Hanem lilából feketébe hajló lábujj, bár le tényleg nem esett. Ha két nap múlva is meglesz még, akkor van remény. Addig sofőrrel járok, mert ma nem tudtam eldönteni, hogy sírjak a fájdalomtól, vagy röhögjek azon, hogy úgy közlekedek mint Quasimodo. Aki jól tippeli meg, hogy a következő három napban hányan fogják elsütni azt a csodálatos poént, hogy - Na mi történt, csak nem félreléptél?! höhö -, az kap egy tálca sütit.

Mióta publikálom a sütijeimet, azóta kizárólag azokra keresve talál ide mind a tizennyolc darab olvasóm, mi lett azzal a héttel kéremszépen, akiket nem a sütijeim érdekeltek? Gyertek vissza, akkor már lennétek huszonöten, az már egy buszos kirándulást is kitesz. Ajándék késkészlet férfiaknak, nőknek konyhai törlő. Hamarosan jövök amúgy a Lúdláb tortával, meg a Lilla kókuszos tekercsével.

Reggel pedig az jött ki a számon mint első mondat, hogy én nem akarok dolgozni menni, mondjuk nem hinném, hogy ezzel egyedül voltam az univerzumban. De olyanok már biztosan kevesebben voltak, akik velem együtt úgy belerúgtak az ágy végébe, mint az állat. Enyhe reccsenő hangot hallatott a gyűrűs lábujjam, úgyhogy sántítok, de szerintem azért el nem tört. Egy ideje már tervezgetem, hogy megnézem közelebbről a helyzetet, de lehet, hogy elrémisztene, így még halogatom. De le még nem esett az tuti, mert érezni azért érzem.

A héten megszabadulok újabb két fogamtól, péntek 13-án, mikor máskor, az direkt olyan szimpatikus időpont. Majd két kanál leves között beszámolok az állapotomról.

Hányok ettől, hogy be kellett jönni dolgozni, rettentően hányok. Hiába volt ez, hogy majdnem két hétig otthon voltam, de az valójában nem is volt két hét, mert egyszer meg kellett szakítanom egy nap munkával, meg az első hét különben is a fogaimmal való küszködéssel telt, az meg nem szabadság ugye. Tehát egy hét pihenés volt csak, ami az én lelkemnek kevés, mert egy hét alatt minden áldott nap eszembe jutott, hogy úristen már csak ennyi nap van hátra és menni kell dolgozni, nem akarok-nem akarok. Szerencsére ettől még sikerült két olyan napot is belecsempésznem amikor egyáltalán sehova sem mentünk, hanem kanapén döglöttünk könyvvel meg Bud Spencerrel, és csak enni keltünk fel. Annyira jó volt. Nagyon fifikás voltam, mert amikor az Ivánra rátört, hogy menjünk már valahova mert nem bír megülni a seggén, akkor gyorsan a kezébe nyomtam egy pohár pálinkát vagy amit éppen találtam, és akkor már nem lehet sehova menni, mert a gyalog szó az nála nem található a szótárban, tehát kénytelenek voltunk tovább dögleni Bud Spencerrel. De rohadtul meg bírnám ezt szokni.

Viszont megnőne a seggem, mert tréningben nem észlelni annyira a felfalt sütiket, mint farmerban. Ennyi előnye van most annak számomra, hogy újra ki kellett lépnem a nagyvilágba, hogy legalább akkor nem növesztem tovább a seggem a sütivel meg a szaloncukorral. Az én szótáramból a karácsonyi csömör kifejezés maradt ki, mert egy nap után mindenki már kivolt, hogy jajj dehogy kell a sütemény, most egy évig nem is tudok ránézni, nekem ez magas, a sütit meg kell enni.

Jelenleg nagyon örülök az új könyveimnek, az új évre pedig csak annyit kértem, hogy ne legyünk nagyon betegek se mi, se a hozzánk közel állók, illetve ne érjen minket túl sok olyan váratlan fos esemény, ami miatt hirtelen ki kell adnunk több százezer forintot (lásd tavalyi év). Úgy tűnik ehhez is hozzá kellett volna tennem, hogy és a hozzánk közel állókat se érje ilyen fos, mert a Pi ma azzal indított, hogy összetörte a kocsit, de legalább neki nem lett baja, és a lényeg ez. Mondom én, hogy veszélyes dolgok ezek a kívánságok, le kéne szokni róla, hogy itt kívángatok összevissza meggondolatlanul. 

Lehet, azt sem kéne hangoztatnom, hogy mennyire hányok attól, hogy be kellett jönni ma dolgozni, mert a végén még tényleg felvásárolnak minket, és akkor lecserélik a vezetőinket a saját vezetőikre, minket meg majd azok lecserélnek a saját embereikre, és akkor elmehetek végre pultoslánynak egy kávézóba vagy cukrászlánynak egy cukrászdába.    

Na jól van, most már akkor beszéljünk arról, hogy hova megyünk idén nyaralni?

Ez még az Iván születésnapjára készült süti, ezt most úgy írom, mintha az vagy fél éve lett volna és úgy is érzem, de nem, mert csak öt napja volt. Ebből képes lenne megenni egy egész tepsivel simán, a többi sütivel ő azt csinálja, hogy állatira megörül nekik, aztán eszik belőlük két darabot és viszlát, a többit meg ehetem meg én. Ehetném, ha százhúsz kilós akarnék lenni, de nem akarok, így csak sátoros ünnepekkor eszek meg egy egész tepsi süteményt.

Házi krémes

Az eredeti receptet még a nosalty-n találtam, de most meg ott nem találom, szóval mindegy is. Hogy miért házi krémes azt a jó isten se tudja, mert a tészta is bolti meg a puding is puding, viszont abszolút sikerélmény süti, mert teljesen elronthatatlan és rohadtul finom.

Hozzávalók:

- 1 csomag leveles tészta

Megvesszük a bótban. Olyan vékony lapokat nyújtunk belőle kettőt, amilyen vékonyat csak tudunk, de leginkább nagytepsi méretűt. A tepsit kizsírozzuk, a tésztát megszurkáljuk villával, hogy ne púposodjon fel, így is fel fog csak így nem annyira. Előmelegített sütőben 180 fokon sütjük amíg halványbarna nem lesz, ez elég hamar bekövetkezik szóval ne távolodjunk messzire a sütőtől.

Ha megsült mindkét lap, akkor szerintem a kisebbiket praktikusabb felvagdosni négyzet alakú lapokra, mert úgy nem nyomjuk ki szeletelésnél az összes krémet a tészta közül.

Krém:

- 3 csomag vanília puding

- 5 dkg liszt

- 7 tojás sárgája

- 4 csomag vaníliás cukor

- 20 dkg porcukor

- 1,1 l tej

- 7 tojás fehérje

- csipet só

A pudingot, lisztet, tojássárgákat, vaníliás cukrokat és a fele porcukrot kikeverjük 3 dl tejjel csomómentesre, a többi tejet feltesszük forrni egy fazékban. Közben felverjük a tojások fehérjét egy csipet sóval és a cukor másik felével addig, míg iszonyú kemény nem lesz. Amikor forrni kezd a tej, beleöntjük a pudingos masszát és megfőzzük. Még melegen hozzákeverjük a felvert tojáshabot. Ha jól összekutyultuk, rákenjük az egyben hagyott tésztalapra, a tetejére pedig ráillesztgetjük szépen a kis négyzeteinket. Aztán megszórjuk porcukorral, hogy szép legyen. Majd jól megesszük az egészet hamar.

Mindenkinek aki erre tévedne!

Ami nélkül pedig nem lehet igazi a karácsony, az az Igazából szerelem, de azt már megnéztem egyik este mikor az Iván nem volt itthon, hogy elkerüljem a lavórba hányás imitálását, a másik pedig ez:

Egyébként pedig rólam mindenki azt gondolja, hogy mekkora fakír vagyok, mert milyen jól viselem a hülye egészségügyi problémáimmal járó kezeléseket, hát nem, nem vagyok az, és nem, egyáltalán nem viselem jól, ráadásul most már kezd elegem is lenni.

Most már erre az évre, ez igazán nem sok, már csak egy hét van, hadd ne legyen már semmi bajom, légyszi hozza ezt a Jézuska. Főleg, hogy erre a nyamvadt karácsonyra várok hónapok óta, tudjátok jól, hogy nekem ez van egy évben, a nyár annak minden előnyével, meg a karácsonyi két hét pihi, a családdal, az ajándékokkal, a bejglivel, a giccsel, az év többi hónapjában csak vegetálok, hadd legyen most akkor ez jó, ez az egy hét még az évből. Aztán januárban leszarom, húzzuk ki még a menthetetlen fogaimat, úgyis rühellem az egész januárt, mert az mindig egy fos.

Tegnap megvolt a bal oldal is, érdekes módon semmit sem javult a hozzáállásom attól, hogy tudtam mire számíthatok, sőt, talán még jobban is féltem. A kezelés megint sok szurival járt, ezt a sokat olyan tíz szúrásnak kell összesen elképzelni, alulra-felülre elosztva, illetve közben ha fintorogtam, egyből kaptam még egyet. Az újabb foghúzás kimaradt, elhalasztottuk januárra amit még ki kell, leginkább azért, mert úgy éreztem, hogy ha most még ezt is bevállalom, akkor eléggé zokogós hangulatba fogok kerülni attól, hogy nem zabálhatom két pofára a bejglit. Mert nagy ívben leszarom, hogy a karácsonynak nem az alkoholizálásról meg az evésről kellene szólnia, nekem arról is szól, nekem attól is ünnep az ünnep, anélkül viszont nem az. Azt még hajlandó voltam bevállalni, hogy nem iszom egy kortyot sem, mert egy hős vagyok, de hogy csak elöl tudjak rágni mint egy kis hörcsög, azt már nem. Amúgy a fogorvosom cseppet sem szívbajos, simán kihúzott volna két nap alatt három fogamat, de nem hagytam magam meggyőzni, valami szörnyűséget a csodás új évre is kell hagyni.

Az antibiotikumokról annyit, hogy a napi kilenc darab ellenére sem jött ki rajtam semmiféle komoly mellékhatás, ami azért egy jó hír. A nem komolyak közül is csak annyi, hogy délutánra általában úgy érzem magam, mint aki lázas, tudjátok fájnak a tagjaim, gyenge vagyok, blablabla, ezen egy algopyrin sokat segíthet, ha hajlandóak vagyunk bevenni még egy gyógyszert, de hát szerintem igazából ekkora mennyiségnél már oly mindegy. A doktornő szerint a sok természetgyógyász meg homeopata okozta ezt, hogy ennyire félünk a gyógyszerektől, pedig nem kellene. Rajtam ez nem múlik, borzasztóan gyógyszerpárti vagyok, bár hiszem, hogy a természetgyógyászatnak is megvan a maga helye, a homeopátiának mondjuk nincs, de ez itt nem az a hely. Ezen itt most csak a gyógyszer segít, de azért hadd borzadjak már el a mennyiségen. Az egyik antibiotikum mellékhatásaként fel van sorolva ez:

- fekete, szőrös nyelv

Gondoljuk már ezt végig. Most akkor ez vagy olyan, mint ami nekem is titkos vágyam, hogy egyszer egy szabályzatba beleírom a bevásárlólistámat és várom, hogy feltűnik-e valakinek, netán be is vásárol nekem, vagy valakivel ez tényleg megtörtént, legalább egyszer. Ha az utóbbi, akkor azt hiszem, hogy én erről nem akarok tudni. Szerencsére az én nyelvemnek semmi baja, bár még hátra van négy nap, azalatt még sokminden történhet.

Ne legyenek kétségeitek, természetesen megnéztük a Válogatott gyilkosokat, Jason Statham még mindig maga az atyaúristen, Iván meg nagyon díjazta a nyolcszáz fajta érdekes autót, szóval mindkettőnknek bejött. A Mission: Impossible-t is meg fogjuk nézni hamarosan, mint mindent, amiben lőnek mint az állat. Amit nagyon várok ebben a kategóriában, az a Feláldozhatók következő része, az első részért teljesen oda voltam. Na és az előzetesek között mutattak egy filmet, aminek annyira megörültem, hogy nagyon. Ez pedig a John Carter of Mars, jövő tavasszal jön majd, emiatt pedig rögtön elő kell szednem azt a három részt ami nekünk megvan és olvastam őket még régen egy párszor, most meg el fogom újra. Kíváncsi vagyok, hogyan fogják megcsinálni.

Ez azoknak lesz érdekes, akik szintén rettenetes fogágy betegségben szenvednek, meg azoknak akik bírják a véres történeteket. Az első lépés a fogaim megmentéséért az, hogy leszedik az összes fogkövet, az íny alól is. Ez máris nem olyan vicces, de hát ez még csak a kezdet. Két lépcsőben történik, mivel ezt érzéstelenítésben csinálják, és egyszerre nem lehet az egész fejét leérzésteleníteni valakinek. Ma túlestem a jobb oldalon, remek volt,  csütörtökön jön a bal. Rövid időn belül kell megcsinálni az egész fogsort, mert ez a kezelés, legalábbis az én esetemben azzal is jár, hogy be kell szedni iszonyú mennyiségű antibiotikumot, hogy biztosan kiirtódjon az összes baktérium. Napi kilenc darab az adag egy hétig, majdnem leestem a székről, mikor először meghallottam. Tegnap kezdtem, a kezelés előtt egy nappal, most egy hétig folyamatosan sakkozok magamban, hogy melyiket hánykor is kell bevennem, hogy a normaflore-t a két antibiotikum között kell, aztán az egyiket evés előtt, a másikat evés után, és akkor még a szívgyógyszerről meg a fogamzásgátlóról ne is beszéljünk, bár utóbbinak ilyenkor ugye lószar haszna van, de mindegy. Kéne nekem olyan kis műanyag edényke reggel-délben-este felirattal ami a kórházakban van, hogy én is eloszthassam a kis gyógyszereimet, mint a rendesebb fajta nyugdíjasok. Csak nekem olyan edényke kéne, ami csörög is, ha elfelejtettem bevenni az adagot.

A kezelés maga nem fáj, akinek szedtek már fogkövet az tudja milyen, ez sem rosszabb, csak közben jár egy csomó szuri. Nekem több mint egy órát tartott, de ebben egy foghúzás is benne volt. Az volt a legszarabb amikor hallottam, hogy recseg a fogam, na ott volt a mélypont, akkor tényleg úgy éreztem, hogy még tíz másodperc és elájulok, de aztán szerencsésen túlestem rajta. Aki nem bírja a vért, az végig szorosan összeszorított szemekkel feküdözzön, mert itt van dögivel, az összes műszer vérben úszott, meg én is fültől-fülig. Az érzéstelenítő injekciók kitartottak úgy hat órán keresztül, addigra múlt el teljesen a hatásuk, viszont muszáj volt közben már innom, mert megdöglöttem volna, hát igen érdekes tapasztalatokat szereztem, de végül megtanultam zsibbadt szájjal inni. Csak tükör előtt kellett csinálni, hogy lássam hova teszem a poharat, meg mosdókagyló felett, hogy ami kifolyik az ne összevissza fröcsögjön a lakásban. Vidám dolgok ezek, Iván is kiválóan szórakozott rajtam, mert nem hitte el, hogy nem tudok szívószállal sem inni, meg kellett neki mutatni, hogy tényleg nem, erre kiröhögött.

A helyzet aztán úgy hat óra elteltével ugrásszerűen javult, mert akkor már tudtam inni meg enni rendesen, ezáltal pedig fájdalom csillapítót is bevenni, mert addigra elmúltak azon gátlásaim, hogy a napi 11 tabletta mellé nem veszek be még egyet, nem a lófaszt nem. Fájni csak a foghúzás helye fájt, a fogkőleszedés után nem maradt fájás, némi hideg érzékenység esetleg, de az meg eddig is volt.

Ami oltári kiszúrás, hogy mindenki nagyon nagyon durván kihangsúlyozta, hogy a Klion mellett alkoholt nem, mondjuk ezt sejtettem, de hogy emellett még egy konyakmeggyet sem lehet megenni, ami nem baj mert azt utálom, mert attól is berúgnék mint a szar, ugyanis meggátolja az alkohol felszívódását. Akik olcsón akarnak berúgni, azoknak esetleg ez egy hasznos infó lehet. Így aztán élvezhetem a tiltásnak azt az áldásos hatását, hogy minden nap legalább hatvanszor jut eszembe, hogy mennyire jó lenne most inni egy pohár bort, vagy egy martinit vagy nagyjából mindegy, csak ártson. Ehelyett absztinens ünnepek lesznek, mert karácsonykor még javában szedem majd ezeket a szarokat. Viszont a célt elérték, annyira durván beparáztattak ezzel, hogy az Iván szülinapi csokitortáját majdnem visszaköptem, mikor megéreztem, hogy rum van benne. De szerencsére a két falattól nem rúgtam be mégsem, bár enyhén hipochonder módon kezdtem magam úgy érezni, mint aki teli torokból el akarja énekelni a Jingle Bellst, de aztán leküzdöttem a késztetést.

Ma én voltam a nyálcsorgató ferdeszájú lány, hát lehet mondani, hogy nem ez a nap volt a fény az éjszakában, valószínűleg titkos hódolókkal sem gazdagodtam. Vagy csak nagyon perverz titkos hódolókkal.

Írhatnám, hogy csak erős idegzetűeknek, de aki szeret sütit sütni annak szerintem alapból az van, vagy ha nincs, majd lesz. Például ha ezt megsüti, akkor garantáltan. Engem szokás szerint levitt alfába, de hát rólam tudjátok, hogy teljesen hülye vagyok, nálam jobban senki nem bírja a monotonitást.

Anyu születésnapjára készült, mert imádja, de már ezer éve nem csinált, pont a macera miatt. Ezért most ez egy nagyon jó kis meglepetés lett, örült meg minden. Én is, mert egyébként kurva jól sikerült, állati finom süti, és ahhoz képest, hogy a kézügyességemet azt tán hagyjuk, nem is néznek ki rosszul.

Hólabda

Hozzávalók a tésztához: (nálam előző nap elkészült a tészta, ami szerintem azért nem egy hátrány, mert úgy könnyebb kiszaggatni ha már kicsit megszikkadt, de ezt nem muszáj így csinálni)

- 6 tojás sárgája

- 30 dkg porcukor

- 2 ek kakaó

- 9 kanál forró víz

- 20 dkg liszt

- 6 tojás kemény habja

- 1 sütőpor

A tojássárgákat a cukrot a vizet és a kakaót gőz fölött habosra keverjük. Eztán hozzáadjuk a lisztet, részemről szintén a keverővel, majd a felvert fehérjét, ezt viszont már szigorúan fakanállal. A fakanál nem muszáj, lehet műanyag is. Vagy akármi, csak nem keverő. Nagy tepsiben kisütjük, 180 fokon kb. 40 perc, de amúgy ezt most csak tippelem, mert rohadtul nem emlékszem, de nagyjából ennyi lehetett. Tűpróba, tudjátok.

Hozzávalók a krémhez:

- 1 liter tej

- 8 ek búzakeményítő

- 25 dkg vaj

- 25 dkg porcukor

- 1 vaníliás cukor

A tejet sűrűre főzzük a búzakeményítővel, majd hűtjük. A vajat és a porcukrot habosra keverjük, és mikor már nincs türelmünk tovább várni, hogy lehűljön a cucc, akkor belekeverjük.

A tésztát kiszaggatjuk pogácsaszaggatóval, majd fogunk egy kést, és ügyesen vagy kevésbé ügyesen de megkenjük a sütikörök oldalát, hogy legyen amire ráragad a kókuszreszelék. Ha az összeset megkentük, akkor a maradék krémbe belemorzsoljuk a szaggatás után megmaradt tésztát. Már csak ezért is szerettem ezt a receptet, mert a többinél amit a neten találtam nem használták fel a tésztát, és az meg engem zavart.

Na szóval akkor van egy rakás krémünk, amit esztétikusan rá kéne halmozni a köröcskékre. Próbálkoztam fagylaltoskanállal, hogy az majd milyen jó lesz, de nem lett jó, mert béna műanyag kanalam van, de ha valakinek van erősebb, azzal akár be is válhat. Szóval evőkanállal púpoztam, aztán kézzel formáztam, majd beleforgattam kókuszreszelékbe.

Csorgattam csokit a tetejére, ez ilyen felesleges dolog valójában, de ezt írta a recept, hát legyen. Ez már nem lett túl szép, de ti nyugodtan rajzoljatok rá kis rénszarvasokat is akár. A csoki Szerencsi tortabevonó felolvasztásából lett.

A recept meg anyu gyűjteményéből, soha ki nem deríthető az eredete.

Ja, hát és a lényeg, hogy lett nekem sapkám, olyan, amilyenre vágytam. Éljen. A sapi szürke színű, mi más is lenne, aztán van rajta oldalt saját anyagából masni. Az anyaga 100% gyapjú, ha ez valakinek segít az anyag elképzelésében, nekem nem segítene, de hátha valaki másnak igen. És nem buggyantott, meg sildje sincs, szóval tök tökéletes. Most többet már nem tudok írni a sapkámról, de asszem nem is feltételen kellene.

Jövő héten megkezdődik a parodontális kezelésem, figyeljetek majd jól, írok róla véres sztorikat, mert jó fej vagyok. Meg mert én alig találtam valami személyes beszámolót, ha valaki szintén ezzel küzd, akkor az járjon jobban.

Megvolt az idei karácsonyi buli is, simán kibírtam legalább tizenegyig, hogy ott legyek. Eredetileg tovább terveztem, de addigra sikeresen megölték a szándékomat a country zenekarral, meg azzal, hogy nem nyertem semmit a tombolán. Mellesleg a torkom is iszonyúan fájt, emiatt aspirinen éltem már egy hete, így inni sem tudtam, amivel még esetleg elviselhető lett volna a country zene. Micsoda egy elvetemült ember lehet az, aki otthon is ilyet hallgat. Iván meg most csütörtökön megy majd ottalvós csapatépítésre, ismerve a véleményemet ezekről, erősen remélem, hogy igen kevés nő lesz, aki meg mégis, az mind rettentő randa lesz és még kövér is. Eszük az lehet, az nem zavar.

Emiatt én átvándorlok a Kornéliához aludni, mert egyedül én nem alszom, olyan isten nincs. Az ő férje is céges bulin lesz, mi meg majd őrizzük a gyerek álmát, közben szakadt tréningben fetrengünk majd a kanapén egy üveg borral. Egy üveg bortól még simán lehet vigyázni a gyerek álmát, csak úgy mondom. Nincs is szakadt tréningem szerintem, egyet meg kéne addigra szaggatnom. Bár van egy, amin egyszer lett egy hipópötty, emiatt ezt már kizárólag fürdőszoba és wc pucolásra használom, mostanra úgy néz ki mintha kibatikoltam volna, meg mintha azzal szórakoznék, hogy direkt fellocsolom domestossal a padlót és aztán fetrengek benne. Pedig nem. 

Aki kap tőlem karácsonyi ajándékot és úgy érzi, hogy a csomagolásról sem akar előre tudni semmit, az most ne olvasson tovább, spoiler következik.

Tehát az idei design egyszínű arany, ezüst és piros papírosokból áll össze, hozzájuk pedig válogattam vastag csillogós szalagokat, piros, arany és zöld színben. A csomagolást legalább annyira imádom, mint a süti sütést, ez is hihetetlen módon levisz alfába. Már csak kb két ajándék hiányzik a boldogsághoz, ezek is meglesznek holnap. Egy páran biztosan rohadtul utáltok most ezért, de hát én igazi stréber vagyok a karácsonnyal kapcsolatban, szóval fogjátok vissza magatokat és ne köpjétek le a monitort, úgyis nektek kell letörölni. Egyébként engem ez tart vissza a tányércsapkodástól is, mert hát baszki utána meg söpörhetem össze, hát hülye vagyok én? Így aztán nem csapkodok, csak néha füstöl a fejem. 

