Zenóbia

Zenóbia

Porcelán kiskacsa

2016. október 04. - Zenóbia

Fel van írva a telefonomba, hogy írjak posztot a berögződésekről, mert lassan tényleg ott tartok a frászt lassan, hogy ha nem írok fel mindent, akkor örökre elfelejtődik, csak a sejtelem marad, hogy valamit kéne, kellett volna, áh mindegy. Most már csak valami rendszert kéne ebbe vinni, hogy ne különféle cetlikre, telefonba, naptárakba jegyzeteljek félszavakat, hanem mondjuk egy fix helyre. Lehet az segítene. Vagy nem. Szóval egyik este elalvás előtt (abban a bűvös másfél percben) jutott eszembe, hogy mik azok a berögzült szokások, rituálék, amiktől nem szabadulok sosem már, és mik azok, amiktől vélhetően megszabadulnék, ha épp nem egyedül élnék. Arról egyébként, hogy kilencven százalékban a jobb oldalamon alszom el, mert úgy nem vagyok háttal az ajtónak. Aztán persze elaludtam, de pár naponta elolvastam, hogy "írjposztot" és akkor mindig gondolkodtam ezen egy kicsit, ez azért is volt jó, mert rájöttem, hogy tök hülyeség az egész. Nyilván nem az ágy közepén aludnék, haha, és valószínűleg nem rózsaszín plüss zokniban*, de inkább hanyagabb lettem egy csomó dologban, mint drasztikusabb, szóval vélhetően senkit nem vagdosnék fejbe egy baltával azért, mert nem pontosan ugyanoda rakja vissza a porcelán kiskacsát, mint ahonnan elvette.**

A hanyagabb lettem az még mindig nem azt jelenti, hogy térdig járok a koszban, hanem ilyen renitens dolgokat, hogy néha eljövök úgy otthonról reggel, hogy nem egyengetem el az ágytakarót, vagy nem mosogatom el a kávésbögréket meg a borospoharakat, csak háromnaponta.  Egy igazi punk veszett el bennem. A saját különbejáratú hülyeségeim meg mind a félelmekből fakadnak, nem húzom le a redőnyöket, mert akkor nincs semmi fény, és körvonalakat legalább muszáj látnom. A rovarokat megöljük, nem pátyolgatjuk őket ki az erkélyről a természetbe, mert visszajönnek. Öt darab könyv van a párnám mellett, mert előre nem lehet tudni, hogy melyikre lesz kedvem elaludni, elemlámpa is van, mert mi van ha nincs áram, meg akár meg is lehet vele dobálni bárkit, aki netán el akarná rabolni a szüzességemet tévémet. Jelenleg csak dobálásra alkalmas, mert egyik nap véletlen földhöz vágtam. Általában irracionális dolgoktól félek, azoktól is főleg akkor, ha rémálomból ébredek, ami szerencsére viszonylag ritkán van, de ha van, akkor rohadtul élethű. Pedig amikor épp hajnali kettőkor mászkálok tök egyedül az egész kerületben, akkor épp eszembe juthatna, hogy valami bajom is lehet, de sosem jut.

fb_img_1456340408933.jpg

A vicc kedvéért megnéztem, hogy miről írtam három évvel ezelőtt, basszus ugyanígy a tetves memóriámról panaszkodtam, minek is írok blogot egyáltalán. Ja, és a konvektorok beüzemelve, részemről jöhet a tél. A berögződésekre visszatérve - amikről asszem elmondhatjuk, hogy nem is berögződések, hanem parák-, a tél beálltával az is lesz, hogy reggelente kétszer megyek vissza az ajtóból lecsekkolni az összes konvektort, hogy tényleg levettem-e e a megfelelő fokozatra. Ettől még mire leérek a lépcsőn már nem leszek benne biztos, de erős nő lévén, onnan már nem megyek vissza.

Emlékeztek még rá, hogy nyár közepén eldicsekedtem, hogy az erkélyen túléltek a növények? Na. Hazudtam.

*nem árulnak feketét

**nincs porcelán kiskacsám. egyelőre.

Zenóbia a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr5811678755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása