fűteni otthon, csak azt nem tudom még, hogy ezt hogy adom be az Ivánnak, aki tegnap érezte magát a világon a legkomfortosabban, rövidnadrágban, pólóban, mezítláb kutyulta este tízkor a hideg konyhakövön a puddingot, míg én a kanapén vacogtam zokni, tréningnadrág, póló, pulóver kombinációban. Ja, tudom, hogy a puding egy d, de ha kimondjátok magatokban, nem sokkal viccesebb kettővel? Mondjátok egyszerre hangosan: pudding. Ugye.

Tuti, hogy ma első dolgom lesz eltenni szem elől a ventillátorokat, mert már attól fázom, ha csak meglátom őket, aztán tervezem, hogy elpakolom szekrény mélyére a nyári ruhákat, és előkerülnek a téliek most már, lehet megint szelektálni. Tavasszal is szelektáltam, akkor kitettem például az öt éves hegyesorrú csizmámat a lépcsőházba, hogy majd elvisszük a gyűjtőbe, de folyton elfelejtettük, aztán addig-addig nézegettem, hogy egyszer csak a másik énem visszatette a szekrénybe suttyomban, mert ki tudja, divatba jöhet még az a hegyes orr. Ha meg nem jön, akkor én leszek a renegát, aki szembe megy a divattal. Kinéztem már egy csizmát idénre egyébként, mert nálam ez ilyen rituálé, hogy minden év szeptemberében lecsekkolom a martens kínálatot, és sóvárgok. Hátha idén nem csak sóvárgok majd. Annyira most nem is utálom ezt az időt, mint amennyire gondoltam, hogy utálni fogom, így bentről nézve például egészen szép és sötéten borongós, az meg olyan romantikus, meg lehet szomorúan merengeni, nem kötelező vidáman vigyorogni, mint verőfényes napsütésben. Persze akkor sem kötelező, de mivel én maga vagyok a nyár, ezért nekem negyven fokban is az van az arcomon, hogy hajjdeszépazélet. Az volt idén is, míg tartott a negyven fok, most meg már nem tart, mert tizenöt van helyette, ezennel hivatalosan lezárom az idei nyarat, én ma hittem el, hogy vége.

Szerintetek lesz-e süti holnap? Volt egyébként a héten is már egy, ha ügyes leszek, azt este felteszem.