Ja, és ugye utálom, hogy nincs itthon sosem a férjem, ha itthon van akkor meg tanul, és nem tudunk normálisan együtt lenni. Ma időben hazaért az iskolából, viszont addigra én annyira elfáradtam a rohadék takarításban, hogy nulla normális kommunikációra vagyok képes, ezért most Nagy durranást nézünk a tévében, és ahelyett, hogy hozzá beszélnék, a blogomat írom közben. Ő meg chilis tésztabundás mogyorót eszik. Tudtátok, hogy tíz deka mogyoróban valami 800 kalória van?? Ezt még fokozza a tésztabunda, ha jól sejtem. Több mint frusztráló ez egy olyan nőnek, aki csak almát vacsorázott, de nagyon szereti a tésztabundás mogyorót. Vannak dolgok, amikről jobb lenne nem értesülni egyáltalán. A hagymásat amúgy jobban szeretem, az isteni. 

Kezdetét vette a Nagyi-hét a villában, anyuék nyaralnak, így mi felügyelünk rá, meg ő is ránk. Eddig zökkenőmentesen zajlott a dolog. Közben rommá takarítottam magam, nem tudom mi tört rám. Az volt, hogy kitaláltam, hogy ablakot kéne pucolni, mert már nem látunk át rajtuk, meg különben is mindjárt itt a húsvét, és ez valami berögződés, hogy húsvétra tiszta ablak kell, hogy belásson a nyuszi, vagy mittudomén. Emiatt ugye ki kell mosni a függönyöket is, nekünk meg köcsög függönyeink vannak, amiket vasalni is kell. Miután ezzel végeztem, felfedeztem, hogy a besütő napban sokkal jobban látszik, hogy por van meg szöszök, és ablakpucolás közben összefröcsköltem a padlót is. Így aztán nekiláttam port törölgetni, még a szekrények tetejéről is, ami nagy dolog tőlem, mert az ugye nem látszik, az asztmára meg szarunk. Majd kiporszívóztam, és felvikszoltam a parkettát, hogy szép fényes legyen. Aztán rájöttem, hogy ez mind szép és jó, de a spájzban is rendszerezni kéne a dolgokat, meg a konyhaszekrényt is le kéne mosni, meg a sütőt is ki kéne pucolni, és akkor elkezdtem hangosan sikítozni meg verni magam a földhöz. Ennek sosem lesz vége, költözzünk ki a természetbe és lakjunk barlangban, vagy fákon, vagy valami.

Egy kis történet Nagyi kifogyhatatlan tárházából: Ica és az özvegyember 

Ica elég fiatal volt, és csinos, az meg nem annyira látszott elsőre, hogy nincsen neki esze. Az özvegyember meg első látásra lett szerelmes, el is vette gyorsan feleségül. Ica főzött neki paprikás krumplit, minden áldott nap. Nagyi meg is kérdezte tőle mikor látta, hogy te Ica mit főzöl ma az özvegyembernek? Ica mondta, paprikás krumplit. De Ica, hát mit szól az az ember, hogy mindig csak paprikás krumpli van? Ica vállat vont, eszi nem eszi, nem kap mást. Az özvegyember meg kidolgozta a belit, mert az ilyen rendes ember volt, nem úgy mint az Ica, aki nem érdemelte meg, mert folyton csak paprikás krumplit főzött neki. Szegény özvegyember.  

