hála a jó égnek a mosott szar hétnek, vagy már két hete tartott ez nálam, gőzöm sincs. De tényleg, az az állapot volt, mikor még az is nehéz, hogy pislogjak, szabályosan úgy éreztem, hogy tíz kg nehéz legalább a karom, mikor mondjuk fel kellett emelnem az asztalról, hogy gépeljek három szót. Ilyenkor ráadásul nem is beszélek, amúgy sem sokat, de ilyenkor annyit sem, mert még az is fáj. Varázsütésre péntek délután javulni kezdett a helyzet, hogy most azért, mert péntek, vagy azért mert tudtam, hogy a nap további részében sütisütés lesz, ahhoz meg bezzeg nem fáj felemelni a kezeimet, azt nem tudom. Vagy csak úgy elmúlt. Remélhetőleg nem is tér vissza most egy darabig a zombi állapot, mert nem szerettem semennyire sem.

Oké, tökre azt hittem, hogy most majd mondok itt valami eget meg világrengető fontosat, de kurvára nem jut eszembe semmi. Így aztán inkább megírom a sütiset, annak legalább van valami értelme. Hétfőn már jönnek az iskolások, bassza meg, hogy fogom utálni.