A tegnapi nap legjobb része az volt, amikor mondtam a Lorettának, hogy ugorjunk már be a Tezenisbe zokniért, aztán azt nem vettem, de szoknyát, blúzt és még egy pánt nélküli felsőt azt igen. A háromból csak kettő szürke, ha lassan is, de fejlődök. Mire hazaértem, nagyi átültette megint a rohadék kaktuszokat, amiket még mindig utál az egész család, összeszorított fogaink között szitkokat mormolunk amikor elmegyünk mellettük, suttyomban rugdossuk is őket. Megint volt nagy izgalom is reggelre, újabb egér várta nagyit a bungalóban, ezt is megfullasztotta sikeresen, komolyan én erre nem lennék képes, bár nagyi szerint mekkora puhányság már, hogy anyám sosem bírta elvágni egy csirkének sem a torkát, hát mit gondol, hogy ment az bele a fazékba, szóval nagyi kemény nő, nem vitás. Az egeret aztán egy elegáns mozdulattal áthajította a szomszédba a Pistáékhoz, reméli megtalálták a kutyák. Itt iszonyúan röhögtem magamban, hogy fognak örülni Pistáék a döglött egereknek a kertben, de nem volt szívem felvilágosítani nagyit, hogy szerintem a kutyák nem annyira esznek halott egeret. Egy időben a másik szomszédhoz dobálta őket mint kiderült, mert ott van 17 darab macska, de nem kellett nekik, nagyi fel van háborodva azóta is, hogy milyen macskák ezek, nyilván nem éheztetik őket rendesen.

Végre úgy tűnik, győz a fűmag is mindenek felett, úgy látszik csak annyi kellett, hogy két centis átláthatatlan rétegben borítsuk be vele a földet. Tegnap ráhordtam harminc kanna vizet, ha még ezt csinálom pár napig, akkor kénytelen leszek a másik karomra rágyúrni, mert a jobb bicepszem látványosan nagyobb lesz. Most már csak a büdöskék hiányoznak az erkélyről, Iván már elbitorolta az egyik ládát a macskapöcse paprikáinak, gyorsan kell cselekednem, mielőtt még beülteti a többit is mondjuk kurkumával.