Az van, hogy az Ivánnal leredukálódott a kapcsolatunk szintje az integetésre, amit amúgy is szoktunk csinálni, ezzel fejezzük ki az egymás iránti rajongásunkat, mint egyes fajta majmok mondjuk. (fogalmam sincs, hogy léteznek-e integető majmok, de még róluk tudom leginkább elképzelni) Szóval már csak integetünk időnként, meg mondjuk kenek neki vajas kenyeret, aztán nézem ahogy megeszi, mert a vacsora a nőknek ártalmas, ő meg a múltkor még megjegyezte, hogy de ő egy olyan nőt vett el, aki eszik, de már azt sem, mert tartogatni kell az agyát a digitális technikára. Hazaér későn-későn nagyon későn, aztán leül tanulni, én meg nézhetem egyedül az Éden Hotelt, ó jajj. Tegnap azért próbáltam bevonni közös életünkbe, mert a reklámok alatt reklámújságokat nézegettem, halmoztam az élvezeteket mondhatni, és néha bekiabáltam neki, hogy Ivááán, azonnal menjünk és vegyünk 1 kg-s kiszerelésű almás-fahéjas jogobella joghurtot. De nem mentünk, viszont később együtt felfedeztük, hogy árulnak olyan crocs papucsot, aminek gördülős talpa van. Ez már szerintem a mélypontnak is a legmélyebbje. Gondoltam, hogy majd milyen viccesen fogom ezt megírni, de valójában ez egyáltalán nem vicces, adjátok vissza a férjemet rohadt határidős projektek.

Még mindig vásárolni akarok, de már pénzem se nagyon van, kezdek kicsit elkeseredni emiatt. Meg amiatt is, hogy amikor már éppen azt hinném, hogy na majd most lesz egy kis plusz pénzünk, akkor folyton kiderül, hogy a peugeot-hoz kell 135ezerért vákuumszivattyú vagy mi, bár most egyelőre reménykedünk, hogy valaki nekimegy a falnak egy hasonló autóval, és akkor abból olcsóbban kinyerhetjük az alkatrészt. Szóval nem mintha rosszat akarnék, de hát 135 ezer az mégiscsak elég sok cipő. Így meg nem tanulhatok meg újra vezetni rajta, mert a féket csak úgy tudnám rendesen benyomni, ha mondjuk teljes erővel rátérdelnék, de akkor meg nem látnék ki a szélvédőn, amin egyébként is alig, azt is ki kell amúgy cserélni. Valakinek elfekvőben egy peugeot szélvédője? Áh.

Idén esküvős év is lesz, megyünk vagy négy darabra, mondjuk szerencsére jó lesz ugyanaz a ruha mind a négyre, mert mindegyik teljesen más társaság. Aztán majd elbujdosok szégyenemben, ha a blikk címlapján négy különböző esküvői fotón, de viszont ugyanabban a ruhában tündöklök.

Meg hogy most nem igazán tudom eldönteni, hogy Lucy Maud Montgomery-től vegyem meg az Anne sorozat még hiányzó részeit, vagy Háy Jánostól ami még nincs meg, vagy egy magasszárú fekete tornacipőt-e inkább, mert az is tetszik, viszont azt nem tudom olvasni a buszon.

Tegnap délutáni megbeszélésem elmaradt, gondolom a kollega kiszagolta rájött, hogy a vasárnapi hagymás salátából maradt még hétfőn ebédre is. Az Ivánt meg nem hagyták dolgozni a munkahelyén, így aztán hazamentünk iszonyú korán, és ő dolgozott tovább, mert én hagytam, én meg tornáztam, tejberizst főztem, és kipakoltam harminc darab könyvet az új kanapénkra. Ennek az az oka, hogy egyrészt mivel tegnap értem jött az Iván, így nem tudtam bemenni a könyvesboltba pénzt költeni, viszont az otthoni könyvek egyszerűen nem jók most, valami új kell és szép és illatos, de azért rendületlenül próbáltam beleszeretni valamelyikbe az összehordott kupacból. Végignéztem A szív bajnokait, egy nagyon kedves film, de tényleg. De hogy miért emiatt kapott Sandra Bullock Oscar-díjat, az egy nagy rejtély számomra.

