Dolgoznom kéne nagyon, mert iszonyú mennyiségű munkám van, ehelyett már egy órája itt nézegetem a körmeimet, meg a monitort bambán, amin nincs is semmi érdekes pedig. Nem igazságos, hogy pont menyasszonyságom utolsó két hetében nem hagynak mélán ábrándozni, meg agyonra izgulni magam, pedig milyen jó lenne. Nem mintha így nem csinálnám, de így nem csinálhatom egész nap. Biztosan sokan vannak, akik szerint egész nap mélázni rémisztő élmény lenne, de nekem egész jól megy az ilyesmi, ha hagyják.

Újabban pedig rákaptam a filmnézésre, ami nekem egészen új élmény, mert én vagyok az a lány, aki soha semmilyen filmet nem látott sem moziban sem tévében, sem sehol máshol. Most pedig már ott tartok, hogy a Gillmore Girls-nek az első évadából már a negyedik részt nézem, azért csak ennyit, mert ha Iván otthon van, nem lehet nézni, meg egy csomószor el is felejtem, hogy nekem ez most akkor az új hobbim, meg azért is, mert tegnap például akartam, de a dvd felmondta a szolgálatot. Kikapcsolni sem lehetett, teljesen lefagyott, szóval kihúztam. Este panaszkodtam Ivánnak, hogy csinálja már meg, mondta, hogy mi lenne ha visszadugnám. Visszadugtam, működött. A múltkor megnéztem az alkonyat második részét is, teljes igénytelenségemet bizonyítja, hogy a szinkron előbb hangzott el, mint ahogy a szereplők kinyitották a szájukat, és a kép is ugrált végig, de engem ez cseppet sem zavart. Elkezdtem közvetlenül utána a Julie és Juliát is, de az meg húsz perc után elsötétült, és ennyire azért még én sem vagyok igénytelen, hogy csak végighallgassak egy filmet. Bár valószínűleg egészen újszerű élmény lett volna.

Meg is beszélem Ivánnal, hogy tartsunk egyszer mozihétvégét. Elsötétített szobában fogunk megnézni egy hétvége alatt tíz filmet legalább. A kanapénkról amin egyre mélyebb és szélesebb lukak vannak belül, szóval tulajdonképpen csak egy illúzió, hogy kanapé, mert igazából a szőnyegen ülsz.