Az új kedvenc blogom pedig a sütiszéle blog, szerintem a ti sütiszéleitek is nagyon jól mutatnának rajta. Süssetek tehát, hogy minél előbb legyen Sütiszéle Fesztivál! El is vagyok keseredve, hogy ez nem nekem jutott eszembe, affene, pedig ez nyilvánvalóan betölti az űrt az emberek lelkében, akiknek hiányzott még valami a sok pálinka-mangalica-sziget-tudomisén fesztivál mellett, legalábbis az én lelkemben betölti.

Az általam készített sütik továbbra is láthatóak lesznek teljes terjedelmükben itt nálam, illetve a széleiket továbbítom a sütiszélére.

Szombaton volt tandíj, temetés, tesco, tequila, vasárnap meg csak egy t-betűs volt, a torna. Ezen kívül volt még elég rosszul sikerült gofri is, csak az alakja volt gofri szerű, az állaga és az íze már kevésbé. Rácsos keksz. Ettől még egy hős voltam, hogy nem ettem belőle egy darabot sem, ezért szerintem megérdemlek legalább egy vállon veregetést. Készült róla fotó is, de mivel igazából a fotón nem a gofri volt a lényeg, hanem az Iván fültől fülig nutellás feje, ezért erről most lemaradtok, de kár. 

Teljesen képtelen vagyok mostanában időben felkelni, emiatt nem fél nyolcra érek be mint régen, még rendes dolgozó nő koromban, hanem egyre később, ma például pontosan kilenckor estem be az ajtón. Nem lesz ez így jó Zenóbia, ez a hanyagság semmi jóra nem vezet. A tavaszban bízom, hogy a jobb idővel visszatér a kedvem is a koránkeléshez.

Egy érzékenyebb lelkületű nő valószínűleg ájultan végezte volna, ha ma reggel ilyen élmények érik mint engem értek, de nekem nincsenek érzelmeim, vagy csak még nagyon reggel volt, sosem fogjuk megtudni. Ez van, ha az ember nem alszik otthon. Amikor valaki nem a saját ágyában tér nyugovóra, egy disznó halálát okozza véle. Szóval amíg eljutottam a háztól az autóig, azalatt a háziak levágtak egy disznót, aki már amúgy visított vagy öt perce, de fel sem tűnt, mondom én, hogy az érzelmi sivárságom mindent felülmúl. Kedvesen felhívták a figyelmemet, hogy ez még semmi, az a hang tök szar, mikor bezúzzák a koponyáját. Na, hallottad? Ez volt az. Köszi. Az autó mellett állva pedig míg vártam, hogy beszállhassak és elinduljunk a vonathoz, véres késsel integettek felém, hogy Szia Zenóbia, gyere máskor is, szívesen látunk, közben a lavór lassan megtelt vérrel. Vajon szeretem-e én a hagymás vért, vagy nem?

Ez a február is egy klassz hónap lesz, ez már így az első napon látszik. Ezen a héten Iván megy fogorvoshoz, szombaton pedig mindketten megyünk temetésre. Jövő héten megyek nőgyógyászhoz, Iván pedig még a tavalyi vírusai miatt egy utolsó kontrollra a kórházba. A rákövetkező  héten pedig én megyek fogorvoshoz, az Iván pedig nőgyógyászhoz MR-re a hátával. Nos, azt hiszem eléggé várom már a márciust, és nem csak azért mert akkor remélhetőleg pár fokkal melegebbre vált az időjárás. Viszont, hogy valami jót is mondjak, tervezünk eljutni moziba, megnézni az új John Travolta filmet, és Lorettával megyünk vásárolni is. Azt tűztük ki célul, hogy ezentúl minden hónap első két hetében, amikor még jó eséllyel van némi pénzünk, márpedig mi vásárolni fogunk, és ha mást nem egy fülbevalót muszáj venni, addig nem megyünk haza. Keményen fogunk küzdeni, hogy betartsuk ezt az igazán embert próbáló fogadalmat. Ma reggelre pedig herpesz nőtt a számon, az államon egy akkora pattanás, hogy szavak sincsenek rá, a szemem pedig tényleg elkezdett ráncosodni, a bőröm már kiszárad a hidegtől, ha ezt jelenti, hogy idén harminc leszek, akkor.... Hát, köszi! Jövő ilyenkor majd ezt írom a blogban:

Na, megint eljött a február, ideje egy újabb botox kúrának, kezd kiengedni a mosolyom. Nem mintha félnék az öregedéstől, ugyandehogy.  

