csokit kaptam Valentinre tegnap, meg is állapítottam, hogy az Iván tényleg szeret. Ha bárki ilyet kap bármikor, azt tutira nagyon szeretik, mert az ember csakis annak ad oda Lindt csokit, ahelyett hogy megenné az egész dobozzal egymaga, akiért odáig van. Áh, isteni, de tényleg!

Az Iván békás gumicukrot kapott, meg kesudiót, mert rögtön utánam ez a két legfontosabb dolog az életében. De lehet, hogy valamelyik előttem van a sorban, csak nem vallja be, mert tapintatos lélek. Az. Hű, most eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor megnéztük Lorettával a Valentin nap című rettenetes fost a moziban, maradandó élmény volt az biztos.

A Valentin nap egyébként meg egyszerűen csak ennyiről szól, egy csoki vagy egy zacskó gumicukor. Emiatt kell ilyen kurva nagy balhét csapni, de most tényleg?! Vegyél egy zacskó cukrot, háromszáz forint, kapsz érte puszit, hidd el, jó lesz. Sokkal kevesebb energia, mint évente előadni, hogy a rettentő fennkölt elveid miatt egyszerűen nem vehetsz meg egy szál virágot, mert valószínűleg másnap lerohadna a karod tőből. Aki a kissé már elkopott, amerikaiünnepfújundorítópénzlehúzás szöveggel jön, az ha jól sejtem Mekiben sem evett még soha, és a hot-dogot is ördögtől valónak tartja, hiszen jól tudja, hogy egyik sem a nagy magyar alföldön termett fóliasátorban.

a reggeli készülődés lerövidítésében, ezzel pedig ugye egyenes arányban nő az ágyban döglés időtartama, hogy már a táskámat is összepakolom este. Belepakolom a másnapi ebédemet kis dobozban, a joghurtomat, a gyümölcsöt, a vizet, a zsepiket, a könyvet ami kell a buszra, meg az összes többi teljesen nélkülözhetetlen dolgot, aztán fogom és berakom a spejzba az egészet, mert ott ugye hideg van, és nem romlik meg az ebédem. A ruhámat már régóta kiteszem este, hogy reggel ne kelljen húsz percig tanácstalanul álldogálni a szekrény előtt, aztán háromszor átöltözni, így ez van a fotelon ezt veszem fel és kész. A reggeli vitaminokat is összerakom kis kupacokba, a sminket majd a munkahelyen elintézem. Emiatt tegnap reggel tizenöt percen belül elkészültem, és csak azért tartott ilyen sokáig, mert két perc a nettó fogmosás, és mert két harisnyát meg két zoknit húzok a farmer alá. Ez nem kis művészet egyébként. Viszont a mínusz tizenfokokban sem volt semmi bajom, kellőképpen bedunsztoltam magam. Az vicces, amikor állok a buszmegállóban, a sál ráhúzva az orromra, a fejemen sapka, azon kapucni, és valahogy a kapucni meg az orromra húzott sál kombinációja azt okozza, hogy a levegő kifújása párásítja a szemüvegemet. Ettől megvakulok, és nem látom, hogy ez a busz az a busz-e, de levenni nem akarom a szemüveget, mert ahhoz ki kéne húzni a kezemet a zsebből, azt meg nehogy már, így próbálok felette kikukucskálni, de szemüveg nélkül nem látok el semeddig sem, így aztán teljesen idiótának tűnhetek olyankor.

Jobb lenne vajon, ha reggelente negyven percig kényelmesen szöszölgetnék mielőtt elkezdem a napot? És ki fogom én ezt próbálni valaha, hogy ez jobb-e nekem? Vagy örökre megmaradok a negyven percig szundi, negyed óráig készülődik, elrohan menetrendnél? Szerintem ez utóbbi lesz.

Végy egy szimpatikus tálat. Kutyulj ki benne egy piskótát. Menj be a spájzba, hozd ki az első öt dolgot ami a kezedbe akad, majd darabold őket apróra. Szórd bele a kikevert piskótatésztába. Keverd meg. Öntsd a tepsibe. Tűpróbáig süsd.

Püspökkenyér

Kutyultam egy piskótát 10 tojásból, mert három őzgerinc formám van, szóval ez így ideális mennyiségnek tűnt. Először felvertem kis sóval a fehérjéket, hozzáborítottam a tíz kanál porcukrot és azzal tovább vertem, míg szép fényes nem lett. Bele a tojások sárgája, még mindig keverőgépről beszélünk. Aztán már nem, a 10 kanál liszt meg az egy zacsi sütőpor már fakanállal megy bele, próbáljuk úgy, hogy ne találkozzon egyik vendég sem kis lisztcsomóval a kisült tésztában. Bár ennél a sütinél nagyjából mindegy, mert úgyis annyi gezemicét hajigálunk bele, hogy a lisztnek tulajdonképpen esélye sincs.

Mehet bele az apróra darabolt birsalmasajt, aszalt sárgabarack, aszalt áfonya, darabolt dió, darabolt maradék mikulás csoki, asszem ebbe most ennyi. Sütőpapírral kibéleltem a formákat és 180 fokon megsütöttem őket tűpróbáig.

