Zenóbia

Zenóbia

Kakukkfüves csavart stangli

2016. március 21. - Zenóbia

Még nem tudom eldönteni, hogy van-e ihletem, de ha tíz perc múlva csak ez az egy mondat létezik, akkor vélhetően nincs. Hát. Közben merengve bámultam a parkolóban cirkáló macskákat. A fekete persze képes volt előttünk átrohanni egyik reggel, ami azt eredményezte, hogy hátráltunk három lépést, de mondtam Rékának, ki van zárva, hogy most még a bal vállam felett hátra is köpjek, szóval beértük ennyivel a rontás ellen. Egyébként nem hiszek a babonákban vagy ilyesmi. A paracetamolban hiszek (meg a ráolvasásban).

kakukkfu11.jpg

Ja, ha már a rontásnál tartunk, ajánljatok egy csontkovácsot légyszi, aki nem túlzottan természetgyógyász, mert szerintem szüksége lenne rá a nyakamnak. Azért írom, hogy nem túlzottan természetgyógyász, mert nekem a nyakam fáj, a lelki problémáimat megoldom másképp. A harmincöthöz közeledők egészségügyi perceit hallottátok, siralom és rettenet, meg most még röhögés, de addig jó.  

Kakukkfüves csavart stangli

Hozzávalók a tésztához:

- 280 g liszt

- 220 g vaj

- 2 dl tejföl

- fél citrom leve

- 1 tk só

Ezeket mind kiméred egy tálba, és összegyúrod. Kézzel (én azzal), vagy géppel, a végén folpack és mehet a hűtőbe néhány órára, utána nyújtható lesz, megígérem.

Hozzávalók a kencéhez:

- 1 csomag kakukkfű (Kotányiéknál 14 g egy zacskó)

- só

- olivaolaj

- szezámmag

A mennyiségekért utálni fogtok, de megpróbálom átadni rendesen. Szóval a csomag kakukkfű adott, olíva olajjal kezd el kikutyulni, de az a lényeg, hogy a végén mindenképpen egy sűrű, éppen csak kenhető masszát kapj, úgyhogy ehhez mérten adagold a szezámmagot és az olajat. Só ízlés szerint, mivel a tészta nem túl sós, ezért sztem egy kávéskanál simán mehet hozzá.

kakukkfu5.jpg

A tésztát a pár óra hűtés után nyújtsd el téglalap alakúra, kb. egy centi vastagra, és kend meg jó alaposan a kakukkfüves cuccal. Aztán jöhet a móka-kacagás, egy centi széles csíkokat levágsz, és a két végénél fogva megtekered, így teszed rá a sütőpapíros tepsire. Ha megtelt a tepsi, megkened tojással a fehér részeket, és mehet kétszáz fokon 15-20 percre. Jó lesz, tényleg.

kakukkfu7.jpg

Zenóbia a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr218427272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aleb19 2016.03.22. 10:46:42

aki szaritott es csomagolt fuszernovenyt hasznal az amator aki blogban ezt ajanlja az fullban nyomja a kretent ...kerlek soha tobbe ne nyomd fullban a kretent

koszonettel :egy valodi szakacs

háténimmár 2016.03.22. 17:11:46

@aleb19: +1

A kakukkfű meg pláne ilyen fűszer. A szárított kakukkfű helyett kb fűrészpor is használható, hasonló végeredménnyel :)
süti beállítások módosítása