Annyira el vagyok foglalva magammal, hogy még a saját blogomba is ritkábban írok, hát micsoda önző egy alak az ilyen?

Hétvégén megyünk Szépasszony-völgybe a Piékkel, emiatt holnap már csak egy fok lesz reggel, jön az eső is, nem baj, majd ücsörgünk a pincék előtt nagykabátban, a lelkesedés töretlen. Mondjuk az tuti biztos, hogy én majd csak lentről röhögök, mikor már negyedjére csúsznak majd vissza az Ősember-barlang felé vezető nyolcvan fokos csupa sár lejtőről, még szerencse, hogy tavaly már megnéztük az Ivánnal. Nagyon érdekes volt egyébként, de most egy tíz évig beérem az emlékkel is. 

Büdöskét még mindig nem ültettünk az erkélyre, gondolom van aki csak emiatt olvas, hogy sikerült-e már, ezért közlöm, hogy még nem. De két héten belül márpedig ott büdöskék lesznek, most azért nem lettek, mert szakadt az eső egész vasárnap, annyira meg nem vagyok fanatikus, hogy esőben küzdjek az erkélyen. 

Szívem megvan, para is megvan, de küzdünk egymással erősen, igyekszem nagyon, hogy én álljak nyerésre. Bejelentkeztem a kardiológushoz is, aki nem látott már három éve, ehhez képest egyből közölte a telefonban, hogy ja, maga az esküvős, hát mély nyomot hagytam benne. Az esküvős történet borzasztó, Kornéliáék bulija azért ért véget hajnali fél egykor, mert hozzám ki kellett hívni két mentőt is, cserébe ő majdnem megszült az enyémen, de aztán ő végül tapintatosabb volt.

Lassan elkezdődik az idei esküvői szezon is, van olyan nap, amikor kettőre kéne elmennünk, ezt még nem tudom, hogyan fogjuk abszolválni. A pap, aki minket adott össze tavaly, nem vállalta a Pit meg az Odettet, mert valószínűleg bal lábbal kelt, meg gondolom utálja az összes ifjú párt, nehogy már ezek itt meg túl boldogok legyenek. A rokonság mindenesetre örülni fog, mert fél évvel utána is emlegették a beszédét, bár nekünk semmi bajunk nem volt az elefántok, vizilovak meg zsiráfok beleszövésével a történetbe.