Zenóbia

Zenóbia

Túrópite szeder öntettel

2013. szeptember 19. - Zenóbia

A Jankától kaptam a receptet, meg szerencsére még egy csomó másikat is, de e mellé volt odaírva, hogy (legfinomabb), és nyilván ezzel kezdünk, mert itt most nem érvényes az a szabály, hogy a legfinomabb falatot hagyjuk utoljára. Egy csomó leg-et írhatnék még hozzá, mert nagyon könnyű megcsinálni, nagyon gyorsan összekutyulható, és nagyon gyorsan elfogy, okos lányok egyből dupla adagot csinálnak. A nem túl okosak szomorúan néznek.

túrópiteszederöntet2.jpg

Túrópite szeder öntettel

Hozzávalók:

- 4 tojás

- 20 dkg porcukor

- 10 dkg vaj

- 1 csomag vaníliás cukor

- 50 dkg túró

- 1 citrom reszelt héja

- 10 dkg mazsola (én nem raktam bele, mert nálunk székel a mazsola gyűlölők klubjának egyik alapító tagja)

- 2,5 ek búzadara

- 2 ek zsemlemorzsa

Keverd habosra a tojást a cukrokkal és a vajjal, majd add hozzá a többi hozzávalót a zsemlemorzsa kivételével, és azokkal is keverd ki. Jól vajazz ki egy kisebb tepsit, vagy piteformát mint én is tettem, szórd meg a zsemlemorzsával, borítsd bele a tésztát. 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc, ha barnul a teteje, meg az oldala, akkor már klassz.

túrópiteszederöntet1.jpg

Hozzávalók a szederöntethez:

- 40 dkg szeder

- 2 ek víz

- 10 dkg kristálycukor

- 1 púpozott kk keményítő

A szedret főzd össze a cukorral meg egy kis vízzel, add hozzá a keményítőt mielőtt elzárod. Aranyszínű túrós sütin, csillogó sötétlila szederöntet, kivillanó szederszemekkel, még soha nem használtam semmire a pazar szót, na de most erre mit lehet mást mondani!

túrópiteszederöntet3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr885500954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jankavagyok 2013.09.19. 11:54:28

A mazsolát én is ki szoktam hagyni, mert én is abba a klubba tartozom. Viszont előfordult már, hogy a búzadara is kimaradt - na azt ne próbáljátok ki!

bungics (törölt) 2013.09.19. 16:28:24

Ilyen kicsi mennyiséghez bőven elég 10 dkg cukor. Pláne ha cukros öntettel esszük.

tesztert241 2013.09.19. 18:10:41

Ilyen kicsi mennyiséghez bőven elég annyi cukor amennyivel szereted...pláne ha nagyon édesen szereted

Zenóbia 2013.09.19. 21:11:24

@tesztert241: és milyen nagyon igazad van!:-)

Zenóbia 2013.09.19. 21:12:56

@jankavagyok: én bezzeg szeretem a mazsolát, de hát így jártam!:-)

bungics (törölt) 2013.09.19. 21:46:12

@tesztert241: Ezért regisztráltál? :D

@Zenóbia: Egy bizonyos mennyiség fölött nincs jelentősége a cukor mennyiségének (illetve van, amikor már émelygősen sok), de higgyél nekem, nem bántani akartalak. Próbáld ki, ezért írtam, hogy felesleges ennyi cukor. Süsd meg 10 dekával, ugyanolyan finom lesz.
Amúgy bírom a blogodat. Szia.

Zenóbia 2013.09.19. 22:11:30

@bungics: Nem vettem bántásnak, és örülök, hogy bírod a blogomat! :) én egyszerűen csak az a lány vagyok, akinek a baklava sem túl édes, ezért kb. negyven deka cukornál kezdek el morfondírozni, hogy na, ezt lehet, hogy lehetne csökkenteni, alatta nem igazán jut eszembe. De tudom, hogy attól még finom úgy is, volt olyan korszakom, amikor erősen csökkentettem, csak aztán ez végül nekem nem tett jót sajnos, így maradok annál a verziónál, hogy én édesebben szeretem a dolgokat, és megpróbálok nem megenni belőlük egy egész tepsit. :)

emzéperiksz 2013.09.22. 16:42:15

Nálam az a szabály, hogy a legfinomabb falattal kezdem. Mi van, ha a végén már nem vagyok éhes, és nem fér belém? Tiszta lúzer lennék :DDD

Zenóbia 2013.09.23. 12:59:26

@emzéperiksz: nálam nem nagyon van olyan, hogy a legfinomabb utolsó falat ne férjen belém, attól tartok. :)
süti beállítások módosítása