És hogy mennyire kicsesztem magammal, mert tök hülye vagyok azért. Szóval az történt, hogy a színtelen körömlakkom elfogyott. Igenis, így is kezdődhet egy nagy horderejű történet, legalábbis egy nőknek szóló nagy horderejű történet. Ezt nem tűrhettem, ezért a tescoban járván vásároltam egyet, hosszasan nem kellett gondolkodnom, mivel ez az egy darab volt összesen. Aztán felfedeztem, hogy rá van írva, hogy kiváló azoknak akik le akarnak szokni a körömrágásról, mert roppant keserű az íze. Gondoltam én kis naív, hogy na nekem ez olyan mindegy, sosem rágtam a körmöm, éntőlem teveszar íze is lehet, amíg szépen fénylik. Szépen fénylik. Viszont tegnap áldottam az előrelátásomat, hogy tartok itt bent három darab körömlakklemosót is (??), és az már tuti, hogy az első adandó alkalommal nekiajándékozom a Pi barátnőjének, mert ő viszont rágja a körmét, pont itt az ideje, hogy tegyünk ez ellen, ugye. Ugyanis a rohadt lakk nemcsak akkor keserű ha rágod, hanem ha hozzáért a számhoz a kezem, már akkor nekiálltam köpködni. Ráadásul evés közben simán lenyalogatom az ujjaimat, (tudom, de csak akkor csinálom ha nem látja senki, illetve otthon, mert idegenektől én is utálom) mondjuk erről is simán leszoktatja az embert ez a csodás találmány. Szóval délután lélekszakadva estem neki a lemosóval, és dörgöltem lefele, hogy aztán nyugodtan szopogathassam az ujjaimat, egyébként ezt nem csináltam, csak mondom, hogy éppen csinálhattam is volna. 

Sütöttem Rákóczi túróst, ezt lassan már álmomban is, és mondhatnám, hogy ismét állati jó lett, és igazam is lenne. Így néz ki:

Egyébként semmi, kicsit hagymaszagú vagyok az ebédre gyártott saláta miatt. 

Úgy érzem megtaláltam a filmet, amit ne nézzetek taposás közben. A szív bajnokai. Még csak húsz perce néztem, de már háromszor lábadt könnybe a szemem, negyedjére már zsepi is kellett, nehéz ügy lesz ez. A taposás közbeni sírással több kalóriát égetünk vajon? Vagy ha azzal nem is, de mivel közben még rohangálunk zsebkendőért is, úgy már lehet, hogy mégis van ennek értelme.

Na szóval. Azt írta a tegnapi horoszkópom, hogy váratlanul nagyobb pénzösszeghez jutok, eldönthetem, hogy befektetem-e vagy elszórom cipőre. Nos, majdnem. Az ELMÜ hozott nekünk négyezer forintot mert túlfizettünk, éljen-éljen. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem fektetem be mégsem, bár nagy volt a kísértés. Nem, sajnos cipő sem, viszont kifizettem az internetet. A nagyobb pénzösszegen valószínűleg mást értünk a horoszkópos ember, meg én, bár végül is a skandináv lottó nyerőszámait még nem csekkoltam le. Jujujjj.

Azon elmélkedem néha, hogy vajon ez így lesz-e, hogy ha valami ennyire jó, akkor az már csak rosszabb lehet az idők folyamán. Vajon ezért ragaszkodom-e ennyire ehhez a mostani jól bevált életemhez, mert félek ettől, hogy mi van ha nem jár még ennél is több öröm és boldogság, hanem csak ennyi jár, és ha nem tudtad megbecsülni és beérni ennyivel, akkor dögölj meg. Akkor így jártál, belehalsz a szülésbe, vagy nesze neked egy beteg gyerek, aztán volt életed, nincs életed. Vajon mennyire segít a gyerekvállalás kérdésében a rettegés, ami elfog a gondolatra, hogy szinte újra érzem a rosszulléteket, amik voltak, és amik lehetnek szerintem, mert ugyan hiszünk benne, hogy meggyógyultam, csak én nem. Vajon jár nekünk nagy ház kerttel és kutyákkal és persze, hogy utoljára mondom, de két szép egészséges gyerekkel, és vagyoni jóléttel, grillsütővel, maseratival? Egészen jól berendezkedtem, figyelek magamra, óvom féltem magamat, nem iszom túl sokat, nem dohányzom, nem futok busz után, nem emelek nehezet, nem kávézom, nem iszom fekete teát sem, a capuccino is szigorúan koffeinmentes, a lépcsőkön figyelek a levegővételre, nem hízok sokat, nehogy baj érjen, és jöjjön a rettegett fibrillálás. Persze ettől még élek, nem hagyok ki túl sok mindent, de néha úgy tűnik, mintha bezárkóztam volna egy szobába, mert azt hiszem, hogy ott nem érhet baj, de ez ráadásul nem is igaz, mert fekvő helyzetben is voltam én már rosszul. De mindenesetre most van egy időszak, mióta jól vagyok, és boldog is, és mi történik, ha beengedek a testembe még egy embert, vajon érzi majd, hogy itt most nem csak az lesz, hogy én vigyázok rá, hanem neki is kell majd rám? És nem viszi magával a szerelmet ugye?

