Most, hogy több kilométernyi, és legalább egy napi távolságra vagyunk már Szilvásváradtól, és így nem kell attól tartanom, hogy előugranak az étterem mögül a komor arcú pisztrángászok és fejbe lőnek a géppisztolyukkal, kijelenthetem, hogy szerintem a hekk sokkal finomabb mint a pisztráng, mivelhogy van neki íze.

Az ősember barlang ezzel szemben megérte a tortúrát, bár igaz, hogy a kisvasút végállomásán ki volt írva, hogy még egy kilométer, de az nem, hogy abból nyolcszáz métert függőleges irányban kell megtenni. Visszafelé lesétáltunk mint az igazi természetjárók, és közben továbbfejlesztettük jövőbeni terveinket. Tehát, Ivánnak lesz egy autójavító műhelye, én meg főzök majd rá, és ebédidőben elviszem pléh ételhordóban a gulyáslevest frissen sült kaláccsal, megterítek a satupadon, és kellemesen elfalatozgatunk majd. Utána amíg lesz kedvem adogatom neki a csavarhúzókat meg ilyeneket, aztán hazamegyek és tovább olvasok. A gyermek téma is szóba került, mondtam, hogy most már biztos, hogy hamarosan megtudom, hogy milyen a szülés, mert a Kornélia nem fog nekem hazudni, tőle a kőkemény igazságot fogom hallani. Próbáltam racionális érveket is felhozni a gyerekvállalás mellett, de Iván megnyugtatott, hogy ne is törjem magam, mert nincsenek. A szülés fájni fog, az életünk nem lesz többé ugyanaz, megváltozik a testem, és mindig lesz valaki aki büdös lesz és sírni fog, és legalább két évre eltűnök a köztudatból. Szóval ha ezt nézzük, akkor mi tényleg annyira jól elvagyunk ketten, és nagyon boldogok vagyunk mi így is. Na de, majd ha megöregszünk, ülünk a konyhában, és ráébredünk, hogy tök jó lenne ebédelni, de a fogsorunk meg a szobában maradt, és egyikünk sem képes felállni és bemenni érte, akkor milyen jó lesz azt mondani, hogy Te gyerek a kurva anyád, hozd már ki a fogsort!