Zenóbia

Zenóbia

Almás-szilvás pite karamell öntettel

2015. június 24. - Zenóbia

Tudom, nem írok túl sűrűn mostanában, ez vélhetően így is fog maradni még egy darabig, úgy nagyjából addig, míg valahogy nem sikerül megbuherálnom, hogy beérjem három óra alvással naponta. Dolgozom rajta. Tényleg. Az öt már ment egy darabig, úgyhogy van remény. Az mindig van.

almasszilvas3.jpg

Időközben született még egy unokahúgom, sziaEmese, Tiéd a világ! Kivételesen nem költöztem sehova az elmúlt hónapokban, mondjuk öt napra sátorba, volt koncerteken ugrálás, meg jéghideg vízben egy levegővel zuhanyzás, még meg tudom csinálni, annyira nem lehetek öreg mégsem (de). Abban az öt napban nem gondoltam semmire, úristendejóvolt! Forgácsolom szét magam szépen lassan, egy éve már, ideje ezt abbahagyni. 

Almás-szilvás pite karamell öntettel

Hozzávalók a diós tésztához:

- 300 g vaj

- 300 g liszt

- 150 g darált dió

- 150 g porcukor

- csipet só

Kockázd fel a vajat, gyúrj össze mindent gyorsan, csomagold folpackba, és tedd be a hűtőbe egy órára.

almasszilvas1.jpg

Hozzávalók a töltelékhez:

- 4-5 alma

- kb. húsz szem szilva (nekem fagyasztott volt, szóval ne legyenek gátlásaitok)

- 4 ek kristálycukor

- 3 ek liszt

- 1 tk fahéj

- zsemlemorzsa

- 1 citrom leve

Az almát pucold meg, vagdosd fel kockákra, vagy amikre akarod, kicsike krokodilformákra is vagdoshatod, van akit ez megnyugtat, sosem lehet tudni. A szilvát magozd ki, vágd négyfelé mondjuk, ha fagyasztott, akkor olvaszd ki, öntsd le róla a levét. Mehetnek a gyümölcsök egy tálba, facsard rájuk a citrom levét.

Most az a rész jön, hogy a tészta 1/3 részét rakd félre rácsnak, a maradékot nyújtsd el, és béleld ki vele a kivajazott piteformádat. Szórd meg a tésztát zsemlemorzsával, nem kell túlzásokba esni, csak úgy a látszat kedvéért. A gyümölcsökre szórd rá a cukrot, lisztet, fahéjat, keverd össze, majd borítsd bele a piteformába. A maradék tésztát nyújtsd el, derelyevágóval vágd csíkokra, és rácsozd be a tetejét.

Mehet a kétszáz fokos sütőbe, negyven perc. Várd meg, míg kihűl, vagy ne, de akkor ne legyenek ilyen elvárásaid, hogy szép szeletek.

Hozzávalók a karamell öntethez (innen):

- 300 g kristálycukor

- 0,5 dl víz

- 75 g vaj

- 2,5 dl tej (optimális esetben habtejszín, de nekem nem volt optimális az eset)

almasszilvas5.jpg

A cukrot és a vizet elkezded lassú lángon melegíteni egy lábosban. Nem nyúlsz hozzá. Még mindig nem. Habzik. Akkor sem. Ha már van egy kis színe, akkor keverd meg néha, hogy ne kezdjen el leragadni az alja. Amikor már szép aranybarna színe van, mehet bele a vaj, azzal viszont már kevergesd, míg fel nem olvad. Végül a tej, vagy ha neked jutott habtejszín, mert egy mázlista vagy ebben a tetves életben, akkor az, amit előzőleg nem árt meglangyosítani, hogy ne kapja össze az egészet. Ha már szép sima, elzárod, hűlés közben sűrűsödni fog.

Csorgasd a piteszeletek tetejére tálalás előtt. Jó lesz. Hidd el.  

Zenóbia a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr517495470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gordine 2015.07.03. 20:40:20

Megyek, veszek szilvát. Habtejszínem van :-)

isolde 2015.11.17. 15:08:18

Megcsináltam és zseniális lett, köszi :)

Zenóbia 2015.11.18. 17:17:11

@isolde: De jó, tök örülök, hogy megírtad! :) Meg annak is, hogy zseniális lett, persze! :)

isolde 2016.12.23. 16:21:52

in progress ismét :)

Zenóbia 2016.12.27. 15:21:36

@isolde: Óh, szeretem a hagyományokat, legalábbis az ilyeneket mindenképp! :) és kellemes ünnepeket, boldog új évet, tavaszt gyorsan, meg minden. :)
süti beállítások módosítása