Zenóbia

Zenóbia

Áfonyás sajttorta

2013. június 24. - Zenóbia

Az Iván elvágta volna a torkomat álmomban, ha bekapcsolom hétvégén a sütőt a lakásban, ahol amúgy is negyven fok van. Klímánk már van, most már csak egy klímaszerelőt kell megfenyegetnünk, hogy az ő torkát viszont tutira elvágjuk, ha nem vesz minket előre a sorban. Addig is sütőbekapcsolás mentes süti:

áfonyássajttorta1.jpg

Áfonyás sajttorta (innen)

Hozzávalók a keksz alaphoz:

- 1 csomag győri édes zabfalatok (215g)

- 10 dkg olvasztott vaj

- 5 dkg fehér csokoládé

A kekszet, hideg vajat, hideg csokit tegyük bele az aprítóba, nyomjuk a gombot, míg homogén lesz. Béleljük ki a tortaformánkat, nekem 24 cm átmérőjű, és nyomkodjuk bele a masszát. Egy pohár aljával igazítsuk egyenletesre, aztán tegyük mélyhűtőbe, míg csináljuk a krémet.

áfonyássajttorta10.jpg

A töltelékhez:

- 20 dkg fehércsokoládé

- 50 dkg mascarpone

- 1 csomag (20 g) expressz zselatin fix

- 30 dkg mirelit áfonya

- 3 ek cukor

- 1 ek citromlé

- 2 ek étkezési keményítő

Keverjük ki az olvasztott fehércsokit a mascarponéval. Vegyünk ki belőle egy keveset és keverjük simára a zselatinnal, majd öntsük vissza a tálba, és kutyuljuk össze az egészet. Öntsük rá az időközben megdermedt keksz alapunkra, és tegyük be a mélyhűtőbe, míg megcsináljuk az áfonyás cuccot.

Az áfonyát forraljuk össze a cukorral, citromlével, majd adjuk hozzá a keményítőt, amit előtte keverjünk ki egy kis áfonyalével. Hűtsük ki, és borítsuk rá a megdermedt krémre, innentől már elég hűtőben tárolni a fogyasztásig. Az áfonyás öntet le fog folyni, csak mondom. Úgyhogy egyrészt óvatosan a mennyiséggel, másrészt tegyetek a tortaforma alá egy nagyobb tányért, mert különben úgy jártok mint én, hogy törölgethetitek át a hűtőben található összes dolgot, ami a torta alatt volt. A legfelső polcra, hát hova máshova tettem volna. De ami rajta marad, az klassz lesz!

áfonyássajttorta3.jpg

Áh, egyébként meg rohadt finom! Egyétek málnával is, én is azzal csináltam volna, ha nem lett volna egy csomag fagyasztott áfonya a mélyhűtőben, amit folyton ki akarunk üríteni. Sosem sikerül, mert amikor már épp sikerülne, gyorsan veszünk valamit rémületünkben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr955373172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panka 2013.06.27. 09:52:04

Régen kommentoltam már, de most már muszáj lesz, hogy ez a süti is zseniális, meg is csinálnám, ha nem fogyóznék mindig most már életemben végig. De nem önkínzásból olvasom a blogodat, hanem mert nincs más olyan sütisblog, amin postonként háromszor felvihogok, mondjuk a Váncsa szakácskönyve hasonlóan vicces, csak abban meg nincs süti.

Zenóbia 2013.06.27. 15:19:32

@panka: Ha ilyeneket írsz, kommentelhetnél sűrűbben is! :) és köszi :) A Váncsa szakácskönyvből még sosem főztem semmit, de nekem is megvan, pont ezért. :) A fogyózás miatt töményen együtt tudok veled érezni, rettenetes. Viszont megragadom az alkalmat, hogy közöljem, állati jók lettek a képeitek! :)

panka 2013.06.27. 22:24:03

Ó, köszönjük szépen.
Háhá, én se főztem még a Váncsából.
süti beállítások módosítása