Az égieknek van valami problémája a Kornélia meg az én kapcsolatommal, lehet, hogy valami ősi titok fog kiderülni, ha végre találkozunk, mert folyamatosan akadályokat görgetnek elénk. Először az Iván lett beteg, aztán megint az Iván, és aztán megint az Iván, mire ő meggyógyult végre, a Kornélia mondta be az unalmast, ma meg röhögve vettem fel a telefont, hogy na ne mond már, hogy megint beteg vagy, és holnap sem találkozunk. Aztán a röhögés elmúlt, mert most meg a gyerek beteg, kórházzal meg minden, ami azért egy három hónaposnál nem annyira vicces. Ilyenkor gondolja azt az ember lánya, hogy tulajdonképpen egész jól elvagyok én úgy, hogy a legnagyobb problémám ma reggel is az volt, hogy nyakig húzott harisnyában kezdek töltött zoknira hasonlítani, meg hogy tegnap úgy feküdtem le, hogy de jó lesz nekünk mindjárt az Ivánnal, aztán hogy jó lett-e ki tudja, mert én két perc múlva aludtam, mint akinek muszáj. Szóval inkább drukkoljunk, hogy mehessenek haza biztonságban, minél hamarabb! 

Már csak azért is kell nekem egy piros laptop, ami csak az enyém, mert ilyenkor télvíz idején a kisszobában ahol a számítógép tartózkodik, kurva hideg van, hogy finom legyek. Ez onnan is kiderült, hogy az Iván három órányi itt tartózkodás után felvett egy pulóvert, nem is értem mit keresett itt annyi ideig, neki van saját laptopja. Na mindegy, most én ülök itt, még nincs egy órája, de minden második betűt elütök, mert nem érzem az ujjaimat. A laptop pedig piros kell hogy legyen, más színben nem jó, akkor inkább a fagyhalál. Igen, unjuk egymást, ezért felváltva bújunk el a kisszobában, hátha a másik nem talál meg egy darabig. Addig is legalább magányosan, de viszont nyugalomban didergünk. 

Ez sült ma, a rémes házi-krémes...Höhö. Azért raktam fel direkt ilyen képet amin nem is látszik, hogy mi ez, mert már úgyis volt ilyen máskor is, ez most pont ugyanolyan. Viszont klassz kép lett, ez egy óriási hólepte sütifalu itt.

Semmi okom sem lehet a panaszra most már. Tegnap végre megvolt a séta, ami nélkül szegényebb lett volna az idei tél. Hazajött ugyanis a Lány aki eljön velem sétálni, és direkt a mi kedvünkért esett a hó egyfolytában, és ropogott a talpunk alatt, és szép volt, és szikrázott a fényben, és még sétáltam volna sokkal tovább is. A martens pedig eddigi megingathatatlan meggyőződésem ellenére, miszerint a martens nem ázik be, és a martens nem csúszik, de igen, csúszik, ezt a seggemen levő kék foltokkal tudnám prezentálni, ha akarnám, de nem akarom. A nem beázás még tartja magát.

A lényeget elfelejtettem mondani:

Tegnap vettem hujjogatás magamnak hangoshujjogatás egy kicsithalkabbhujjogatás táskát üdvirvalgásoshujjogatás!

Csak megnyugtatásul, ugye nincs olyan épelméjű ember, aki fogyókúrás szájspray nevű dolgot vesz magának?! Ugye? Állati hasznos találmány, de tényleg. Gondolom valahogyan cseppfolyósították a szárított teveszart, és amikor ezt bespricceli valaki a szájába, akkor ettől egyből elrohan hányni, és mivel naponta 15 fújás engedélyezett, ezért két nap alatt simán le lehet fogyni négy kilót is akár.

