A varratszedés utánra az a tervem, hogy:

hetekig kilószámra fogom zabálni a joghurtot meg a túrót, tejfölt, sajtot. Beleharapok végre egy szendvicsbe rendesen, nem pedig katonákra vagdosom és elnyámmogom kizárólag az egyik oldalt használva rágásra, azt is csak óvatosan. Örömtáncot járok, mert végre nem piszkálom a nyelvemmel folyamatosan a kilógó cérnaszálakat. Boldogan fogom az egész fogsoromon ugyanazt a fogkefét használni, nem pedig a még nem műtött területen az elektromosat, a nemrég műtötten a pihepuhát, a most műtötten pedig semmit. Harsogósan beleharapnék egy almába, nem pedig felvagdosnám cikkelyekre, ha elég bátor lennék hozzá, de szerintem ehhez még gyáva leszek egy darabig. Elrágcsálok egy egész dobostorta tetőt, mert kemény és ropogós és mindez nem fog számítani. Fagyit is eszek majd, nehogy már ezt a nagyon fontos dolgot kihagyjam a tejtermékek közül. Mogyorót, kesudiót, müzlit fogok nassolni, mert leszarom majd, hogy a kis darabkák bemennek a fogaim közé, nem kell már félni, hogy felsértik a frissen műtött területet.

Ehhez képest majd jövőhét után vázolom a valóságot, addig meg azért most péntekig még hatszor összeszarom magam félelmembe, hogy a harmadik műtétet is túléljem, mert engem ismerve könnyen lehet, hogy az első kettőnél csak azért volt mázlim, hogy az utolsó még nagyobbat üssön. Meg azért is, hogy tényleg ez legyen az utolsó, aztán már csak kontrollra kelljen járnom. Drukk.