a két percben szakadt az eső mint az állat és dörgött és villámlott legjobban, míg én eljutottam a buszmegállóig? Hát persze. Emiatt térdig vizes vagyok, beázott a tornacipőm, ráadásul a csatornázás miatt tiszta sáros agyag az utca, így úgy nézett ki, mintha beleléptem volna egy vödör fosba, klassz volt letakarítani, ideális reggeli előtti program. Most viszont meg már nem akarnék megfázni mégsem, úgyhogy rá kéne tenni a vizes lábamat egy radiátorra, ha lenne radiátor a szép új irodánkban, de nincs. A légbefúvó alatt gyertyaállásban zoknit szárítani menő?

A hétvégi sütiből gondolom rájöttetek már, hogy mégsem áldoztak fel rituálisan a múltkori találkozón, én meg arra jöttem rá, hogy annyira azért mégsem változtatott meg a blogolás, hála istennek, már kezdtem aggódni a csodás személyiségemért. A hétvégi süti mellé slambuc is készült bográcsban, nagyon jó volt az egész, családi sütés-főzés, családi megevése a sütött-főzött dolgoknak, délutáni enyhén becsípés a slambuchoz ivott vörösbortól, szép volt az élet szombaton. Még azzal is megajándékozott minket a nap, hogy este simán ki lehetett ülni az erkélyre pár órára, míg az Iván elszívta a szivarját, az is csak kicsit vetett árnyékot az est hangulatára, hogy velünk együtt még harminckét darab poloska ücsörgött az erkélyen. Kinyírtuk mindet, így az első tíz percünk némileg zaklatott volt, de aztán nyugalom és béke és csillagok és tücsökciripelés. Na jó az nem, a tücskök ilyenkor már nem ciripelnek. Gondolom ciripelés helyett virágot visznek a hangyának, hogy behízelegjék magukat télire, éhenhalás ellen. Vagy ilyesmi.  

Ha megszárad a zoknim és a cipőm asszem hazamegyek. A teám is elfogyott, minek is maradnék tovább. A tea meg én függő viszonyba kerültünk egymással az elmúlt években, mivel sikerült annyira magamévá tennem a "sok folyadékot kell inni" alapelvet, hogy képes vagyok több mint négy litert meginni egy nap. Koffeinmenteset meg minden, nem kell aggódni azért annyira, estére nem tikkelek. Viszont ez egy baromság, teljesen felesleges négy liter teát, vagy bármit meginni egy nap, így most leszokóban vagyok, vagy inkább csökkentőben. Annyira azért nem nehéz ám, mint a ciginél anno, úgyhogy nem lesznek dührohamaim vagy ilyesmi, és nyálat sem csorgatok nagyon, ha meglátok egy teafiltert. Csak kicsit. A rohadt dohányzás hogy tud még négy év után is hiányozni időnként, elképesztő. Reggel, tejeskávéval két szál cigi az erkélyen, tökéletes pillanatok voltak ezek az életben. Hát, na!