Voltunk hétvégén tescoban bevásárolni, bár gondolom a tesco-t nem is kellett volna beleírnom, így is tudja mindenki. Lett nekünk szendvicssütőnk, az az összenyomós, háromszögletű szendvicseket gyártós darab, azóta Iván reggelire és vacsorára is ezt eszi, de egyelőre nem aggódom. Lett még cserepes petrezselymünk és cserepes zöldhagymánk is, mint az olyan háziasszonyoknak akik nem használnak mesterséges ízfokozókat, na én nem tartozom ide, de azért menő. Iván miatt kellett megvenni, mert szerintem elveszett benne egy kertész, már pedzegette, hogy a virágládákba mi lenne ha inkább répát, retket, dinnyét ültetnénk büdöske helyett. Akiben felmerült most a kérdés, hogy ott a rohadt nagy kert, mégis miért a virágládákba ültet, nos valóban, a kérdés jogos. A válasz pedig a nagyi. Tavaly kapott Iván egy sarkot, ahol ültetett dinnyét például, de nagyi úgy döntött stikában, hogy a dinnye egy baromság, és közé ültette a zöldbabot, mondván, mégiscsak nagyobb haszna van annak. Szóval úgy vagyunk ezzel a kert dologgal, mint a kutyával, amíg a nagyi megvan, addig nincs beleszólásunk a saját kertünkbe, ha mégis próbálkoznánk, nagyi gyorsan rádöbbent minket, hogy tulajdonképpen jó az úgy, és mi is pont ezt akartuk mondani. Lehet ezen mérgelődni, és szoktam is, de ha valaki 88 éve gyakorolja a mártírkodást, azzal nincs mit kezdeni, eleve csatát vesztettünk.

Ezzel a sütivel pedig a seggem térfogatát növeltem a hétvégén, reggel a tükörben megállapítottam, hogy sikeresen.

Tényleg, közelebb is hajoltam hogy jobban meg tudjam vizsgálni a helyzetet, de szerintem nagyobb lett. Azóta heveny depresszióval küzdök, és nem ettem kenyeret a hurkához. Szóval kamu, hogy két kg hízás nem is látszik meg, a lószart nem. Nem kéne annyit bámulnom magam a tükörben, de nekem ez nem megy, simán képes vagyok órákig nézegetni magamat, hogy na hát akkor valahogy így nézhetek ki ezek szerint. Rólam készült fotókat is borzasztó hosszú ideig szoktam tanulmányozni, mert ott meg mindig kiderül, hogy jé, hát így néztem ki akkor, pedig én végig teljesen másnak képzeltem magam.  Ja, a süti morzsás túrós, Szilvie receptje néven találtam, a végén az tényleg "e", nem elírtam.

Ma már kaptam oltást, nincs áram a munkahelyemen - de azért itt vagyok, hová is lehetne ezt még fokozni, kérdem én. De nem gondolom komolyan ezt a kérdést, mielőtt még bárki is azt hinné odafent. Nem jár az embernek szuri után valami fagyi vagy nyalóka vagy mittudomén? Vagy az csak a gyerekeknek van? Nem igazság, még jó, hogy előrelátóan hoztam magamnak egy kinder tejszeletet.

Tegnap újfajta tornát próbáltam beilleszteni az életembe, hogy ne mindig csak ugyanazt a három izmot használjam, hanem mozgósítsuk a többieket is. A többiek eleinte csak tiltakoztak, aztán sztrájkba kezdtek, így a végére eléggé röhögtem kínomban, pedig ez nem annyira röhejes, mint inkább siralmas, de ott még nem tartok. Úgy tervezem, hogy február végére már simán meg tudok csinálni majd akár ötven darab guggolást is anélkül, hogy a lábam megállíthatatlan remegésbe kezdjen. Ilyen magasztos célok vannak az életemben.

Behoztam Apu elemlámpáját, így most a fél társaság azzal jár pisilni, lévén ugye tök sötét van a wc-ben is. Kicsit aggódom, hogy valaki végül csak beleejti majd, de akkor elbujdosom és nem megyek haza többé, mert nekünk nőknek ez csak egy elemlámpa, de apunak ez az elemlámpák ferrarija, van benne beépített vízmérték és csavarhúzókészlet is. Valamit szét kéne csavarozni, ha már így elvagyunk itt.

