a féléves kontrollon a fogaimmal kapcsolatban. Előtte azért volt olyan érzésem, hogy ha nem mutat érdemi változást a röntgen, akkor nemes egyszerűséggel levetem magam az erkélyről, de nem kell ilyen drámai akciókba bocsátkoznom mégsem. Úgy tűnik van rá esély, hogy ötven alatt azért még ne tudjak úgy elrágcsálni egy almát, hogy két külön szobában tartózkodunk én és a fogaim. Öröm.

Kezd rám törni mostanában már az iszonyú takaríthatnék, mármint ez azért így túlzás, mert még nem csináltam semmit a szokásos alapdolgokon kívül, de legalább már tervezem. Ilyenkor mindig kidobálnám legszívesebben a fél lakást, tudjátok, főleg azokat a dolgokat, amiket felraksz a szekrény tetejére, mert jó lesz az még valamire, de már öt éve ott van, és még mindig nem lett jó semmire. Első lépésben a pincéig fogok velük jutni, mert ott még apu is tárolja vagy öt évig, mert nehogy már kidobd, jó lesz az még valamire. De mire is? Arról például gőzöm sincs, hogy milyen aprópóból tartogatom a főiskolai tankönyveimet, amikor nyilvánvalóan soha az életben nem fogom őket kinyitni többé, sőt, legszívesebben egy máglyán látnám őket. Nem is hülye ötlet. Odaadhatnám például a piromániás szomszédnak, egy életre lekötelezném. Életem rejtett szégyenfoltjait, a D.S. könyveimet, szeretném akkurátusan bepakolni egy szép dobozba és azt viszont a szekrény tetején tárolni, már csak ezért is ki kell dobnom pár dolgot, mert úgy tervezem, hogy ha tizenöt évesen kikapcsolt, akkor nyugdíjasan is ki fog. Ha nem, akkor meg ráérek akkor felgyújtani. Asszem a spejz lesz az első, ott is vannak a felső polcon olyan konyhai eszközök, amikről azt sem tudom mire valók, vagy van amiről tudom, de ha eddig nem használtam, valószínűleg eztán sem fogom. Szóval ilyenkor ősszel helyet csinálok meg tisztaságot minden évben, aztán sütemény illatot meg fahéj illatot, meg fahéjas sütemény illatot, előkerülnek a gyertyák is, menjünk gesztenyét gyűjteni és színes faleveleket a kosárba, és együnk közben napsütötte kövön ücsörögve sült húsos szendvicset almával. Az év vége nálunk tele van ünneppel, mindenkinek szülinapja meg névnapja van, úgyhogy biztosan ezért is kerülök mindig állati korán karácsonyi hangulatba meg készülődésbe. Novemberben már mindig ki akarom rakni a télapót a tévé tetejére, meg a hópelyheket az ablakra, meg a girlandokat, a család meg menetrendszerűen hülyének néz, de december elsején kint vannak, mert ha nem lennének elmaradna a karácsony, mert megsértődnének a manók. Hogy milyen manók? Hát a karácsonyi manók, azok. Óvatosan köpködjétek meg a monitort amiatt, hogy egy szeptemberi bejegyzésben már vagy háromszor leírtam a karácsony (négy) szót, mert nektek kell letörölni.

Holnap reggel lesz süti is, erősen koncentrálnom kell majd egész hétvégén, hogy csak egy fajtát süssek, de mivel holnap még sütök vagy százhatvan darab palacsintát is, ezért talán sikerül. De hát ha egyszer annyi ötletem van, meg annyi sütirecept, én nem tehetek róla. De régen mondtam ilyet, hogy én nem tehetek róla, most vagy azért mert nem csinálok hülyeségeket (de), vagy azért, mert már nincs pofám letagadni a felelősségemet. Kár.