Fogtam a maradék mikulásokat, felolvasztottam egy kis margarinnal, majd ráborítottam a sütikre. A kis fehér bogyeszok a csokimázban a stracciatellás bocimikiből származnak. Szeleteli, megeszi.  

Tegnap voltunk a Kornéliával kávézni, vagy mondhatnám, hogy lattézni az mekkora picsásan hangzana már, ezért aztán nem is mondom.

A helyen, ahova jártunk a Lillával évekig még húsz évesen, ez volt a törzshelyünk, itt jöttünk össze fiúkkal, meg táncoltunk hajnalig a zenegépre, minden este kértük a Shakira Objectiont, meg a Jazz+Az-tól a Ma jól vagyokot, meg a HIM-től a Join Me-t. A Join Me-t máig kérném, ha lenne zenegép, de nincs. Aztán miután évekig odajártunk és nevén szólítottuk a tulajdonos fiút meg minden, az akkori pasim meg már harmadjára verte szét a berendezést, mert ha ivott és szomorú volt, akkor agresszív lett, de volt annyira tapintatos, hogy ezt nem rajtam vezette le, hanem más fiúkon vagy tárgyakon, na akkor aztán őt kitiltották a helyről, emiatt én sem jártam arra, csak miután szakítottunk, mert ilyen jó fej és szolidáris voltam már akkor is. Vagy akkor még az voltam. 

Most meg ott ültünk a Kornéliával meg a lattékkal (ja és akkor még a latte sem volt, csak capuccino, de akkor még nem is akartam lattet inni meg capuccinot sem, mert éppen végigpróbáltam az összes fajta rövidet, hogy hátha majd az egyik ízleni fog, de nem) és nézem, hogy jé, ezt a csávót én ismerem még akkoriból, de hogy megöregedett szegény, legalább tíz évvel többnek néz ki mint mikor utoljára láttam, a haja sem lett több, de tokája igen, hát elszállt felette az idő. Mire rájöttem, hogy azért néz ki tíz évvel öregebbnek, mert tényleg tíz évvel öregebb, ami viszont azt jelenti, hogy én is. A hajam nekem sem lett több, de a tokám talán nem lett nagyobb. Nincs is tokám egyébként, a nőknek nincs tokájuk. 

Ettől, hogy simán zsigerből beleírom egy mondatba, hogy akkoriban, pont úgy érzem magam mint valami ráncos öreg néne, akinek barázdákat vésett az élet az arcára. Szerencsére már feltalálták a botoxot, attól aztán se barázdák se érzelmek. De lehet, hogy hetven évesen már nem is akarom majd, hogy kiüljön az arcomra, amit gondolok.

Esz most már titeket a sárga irigység a sárga tulipánjaim miatt? Sejtettem.

ezt néztük meg a tegnapi moziest keretében. Hát, aztakurva! A jelenet amiben a pasi belébe kapaszkodva lendült át egy másik emeletre, az kissé túlzásnak tűnt, ott majdnem abbahagytam az evést. Engem a paródiának szánt poénok nélkül is simán elvitt volna a film. Amúgy meg szerettem, alig valaki maradt életben, a kedvenc jelenetem az, mikor átszúrja az ajtón keresztül a fickó fejét a machetével. Danny Trejo meg ugye így nézett ki már harminc évesen is, és nyolcvan évesen is így fog?

kaptam a hétvégén az Ivántól, sárgát, illata is van, le is fogom fényképezni és felteszem ide, hogy ne csak havas képek legyenek mindenhol, hanem tulipánosak is. Imádom a sárga tulipánt, meg a sárga rózsát, a legeslegkedvencebb virágom pedig a nárcisz, persze, hogy a sárga. A jácintnak pedig az illatáért vagyok oda, veszek is otthonra hamar, mert mennyire jó már, hogy bent tavaszt csinálsz néhány virággal, kint meg méteres hó van. Kár, hogy nincs sárga jácint. Vagy van? Nem tudom. Loretta, van sárga jácint?

Kicsit viszont ijesztő kezd lenni, ahogy hirtelen megváltozott az ételekhez való viszonyom. Eddig sem voltam különösebben finnyás, de azért voltak dolgok, amiket nem ettem meg, mert nem szerettem őket. Nem azért mert hülye színük volt meg hülye állaguk, hanem mert kóstolás után úgy döntöttem, hogy nem szeretem az ízüket. Az évek során visszalopakodtak néhányan az étrendembe, mint például a répa, amit megszerettem, vagy a paprika, amit nyersen most már szeretek, sütve még mindig rühellem. De arra nem találok magyarázatot, hogy az utóbbi egy évben megszerettem a káposztás tésztát (cukorral, hogyan máshogy), a sütőtököt, a mákot, egy hete pedig eljött a vég, mert megkóstoltam a spenótot. Amiért attól a pillanattól kezdve, rajongok. Tegnap főztem egy kurva nagy lábossal, és egész héten azt fogom enni, és alig várom. Odavagyok a spenótért. Tegnap akkurátusan kitörölgettem az ujjammal a lábost, mielőtt elmostam volna. Szerintem nekem beadtak valamit titokban.

A céklával még hadilábon állok, magában nem ízlett, de valami sült disznóhoz el tudom képzelni, hogy akár még jó is lehet. A cékla. A cékla és én mindig gyűlöltük egymást. Ha eljutnék odáig, hogy megeszek bármilyen kapros dolgot, egyszerűen csak lőjetek le. Áh, az nem történhet meg.

Szóval mitől is van ez? Van ennek valami tudományos alapja, hogy az ember ahogy betölti a harmincat egyszer csak megszereti az eddig kiállhatatlannak gondolt ételeket? Visszafelé nem működik, mert olyan kaja nincs, amit eddig szerettem, de most meg hirtelen nem, mondjuk, hogy eddig oda voltam a máglyarakásért, most meg azt gondolom, hogy pfúj szottyos almás-habos szar. Nem, még mindig oda vagyok a máglyarakásért, mert finom szottyos almás-habos cucc, ami semmiképpen sem szar.

Nagyon vicces, mert mindig paradontózist akarok írni, de hát az sokkal jobban ki is fejezné a dolog lényegét. Nehogy lemaradjatok itt valami véres eseményről, elmesélem, hogy még egy fogamtól megszabadultam, igaz, már több mint két hete. Elhangzott foghúzás közben az a mondat is, amit ilyenkor senki nem akar hallani: Most akkor kipróbálok magán egy új fogót, jó? Mivel bízom az orvosomban ezért nem pattantam fel és rohantam el sikítva, bár végül a régi fogó jobban bevált. Szóval akkor a dolgok jelen állása szerint ott tartunk, hogy három fogamtól szabadultam meg, mind a három hetes vagy nyolcas, így látványosnak egyáltalán nem látványos a dolog, érzésre egyébként annyiban fura így a harmadik után, hogy kicsit másképp artikulálok. De hát végül is több hely lett a számban. Hö-hö, igen, hát persze.

A következő menet pedig 5 darab műtét, amelynek során felvágják az ínyemet, egy tisztító folyadékkal befecskendezik a fogaimat, majd az lemarja róluk az összes "koszt". Ha ez megvan, feltölti a doktornő valami féle regeneráló anyaggal a tasakokat (ha jól értem), majd összevarr. Ezzel azt fogjuk elérni, hogy a fogaim ismét stabilan állnak majd a helyükön. Egy műtét nagyjából másfél órás lesz, de inkább kettő. A műtéteket március végén kezdjük, heti egyben lesz részem. Tudósítok majd arról is, természetesen iszonyúan be vagyok szarva már most. Egy műtét ára körülbelül 120.000 forint lesz, azaz újra ott tartunk ahol a part szakad, de sok választás nincs ebben a helyzetben.

Ami érdekes számomra, hogy jártunk más orvosnál is még az elején, ahol az volt az álláspont, hogy két műtét között el kell telnie két-három hónapnak. Az itteni álláspont pedig az, hogy minél hamarabb meg kell csinálni az összes területet, hogy ne fertőzzék vissza egymást, azaz minél előbb legyen egy teljesen egészséges állapot a számban. Ezt én sokkal jobban preferálom, aztán hogy azt hogyan fogom preferálni, hogy öt hétig varratokkal a számban belilult fejjel mászkálok és szívószállal eszem a pempőt, azt majd akkor megmondom.

Tehát, legközelebb március végén találkozunk ebben a témában. Ha valaki idetévedne akinek volt már ilyenben része, attól szívesen vennék egy "élménybeszámolót". Köszi.

a kurva hideg, fogalmazódott meg Zenóbiában a gondolat a posta felé baktatva, aztán visszafelé is kitartott ez a gondolat, mondhatni beléfagyott az agyába. Egyetlen dolog miatt örülök neki, még pedig azért, mert így tutira megdöglik az összes rohadék pók, ahelyett, hogy elárasztanának minket egész nyáron. Gondolom már azt hitték, hogy elért minket véglegesen az enyhe éghajlat, így aztán megnőhetnek öt centisre is akár, de nagyon remélem, hogy egy hétnyi mínusz húsz elég lesz nekik a megnyúvadáshoz. Emiatt még azt is elviselem, hogy holnap harisnyát kell húznom a farmer alá, meg sálat az orrom elé, de hát a nemesebb cél érdekében bármit. Persze vannak olyan elvetemültek, akik nem azért örülnek a hidegnek, mert ők is ki akarják pusztítani a rovarvilág nagy részét, hanem azért, mert hát tél van, eddig még nem is volt rendes tél, télen pedig milyen legyen az idő, ha nem hideg? Az ilyenek szenvednek nyáron a harminc fokban, hogy jajj de meleg van milyen szörnyű, izzadunk, napszúrást kapunk, meghalunk szomjan, leég a bőrünk töttörö. Akkor majd én fogom azt mondani, hogy de hát nyár van, milyen legyen az idő, ha nem meleg?

Isler by Horváth Ilona, az örök. Apu kedvence, de mi sem vetjük meg, így az alig három féle sütemény mellé még ez is felkerült a hétvégi listára. Boldog szülinapot apu! Karácsony lett ettől megint, hogy végignézünk az asztalon, amin négy tányérnyi sütemény halmozódik.

Isli-fánk

Nagyon könnyű dolgozni a tésztával, csak fogjuk a hozzávalókat és összekeverjük robotgéppel gyorsan, aztán berakjuk a spejzba ahol hideg van és ott tartjuk vagy fél órát legalább. A dió és a mandula aránya változtatható tetszőlegesen, de nekem épp 20 dkg mandulám volt ledarálva, így azt pótoltam ki dióval, mert már nem volt kedvem még pucolni.

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 20 dkg tisztított darált mandula

- 10 dkg darált dió

- 45 dkg margarin

- 15 dkg porcukor

- 1 citrom reszelt héja

- 1 kanál rum

Aztán kinyújtjuk úgy fél centi vastagra, majd pogiszaggatóval kiszaggatjuk. 180 fokon sütjük 15-20 percig, legalábbis az én sütőm annyi ideig süti, ez idő alatt lesz világosbarna, de az alján látszik ha már jó. Ez a mennyiség az eredeti recepthez képest háromszoros adag, ebből lesz úgy 60 darab, de én viszonylag kicsire vettem a méretet a cukrászdaihoz képest.

Ha mind kisült, fogjuk a lekvárt és összeragasztjuk őket kettesével. Nálam ez szeder és sárgabarack lekvárral történt. Majd ha mind a hatvan darabot összeragasztgattuk és még nem kaptunk agyérgörcsöt, akkor jöjjön a csokimáz.

Csokimáz:

- 20 dkg porcukor

- 10 dkg kakaó

- 10 dkg vaj

Összeolvasztjuk, majd belemártogatjuk az islereket szépen. Néha leesik a teteje a csokimázba, akkor azt kihalásszuk és megesszük. Néha túlzottan besűrűsödik a csokimáz, akkor kicsit olvasztunk rajta, aztán tovább mártogatunk. Az isler finom. 

napból egy fos, néhány szem pirított mandula miatt? A néhány szem pirított mandula kihozta belőlünk az állatot és a négy év alatt először külön szobában duzzogtunk, még jó, hogy ennyi szobánk van. Nehéz lehet úgy sokáig duzzogni, hogy a másik ott van az orrod előtt. Reggel aztán óvatosan újra összebarátkoztunk, de mindenesetre óvakodjatok a pirított mandulától. Jobb az úgy.

Szülinapi dobostorta kolléganőnek. Nem azt mondom, hogy szép, de attól még finom. Piskóta, csokikrém, karamell, ez már együtt rossz ugye nem lehet. A karamell máztól eléggé tartottam, de úgy voltam vele, hogy végső esetben nem dobostortát hozok, hanem Stefánia tortát.

Az eredeti receptet Macinál találtam, nálam így:

A krémmel kezdtem, hozzávalók:

- 4 tojás

- 20 dkg kristálycukor

- 2 csomag vaníliás cukor

- 10 dkg étcsoki

- 2 ek kakaópor

- 20 dkg vaj

- rum/aroma

Fém habüstbe bele a tojás meg a cukrok, ezt gőz felett habosra keverjük. Gőzről levéve hozzákeverjük a megolvasztott csokit, a kakaót és rumot, majd lehűtjük. Nálam amíg hűlt, kikeverődött a piskóta. Hűlés után hozzákeverjük a szoba hőmérsékletű vajat, szintén habosra, majd töltésig tovább hűtjük. Ez egyébként ilyen über fasza csokikrém.

Hozzávalók a piskótához:

- 9 tojás

- 9 ek liszt

- 9 ek porcukor

- 1 sütőpor

Mivel először csinálok ilyet és ugye írtam már a kézügyességemről, ezért nem mertem első körben bevállalni a hét vékony lapot sütünk dolgot, így maradt az egy kurva nagy piskóta, amit elvágunk annyi felé, amennyi felé csak tudunk. 27 cm-es tortaformában nekem kilenc darab kisebb tojásból lett egy szép piskótám, amit ugyan csak három felé tudtam elvágni, de hát az is valami ugye.

A piskótát megtöltöttem a krémmel, majd körbemázoltam vele ügyesen. Annyira nem kellett ügyesen, mert az oldalát úgyis megszórtam darabolt mandulával, a tetejére meg jön a máz, de azért nem lett így sem nagyon rusnya. Üres időnkben van az, hogy az anyukánk által meghámozott mandulát daraboljuk fel apróra, aztán pirítsuk meg. Vagy pirítsuk meg, aztán daraboljuk fel apróra.

Na a karamell máztól iszonyúan fostam, hogy nem fog sikerülni, ezért már napközben hangoltam magamat arra, hogy ne legyek idegbajos ha nem sikerül elsőre, hanem nyugodjak bele, hogy legalább két próbálkozás lesz ebből. Az is lett. Először is sütöttem egy tojásból egy piskótát a tortaforma alját használva, sütőpapírral, hogy könnyen le lehessen húzni róla. Persze ez a tojás is liliputi tojás volt, így a túl vékony tészta túl hamar ropogóssá vált, szóval csak a feléből lettek használható cikkelyek a máz alá. A következőt már két tojásból sütöttem, az klassz is lett. Szóval az is tanulság nekem, hogy legközelebb, ha tényleg akarok hét lapot sütni külön, akkor az egyes lapokhoz vagy egy bazi nagy tojás kell, vagy két kicsi. Na szóval megvan a piskótánk szépen felcikkezve.

Karamellmáz hozzávalók:

- 20 dkg kristálycukor

- 1 tk vaj vagy margarin

Kevergetjük, kevergetjük míg el nem olvad a cukor teljesen és lesz belőle szép aranybarna színű cucc. Ezt gyorsan ráborítjuk a felcikkezett piskótára, miközben a férjünket már előre odaállítottuk a nagykéssel meg a vajjal, hogy iszonyú gyorsan kezdje el őket bevagdosni. Na, két lépcsőben végül is sikerült előállítanunk 16 db cikkelyt, de nem túl szabályosak attól tartok. Sok helyen írnak ecetet a mázhoz, én simán beleraktam volna, de az Iván elköltözéssel fenyegetőzött. Ecet nélkül is klassz lett, de nyilván van annak valami funkciója azért, csak nem tudom mi. A cikkeket elegánsan ráhelyezzük a tortára, aztán örülünk. Majd ha kiörültük magunkat, akkor megszórjuk mandulával a torta oldalát.

Hát így, elsőre nekem azért bejött, legközelebb megpróbálkozom a sok lapos verzióval.

hogy újra buszos lány lettem, trallala. Holnap is trallalázva fogok felkelni fél hatkor, majd vidáman ugrándozom a buszmegállóig. Lófaszt, de megtört a jég, innen már menni fog. Egyébként a Loretta rángatott ki ma reggel, mert nálunk aludt és kitalálta, hogy a frászt akarja hozni a kollegáira azzal, hogy nyolc előtt rájuk töri az ajtót meglepetésszerűen. Ennek én csak örülni tudok, mert így nem kell tovább lustának lennem, újra felismerem a sárga buszt ha látom.

Van ennél nagyobb hír is, ami folyamatosan ott van az agyam hátsó zugában, de még nem sikerült teljesen feldolgoznom. Ha jól sejtem, most mindenki gondolkodik ezerrel, hogy úristen hát mi lehet nagyobb hír annál, hogy busszal vagy kocsival járok dolgozni. Pedig hát. Nagynénit csinál belőlem a Pi és az Odett. A nagynénik bodorított hajú középkorú nők akik egy macskával élnek. Vagy kettővel. Ezért aztán keresztszülők is leszünk, az jobb lesz, mert rühellem a macskákat. El sem hiszem, hogy a Pinek végre gyereke lesz, egy kicsike Pi vagy egy kicsike Odett. Mi fogjuk biztosítani neki a megfelelő vallási nevelést rettentő mennyiségű csokit. Meg kisautót, ezt nemtől függetlenül, az Iván lányoknak is gátlás nélkül vesz kisautót.

Az milyen jó lenne, ha az egyik populáris rádió bevállalná, hogy reggelente nincs beszélgetős műsor, nincsenek hírek, csak zene van, minimálisra visszaszorított Eddával, az sem lenne baj, ha teljesen visszaszorítaná, bár ezt mintha legalább annyira elképzelhetetlen lenne, mint a reggeli dumálás elhagyása. A beszélgetős reggelek színvonala vetekszik a Ben Stiller filmekével, ami pedig nem kis teljesítmény azért.  Ma az egyiken a szaros gatyákról volt szó, a másikon meg hülye balesetekről, és nem hiszem el, van aki betelefonál azzal a történettel, hogy a hűtőszerelőt a hazatérő asszony megmogyorózta, mert azt hitte, hogy a férje. A következő telefonáló gondolom azt mesélte el, hogy rátámaszkodott a betonkeverőre kirázni a kavicsokat és ezért eltrafálták egy lapáttal, mert biztosan ezt sem hallotta még senki, csak már vagy úgy ötszázszor. Akik ilyeneken röhögnek, azokat le kéne lökni egy nagyon magas, nagyon meredek hegyről. 

Felkeltem-e ma reggel korán, hát persze, hogy nem keltem.  

Tudjátok mit kéne? Azt kéne, hogy ebben az évben először újra felkeljek reggel fél hatkor, ne pedig csak egy laza mozdulattal kinyomjam a telefont és aludjak tovább fél nyolcig, amikor amúgy már bent lehetnék, ha felkeltem volna. Bármennyire is hideg van meg negyven napos január, ettől még nem kéne ennyire rohadt lustának lennem. Az a két óra plusz alvás az pont milyen jó lenne nekem délután, így meg nincs plusz két órám az életre, hanem mínusz van, aminek érzem is rendesen a hiányát. Szedd már össze magad Zenóbia, asszem ha nem történik meg ez hamar-gyorsan, akkor fejbecsapkodom magam egy lapáttal vagy valami, hátha inspirálóan hat majd.

Ma van rajtam ekg mérő gép, hogy megnézzük, azért extrázok-e mert sok a gyógyszer, vagy azért mert csak. A nővérke megnyugtatott reggel, amikor mondtam neki, hogy ha nem muszáj ne harmadik mellnek celluxozza már rám a gépet, hanem tegyük kicsit lejjebb, hogy ne izguljak, ma így is úgy is hülyén fogok kinézni. Abszolút megnyugodtam. Most olyan, mintha a jobb oldalamból egy alien akarna kitörni, de szerintem még mindig jobb mint a harmadik, ráadásul kocka alakú mell. Ez is azért van, mert nincs otthon elég parasztblúzom, az alatt elférne egy rámragasztott mosógép is bezzeg. Tegnap vehettem volna egyet, mert a leárazásoknál esküszöm még azt is találhattam volna szerintem. Nekem az a gyanúm, hogy ilyenkor a legtöbb helyen előszedik a tizenéve a raktárban porosodó cuccokat, amik a kutyának sem kellettek már akkor sem, és megpróbálják ránk sózni, mert nézd már milyen olcsó. Az hát, de attól még egy fos marad. Voltak azért olyan dolgok is, amik tényleg jól néztek ki, és tényleg le is voltak árazva, de nem vettem semmit, mert most nem öltözködünk, hanem fogakat csináltatunk.

Kéne még visszaállni a rendszeres tornára, meg a rendszeres evésre, nem pedig időnként rávetni magam az édességhalmokra és megenni belőlük még kabátban állva egy kilót, a papírt azért le szoktam szedni, bár néha necces, de annyi nem árthat meg az én vas gyomromnak, ugye. Bele kéne kezdeni ebbe az új évbe na, nem pedig leragadni a karácsonyi szünetnél, bármennyire is jó volt. Aznap amikor először felkelek reggel, ez terveim szerint holnap lesz, de ez a tervem elseje óta, szóval némileg kezdek szkeptikus lenni, szóval aznap.... Nem tudom mi lesz aznap, azért ez nem egy akkora kurva nagy teljesítmény, hogy megjutalmazzam magam miatta, de aznap biztosan nagyon álmos elégedett leszek, hogy átléptem a korlátaimon, és bejöttem busszal dolgozni korán a sok iskolással együtt, akiket utálok mint a szart mert nekem ez túl sok reggelente, ahogy ők léteznek.  Áh..

Ma egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ahogy téblábolok a lakásban, hangosan kommentálom, hogy mit is fogok éppen csinálni. Aztán mikor erre rájöttem, akkor ezt is megosztottam a bútorokkal és a szaloncukrokkal a tálban, hátha tényleg van lelkük vagy valami. Innentől meg úgy éreztem magam mint egy bolond nő, de legalább szórakoztató bolond nő.

"Na akkor most meg kéne fürdeni, de még taposni is akartam előtte, most akkor van kedvem nekem taposni vagy nincs? Mindegy, taposok azért egy kicsit, de kéne tea, főzök teát. Milyet főzzek, rooibost, mert az finom, rakok bele citromot is, mert azt is szeretem. Na, akkor taposok, aztán fürdés, meg hajmosás, vajon lejárt-e ez a hajhab már, hát sosem fogok rájönni, mindegy, ha reggelre nem lesz hajam akkor lejárt." Ilyenformán ment ez, közben megnéztem egy Gillmore-t, az alatt nem beszéltem, aztán hazajött az Iván, úgyhogy most már nem magamban beszélek. Hová fajulhat ez még? És hogy ti szoktatok ilyet? 

Egy foggal kevesebb ma is, a péntek tizenhárom ellenére sem tört el a fejem alatt a támla, amitől kiakadt volna az állkapcsom, de amit a fogorvos egy jól irányzott pofonnal helyre rakott volna. Ezzel a történettel szórakoztatott még anno az iskolai fogorvos, amikor úgy szedte a fogkövemet, hogy az asszisztens tartotta a fejtámlát, mert az éppen el volt törve. Csoda-e, hogy félek? Lehetett volna még egy foggal kevesebb is ma, ha elég nagy hős lennék, de nem vagyok az úgy látszik, így jövő hétre is jut egy húzás. A foghúzásról magáról nem írok regényt, mert minek, délelőtt elolvastam egy-két fórumot és máris meg voltam győződve róla, hogy nem is fogom élve elhagyni a rendelőt, szóval azt az egyet tudnám tanácsolni, hogy ne kezdjetek ilyesmibe. Mármint olvasásba. Ha annyit mondok, hogy egy algopyrint vettem be azóta, egy órával utána tudtam enni a másik oldalon, és most sem öntözöm könnyeimmel a monitort, az szerintem nagyjából elég is. Amire figyelni kell, hogy semmi tejtermék pár napig, erre direkt rákérdeztem, mert persze sikeresen feltankoltam joghurtokból nemrég. A pár nap a doktornő szerint 3-4, de ha bírom, akkor tovább is. A joghurtokat elajándékoztam anyáméknak, mert akkor a következő két hétben ez kimarad, mert pénteken úgyis húzunk megint egyet, ne romoljanak már rám. Azóta persze mióta tudom ezt a tilos a tej dolgot semmi mást nem ennék csak joghurtot, pudingot meg túrót, de ezt már megszokhattuk, az antibiotikum meg az alkohol esetében is ez volt. Anyu főzött nekem egy nagy lábas sárgaborsót, mert egyrészt imádom, másrészt az kellőképpen pépes, azzal most el leszek egy pár napig, van itthon banán is. De ígérem, nem egyszerre fogom őket enni. Amúgy a másik oldalon bármit lehet enni, de azért az első két napot nem akarnám bőrös malacsülttel indítani.

A tisztításról annyit, hogy vettem azóta Oral-B elektromos fogkefét, pulzál meg időt mér meg minden, nagyon klassz. Mivel a brit tudósok kikalkulálták, hogy egy rendes fogmosásnak két percig kell tartania, így ez a fogkefe fél percenként jelez, akkor lehet negyedet váltani. Bár a fogaim számának csökkenését tekintve valószínűleg van olyan fogam, amelyikre nyolc másodperccel több jut, de sebaj. Ami nagyon lényeges az a fogköztisztító kefe, nekem Curaprox márkájúak vannak. Ez úgy működik, hogy a rendelőben a doktornő végigpróbálta az összes fogköznél, hogy melyikhez milyen méretű passzol, ezt pedig felvéste nekem egy papírra. Nem olcsó mulatság, mert kb. kétezer forint egy fajta keféből az öt darabos csomag, és nekem kellett vennem öt típust, de attól tartok megéri. Meg egy nyelet, amihez csatlakoztatva egyszerű a művelet. Minden este végig kell menni az összes fogközön velük, csak az első pár alkalom macera, utána már nem kell bámulni a papírt, hogy most akkor melyiket hova, hanem tudod magadtól is. Ha ez is megvan, jöhet az öblögetés szájvízzel egy percig, és már kész is vagyunk. Foghúzás után az öblögetés is tilos, nem csak a tej. Meg a hajolgatás, meg e nehezet emelés, meg a maraton lefutása.

Az íny alatti fogkőszedés és a bivaly mennyiségű antibiotikum megtette a hatását, meg az is, hogy azóta tényleg minden napos rituálé lett a nagyon alapos tisztítás, mert látványos a javulás még nekem is, szép rózsaszín ínyem lett, és egyáltalán nem vérzik. 

Kértem és kaptam tervet a jövőre nézve árakkal meg mindennel, hát nem lettem nagyon boldog, de számítottam rá. Iván már készül lelkileg, hogy hamarosan ünnep számba fog menni nálunk amikor este egy konzerv májkrémet kanalazunk majd ki vacsorára. Egyet ketten természetesen. Tehát, jövő héten még egy foghúzás, ismét hátulról, ezek esztétikailag szerencsére nem rontanak a helyzetemen. Összesen három fogamtól szabadulok meg, mindegyik hetes vagy nyolcas, mielőtt belevágnánk a csontpótló műtétekbe. Erről majd kicsit később, még ki kell találnunk milyen módszerrel raboljunk ki egy bankot.

A Melissza születésnapjára készült, a harmincegyedikre, de mivel szerintem a harminc az még mókás és nagyszerű és hű de jópofa, a harmincegy viszont már rohadtul nem az, és ebben a nézetben a Melissza is osztozik, ezért tizennyolcas gyertyát raktunk rá, mert jó fejek vagyunk.

A középkorbaniskolában pedig imádta a lúdláb sütit a büfében, így a torta adott volt. Csinálhattam volna még isler tortát is. Hmm...

Lúdláb torta (a receptet itt találtam)

Hozzávalók a piskótához:

- 9 tojás

- 9 ek porcukor

- 6 ek liszt

- 3 ek kakaópor

- 1 sütőpor

A tojásfehérjét felverjük egy csipet sóval kőkeményre. Belekutyuljuk a cukrot, amitől szép fényes lesz, aztán mikor már szép fényes, akkor a sárgájákat is. Végül pedig a lisztet, sütőport és kakaót is, nem voltak gátlásaim, simán keverőgéppel kevertem hozzá az utolsó három összetevőt is, de úgy tűnt bírja a cucc, és bírta is, állati szép magas - gyönyörűséges piskóta lett belőle, bár be is szartam volna, ha kilenc tojásból nem lesz magas a piskóta a 27 cm-es tortaformában. Előmelegített sütő 180 fokra, 45 perc. Ha kihűlt, három felé vágjuk. A receptben oda van írva az is, hogy keresztben. Van aki máshogy vágná? Nálam a piskóta előző éjjel elkészült, mert akkor értem rá, amúgy is szeretek éjjel sütni.

Hozzávalók a krémhez:

- 8 dl habtejszín

- 20 dkg minimum 60%-os étcsokoládé

- 2 ek porcukor

- rum vagy rumaroma ízlés szerint

- magozott meggy ízlés szerint, nálam sok-sok-sok meggy

A krémet muszáj előző nap megcsinálni, hogy másnap rettentő habos-keményre lehessen verni. Tejszínt felforraljuk, beletördeljük az étcsokit, beletesszük a cukrot és addig főzzük, míg elolvadnak benne. Ha kihűlt, betesszük a hűtőbe. Másnap meg kivesszük, amikor meg akarjuk tölteni a tortánkat, amit a férjünk ügyesen elvágott három felé. Keresztben.

A krémet a hűtőből kivéve felverjük olyan keményre, hogy annál már nem lehetne keményebbre. Ez jó kis trükk szerintem, nem tudtam, hogy ez így működik, hogy a habtejszínt ha felforralja az ember aztán hűtőbe teszi, akkor másnap simán lehet belőle masszív krémet csinálni. De lehet. Nagyon szép is lett meg masszív is, de itt elkövettem azt a hibát, hogy megkóstoltam, és úgy ítéltem meg, hogy kell még bele cukor, amitől egyébként cseppet sem lett édesebb, de legalább kevésbé masszív igen. Így is kenhető lett meg minden, de szebb volt eredetiben. Szóval ne rakjatok hozzá több cukrot, mert igazából felesleges is, ez egy bivaly keserűcsokis torta, aki bírja az étcsokit az imádni fogja.

Az alsó réteget megkentem a krémmel, aztán megszórtam jó sok kinyomkodott magozott meggyel, majd rá a középső piskóta lap, ezzel eljátsszuk ugyanezt. A harmadik után pedig az egész tortát körbekenjük a maradék krémmel, majd megkérjük a férjünket, hogy segítsen rá hab-bizbaszokat nyomkodni, hogy szép legyen. Mi ezt ilyen habporból csináltuk, amit csak fel kell verni tejjel, aztán lehet is habzsákba tölteni. Aki pedig olyan rettentő mód perverz, hogy a díszítésről kis helyes mellbimbók jutnak eszébe, az egészen biztosan téved és szégyellje el magát.

A körtés activia finom, egyetek körtés activiát. Csak azt az egyet nem értem, hogy miért limitált termék, amikor ez tényleg jó, én rettentő finnyás vagyok joghurtokra, kizárólag az almás-fahéjas jogobellát eszem meg, meg most már ezt is megenném. Az Iván szerint lett valahonnan jó olcsón egy tonna rohadt körtéjük, amit gyorsan el kellett használni, s lőn, de most egy darabig nem hoznak újabb tonna rohadt körtét. Na jó, meg a mézes activiát is szeretem, mert sütemény íze van. Sőt, volt anno a zöldalmás, az is tök jó volt, erre megszüntették. Ki érti ezt? Meg azt sem, hogy az Iván utálja a joghurtokat, halálos fenyegetés hatására tán megenne egy kanállal, de viszont lelkesen nézegeti a dobozaikat, és pakolja be a kosárba, hogy kóstoljam meg, biztos milyen finom. Így aztán tényleg képben vagyok mindenféle hülye ízű joghurtokkal, szóval bizton állíthatom, hogy ez a két-három fajta jön be csak, amit felsoroltam. A legszarabbak az epresek, nekem valahogy ezt lehet legjobban elrontani, az epres fagyit is rühellem, általában az összes gyümölcsös fagyit, de az eprest különösen. Epresből csak a milka csoki jó, meg az epres gyümölcstorta, meg az eper. Asszem ennyit a joghurt témáról, mintha kellőképpen kiveséztem volna. Á, még van valami, amit feltétlen tudni kell az életem és a joghurtok történetből, nehogy már ez akkor kimaradjon. Szóval a natúr joghurt. Amit utálok mint a szart, de úgy három éve egy fogyókúra kapcsán úgy döntöttem, hogy majd én azt eszek folyton reggelire, és milyen jó lesz az nekem, lefogyok mint a fene egyből, emésztés javító meg minden, a reklámban is megmondták. Az első egy hónapban hánytam tőle, de aztán megszoktam, mert mindent meg lehet szokni, és ettem három évig rendületlenül nap mint nap. Aztán nem olyan rég feltettem magamnak ezt a néhány kérdést:

Finom ez a natúr joghurt? Nem, még mindig egy szar. Javult tőle az emésztésem? Nem változott ettől aztán semmi. Akkor mi a jó istennek eszem? Mert hülye vagyok.

Így történt, hogy annak érdekében, hogy ne legyek hülye, felhagytam a natúr joghurttal, azóta boldogan élünk. Néha összefutunk, de nincs harag. Ennyi volt mára a joghurtos történetekből.

Kókuszkrémes tekercs

Hozzávalók a piskótához (a szokásos Lilla féle):

- 4 tojás

- 4 ek rétesliszt

- 4 ek xilit

- 2 ek kakaópor

- 2 ek víz

A tojásfehérjét habosra verni, ebbe megy a xilit, utána a sárgája, majd a vízzel kikevert kakaópor (én spóroltam, és mindent csak úgy hozzáöntöttem), majd apránként a rétesliszt. Ezt a masszát sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, és 180 fokon 10 perc alatt kisütöttem. Utána nedves konyharuhába tekertem.

Kókuszkrém hozzávalók:

- 2 dl víz

- 2 dl tej

- 5 ek kókuszreszelék

- 2 ek xilit

- 2 ek sima liszt

- 2 ek update liszt

Ezeket turmixgépben kikevertem, majd feltettem főni és addig főztem, amíg jól be nem sűrűsödött. Én pluszban tettem bele egy kis agave szirupot is, mert nem találtam elég édesnek.

Amikor a piskótatészta kihűlt, kitekertem és megkentem a kókuszkrémmel. Ami egyébként túl sok lett, így a tekercs tetejére is jutott.

Csokikrém:

Vajat olvasztottam, ebbe raktam 2 tk kakaóport, meg egy kis agave szirupot, kis víz, összerottyant, majd a tekercs tetejére csurgattam. Hűtőbe tettem 2-3 órára.

Csokikrémből lehetett volna több is, úgy még jobb lett volna, de azért így is megettük. :)