Na hát akkor nem mindjárt harminc, meg majdnem harminc, meg egy híján harminc, meg ilyenek, hanem ma harminc. Azt hiszem az benne a szar, hogy ma reggel ébredtem először úgy, hogy na most akkor gondoljuk végig, hogy mit tettem le eddig az asztalra. Elkezdtem végiggondolni, aztán úgy döntöttem, hogy inkább hagyjuk ezt mégiscsak, mert ha a megfogható dolgokat nézzük, akkor önállóan lószart sem, ha a megszerezhető tudást nézzük, akkor azt a szerencsétlen diplomát meg sikerült olyan témában beszereznem, aminél semmi sem érdekelhetne kevésbé. Mindenféle könyvekből szerezhető információkkal mondjuk gazdagabb lettem az tény, bár nem biztos, hogy az hasznos az életben, ha tudom idézni az Édentől keletre bármely bekezdését, A Mester és Margaritát pedig tök hiába olvastam végig még egyszer, akkor sem értem. Amiért viszont borzasztóan hálás vagyok az életnek, azok az emberek, akik körülvesznek. Ebben úgy érzem, hogy megtaláltam azt az egyensúlyt, amire szükségem van. Végre férjhez mentem, bár az út hosszú volt és rögös, de csak sikerült megtalálnunk egymást az Ivánnal, és vele megdőlt az az elméletem is, hogy nem vagyok képes két évnél tovább szerelmesnek lenni. (bár ha továbbra is bejön a konyhába mikor főzök..) Soha ilyen jó viszonyban nem voltam anyuékkal mint az utóbbi években, és a barátaim is pont annyian vannak és pont olyanok, ami nekem kell. A Pi is végre megtalálta az ő Odettjét, bár az ő útja sem mondható göröngyök nélkülinek. Azt kívánom a harmincadikra, hogy egészségesek legyünk mind, hogy ne legyen baj a boldogságból, hogy teljesüljön minden álmunk, hogy ne féljünk semmitől. Meg egy kis sütit.