Tegnap megvolt az év motorozása, mondjuk abból a tízből amiben idén részünk volt nem nagy művészet, de tényleg nagyon jó volt. Végre kikapcsolódás és pihenés és a seggem is csak az utolsó 20 km-en zsibbadt el, az idő is jó volt, a táj is szép volt, fák meg zöld meg minden, meg Duna, meg mivel már össze is vagyunk kötve hangilag meg fülileg az Ivánnal, ezért tudjuk is egymásnak mondani közben, hogy nézd már milyen szép bokor, meg nézd már a köcsög suzukist, az utóbbit inkább az Iván szokta mondani persze. Emiatt aztán mélyenszántó eszmecserét folytattunk arról, hogy köcsög suzukis, de hát mi is egy suzukin ülünk tulajdonképpen, akkor hogy is van ez, hogy motorból csúcsminőség, autóból meg nem annyira. Szerintem azért, mert realizálták, hogy ha lamborghini minőségben gyártanák az autókat, akkor abból a mai többek között magyar valóságban nem valószínű, hogy népautó lett volna. így meg hát a miénk. A motoros eszmecsere arra is nagyon jó, hogy egy csomó olyan kérdést fel tudok tenni, amit amúgy nem tudnék, mert mire leszállnánk már elfelejteném, így meg egyből választ kaphatok. Szóval hosszan tárgyaltuk a napraforgó kérdést is, mert elhaladtunk egy-két napraforgó tábla mellett, és feltűnt az éles szememnek, hogy ezek bizony nem a nap felé néznek, pedig hát anyukám is azt mondta még gyerekkoromban, és a nevükben is benne van, tehát ezeknek márpedig a nap felé kéne nézniük. Azonnal szóvá tettem Ivánnak, hogy magyarázza meg, hogy akkor most ez hogy is van. Több verziót is kidolgoztunk:

1. Ezek a mai modern napraforgók előre gondolkodnak, és már késő délután befordulnak napkelet irányába;

2. Nem is fordulnak sehova, mert szomorúan néznek csak lefelé, vagy azért mert ki vannak száradva, vagy azért mert megértek bennük a szemek, és hát ugye a gravitáció;

3. Mivel a nagy fejformájukból egyből látszik, hogy nagyon sok eszük van, tehát tudják, hogy ha lemegy a nap sötét lesz, és sötétben honnan tudnák, hogy most akkor merre is kell majd fordulni reggel, ezért visszatérünk az egyes ponthoz, az előrelátó gondolkodáshoz;

Voltam még szoláriumban is, ugyanaz a nyolc perc amiből a múltkor semmi sem látszott, most szarrá égetett, tetőtől-talpig rózsaszín lány vagyok. A talpam talán nem. Az álló szolárium miatt pedig hiába engedtem le néha a karomat, mégis maradt a vállamnál fehér folt ahol nem égtem le viszont. Ez azért klassz, mert azért járok ugye szoláriumba, na jó már másodszor voltam, hogy eltüntessem a fehér trikócsíkjaimat. Már alig látszottak amúgy, de most ügyesen csináltam helyettük másikat. Fekvőbe márpedig én nem megyek, mert az  meg koporsó. Nem nekem való ez.