyen feleség az ilyen, dobjuk a csatornába. Hát a rohadt életbe, nehogy már ne tudjak élvezni egy napot, ami csak az enyém, nehogy már a nem létező, csak általam kitalált kötelességek hálójában vergődve töltsem. Nehogy már arra gondoljak csokievés közben, hogy ahelyett, hogy tornáznál te hülye, meg hogy hány kalória is lehet ez a kocka, fel kéne állni megszámolni, hány kockából is áll egy tábla. Úgyhogy marha spontán módon, igenis rákényszerítem magam arra, hogy tartsak egy laza napot. Ha képes leszek elhatározni magam az időpontot illetően, mert az is nehéz ám, mert tolnám minél későbbre, hogy a jónak ne legyen vége, mert a várakozás is majdnem olyan jó, mint maga az esemény, mármint jó lenne, ha nem lennék ekkora kretén. Szóval ha lezajlik a nagy nap és utána itt netán leírnám, hogy keresztbe tettem egy rohadt szalmaszálat, akkor mondjatok le rólam, örökre elveszett a lány, aki valaha bennem lakott.

túró rudi állat jó, ha szeretitek a fahéjat akkor meg főleg nagyon az, kóstol-kóstol lelkesen.

Ez történt a mai rettentően hasznosan telt vasárnapunkon, aminek még nincs is vége:

- megtisztogattam a vaddisznószőr hajkefémet a szöszöktől

- megvarrtam az Audrey-s táskám belső zsebét

- meg két zoknit, és egy pólót

- egy melltartót is, annak érdekében, hogy a merevítő ne bökje nap végére az államat

- egy lepedőt félig, mert meguntam, meg mert nem bírok sokáig lefelé nézni, mert szar a nyakam. Gyanítom, hogy annyira el lehet meszesedve mint egy nyolcvan éves nénikének, de nem merek elmenni csontkovácshoz, mert tuti kitalálja, hogy ilyen betegséget még sosem látott, mint ahogy az nálam történni szokott, ha orvoshoz megyek. Inkább nem nézek lefelé. Meg fölfelé sem. Csak egyenesen előre, azt is csak néha.

- főztem ebédet holnapra, padlizsános pennét, mert kaptam a Kornéliától egyet kipróbálásra

- kiderült, hogy szeretem a padlizsánt

- este apuék hoztak három darab padlizsánt, mert kapták ajándékba. Biztosan a jó tündér hallotta, hogy mától szeretem a padlizsánt

- sütit nem sütöttem, eléggé meg is viselt a dolog

- megnéztünk még két Trónok harcát, most már tuti, hogy csak könyvben szeretem

- hideg lett mint a szar, holnap csizmában megyek, azt gondoltam ki

- történt olyan is, amit nem írok le mert elpirulnátok biztosan. Höhö. Most akkor mindenki gondolja végig, hogy mikor pirult el utoljára. Ugye? Hová tűntek a pirulós lányok ebben a mai roppantul erkölcsromboló világban, kérdem én, és kérdi a nagyi is egyébként.

- ebédre vasárnapi rántottcsirkesültkrumplivaluborkasalátával melegszendvics volt, vacsorára mézes kenyér

- most meg egy bögre forró tea, aztán mindjárt reggel. Hétfő reggel. Jáj.

Ezt a sütit valójában két héttel ezelőtt sütöttem meg, csak gondoltam legyenek sorban a Hannah féle sütik, de asszem ehhez nem fogok ragaszkodni ezen túl, mert így meg a szövegeim fognak időnként hülyeségnek tűnni, amik nélkül képtelen vagyok recepteket megosztani, úgy látszik. Szóval a jövőben készüljetek fel a teljes anarchiára, könnyen lehet, hogy a Hannah Swensen 2/3 után egyszer csak a 3/4 következik majd, de hát éljünk veszélyesen.

Ennél a sütinél kezdtem elgondolkodni azon, hogy ez vajon normális-e, hogy egyik pillanatról évről a másikra ennyire sütibuzi lettem. A gondolkodást azóta inkább félbehagytam, jobb az úgy mindenkinek. A sütést viszont nem, azt inkább dupláztam, legalábbis jelen esetben ez történt. A péntek esti verzióban éreztem én, hogy valami nem tökéletes, valami nem stimmel, de van olyan, amikor tudod, hogy valami nem jó, és ott is motoszkál az agyad hátsó zugában, hogy mi az és mi a megoldás, de nem állsz meg gondolkodni, csak csinálod tovább ahogy tudod, aztán mikor már kész, és elfáradtál, és leülsz, akkor jössz rá, hogy jaaa, ott annál a műveletnél kellett volna másképp és másmennyit és akkor most nem így ülnél itt lehorgasztott vállakkal, lefelé görbülő szájjal, hanem kihúzott háttal, felfelé görbülővel. Hajnali háromkor teljesen éberen kipattantak a szemeim, hogy na akkor kelés van és álljunk neki ennek még egyszer, de sikerült visszafognom magam reggel 3/4 hétig, bár nehezen. Kicsit fejbe csapkodtam magam egy nagy könyvvel, hogy vissza tudjak aludni a nagy izgalomban. De aztán reggel hétkor már semmi nem állíthatott meg, és kicsit variálva a mennyiségeken újra megsütöttem, aztán már kihúzott háttal és felfelé görbülő szájjal álltam neki az aznapra már előzőleg összegyúrt keksz gömbölygetésének meg kisütésének. Na és akkor azon a héten összesen négy féle süteményt sütöttem, ami azért szokatlannak mondható, bár tény, hogy ennél többet is tudnék ha a lelkesedésemen múlna, de szerencsére nincs mindig ennyi időm.

