Zenóbia

Zenóbia

Szia kicsi lány,

2012. július 12. - Zenóbia

üdv a nagyvilágban, én leszek a keresztanyád! Csak azért szólok előre, mert nem árt felkészülni, hogy a répapürénél lesznek itt még nagyobb megpróbáltatások is. A Keresztapádtól például kizárólag autókat fogsz kapni, de majd mindig rádumálom, hogy legalább rózsaszínben pompázzanak.

Ez most nem a megszokott flegma picsa bejegyzés lesz, hanem egy nagyon nem megszokott teátrális és ökölbe szorult torokkal írt bejegyzés. Mert többen lettünk eggyel az éjjel, valaki olyannal lettünk többen, akitől megváltozik az életünk. Anyuék nem csak anyuék lesznek mostantól, hanem nagyiék, olyan nagyiék akik régóta várják, hogy elhalmozhassák csokoládéval az unokát, de soha, egy darab mondattal sem siettettek minket sehova. Zenóbia innentől nagynéni Zenóbia lesz és Keresztanya, és Keresztszülők leszünk az Ivánnal, ami minket kettőnket is még szorosabb egységbe kovácsol, mert mindig lehet szorosabb a szoros is, közös felelősség, közös gügyögés a közös rokonnak. Borzasztóan hálás vagyok a családomért, hogy ennyire erősek vagyunk együtt. Azért is hálás vagyok, hogy ez nekem nem természetes, hanem nagyjából minden nap van egy pillanat, amikor felismerem, hogy nekem mennyire jó, hogy ide hajítottak le az égből. A Pinek mióta az eszemet tudom az az álma, hogy családja legyen, és most azon kevesek egyike lehetek, aki elmondhatja, hogy a bátyjának teljesült az álma az életben. Teljesüljön így a többi is. 

A kicsi lány, aki viharban született, az első olyan új családtag, akiben látom majd, hogy tovább vittünk valamit, látom majd, hogy ott vagyunk a vonásaiban, akit még nem is láttam, de már ismerem, mert ő a miénk, vigyázni fogunk rá, mert vér a vérünkből, ami mindenre válasz.

Itt, ebben a blogban a kicsi lány Daenerys lesz, Trónok harca után szabadon. Közösen neveztük el őt a Pivel, egymástól teljesen függetlenül jutottunk idáig gondolatban és beszéltük meg reggel telefonon, hogy akkor nyilvánvalóan őt így hívják, nem hívhatják másképp. Igen, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy a Trónok harca egy regény, nem képzeljük azt, hogy ott élünk a Fal valamelyik oldalán, nem hadonászunk esténként karddal a nappaliban. De az nem árthat, ha némi regényességet már most csempészünk az életbe, mert abba mindig lehet menekülni, ha nem ízlik a répapüré. Daenerys pedig jó választásnak tűnik, még ha néha keménynek is kell lenni, és el kell rágni egy ló szívet.   

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr424647094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zenóbia 2012.07.16. 08:19:38

@ajmfebulosz: köszönöm! :) Ráadásul duplán, mert már van egy 19 éves keresztlányom, de ebbe nem szeretek belegondolni, mert akkor abba is bele kéne, hogy akkor ezek szerint már rohadtul öreg vagyok. :)

PrettyWitch 2012.07.16. 18:01:08

Gratulálok! A névválasztás nagyon tuti :)
süti beállítások módosítása