Épp újra tanulok vezetni, ami nem azt jelenti, hogy valaha is tudtam egyáltalán, hanem azt, hogy jogsim van, de minek. Most az a cél, hogy eltüntessük az előző mondat végéről a minek szót. Kicsit haragszom a világra emiatt, hogy pont júliusban a nyár közepén kell nekem ezzel foglalkoznom, mert hiába nincs három hónap nyári szünet, de azért a nyár az akkor is a nyaralásé, imádom-szeretem, nem akarok semmi olyan dologgal foglakozni ilyenkor, ami kicsit is akármi. A vezetés pedig akármi. Mégis foglalkozom, mert tüzes vassal kényszerítettek rá, meg mert csak. Attól egyébként egy kicsit tartok, hogy emiatt a nyár imádat miatt majd egyszer feltűnnek az utca végén egy tucatnyian, égő fáklyákkal a kezükben meg kövekkel teli zsákokkal a hátukon, és akkor elintéznek engem végleg, mert nem bírják tovább idegekkel, hogy szívbeteg létemre még mindig élek itt a negyven fokban és te jószagú úristen még a sütőt is bekapcsolta a hétvégén, gyújtsuk fel, kövezzük meg, bár nem feltétlen ebben a sorrendben.

Béna vagyok mint a szar egyébként, rettenetes első órám volt, úgy szálltam ki a végén az autóból, hogy könnyeket hullajtottam (bőgtem mint az állat) attól, hogy hogyan tudok felnőtt nő létemre ennyire összemenni hat éves bizonytalan kislánnyá ötven perc alatt, aki meg van róla győződve, hogy soha az életben nem fog neki sikerülni ennyifelé figyelni. Lassít, nem ennyire mert megáll az autó, gázt, kicsit gyorsabban, de ne ennyire, lakott terület, hova rohan, ne rángassa azt a kormányt, váltunk hármasba, nem ötösbe, hármasba, ne nyomja a kuplungot, le a lábat a kuplungról, tényleg tornacipőben jár folyton, nem hiszem el, milyen tábla volt az, hogy hogy nem látta, harmincas, miért megyünk akkor ötvennel, nem lassít, nekünk van elsőbbségünk az majd ott marad, balra, mondom balra, lassít, vált, nem hármasba, kettesbe, parkoljunk be hátrafelé, ne arra tekerje azt a kormányt, bemegyünk az árokba, nem vagyok én ehhez szokva. Néha jó lett volna megállni kicsit, hogy na most akkor gondoljuk végig, hogy mi a következő lépés, merre megyünk, mit csinálunk, jó, felkészültem, menjünk. De nincs ilyen, élesben sem lesz, hogy megállok az útkereszteződés közepén, hogy átgondoljam, hogy merre is akaronk menni, és kinek is van itt elsőbbsége vajon. Bár rémálmaimban tanácstalan arccal épp ezt csinálom, a fenyegető autóstársak közeledésére pedig szép lassan bebújok az ülés alá, és a fejemre tapasztott kézzel dudorászgatok. Mert az segít.  

Vicces gondolat volt este, hogy de hát nem értem miért voltam ilyen határozatlan nyúlkislány, és hogy hogy én sírtam, hát én nem vagyok ilyen, hanem egy határozott magabiztos nő vagyok, aki mindent elintéz és mindent megold. Mire ezt kimondtam már röhögtem, hogy ja, ezért van az is például, hogy azon múlik, hogy milyen lesz a napom, hogy mit mutat a mérleg reggelente. Ez is kimondottan a magabiztos nők jellemzője, ne vicceljünk már.

Ma újra, ne aggódjatok, egyelőre van fékje a mellettem ülőnek is, aztán mire nem lesz, talán eljutok odáig, hogy képes leszek másra is figyelni azon kívül, hogy a pedálok meg a váltó. Lehet inkább sütnöm kéne valamit mégis..