Hannah Swensen féle Rácsos citromos szelet 1/7

Hozzávalók az én kissé átalakított verziómhoz, némelyik mennyiségen emeltem. Az eredeti recept itt.

A tésztához:

- 25 dkg vaj

- 3 tojássárgája

- 15 dkg cukor (porcukorral csináltam)

- 1 citrom reszelt héja

- 1 citrom leve

- 45 dkg liszt

- 1 csomag sütőpor

A töltelékhez:

- 6-7 db alma

- 25 dkg porcukor

- 5 tojásfehérje

- 1 citrom leve

Vaj, cukor, tojássárgája, citrom reszelt héja, ezek mennek először a tálba kikeverésre, aztán jön hozzá a sütőporos liszt, a végén pedig az egy citrom levéből annyi, amennyi érzetre jó lesz, hogy gyúrható legyen az a tészta rendesen. A tészta 3/4 részét kinyújtjuk, 180 fokra előmelegített sütőben halványra sütjük, de még ne teljesen készre, kb. 10-15 perc. Kivesszük, rátesszük egyenletesen a lereszelt almát, arra a porcukor, az öt tojásfehérje és az egy citrom levéből vert kemény habot, arra pedig a fennmaradó 1/4 tésztából hengergetett rácsot. Ezzel együtt sütjük, míg megbarnul a hab meg a rács. De ne nagyon barnuljon, csak olyan szépen.

A kimaradó két tojássárgáját rakd rá a férjed esti szendójára, örülni fog neki. Feltéve, ha nem lekváros kenyeret eszik vacsorára. Bár az enyém biztosan nem.

Nagyon nehezen, de sikerült megállnom, hogy a hétvégén csak ez az egy fajta süti készüljön általam. Sokat segített szerintem, hogy ebédre megsütöttem úgy hatvan darab palacsintát, ez már majdnem kielégítette a konyhai tartózkodásomat. De csak majdnem.

Hannah Swensen féle Nosztalgia cukroskorong 1/6

Hozzávalók:

- 20 dkg vaj

- 15 dkg porcukor

- 8 dkg kristálycukor

- 1 tojás

- 1 tk vanília aroma

- fél tk reszelt citromhéj, én egy egész citrom reszelt héját beletettem, mert nem figyeltem, hogy csak ennyit ír, nem ártott neki, sőt

- fél tk szódabikarbóna

- fél tk borkősav

- fél tk só

- 30 dkg liszt

- a végére kristálycukor egy kis tálkában

A vajat felolvasztottam a mikróban, majd összekevertem a kétféle cukorral. Hagytam kihűlni, hűlés után hozzákevertem a tojást, a vanília aromát, a sót, citromhéjat, szódabikarbónát, borkősavat és a sót. Majd apránként hozzáadagoltam a lisztet, minden adaggal alaposan kikevertem, simán lehet fakanállal, nem kell gép.

A kész tésztán minimum egy órára be kell hűteni, de ha meg tudod csinálni előző este, akkor az klassz, én így tettem. Reggel aztán diónyi golyókat gömbölygettem a tésztából, majd meghempergettem őket a kis tálka kristálycukorban. Sütőpapíros tepsire tettem egymástól 6-7 centire, ez most tényleg fontos, mert megnőnek. Lelapítottam őket, majd 190 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc között lesznek jók. Figyelni kell, ha kezd aranybarnulni, akkor jó. A tepsiben hagyd két percig hűlni, aztán le lehet szedni őket könnyen. Fincsi keksz, szeretjük.

a féléves kontrollon a fogaimmal kapcsolatban. Előtte azért volt olyan érzésem, hogy ha nem mutat érdemi változást a röntgen, akkor nemes egyszerűséggel levetem magam az erkélyről, de nem kell ilyen drámai akciókba bocsátkoznom mégsem. Úgy tűnik van rá esély, hogy ötven alatt azért még ne tudjak úgy elrágcsálni egy almát, hogy két külön szobában tartózkodunk én és a fogaim. Öröm.

Kezd rám törni mostanában már az iszonyú takaríthatnék, mármint ez azért így túlzás, mert még nem csináltam semmit a szokásos alapdolgokon kívül, de legalább már tervezem. Ilyenkor mindig kidobálnám legszívesebben a fél lakást, tudjátok, főleg azokat a dolgokat, amiket felraksz a szekrény tetejére, mert jó lesz az még valamire, de már öt éve ott van, és még mindig nem lett jó semmire. Első lépésben a pincéig fogok velük jutni, mert ott még apu is tárolja vagy öt évig, mert nehogy már kidobd, jó lesz az még valamire. De mire is? Arról például gőzöm sincs, hogy milyen aprópóból tartogatom a főiskolai tankönyveimet, amikor nyilvánvalóan soha az életben nem fogom őket kinyitni többé, sőt, legszívesebben egy máglyán látnám őket. Nem is hülye ötlet. Odaadhatnám például a piromániás szomszédnak, egy életre lekötelezném. Életem rejtett szégyenfoltjait, a D.S. könyveimet, szeretném akkurátusan bepakolni egy szép dobozba és azt viszont a szekrény tetején tárolni, már csak ezért is ki kell dobnom pár dolgot, mert úgy tervezem, hogy ha tizenöt évesen kikapcsolt, akkor nyugdíjasan is ki fog. Ha nem, akkor meg ráérek akkor felgyújtani. Asszem a spejz lesz az első, ott is vannak a felső polcon olyan konyhai eszközök, amikről azt sem tudom mire valók, vagy van amiről tudom, de ha eddig nem használtam, valószínűleg eztán sem fogom. Szóval ilyenkor ősszel helyet csinálok meg tisztaságot minden évben, aztán sütemény illatot meg fahéj illatot, meg fahéjas sütemény illatot, előkerülnek a gyertyák is, menjünk gesztenyét gyűjteni és színes faleveleket a kosárba, és együnk közben napsütötte kövön ücsörögve sült húsos szendvicset almával. Az év vége nálunk tele van ünneppel, mindenkinek szülinapja meg névnapja van, úgyhogy biztosan ezért is kerülök mindig állati korán karácsonyi hangulatba meg készülődésbe. Novemberben már mindig ki akarom rakni a télapót a tévé tetejére, meg a hópelyheket az ablakra, meg a girlandokat, a család meg menetrendszerűen hülyének néz, de december elsején kint vannak, mert ha nem lennének elmaradna a karácsony, mert megsértődnének a manók. Hogy milyen manók? Hát a karácsonyi manók, azok. Óvatosan köpködjétek meg a monitort amiatt, hogy egy szeptemberi bejegyzésben már vagy háromszor leírtam a karácsony (négy) szót, mert nektek kell letörölni.

Holnap reggel lesz süti is, erősen koncentrálnom kell majd egész hétvégén, hogy csak egy fajtát süssek, de mivel holnap még sütök vagy százhatvan darab palacsintát is, ezért talán sikerül. De hát ha egyszer annyi ötletem van, meg annyi sütirecept, én nem tehetek róla. De régen mondtam ilyet, hogy én nem tehetek róla, most vagy azért mert nem csinálok hülyeségeket (de), vagy azért, mert már nincs pofám letagadni a felelősségemet. Kár.

a két percben szakadt az eső mint az állat és dörgött és villámlott legjobban, míg én eljutottam a buszmegállóig? Hát persze. Emiatt térdig vizes vagyok, beázott a tornacipőm, ráadásul a csatornázás miatt tiszta sáros agyag az utca, így úgy nézett ki, mintha beleléptem volna egy vödör fosba, klassz volt letakarítani, ideális reggeli előtti program. Most viszont meg már nem akarnék megfázni mégsem, úgyhogy rá kéne tenni a vizes lábamat egy radiátorra, ha lenne radiátor a szép új irodánkban, de nincs. A légbefúvó alatt gyertyaállásban zoknit szárítani menő?

A hétvégi sütiből gondolom rájöttetek már, hogy mégsem áldoztak fel rituálisan a múltkori találkozón, én meg arra jöttem rá, hogy annyira azért mégsem változtatott meg a blogolás, hála istennek, már kezdtem aggódni a csodás személyiségemért. A hétvégi süti mellé slambuc is készült bográcsban, nagyon jó volt az egész, családi sütés-főzés, családi megevése a sütött-főzött dolgoknak, délutáni enyhén becsípés a slambuchoz ivott vörösbortól, szép volt az élet szombaton. Még azzal is megajándékozott minket a nap, hogy este simán ki lehetett ülni az erkélyre pár órára, míg az Iván elszívta a szivarját, az is csak kicsit vetett árnyékot az est hangulatára, hogy velünk együtt még harminckét darab poloska ücsörgött az erkélyen. Kinyírtuk mindet, így az első tíz percünk némileg zaklatott volt, de aztán nyugalom és béke és csillagok és tücsökciripelés. Na jó az nem, a tücskök ilyenkor már nem ciripelnek. Gondolom ciripelés helyett virágot visznek a hangyának, hogy behízelegjék magukat télire, éhenhalás ellen. Vagy ilyesmi.  

Ha megszárad a zoknim és a cipőm asszem hazamegyek. A teám is elfogyott, minek is maradnék tovább. A tea meg én függő viszonyba kerültünk egymással az elmúlt években, mivel sikerült annyira magamévá tennem a "sok folyadékot kell inni" alapelvet, hogy képes vagyok több mint négy litert meginni egy nap. Koffeinmenteset meg minden, nem kell aggódni azért annyira, estére nem tikkelek. Viszont ez egy baromság, teljesen felesleges négy liter teát, vagy bármit meginni egy nap, így most leszokóban vagyok, vagy inkább csökkentőben. Annyira azért nem nehéz ám, mint a ciginél anno, úgyhogy nem lesznek dührohamaim vagy ilyesmi, és nyálat sem csorgatok nagyon, ha meglátok egy teafiltert. Csak kicsit. A rohadt dohányzás hogy tud még négy év után is hiányozni időnként, elképesztő. Reggel, tejeskávéval két szál cigi az erkélyen, tökéletes pillanatok voltak ezek az életben. Hát, na!

Zenóbia vagyok, sütifüggő. Segítség!

Jut eszembe, ez egy új tányér, most szereztem nektek, mert nehogy már unalmas tányérokra rakjam a sütiket. Ugye milyen szép?

Hannah Swensen féle Csokoládéba mártott meggyes csemege 1/5

Hozzávalók a tésztához:

- 20 dkg vaj

- 40 dkg cukor

- 2 tojás

- fél teáskanál sütőpor

- fél teáskanál szódabikarbóna

- fél teáskanál só

- 2 teáskanál vaníliaaroma

- 15 dkg kakaópor

- 45 dkg liszt

A lukba valók:

- fél üveg magozott meggybefőtt

- 0,5 dl tej

- 2 dkg vaj

- 7 dkg étcsokoládé

- csipet só

- 15 dkg porcukor

A vajat felolvasztottam a mikróban, majd ráöntöttem az előzőleg egy tálba kimért kristálycukorra, összekevertem. Míg vártam, hogy kihűljön ittam egy koffeinmentes tejeskávét, hátha most nem jön rám tőle a fosás, mint a múlt héten. Van remény, úgy néz ki. Örültök ti is? Nah, amikor kihűlt, egyenként hozzákevertem a tojásokat. Én hármat, mert ezek miniatűr tojások voltak, biztosan miniatűr csirkék tojták őket. Ha nektek normális csirkéktől származó tojásaitok vannak, elég lesz a kettő. Hozzáadtam a sót, a vanília aromát, és a kakaót. A sütőporos-szódabikarbónás lisztet már géppel kevertem hozzá, mert ahhoz még nem vagyok elég izomjolanda, hogy kézzel keverjem, ez azért elég masszív anyag lesz. Akkor jó ha egészen kicsit morzsálódós, de azért összeáll és lehet formázni. De olyan lesz, nem kellett semmin sem variálni. Nem kell állni hagyni meg semmi, lehet egyből formázni a szokásos diónyi méretű golyókat. Amik még mindig kisebb méretű diók mint az amerikai diók, mert nekem hatvan darab lett ennyiből, Hannah-nak meg negyven. Szóval, kikent tepsire tesszük őket egymástól hat-hét centire, majd a közepükbe mélyedést nyomunk az ujjunkkal, akkorát, hogy beleférjen egy meggy, vagy egy mandulamogyoródióaszaltgyümölcsuborkarépagomba, kinek-kinek ízlése szerint. 

Ha elhelyeztük a lukban amit akartunk, akkor csurgassuk rá a csokimázat, ami így készül: a vajat, tejet, sót, csokit gőz fölött olvasszuk össze, majd a gőzről levéve keverjük hozzá az átszitált porcukrot. Ha nem elég híg, adjunk hozzá a meggybefőtt levéből, vagy vízből, vagy tejből, vagy bármiből ami folyik. Bármiből azért ne. Ne folyassuk a tepsire a csokit, mert szar lesz felvakarni. 200 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig süssük, majd hagyjuk két percig a tepsin, utána simán le lehet szedni. Nekem még maradt egy csomó csoki, így csurgattam még sütés után is a tetejére egy kicsit és raktam rá még egy fél meggyet, vagy mogyit, de ez opcionális.

Belül omlós, kívül ropogós, csupa csoki csoda. Abbahagyhatatlan. Hannah szerint két darab ebből, és elmúlik a depresszió. Két darabtól szerintem is, viszont húsz darabtól meg kitör, hogy hogy a fenébe ehettél ennyit Zenóbia, hát nem vagy te normális.

azélet a torkom, így öt év után pont időszerű, hogy valamit már elkapjak az Ivántól, de persze annyira azért nem, hogy kinézzen belőle egy jó kis négy-öt napos táppénz, pedig most egészen elbírnék viselni egy ilyet. Megfázással nem voltam otthon vagy tíz éve, kell nekem ennyi almát zabálni. Ha meg még egy jó kis fosás is társulna hozzá, akkor aztán végre lemenne rólam az a két kg is, amitől még úgy megválnék, de ne legyen telhetetlen az ember lánya, ugye. Persze ezt nem gondoltam ám komolyan (de), viszont erősen fontolgatom, hogy kész, én már pedig kiveszek egy rohadt napot csak azért, hogy végre alhassak és dögölhessek egész nap a kanapén. Nem mintha nem tehetném meg ezt egyébként egy sima szombati napon, de képtelen vagyok rá, valami ismeretlen erő kivet az ágyból hajnalban, hogy álljak neki az életnek, ami végre nem a munkába menés, hanem a saját magamra fordított idő, aminek nagy része természetesen a sütisütésből áll. Úgyhogy kell egy nap, amikor nem hétkor kelek fel sütit sütni meg tornázni, hanem csak tizenegykor. Most kivételesen úgy alakul az évvégénk, hogy nem lesz két hetünk egyben a végén, viszont ehelyett lesznek hosszabított hétvégéink, meg spontán ne menjünk be szerdán napjaink, ami fasza. Úgyhogy simán megtehetem majd, hogy otthon maradok dögleni, micsoda ajándékokat tartogat nekem az élet.

Csak úgy közbevetőleg megérdeklődném, hogy titeket is rettentően tud irritálni egy félig nyitva hagyott szekrényajtó, csak félig betolt fiók, vagy egy függöny ami nem úgy áll, ahogy annak állnia kéne? Annyira, hogy úgy egy perc után feladjátok és muszáj odamennetek megigazgatni, mert megőrülnétek különben? Ha nem így vagytok ezzel, légyszi valaki akkor is hazudja már azt, hogy de igen, köszi.

A lány aki sétál velem pont ma reggel kérdezte tőlem, hogy harminc felett én is sokkal nyitottabb lettem-e, de aztán csak rám nézett és rájött, hogy ez hülye kérdés volt. Mert hogy én nem, nagyon nem, sőt. Az elmúlt években pont annyi és pont olyan barátokat gyűjtöttem magam köré, vagy gyűjtöttek ők maguk köré, ami éppen kezelhető számomra mind időben, mind lélekben. Nem akarok több barátot, nem akarok idegeneket megismerni, nem érdekel más emberek nyomora, csak pletyka szinten, mert de viszont bunkó vagyok. Na de! Ehhez képest, megyek ma egy találkozóra a Castle miatt, aminek már több mint egy éve írom a hogyvoltját, bár elképzelésem sincs, hogy feláldozunk-e valakit majd rituálisan vagy mi fog történni, de az tény, hogy vadidegen embereket fogok megismerni, aki már többé nem lesznek vadidegenek aztán. Kedves is leszek meg minden, majd mosolygok is, mint a rendes lányok. Aztán megint csak: Na de! Ehhez képest olvasok egy csomó blogot, és ebből nem egy olyan van, akit szinte már ismerni vélek, és ha konkrét alkalmam adódna rá, akkor nem haboznék megnézni élőben, sőt, még hozzá is szólnék netán. Úgyhogy bíráljam ezt felül, hogy nyitottabb vagyok-e vagy nem, mert lehet, hogy le kéne vetnem magamról ezt a nagyon menő engem nem érdekel senki sem többé már fejet. Már csak azért is, mert amikor valaki kommentel nekem egyet, akkor teljesen elolvadok, és oda vagyok meg vissza az örömtől, még a nap is másképp süt, meg ilyenek. A bloggerkedés megváltoztatja az embert? Nem túl gyorsan meg hirtelen persze, de mintha mostanában még ez is lenne. Ha ma este nem én leszek az, akit feláldoznak rituálisan, akkor majd elmesélem, hogy mi történt a találkozón.

A hét eddigi legjobb eseménye, amit a hónap legjobbjának is mondhatnék, mert úgysem lehet felülmúlni, az egyértelműen a keddi mignonsütés volt Melisszánál. Mivel nyolcvan kollegának szándékozott búcsúbuli keretében felszolgálni őket, ezért a mennyiséget képzeljétek el, szerintem a végén több is lett, mert annyira belejöttünk. Öt órán keresztül gyártottuk őket, ízre simán felülmúltuk az összes mignont amit valaha ettem, a szépségen még van mit javítani, de ne gondoljátok, hogy nem fogom otthon is megpróbálni hamarosan, mert persze, hogy meg fogom. Főleg, hogy apunak a mignon a sütik sütije. A többi felülmúlhatatlanul érdekes mondandómat megtartom a következő bejegyzésre, mert már kurva éhes vagyok.  

Karácsonyra barna cukrot meg vajat kérnék szépen. Köszönöm. Esetleg pekándió, juharszirup, étcsokoládé, fehércsokoládé, tejcsokoládé, illetve különböző aszalt gyümölcsök is jöhetnek masnikkal átkötve meg minden. Hogyne. Egyébként mindjárt karácsony, holnaphoz pontosan három hónapra. Lőjem fejbe magam, tudom. De akkor ki sütné a sütiket? 

Hannah Swensen féle Fekete-fehér sütemény 1/4

Hozzávalók:

- 20 dkg étcsokoládé

- 15 dkg vaj

- 30 dkg barna cukor

- 4 tojás

- 2 teáskanál vanília aroma

- 2 teáskanál sütőpor

- 1 teáskanál só

- 40 dkg liszt

- kis tálkában porcukor a hemgpergetéshez

Mikróban megolvasztottam az összetördelt csokoládét a vajjal, simára kevertem, majd ráöntöttem a cukorra, amit előzőleg kimértem egy tálba. Megvártam míg kihűl, aztán hozzáadtam egyenként a négy tojást, mindegyik után kevertem lelkesen. Aztán jön hozzá a vanília aroma és a só, végül pedig a sütőporral elegyített liszt. Simán megy gép nélkül, fakanállal, erősödjön az a karizom. Nekem mondjuk a hüvelykujjnál levő nemtudommilyen izmom fájt a nap végére, de simán lehet, hogy nem is ettől, csak úgy elmeséltem. Nah, ha van csodás illatú homogén masszánk, tegyük be a hűtőbe négy órára minimum, én egy éjszakára tettem.

