Tegnap Kosheen koncerten voltam, ami sikerélmény volt, mert kiderült, hogy nem csak azt az egy számot ismerem tőlük amit gondoltam, hanem még legalább másik hármat. Nem lettem rajongó most sem, bár ez betudható annak is, hogy ha nem pont szemben álltunk a színpaddal, akkor már eléggé zörgősen hallatszott az egész. Jól szórakoztam ettől eltekintve, megfájdult a derekam a két és fél óra ácsorgástól, bár az is igaz, hogy sűrűn változtattunk helyet az ácsorgáshoz, láttam sok érdekes embert, egyet kockás pulóverben kockás nadrággal, kis túlzásnak tűnt. Mindent összevetve fel alá mászkáltunk az iszonyú tömegben, közben a vizes üvegem kupakját morzsolgattam, és amikor megálltunk ácsorogni akkor a többiek folyton rám szóltak, hogy nem is jó irányba nézek, mert nem arra van a koncert. Egyszer leültünk egy lépcsőre, ott elálmodoztam kicsit, hogy amíg ők megint nekiállnak sétálgatni, addig én olvasok kicsit, aztán  mégis mászkáltam tovább hősiesen, de asszem nem voltam kifejezetten bulikirálynő tegnap. Biztos máskor is elhívnak majd.

Mikor hazaértem, Iván nagy tanulásban volt, de közben megcsinálta nekem mára a szendvicseimet, és kaptam egy pöttyös gurut is még este, és egyet mára is, csoda-e, hogy igent mondtam. Aztán elmondtam háromszor, hogy ki kell pakolni az íróasztalból, mert ma hozzák a másikat, és akkor ezt meg elviszik. Ki is pakoltam, közben néha kikiabáltam neki, hogy majd húzgálja szét a számítógép azon zsinórjait, amikhez én nem merek hozzányúlni, vissza is kiabált, hogy mindjárt jön segíteni. Majd mikor már végeztem, és eltelt 20 perc, egyszercsak közölte, hogy ja, elfelejtette mondani, hogy nem is ma hozzák az új íróasztalt. De kaptam pöttyös gurut, na.

Ma meg céges vacsorára megyünk este a Paprika Étterembe, nagyon szeretem azt a helyet, minden egyes alkalommal aszaltszilvával töltött pulykamellet eszem krokettel és diómártással. Meg kéne tanulni diómártást csinálni.