Főleg, ha diós. Ha negyven fős ballagási bulira mész, ahol a negyvenből huszonhárom gyerek, akkor még mindig ez az első ami bevillan, hogy hát persze, hogy kókuszgolyót viszek, mert nagy ívben szarnának a habos-babos sütemény költeményekre, amik különben is szétfolynának a napon. Ezzel meg ha mégsem ízlik, kiválóan meg lehet egymást hajigálni. Meg a szomszéd macskát.

Kókuszgolyó

Kivételesen nem spontán dobáltam bele mindent a tálba, amit találtam a spájzban, hanem az alapreceptből indultam ki, de a lekvárt akkor sem hagynám ki belőle, ha baltával fenyegetnének meg.

Hozzávalók:

- 1 kg háztartási keksz por

- 20 dkg margarin

- 20 dkg porcukor

- 4 ek kakaó

- 1 majdnem teli üveg rumaroma (30 ml)

- 2,5 dl meggylé

- 200 g baracklekvár

- kókuszreszelék a forgatáshoz

- magozott meggy a közepébe

Az olvasztott margarint ráöntjük a kekszporra, majd az összes többi hozzávalóval jól összegyúrjuk. Gombócokat formázunk a masszából úgy, hogy a közepében tuszkolunk egy meggyet. Nem baj, ha marad benne egy-két meggymag, szerintem minden családban van egy konkrét valaki, aki mindig, minden egyes alkalommal megtalálja a meggymagot vagy a dióhéjat, vagy bármit, amit nem kéne. És még szól is, mert ezek ilyenek.
A gömböcöket forgassuk meg kókuszreszelékben, tegyük hűtőbe, akkor igazán jó, ha kicsit összeérnek az ízek. Nem, a diósban természetesen meggy sincs, sőt, direkt azt csináltam meg először, nehogy egy kicsike kókuszreszelék is érje őket, mert a kókusz pont olyan ördögtől való az Ivánnak, mint a lekvár. Meg a pulyka. Ha  már olyan régen leszünk házasok, hogy utálni fogjuk egymást mint az állat, akkor majd csinálok neki kókusztejjel bedörzsölt pulykát, áfonyamártással. Hmm.