Reggel vegyük elő. Öntsünk egy kis tálkába porcukrot, és a diónyi méretű golyócskákat hempergessük meg benne, majd sütőpapíros tepsire tegyük egymástól hét-nyolc centire. 200 fokra előmelegített sütőben kell sütni, az én tapasztalatom az volt, hogy 9 perc után tapadjunk a sütőre és fél percenként nézegessük, mert egyszer csak elkezd megégni az alja. Na azt a pillanatot kell elkapni, mielőtt ezt a megégést elkezdené. Nálam ez 10 és fél perc volt. Nem vicc. A sütőpapír is azért praktikusabb itt most mint a kikenés, mert a leégett cukrot szar levakarni a tepsiről. Meg a süti aljáról is, úgyhogy ne eközben álljunk neki világméretű problémákat megoldani. Meg szerintem amúgy se álljunk neki ilyesminek, az roppant fárasztó lehet idegileg.

még a sütiket? Remélem nem, mert én nagyon nem. Mondjuk el sem tudom képzelni, hogy a sütik megunhatóak is lehetnek, de hallottam már olyanról, aki nem kimondottan csorgatja egyből a nyálát, ha meghallja a sütemény szót. Ők a földönkívüliek, innen lehet felismerni őket, hogy nem esznek sütit, csak ha letuszkolják a torkukon. És nem kérnek repetát. Nincs itthon az Iván, így aztán szabadon nézhetem a paprikán a főzős műsorokat, vagy a kövér emberes műsorokat a life networkon. Nem tudom, ez is gondolom az elmebaj egyik formája, hogy egész nap képes lennék felváltva nézni az iszonyúan diétázókat, majd közvetlenül utána a muffin sütő versenyt, mindkét téma borzasztóan érdekel és leköt. Nyilván tök hülye vagyok. Egyébként ha az Iván itthon van akkor is szabadon nézhetem, nem vagyok nagyon beszabályozva, hogy melyik csatornákra kapcsolhatok. Egyelőre, aztán ki tudja, hogy mi a hosszú házasság titka. Most még az van, hogy előbb-utóbb megkeresem neki az Autókereskedőket, hogy ne készüljön ki nagyon azért.

Ma volt munka alkalmasságink, alkalmas vagyok. Örülünk vagy nem örülünk? Előtte akartam futni egyet a lépcsőházban az első és az ötödik között, de elfelejtettem, így megint kikészítettem az orvost a negyvenes pulzusommal, mint minden évben. Ennek örömére sétáltam egy nagyot a buszig, igyekeztem borzasztó mód szaporázni a lépteimet, fel is ment a pulzusom vagy ötvenháromra, gondolom. Egyébként meg itt az ősz, ezt sikerült séta közben megállapítanom, a földön láthatóan növekvő számú levelekből, meg a színes fákból, meg a levegőből, ami még a Budaörsi úton is frissnek érződött, pedig az aztán már nagy művészet. Kivételesen nem utálom, mármint a hideget, az iskolásokat igen, de kerülöm is őket, mint a pestist. 

Azt tervezem, hogy kicsit most olvasok mást is, mint sütiskrimit, mert már a felénél járok a sorozatnak, és borzasztóan zavaróan hat rám, hogy előbb-utóbb elfogynak, muszáj késleltetnem kicsit a végét. Így közbe jön most pár másik könyv majd, egyikben sincs szó kajákról, ez némileg mondjuk aggaszt.

A hétvégén jönnek az újabb sütik, ha unjátok ha nem. A takarításnak is jönnie kéne, viszont ahhoz rohadtul nincs kedvem, pedig lassan már kezdem tervezgetni a nagytakarítást is, tudjátok, húsvétra és karácsonyra tisztaságnak kell lenni. A nappaliban emiatt kezd égetővé válni a függöny helyzet, mert ha én ezt egyszer leveszem az ablakokról, akkora élvezettel fogom felgyújtani, hogy azt el sem tudjátok képzelni. De viszont utána nem lesz mit visszatenni, megoldásra váró probléma. Sose ne legyen ennél nagyobb.

Persze, hogy megsütöttem tegnap, legszívesebben minden nap sütnék valamit, kezdek megszállott lenni attól tartok. Annyira kikapcsol és annyira szeretem csinálni, ezt is nagyon mókás volt keverni, látni, hogy az összetevőktől hogyan változik az állag meg az illat, gömbölygetni meg bármikor gömbölygetek, hajnalban, álmomból felkeltve is lelkesen gömbölygetnék. Ja, a dió nem pekán, csak dió, de ettől nem lett rosszabb azt hiszem.