Egyébként meg az a ritka pillanat jött el, hogy én most már felkészültem a télre, pedig amúgy mocskosul utálom. De tényleg, kiraktam a hófödte tájat ábrázoló enyhén depresszív de azért szép képernyő hátteret a monitoromra, van csizmám, nem is egy, na jó sapkám még nincs, de lehet, hogy estére az is lesz. Sapkám azért nincs, mert olyat akarok, ami csak ilyen sima fejembe húzós kötött sapi, nincs neki sildje, nem kell igazgatni, hogy jól álljon meg a megfelelő helyen buggyanjon meg ilyenek, hanem csak úgy a fejembe húzom és akkor ott van, és melegít. Az még jó lenne, ha oldalt lenne rajta saját anyagából kis virágdísz. Igen, tudom, hogy ez három éve volt divat, de akkor nem vettem, én most akarok ilyet venni, de most meg nincs csak hülye sildes meg buggyantott. Áh. A mikulás is jön ma este, siklana a havon a szánjával, már ha lenne hó, bár azért reméljük megoldja így is.

A parodontológia klinikán meg a múltkor majdnem röhögő görcsöt kaptam a ruhatáros nőtől, annyira teljes szívéből fel volt háborodva azon, hogy odakint tíz fok van és napsütés, pedig december van és tél, és hol a hó?! 

Ha jót akartok magatoknak, akkor nem vesztek almás-fahéjas szaloncukrot a tescoban. Azta kurva, de szar volt, almáspite helyett mosogatószer íze van. Bár mondjuk legalább almás-fahéjas illatú mosogatószer. Azt valaki feltalálhatná viszont. 

Azt már meg sem említem, hogy eredetileg azzal a szándékkal mentünk oda, hogy na most kizárólag olyan szaloncukrot veszünk, amiről tudjuk is, hogy jó, és szeretjük is. De mivel ezeket a Bonbonettitől akartuk beszerezni, azt meg kiirtotta a tesco szaloncukor, így megint kísérletezésbe kezdtünk, de minek. Esetleg valaki egy fincsi almás-fahéjas szaloncukrot? na? Nem? Senki? Affene.

Na eljött a pillanat, amúgy tökre azt hittem, hogy teljesen el is felejtem majd ezt az egészet, hogy csináljak Rákóczi túróst túró nélkül, de viszont mákkal, de a sors nem hagyta. Meg Lajos Mari sem, mert megjelent a Nők Lapjában egy Őszibarackos-mákos szelet című receptje, amire lecsaptam egyből, és jól át is alakítottam. Az átalakítás azért, mert az istennek nem tudtam elképzelni, hogy az őszibarack passzol a mákhoz, szóval azt kiiktattam, lett helyette na mi? Hát persze, hogy lekvár. Szeder. A tepsi egyik felére került csak lekvár a töltelék alá, mert a másik feléből akarok adni az Ivánnak is, aki kiütést kap a lekvártól, mármint csak képletesen értem ezt. 

Habos-mákos sütemény

Hozzávalók a tésztához: (nagy tepsihez)

- 45 dkg liszt

- 30 dkg margarin

- 15 dkg porcukor

- 1 sütőpor

- 3 tasak vaníliás cukor

- 1 csipet só

- 2 tojássárgája

- 1 evőkanál tejföl

A hozzávalókat összegyúrjuk, lisztezett deszkán kinyújtjuk lehetőleg tepsi méretűre, majd a 180 fokra előmelegített sütőben első körben 15 percig sütjük.

Ha ez megvan, kivesszük a sütőből, és rásimítjuk a lekvárt, arra pedig a máktölteléket, ami így néz ki:

Töltelék:

- 40 dkg darált mák

- rumaroma ízlés szerint

- 7 dkg margarin

- 9 tojássárgája

- 20 dkg porcukor

- 1 kk őrölt fahéj

- 5 tojásfehérje

A fehérjét felverjük a porcukor felével. A többi hozzávalót összekutyuljuk robotgéppel, majd már fakanállal hozzáforgatjuk a felvert habot.

Miután rákentük a tésztára a tölteléket, visszatoljuk a sütőbe és sütjük még 45 percig. Mivel olyan ügyesen kentem rá a mákot, így rohadtul nem láttam semmit a tésztából, szóval hittem a receptnek, és tényleg sütöttem 45 percig. Utána kerül rá a hab, amivel még szárítjuk míg szép színe nem lesz, aztán már kész is vagyunk.

A hab:

- 6 tojásfehérje

- 30 dkg porcukor

Gőz fölött felverjük egymással a két hozzávalót, lesz belőle kemény hab. Ezt rákenjük a mákos töltelékre, és sütjük nem addig amíg én, hanem kevesebb ideig, nem kéne közben elkezdeni blogot írni, ritka hülye ötlet volt. Néhol kicsit túlbarnítottam a habot, de arról a részről nyilván nem kaptok fényképet, mert annyira azért nem vagyok hülye.

A végső konklúzió az, hogy legközelebb meggyet fogok bele rakni, mert azt viszont el tudom képzelni a mákkal, és szerintem kell bele valami amitől szottyosabb lesz a töltelék, de a lekváros rész így is menő lett.

Most ilyen érdekes időszak van nálam, valahogy nem jól sikerült elosztani az antiszociális időszakot meg a nem antiszociálisat, mert most meg iszonyú pörgés van, mármint hogy hozzám képest, ezt azért gondoljátok mellé. Idénre már - de durva, hogy ez az idén már belátható, akár napokban is beszélhetünk róla ha akarunk, de nem akarunk mert minek -minden egyes hétre van legalább három-négy program, ami a két heti egyhez amit az antiszoc időszakban hajlandó voltam bevállalni, éles váltásnak tűnik. Ami még érdekesebb, hogy ezt most nem is bánom, kommunikatív vagyok és informatív és kedvesen mosolygok, reggelente sminkelek, nem képzelem magam randábbnak mint feltétlen muszáj, így hajlandó vagyok normálisan felöltözni, bár ezen a helyzeten sokat ront a kurva nagy herpesz a számon, de hát nem lehet minden tökéletes. Szóval úgy tűnik egy időre véget ért a sötét-korszak, a bátor kis csapat sok és kemény harc árán elhozta a csodatevő talizmánt, így a világ újra érezheti a nap melegét, a tünde a törpe és az elf pedig megpihenhetnek egy időre de azért nincsenek kétségeim a jövőre nézve újra eljönnek majd a gonosz goblinfajzatok.

Brownie-ból van már vagy nyolcszázhetven fajta, ebből én ezt csináltam meg először, aztán próbálkoztam még vagy három fajtával, de mindenki ezt sírta vissza, úgyhogy ez maradt a favorit. A receptet itt találtam, még anno. Ez egy kurva drága süti, a rettenet mennyiségű kakaó miatt, meg a dió miatt is, kivéve az olyanoknak mint mi, akiknek van diófa a kertben. Bár az idei dióterméstől röhögő görcsöt kaptunk, de szerencsére a szomszédnak is van diófája. Még nagyobb szerencsére kedvel is minket annyira, hogy adott nekünk egy csomót, nem kellett éjszakai kerítésmászáshoz folyamodnunk, bár arra is hajlandó lettem volna. Szeretem a diós sütit.

Brownie

Hozzávalók a tésztához, ez a másfeles adag, nagy tepsihez én ennyit szoktam:

- 3 dl víz

- 40 dkg margarin

- 6 ek keserű kakaópor

- 40 dkg liszt

- 30 dkg porcukor (az eredeti receptben a kis adaghoz ír negyven deka cukrot, azaz így hatvan dekát kéne hozzátennem, ezt egy egészen kicsit abszurdnak éreztem, a harminc bőven elég, és ezt úgy vegyétek, hogy én imádom az édeset, tehát ez így egyáltalán nem keserű)

- 1,5 dl natúr joghurt

- 1 sütőpor

- 3 tojás

- 1 csomag vaníliás cukor

Egy lábosban felforralom a vízben a kakaót és a margarint, majd leveszem a tűzről. Előzőleg összekevertem a lisztet, a cukrot és a sütőport, ezt hozzákutyulom a felforralt cucchoz. Ezt csak úgy fakanállal szoktam, majd már keverőgéppel megy hozzá a tojás, a joghurt és a vaníliás cukor.

Kivajazott tepsibe öntjük, ha azt akarjuk, hogy teljesen átsüljön a tészta akkor 160 fokon süssük majdnem egy órát. Ha viszont azt akarjuk, hogy a közepe krémes maradjon, ami elvileg a brownie lényege, akkor fél óra elég neki 180 fokon.

Tetejére:

A megsült tészta tetejére az alábbi krémet simítjuk. A simítás hülyeség, mert nem lehet simítani, de mindenesetre tegyük rá.

- 20 dkg margarin

- 6 evőkanál keserű kakaópor

- 9 evőkanál natúr joghurt

- 3 dl porcukor

- 1 csomag vaníliás cukor

- 3 dl durvára vágott dió

A dió kivételével az összes többi hozzávalót összemelegítjük egy lábosban, majd belerakjuk a diót, és ráborítjuk a sütire.

Ezt most a kollegáknak hoztam, vettem hozzá Carte d'Or-os vanília fagyit, ami szintén egy álom egyébként, a kettő együtt meg főleg.

A végeredmény óriási meglepetésre ilyen kekszes túrórudi dologra hajaz, ami nem az a kimondottan rossz dolog az ember életében. A receptet Nemisbékánál láttam, így hangzik nálam: 

Túróval töltött csokis linzerkarika

Nagy adagot akartam, tehát dupláztam természetesen, ez itt a dupla adag.

Hozzávalók a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 20 dkg porcukor

- 40 dkg margarin

- 4 tojás sárgája

Tésztát gyúrunk belőlük, amit elnyújtunk 2-3 mm vastagra, majd tetszőleges méretű korongokat szaggatunk. Bár praktikusabb, ha nem egy darab fél méter átmérőjű süteményt csinálunk. Vagy nem.

Szóval ha megvagyunk a szaggatással, akkor nekem 180 fokon sültek addig, míg meg nem barnultak kicsit. Némelyik nagyon, némelyik meg kevésbé, fő a változatosság.

Töltelék:

- 50 dkg túró

- 25 dkg margarin

- 1 tojás sárgája

- a tésztából maradt fehérje (ez csak nálam van így, mert ilyen kedvem volt)

- 2 csomag vaníliás cukor

- porcukor kóstolásra

Megtöltjük vele a korongokat, amelyek valószínűleg sokkal kevésbé puhultak volna meg, ha betartom az eredeti receptben leírtakat, de hát én nem. Így viszont kiválóan alkalmas volt arra, hogy fogatlanok is ehessék bátran. Gondolok a betartásnál arra, hogy ha egy nappal előbb megsütöm a korongokat, illetve ha nem rakom bele a maradék fehérjét lusta módon a krémbe, hanem csak sárgájával tuningolom, illetve lehet, hogy az is számít, ha valakinek van ingerenciája ilyenekre, hogy átpasszírozza a túrót. Nekem nem volt. Így sem kellett azért kihajítani nyilván, sőt a rokonság úgy ette mint a reklámban a pilóta kekszet szokták, de ha valaki ropogós sütinek képzeli, akkor az innentől ne annak képzelje.

Csokoládé máz: 

Ugyanaz, mint a múltkori Horváth Ilonás, tényleg nagyon jó, egyszerű és nagyszerű: 

- 4 evőkanál kakaó

- 4 evőkanál cukor

Kis vízzel simára keverjük, összefőzzük, tűzről levéve 10 dkg margarint hajítunk bele, kész is.

A hogyan csináljunk rá szép mázat leírást elolvastam háromszor, harmadjára sem értettem belőle lószart sem, meg különben is sietnem kellett már, így nemes egyszerűséggel fogtam a korongokat, belemártottam fejjel lefelé a csokiba, és viszlát. Na most, nem is lett olyan szép, de legalább csúf csokis.

A Lány aki eljön velem sétálni vett magának egy lakást Pesten, így aztán sétálgathatnánk ezentúl a hangulatos Keleti pályaudvar környékén, de sétálgasson ott akinek hat anyja van ugye, így aztán kimentünk a karácsonyi vásárba, éljen. Idén először, de nem utoljára attól tartok, bár két alkalom azért elég lesz. Tipikus giccses este volt, az árusok ugyanazok mint évek óta, de képes vagyok már ennek is örülni, hogy jé ezt már tavaly is láttam, akkor sem vettem, most sem fogok, de azért még mindig milyen jó az az idióta bögre vagy porcelánvirág, vagy mézeskübli. Jut eszembe, mintha a pöttyös bögrés ember nem lett volna kint, de majd a második alkalommal lecsekkolom jobban. Kint van viszont a chocome, ami eddig még nem volt, szerintem állati klassz különleges ajándék lehet belőle. Forralt bor is volt, olyan aminek lennie kell, még jó kedvünk is lett fél liter után, pedig valószínű, hogy az alkohol tartalma erősen konvergált a nullához, de azért melegített meg minden. Forralt borral a kezünkben díszítés csodálást is műveltünk, a fákon is voltak most világító gömbök meg díszek meg minden, lehet tavaly is volt egyébként, csak akkor nem néztem fel, de nem rémlik. Szóval volt részünkről hű meg há meg odanézz de jó, meg de szép, hál istennek a Lány aki eljön velem sétálni egyike az olyan barátnőimnek, aki szereti a karácsonyt, így még egy óra múlva sem irritáltam a csillogó szemeimmel.

Hazaérve pedig megállapítottuk, hogy mi is kéne más egy új háztartásba mint fahéj, szegfűszeg és bor, másra egy jól nevelt úrilánynak nincs is szüksége. Ezek mind fellelhetők voltak nála, örültünk. Áthidaltuk azt a problémát is, hogy ő 15 fokban szeret aludni, én meg 25-ben, szerencsére külön szobában aludtunk. Fél ötkor aztán felébredtem, hogy valószínű úgy negyven fok lehet már a hőmérséklet, így levettem magamról a két zoknit, a vastag pizsamát, letekertem a fűtést, és aludtam tovább boldogan nyálcsorgatva. És esküszöm megfésülködtem reggel, mégis úgy nézek ki, mint aki akkor sem ismerné fel egy fésűt, ha az orra elé tennék.