Nem érdekel, megkapjátok harmadszor is az Isler receptet, mert ez megunhatatlan, és köztudottan betegségeket gyógyít, és barátságokat kovácsol össze, és még az a lány is evett belőle egy csomót, aki amúgy nem eszik édességet, mert nem szereti. És amúgy is, ezek a képek sokkal szebbek, mint a régebbiek, mert sokkal jobb géppel készültek, bár még mindig csak addig jutottam, hogy ételfotó, szevasz, mi lesz, ha egyszer végre tényleg megtanulom rendesen használni. A csokimáz is más rajta, úgyhogy ez is egy indok, és az direkt ilyen rusztikus, már most megmondom, egyszerűen csak nem volt kedvem mártogatni, kenegetni viszont de.
Isler
Hozzávalók:
- 600 g liszt
- 300 g darált dió
- 450 g vaj
- 150 g porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1 ek rum
Összegyúrod, pihenteted a hűtőben egy pár órát, vagy egy éjszakát. Aztán elnyújtod úgy fél centi vastagra, kiszaggatod, megsütöd, 200 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc között valahol, figyeld, ha már halványul, jó lesz.
A töltéshez:
- lekvár (lehetőleg valami savanykás, nekem volt még otthon egy fél üveg meggylekvár, az került bele, meg sárgabarack, meg narancsos-camparis, meg nutella az Ivánnak)
A csokimázhoz:
- 250 g étcsokoládé
- annyi vaj, amennyitől kenhető/mártogatható lesz
Gőz fölött olvaszd meg a csokit, ha már megolvadt, adagold hozzá a vajat, nekem sztem úgy tíz deka belement tutira, de úgyis látod, hogy mikor lesz olyan állagú.
A konyhapultra sorakoztasd fel a megtöltött sütiket, lehetőleg úgy, hogy előtte beborítottad sütőpapírral, vagy alufóliával, vagy rakd eleve tálcákra, hogy aztán ki tudd rakni a hűvös spejzba, dermedni. Fogsz egy sütit, meg egy kiskanalat, a kiskanalat bemártod a csokiba, rákenegeted a tetejére, mehet vissza a helyére. Jöhet a szomszédja. Vagy csinálhatod összevissza is, ha hiszel az anarchiában.