a reggeli készülődés lerövidítésében, ezzel pedig ugye egyenes arányban nő az ágyban döglés időtartama, hogy már a táskámat is összepakolom este. Belepakolom a másnapi ebédemet kis dobozban, a joghurtomat, a gyümölcsöt, a vizet, a zsepiket, a könyvet ami kell a buszra, meg az összes többi teljesen nélkülözhetetlen dolgot, aztán fogom és berakom a spejzba az egészet, mert ott ugye hideg van, és nem romlik meg az ebédem. A ruhámat már régóta kiteszem este, hogy reggel ne kelljen húsz percig tanácstalanul álldogálni a szekrény előtt, aztán háromszor átöltözni, így ez van a fotelon ezt veszem fel és kész. A reggeli vitaminokat is összerakom kis kupacokba, a sminket majd a munkahelyen elintézem. Emiatt tegnap reggel tizenöt percen belül elkészültem, és csak azért tartott ilyen sokáig, mert két perc a nettó fogmosás, és mert két harisnyát meg két zoknit húzok a farmer alá. Ez nem kis művészet egyébként. Viszont a mínusz tizenfokokban sem volt semmi bajom, kellőképpen bedunsztoltam magam. Az vicces, amikor állok a buszmegállóban, a sál ráhúzva az orromra, a fejemen sapka, azon kapucni, és valahogy a kapucni meg az orromra húzott sál kombinációja azt okozza, hogy a levegő kifújása párásítja a szemüvegemet. Ettől megvakulok, és nem látom, hogy ez a busz az a busz-e, de levenni nem akarom a szemüveget, mert ahhoz ki kéne húzni a kezemet a zsebből, azt meg nehogy már, így próbálok felette kikukucskálni, de szemüveg nélkül nem látok el semeddig sem, így aztán teljesen idiótának tűnhetek olyankor.

Jobb lenne vajon, ha reggelente negyven percig kényelmesen szöszölgetnék mielőtt elkezdem a napot? És ki fogom én ezt próbálni valaha, hogy ez jobb-e nekem? Vagy örökre megmaradok a negyven percig szundi, negyed óráig készülődik, elrohan menetrendnél? Szerintem ez utóbbi lesz.