Iszonyú pénzmegtakarításba kezdtem, megtettem a szent fogadalmat, hogy addig márpedig nem veszek új szőlőzsírt magamnak, míg el nem fogy a táskámból mind a hat darab, meg a konyhapultról még az a kettő. Így aztán most óránként tündökölhetek cseresznyeszín, csillogós vagy esetleg cseresznyeszín-csillogós ajkakkal, fő a változatosság alapon. Nehéz ez amúgy, mert szőlőzsírt mindenhol árulnak, csak úgy eléd ugranak a kasszánál is, amikor már azt hinnéd, hogy túljutottál a kísértésen, és akkor egyszer csak ott tündökölnek mindenféle színekben meg ízekben, ó jajj.

Ma sült süti. Brownie ez. El nem tudom képzelni, hogy ki az aki a receptben szereplő 40 dkg cukrot tényleg beleteszi, főleg, hogy én dupla adagot szoktam csinálni, az 80 azaz nyolcvan deka cukrot jelentene, az lenne ám a nagyon durva. Főleg ilyen cukor árak mellett ugye, fogalmam sincs mennyibe kerül egy kiló cukor, most erre rájöttem. 

Megkérdeztem az Ivánt, ő sem tudja. Nem vagyunk valami felelősségteljesek. 

Csak úgy mellékesen említeném még, hogy ezt a bejegyzést az új kanapénkról írom. Erre bezzeg nem számítottatok ugye? Háhá! Tegnap még mi sem, szóval mi is eléggé meglepetten ülünk rajta, és csodálkozunk, hogy a seggünk nem veri a földet. Juppi. 

Megnéztük a Föld csata invázió Los Angeles csata invázió Föld Los Angeles című filmet, volt benne némi lövöldözés aztán robbantás meg lövöldözés, robbantás, aztán kicsit lőttek meg robbantottak még, agysejtem nem maradt egy sem. Az amerikai zászló előtt rögtön az elején megvolt az ima, gondolom, hogy nehogy a végére a nagy lövöldözés és robbantás közepette megfeledkezzenek erről a kihagyhatatlan jelenetről. Kutya, terhes nő, bajtársiasság, lődözés, robbantás. Civilek megmentésére indult hős csapatunk, sikerült is nekik szám szerint négy darabot fellelni. Közben én kitaláltam, hogy holnap csirkemellet sütök, tükörtojás és rizs lesz hozzá. Mindezt a hot plateben fogom elkészíteni, a rizst nem. A sikeres mentőakció után - civilek száma közben háromra csökkent, a katonákét ne firtassuk - úgy döntöttem, csinálok egy kis gyümölcsrizst is, mert még sosem csináltam, viszont nagyon szeretem. A folytatásban remélhetőleg kiderül, mi lett a terhes nővel és a kutyával. Piff-puff-bimm-bumm-piff-puff-boaaaaang-szlotty.

Az embereknek pedig meg kéne tanulnia*, hogy kora reggel (11 óra előtt) egy bizonyos hangerő alatt lehet csak a társaságomban megszólalni, mert én ezt nem bírom, ne legyenek vidámak reggel nyolckor, ne szóljanak hozzám, és ne kelljen válaszolnom semmire, főleg nem úgy, hogy közben még kedvesnek is tűnjek. Mert nem vagyok az.

*A Kornélia az egyetlen, aki ezt már tudja is rólam, és mégis ha mondanivalója van rendületlenül felhív, és elmeséli, de legalább hozzáteszi, hogy tudom, hogy még nem vagy működőképes, de azért mondom, mert nekem ezt most azonnal muszáj, és ha muszáj, hát akkor nincs mit tenni.

Jól van, vettem én az adást, szépen visszaszedegettem a legfelső polcról a csizmákat, de lehetett volna ezt finomabban is. Teljesen el vagyok veszve, azt sem tudom milyen nap van, hol vagyok, miért nem alszom otthon az ágyamban, mit keresek én itt egyáltalán?! Sokkal jobb megoldás lett volna, ha előre dolgozzuk le azt a hétfőt, ez így szerintem egy fos. Én az a lány asszony felnőtt nő akármi vagyok, aki a nagyobb jó reményében sokkal inkább választja az előre szenvedek sokat dolgot, mint az utólag kevesebbet. De legalább megyünk ma moziba, mert ha már úgysincs hétvégénk, legalább akkor tényleg ne legyünk otthon egyáltalán. 

Tegnap ilyenek történtek, hogy tartós hullámot tettünk a Lány aki sétál velem hajába. Hosszasan győzködtem előtte, hogy ezt nem velem kellene csináltatnia, mert béna vagyok mint a szar, és szerintem ez amúgy is egészségtelen, és vannak ilyen fodrász megnevezésű emberek, és inkább azokkal, de aztán ő volt az erősebb, hogy ő hisz bennem, ki tudna ennek ellenállni. Nagyságrendekkel kevesebb hullámmal a hajában távozott, mint ahánnyal befutott, de lehet, hogy hajat egyenesíteni akkor tudok. Amúgy tényleg hihetetlen béna vagyok, még hajat becsavarni is beletelt negyven percbe, pedig nem ér derékig a haja. De aztán megvigasztaltuk egymást martinival, mert az mindenre jó.  

A lány, aki egész télen egy szál pulóverben járt, most is egy szál pulóverben jár. Ez azt mutatja, hogy egyszerűen csak tényleg hülye szegény, nem pedig a hőháztartása nincs rendben, mert akkor most trikóban kellett volna lennie.

Vajon kis túlzás-e, hogy a csizmákat mind egy szálig a legfelső polcra száműztem, a télikabátokat is elsuvasztottam a szekrénybe, szóval innentől akármekkora mínuszok is lesznek még, én márpedig kiscipőben és kiskabátban járok, akkor is, ha lilára fagy a szám. Elszórtunk ma vagy öt kg fűmagot is, előtte gereblyéztünk, utána locsoltunk, szerintem nem kertészkedtem ennyit az utóbbi öt évben összesen, nem kéne erre büszkének lenni mondjuk. Az erkélyre teregettem, előszedtük a morteint a pókok ellen, felhoztuk a kerti székeket meg az asztalt, szóval részünkről tavasz-tavasz-tavasz van, és örülünk ennek! A pókoknak nem annyira.

Azt már meg sem említem, hogy az excel táblám láttán, amiben szigorúan jegyzek minden egyes megevett falatot, egy rendesebb dietetikus fetrengene a röhögéstől egy hétig, aztán javasolná az egyetlen lehetséges megoldást, az ujjledugós technikát, mint olyat.