Hannah Swensen féle Pekándiós rágcsa 1/3

Hozzávalók:

- 10 dkg vaj

- 30 dkg barna cukor

- 2 tojás

- 1 tk sütőpor

- 0,5 tk só

- 1,5 tk vanília aroma

- 10 dkg finomra vágott dió

- 30 dkg liszt

A vajat megolvasztottam a mikróban, és ráöntöttem a barna cukorra, amit előzőleg már kimértem egy tálba. Míg hűlt kiteregettem a ruhát, mert az nem árthat. Utána hozzáöntöttem a villával felvert tojásokat, összekevertem fakanállal. Aztán jött hozzá a dió, a só és a vanília aroma, velük is kevertem egy kicsit. Végére maradt a liszt és a sütőpor keveréke, addig kevertem a fakanállal, míg klassz massza lett, nem tart túl sokáig egyébként. Az illata már nyersen is csodálatos, az íze is, simán meg tudtam volna enni úgy ahogy volt sületlenül az egészet. Diónyi golyókat formázunk belőle, amiket bevizezett műanyag spatulámmal lelapogattam, a víz azért, hogy ne ragadjon rá a tészta. Mert egyébként ráragad ám. Kipróbáltam. A diók nálam kis diók, Hannah-nál biztos, hogy nagy diók, mert ő harmincvalahány darabot ír ennyiből, nekem meg 67 darab lett.

190 fokra előmelegített sütőben kivajazott tepsiben sütjük, úgy 10-12 percig. Kivétel után a tepsin kell hagyni egy percig, azalatt megkeményedik annyira a keksz, hogy tök egyszerűen le lehessen szedni. Annyira viszont nem keményedik meg, mint az előző gyömbéres, hogy ölni lehessen vele, hála a jó égnek, ez keksz állagú keksz lesz. Rohadt finom, egyétek! Tápértékre majdnem koccra ugyanannyi, mint egy darab jó reggelt keksz, csak ez diósabb és vaníliásabb és finomabb. Tényleg, pedig én azt is nagyon szeretem. Szóval ez egy klassz recept, megtartjuk, szeretjük, az Iván is szereti reggelire, meg a Loretta is, úgyhogy lesz még ilyen, mert én meg azt szeretem, ha ők örülnek reggelente.

miután vérrel-verítékkel abszolút macskabiztossá tettük a garázsunkat, kiderült, hogy nem is a szomszéd macskái a bűnösök, ettől még persze ugyanúgy rühellem az összeset, hanem egy nyest, aki nagyon szeretett volna a motorháztető alatt lakni. Kertes ház örömei, most már nyestbiztos is a garázs. Reméljük a hangyák, vagy valami hasonlóan kisméretű állatok nem kezdenek hirtelen őrült mód vonzódni az autóhoz és apró darabkánként széthordani, mert akkor nemes egyszerűséggel felgyújtom rájuk az egészet. Autóstól.

A kertes ház örömeiről jut eszembe, hogy még egy-két évvel ezelőtt is simán azt gondoltam, hogy ha már anyuék nem győzik majd kapálni, meg locsolgatni a paradicsomokat, akkor simán befüvesítjük majd az egész kertet, mert én tutira nem fogok kerti munkát végezni, én pihenni akarok abban a kertben, meg különben sem értek hozzá, nem is érdekel, jó lesz nekem a szomszéd zöldségestől is a répa. Most meg hirtelen azt kezdtem el gondolni, hogy a fenét füvesítjük be, na jó, egy kis részét igen, de a maradék részen igenis paradicsom lesz, meg tök, meg répa, meg hagyma, meg paprika, meg az Iván dinnyéje, kapálni fogok és gereblyézni, meg gyomlálni és magokat vetni, amiket majd figyelek, hogy kelnek ki és nődögélnek aztán jól megesszük őket mikor megnőnek, mert egyszerűen nincs finomabb kaja a saját kertben termett zöldségnél meg gyümölcsnél. Ez is valami olyasmi lehet, mint a hétvégi korán kelés, a korral jár? Milyen gondolatok fognak még megtámadni, amikre egyáltalán nem számítok, csak jönnek mint a villámcsapás és hirtelen más ember leszek tőlük? A lusta, zöldségutáló későn kelőből, lett egy hétvégén is koránkelő zöldségimádó, aki a végén még meg tud majd fogni úgy egy kapát, mint aki nem először lát ilyen szerszámot. Változások szelét érzem a levegőben. Hogy annyira azért ne sodorjanak tova azok a szelek, ezért ma asszem kéne sütni egy sütit, csak hogy érezzem a megszokott talajt a lábam alatt.  

Móka-kacagás süti, csinálni főleg, megenni is aztán, de ezt majd csak a végén árulom el.

