Ivánnal úgy döntöttünk, hogy maradunk a magánnyugdíjpénztárban, ezt ma reggel le is nyilatkoztuk. Szóval ha egyszer csak nem írok többet ide, akkor valószínűleg bezártak egy földalatti kamrába, ahol zoknikat kell kötnöm életem végéig a rendes nyugdíjasoknak, Ivánnak pedig egy másik cellában kell fogpiszkálókat faragnia. Mindenesetre a konzervek felhalmozását megkezdjük, és természetesen a cukorét, mert a cukor soha nem romlik meg, mi is még azt használjuk amit Keresztpapám gyűjtött össze a háború alatt, kis tömböket török belőle mindig a sütikbe.