Jelenleg arról álmodozom, hogy szakács és cukrász leszek egyszerre, egy év alatt hízok harminc kilót, mert természetesen mindent megeszek amit csak főzök meg sütök. Meg arról is, hogy ha ez már megtörtént, akkor folyamatosan ilyen bókokat fogok kapni, hogy - Nahát, milyen jól áll neked, hogy felszedtél végre egy kicsit! - Nahát, sosem láttam még ilyen szép gömböt, mint te vagy! Ehelyett persze asszem inkább leiszom magam, hátha hamarabb lemegy a szokásos két kilóm. Álmodozni azért lehet, nem?

Tartsunk nemzeti gyásznapot, tönkrement a kedvenc farmerem. Mélyen elkeseredtem, sok szép emlék fűződik hozzá, emiatt nem is tudok bővebben nyilatkozni jelenleg.

A jó idővel pedig azon kívül, hogy az ilyen szívbetegnek mint én nem tesz túl jót a kétnaponta tíz fokot ide-oda ugráló időjárás, az is a baj, hogy tegnap megjelent az első pók a teraszon. Ez azt jelenti, hogy ha már januárban kikelnek, akkor nyárra akkorák lesznek mint egy kisebbfajta strucc, de most komolyan ez senkit nem rémít meg rajtam kívül?! Járjatok csak vidáman tavaszi kabátban, meg pattanjatok motorra, és örüljetek, hogy de jó süt a nap, és nem kell sapka meg kesztyű, de arra nem gondoltok, hogy mi lesz itt ha jönnek a strucc nagyságú pókok és letarolnak majd minket tavaszi kabátostól. Ezt az egyet ugyan gyorsan eltaposta nekem az Iván, de tartok tőle, hogy ettől még nem sikerült teljesen elejét vennünk az inváziónak.

Nekik lett egy külön oldal, ezentúl ott laknak, olvassátok: Gerda és Genovéva

Innen is oda juthattok a "Zenóbia írja" fülre kattintva, a jobb oldalon.

Iván tanul, így békében nézhetem Horatiot, mert ő egyáltalán nem bírja elviselni. Mondjuk az rejtély számomra, hogy miért megy valaki egy teljesen kiégett házba fehér kosztümbe helyszínelni, mármint nem Horatio, hanem a szőke nő, akinek nem tudom a nevét most, de majd gondolom megtudom a következő egy órában. Már lassan egy éve írom ezt a blogot, nem hittem volna. Ez onnan jutott eszembe, hogy el akartam kezdeni azon nyavalyogni, hogy ki akarok ülni az erkélyre vacsorázni meg borozgatni, és rájöttem, hogy jé, ezen már tavaly is nyavalyogtam ugyanitt. Most egyébként nem vagyok annyira hisztis az időjárás meg a tél miatt, a szervezésmentes életemhez egészen jól megy a szürke időjárás a sötét ködös estékkel. Ma tök jó napom volt, pont olyan, ahogy elterveztem, valószínűleg azért is érzem ennyire jónak, mert amúgy ha leírom, hogy mit csináltam, és ettől vagyok így elájulva, valószínűleg az olvasóim kilencven százaléka azt fogja gondolni, hogy te jó ég, miért nem köti egyszerűen csak fel magát?!

Szóval hazaértem időben, ez már öröm, összeraktam Iván után a cuccait (hajszárító, fésű, desodor a mosógépen, törülköző összegyűrve szintén a mosógépen, nadrág az ajtóra akasztva, mert elővette, aztán rájött, hogy már van elöl egy) mostam egyet, közben bedobáltam egy tepsibe krumplit, csirkét, hagymát, paprikát, némi fűszert és betoltam a sütőbe. Tornáztam, kiteregettem, tovább tornáztam, adtam Ivánnak vacsorát, és most itt ülök köntösben, vastag zokniban, Horatiot nézek, blogot írok meg olvasok, az élet tök jó mikor ilyen kiszámítható, néha ránk fér.

Még mindig nem tudom a szőke nőnek a nevét, de kómában fekszik éppen, szóval mindegy is.

Gerda pillái megrezzentek, halk sóhaj hagyta el ajkait, majd akkora bakugrással távozott a koporsóból ahogy meglátta a királyfit, egy rendesebb szarvas is megirigyelhette volna. Rohantában még egyszer hátranézett, hogy nem csak a képzelete űzött-e vele rossz tréfát, meg is botlott egy kiálló fagyökérben, estében nyakát törte. A királyfi egy darabig értetlenül nézett, majd visszaegyengette Gerdát a koporsóba.

Ivánnal úgy döntöttünk, hogy maradunk a magánnyugdíjpénztárban, ezt ma reggel le is nyilatkoztuk. Szóval ha egyszer csak nem írok többet ide, akkor valószínűleg bezártak egy földalatti kamrába, ahol zoknikat kell kötnöm életem végéig a rendes nyugdíjasoknak, Ivánnak pedig egy másik cellában kell fogpiszkálókat faragnia. Mindenesetre a konzervek felhalmozását megkezdjük, és természetesen a cukorét, mert a cukor soha nem romlik meg, mi is még azt használjuk amit Keresztpapám gyűjtött össze a háború alatt, kis tömböket török belőle mindig a sütikbe.

Gerda meglátta magát a tükörben, ahogy épp a browniet tunkolta bele a tegnapról maradt hideg kolbászzsírba, és arra jutott, hogy a szőke haj mégiscsak jobban állt neki.

Szerencse, hogy tegnap éppen nem fogyókúráztam, mert a nap végére biztosan elástam volna magam nyakig, a délután elfogyasztott pár darab csoki meg szaloncukor, (amit azért hoztam be, mert otthon nem fogy és majd a kollegák megeszik), meg az esti röszti burger miatt amit a frissen felújított mekiben sikerült legyűrnöm nagy nehézségek árán a móriczon. Finom, Ivánnal megegyeztünk, hogy nekem kicsit kevés benne a szósz, neki meg még éppen hogy nem sok. A frissen felújított meki pedig klassz lett, jól néz ki, vannak zugok is, és kényelmes fotelek. A különböző szószok illetve mártások iránti rajongásom is szerintem a többé-kevésbé állandó fogyókúráim miatt alakult ki, mert így kiválóan fel lehet halmozni egy fogáson belül a lehető legtöbb ízű dolgot. Ezt mondjuk nem sajnálom, mert egy csomó érdekes ízzel találkoztam emiatt már, és nem okoztak csalódást nagyrészt. 

Visszatértek a rendes hétköznapok, se esküvő, se karácsony, se szülinapi buli, újra rendelkezem az időmmel, és a pénzemmel, és ennek most örülök. Nincs mit szervezni, lehet álmodozni a tavaszról, nyaralásról, új függönyökről, új könyvekről. Az új könyvekben már odáig jutottam, hogy képes vagyok az ágy szélén ülve tanulmányozni meredt szemekkel a könyvespolcot, és nézegetem, hogy abból a harminc könyvből amit idén mindenképpen meg szeretnék venni, melyiket hova rakom majd, milyen sorrendben, és hogyan kell átpakolni a már ott lévőket, és milyen jól fog kinézni. Ebben a harmincban nincsenek benne azok, amiket azért veszek, mert elfogyott a hazafelé út felénél az épp nálam lévő, vagy amik még meg sem jelentek. Ilyeneken gondolkodom, hogy vajon a muszasi könyvek nem fognak-e nagyon rosszul mutatni úgy, hogy az első rész teljesen más kiadás mint a többi négy, lehet inkább meg kéne venni az elsőt is még egyszer, hogy egyformák legyenek. A lényeg, hogy most ez is jó, hogy csak álmodozom róluk, hogy magamban tervezgethetek ilyeneket, hogy van időm megint taposóra állni és újra megszeretni a tornát, és olvasni a karácsonyra kapott könyveket szépen sorban, főzni ha van kedvem, sütni sütiket, és csak úgy lenni, anélkül, hogy ki lenne tűzve valami neves dátum neves dologgal. Viszont egy moziba el kéne menni, tökre lemaradtunk a machete-ről, pedig annyira meg akartuk nézni.  Ez most a maximum szervezés amire vágyom, hogy megnézzem a moziműsort.Persze a februárit, mert tegnap kiszámoltuk, hogy ez a hónap szárazkenyeres lesz, majd kicsipegetjük az etetőből az avas diódarabokat a madarak elől.