Hannah Swensen féle Romantikus tallér 1/2

Hozzávalók:

- 10 dkg vaj (nekem 20 dkg kellett ahhoz, hogy rendesen összeálljon a tészta)

- 25 dkg barna cukor

- 1 nagy tojás felverve

- 2 teáskanál sütőpor

- fél teáskanál só

- 2 teáskanál őrölt gyömbér

- 35 dkg liszt

- 10 dkg kristálycukor későbbre

A vajat megolvasztottam a mikróban, majd ráöntöttem a cukorra. Összekevertem, megvártam, hogy kihűljön. Amikor kihűlt, hozzáadtam a felvert tojást, a sütőport, a sót és a gyömbért, ezekkel is jól összekevertem, majd a liszttel is, de azt már keverőgéppel. A jól összeállt tésztát betettem a hűtőbe egy éjszakára, de egy órára is elég. Ma reggel aztán aprócska dió nagyságú golyókat gömbölygettem belőle, amiket megforgattam a 10 dkg kristálycukorba, majd kikent tepsire tettem egymástól pár centire. Az első adagot még lapogattam, a többit már nem, mert így is helyes puszedliformák lettek a végére. Előmelegített sütőben, 190 fokon 10-12 percig sül. Langyosan isteni, egy óra múlva apró kis kavicsokká változtak, amikkel simán megdobálhatod az ellenségeidet, fájni fog nekik. A család imádta, mindenki azon versengett, hogy haha az én fogaim jobbak, így majdnem gyorsabban fogyott, mint ha jól sikerült volna. Ízre amúgy tök jó-tök jó, kevés páciensű fogorvosoknak is ajánlom a receptet. Fogalmam sincs, hogy miért lettek a helyes kis puszedlijeimből helyes kis kavicsok, majd lehet, hogy később visszatérek még rá, és megsütöm majd még egyszer.

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó! Feltéve ha nem azt ígéri valaki, hogy letépi a fejed. Vagy ne adj isten azt, hogy gondoskodik róla, hogy soha többé ne ehess sütit. Akkor már inkább tépje le a fejem. Na hát akkor:

Ismét rám esett a sor az Ivánék süticsütijén, ez készült szerdán emiatt. A puffancs hadsereg felsorakozott. Az eredeti recept innen.

Diós puffancsok

Hozzávalók a tésztához:

- 30 dkg liszt

- 30 dkg darált dió

- 20-25 dkg porcukor

- 25 dkg margarin

- 1 csomag sütőpor

- 3 tojás

- 1 teáskanál fahéj

Összekevertem egy tálban a lisztet, sütőport, diót, cukrot és a fahéjat, majd hozzáöntöttem a margarint megolvasztva, majd keverőgéppel kikevertem a három egész tojással. Lágy masszát kapunk, de hűtőbe téve egy órára, tök jól formálható lesz. Diónyi golyócskákat rakjunk kikent tepsire, majd előmelegített sütőben 180 fokon 10-15 perc, mivel a dió miatt rohadtul nem látszik, hogy mikor jó, ezért tíz perc után nézegessük az alját, és ha már kezd barnulni, akkor klassz.

Ragasszunk össze kettőt akármilyen lekvárral, nálam anyu féle baracklekvár és a nutella győzedelmeskedett, e kettő nélkül szegényebb lenne a világ. Állati finom, tök egyszerű és cukik a puszedlik, mi kell még?

fűteni otthon, csak azt nem tudom még, hogy ezt hogy adom be az Ivánnak, aki tegnap érezte magát a világon a legkomfortosabban, rövidnadrágban, pólóban, mezítláb kutyulta este tízkor a hideg konyhakövön a puddingot, míg én a kanapén vacogtam zokni, tréningnadrág, póló, pulóver kombinációban. Ja, tudom, hogy a puding egy d, de ha kimondjátok magatokban, nem sokkal viccesebb kettővel? Mondjátok egyszerre hangosan: pudding. Ugye.

Tuti, hogy ma első dolgom lesz eltenni szem elől a ventillátorokat, mert már attól fázom, ha csak meglátom őket, aztán tervezem, hogy elpakolom szekrény mélyére a nyári ruhákat, és előkerülnek a téliek most már, lehet megint szelektálni. Tavasszal is szelektáltam, akkor kitettem például az öt éves hegyesorrú csizmámat a lépcsőházba, hogy majd elvisszük a gyűjtőbe, de folyton elfelejtettük, aztán addig-addig nézegettem, hogy egyszer csak a másik énem visszatette a szekrénybe suttyomban, mert ki tudja, divatba jöhet még az a hegyes orr. Ha meg nem jön, akkor én leszek a renegát, aki szembe megy a divattal. Kinéztem már egy csizmát idénre egyébként, mert nálam ez ilyen rituálé, hogy minden év szeptemberében lecsekkolom a martens kínálatot, és sóvárgok. Hátha idén nem csak sóvárgok majd. Annyira most nem is utálom ezt az időt, mint amennyire gondoltam, hogy utálni fogom, így bentről nézve például egészen szép és sötéten borongós, az meg olyan romantikus, meg lehet szomorúan merengeni, nem kötelező vidáman vigyorogni, mint verőfényes napsütésben. Persze akkor sem kötelező, de mivel én maga vagyok a nyár, ezért nekem negyven fokban is az van az arcomon, hogy hajjdeszépazélet. Az volt idén is, míg tartott a negyven fok, most meg már nem tart, mert tizenöt van helyette, ezennel hivatalosan lezárom az idei nyarat, én ma hittem el, hogy vége.

Szerintetek lesz-e süti holnap? Volt egyébként a héten is már egy, ha ügyes leszek, azt este felteszem.