Ez most tényleg így van, hogy semmi másra nem tudunk gondolni, csak arra, hogy hogyan nézünk ki?! Főleg persze az alakunkat értem ez alatt, de ha az véletlenül rendben van, akkor a hajunk szar, és hirtelen be kell festetni, vagy le kell vágatni, vagy hozzá kell ragasztani még 856 ezer szálat, mert nem elég dús, meg amúgy sem elég hullámos vagy elég egyenes. Semmi más nem jár az eszünkben, csak hogy hogyan is kellene lefogynunk még egy kicsit, a héten hányszor tornáztunk hány percet, és ezzel hány kalóriát égettünk el. Tortaevés közben azon elmélkedünk magunkban, hogy vajon hány kalória lehet ez, és azért táncolunk mert legalább lemozogjuk a két szelet pizzát amit bevágtunk vacsorára, az öt helyett, amit amúgy meg tudtunk volna enni. Két szelet után fogjuk a hasunkat, hogy mennyire jóllaktunk, közben dehogy, de azt nem mondhatjuk, hogy fogyózunk, mert buliban azt nem illik. Azt már tudjuk, hogy a száraz borok kalóriatartalma 75/deci, az végül is túlélhető, két deci fél óra taposással lemegy, simán jók vagyunk. Az hogy tánc közben is Rubint Réka mozdulatai köszönnek vissza, már fel sem tűnik, de ha feltűnne büszkék lennénk rá, mert már annyira a vérünkben van, ez is azt mutatja, hogy ha akarnánk sem szabadulhatnánk a sporttól, ez az életünk. Tetszeni kell, és ha nem vagyunk elég vékonyak a magunk mércéjéhez képest, akkor semmi sem sikerül, magunk vagyunk a nagybetűs kudarc. Büszkék vagyunk rá, hogy két hónap alatt le lehet szokni a cukorról és a szénhidrátról, a sót is kiiktattuk egy időre, és valóban most már vékonyak vagyunk, de még nem eléggé, szóval mi legyen a következő, amiről lemondunk a további szépülés reményében?!  

Persze sarkítok, de nem annyira, amennyire szeretnék.

És nézem az Éden Hotelt is, gondolom ez mélyen lesújtja azokat, akikben még élt némi remény, hogy nem vagyok teljesen sekélyes. Tegnap minket viszont az sújtott le, hogy nem ugyanaz a horoszkópunk az Ivánnal, pedig a Jennifernek meg a Norbinak (a nevekben még nem vagyok biztos, de asszem) igen, és ennek annyira örültek, hogy látszott a szemükben a végzet, hogy most nekik azonnal össze kell majd bútorozniuk, nekünk meg az Ivánnal lehet, hogy szét, hogy így bele mertünk vágni egy házasságba, mikor eleve halálra volt ítélve, egy ikrek meg egy nyilas, ki tudja hová vezet ez még. Az jutott még eszünkbe, miután úgy döntöttünk, hogy azért adunk még egy utolsó esélyt magunknak a csillagok állásának ellenére, hogy csak úgy a próba kedvéért összezárhatnák egyszer ezeket a lányokat öt darab programozóval, akik közül egy sem sportol semmit, és némelyik még rövidlátó is mondjuk, hogy az érdekes is lehetne akár.

Úgy néz ki a kezem, mint valami száz éves vénasszonyé, nem mintha nem érnék rá kenegetni egyébként. De mivel megiszom naponta három liter teát, emiatt fél óránként járok pisilni, ami után kezet szoktam mosni, amivel lemosnám róla a krémet, ezért inkább be sem kenem, mert minek, extra gyorsan felszívódó krémet kéne vennem, és kenni-kenni-kenegetni, nem lenne vénasszony kezem. A szemkörnyéki ráncaimról már ne is beszéljünk, pedig azt aztán krémezem reggel-este rendesen, hátha elmúlnak, bár hinni nem hiszek benne, nyilván itt a hiba. Viszont a nagy lelkesedés miatt általában jut némi anyag a szemembe is, aztán fél óráig könnyezem ki iszonyú pislogásokkal belőle, nesze nekem.

Az első májfoltoknál gondolom a Dunába vetem magam, de azért ezzel még várjunk kicsit légyszi, meg a hajlott háttal satöbbi.