Zenóbia

Zenóbia

Édes tea meg ilyenek

2010. december 08. - Zenóbia

Ma az jutott eszembe, amint leszálltam a Moszkván a buszról, hogy mekkora film az Amerikai História X, és hogy sírtam rajta a végén, de még nálam is jobban sírt a mögöttünk ülő skinhead barátnője, és itt elkezdtem magamban feleleveníteni részeket belőle, és te jó ég, meg is erőszakolták szegény edwardnortont benne, mennyire felkavaró rész volt az is, és hogy vajon vannak-e olyan melegek akik meg azért nézik ezt a filmet, mert beindulnak tőle, aztán meg az, hogy hogy jutottam vajon idáig a kora reggeli álmos utazásom közben, hogy ilyeneken gondolkodom, valószínű elmebeteg vagyok.

Iván hozott nekem stevia nevű édesítőt, mert borzasztóan irritálja, hogy mindennemű cukor nélkül iszom a teát, ezért a biokolleganőjétől rendelt nekem ilyet. Most beletettem egy szemet a reggeli bögre teámba, mert én lelkesen kipróbálok minden újítást (persze ez tökre nem igaz), kicsit pezsgett, majd eltűnt. Az íze pont olyan, mint bármelyik másik édesítőé, pedig ez ilyen extra egészséges cucc, szóval nem vagyok különösebben hanyatt vágódva, és különben is, néhány irritáló szokás nem árthat.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr172501298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása