héten vagy három bejegyzést, mármint gondolatban, aztán mire ide jutottam, az lett belőlük, hogy ültem hülyén a monitor előtt tizenkét percig, aztán pont annyit írtam, amennyit olvastatok. Tök hülye álmaim voltak például, amiket le akartam írni, hogy ti is lássátok, hogy - Tényleg, milyen hülye álmai vannak ennek a Zenóbiának! -de mára már nem emlékszem csak egyre, amiben az volt, hogy lezuhantam egy lifttel a hetedikről, de túléltem, pedig közben azt gondoltam, hogy nem fogom. Ez még nem annyira hülye, mert mindenki álmodott már zuhanó liftről, de a hülye részt már elfelejtettem. Arról is akartam írni, hogy egyik reggel egy nő csacsogott mellettem végig a buszon, és ezen teljesen kiidegeltem magam, mert nekem reggel ne csacsogjanak, ha már muszáj létezniük, akkor azt legalább halkan, nagyon halkan tegyék. De még nem is az új cipőjéről, hanem arról, hogy az e-mail fiókot időnként ki kell pucolni, mert a reklám újságot sem hagyod örök időkig a dohányzó asztalon, mindezt reggel hatkor, mi viszi rá az embereket, hogy reggel hatkor gondolkodjanak? Egyébként meg az örök időkre ott hagyott reklámújság nagyon jól jön, amikor le kell ütni egy legyet, vagy amikor az Iván úgy dönt, hogy pillanatragasztani van kedve, vagy el lehet gondolkodni, hogy mégiscsak meg kellett volna venni januárban azt a kiló párizsit, mert nézd meg, most már negyvenhárom forinttal drágább, ezért nem tudunk mi spórolni. Vagy összecsavarva fejbe lehet vágni vele olyanokat, akik korán reggel csacsognak. Hangosan.
A csapkodásos vágyálmaimról meg eszembe jutott, hogy nem vagyok egy különösebben verekedős lány, általános iskola óta nem ütöttem meg senkit, ennek is biztos a lassú szívritmusom az oka, ha gyorsabb lenne, lehet, hogy folyton monoklikkal járkálnék a szemem alatt, ki tudja. Az egyik az volt, amikor lekentem egy pofont egy lánynak, aki csúfolta a Lányt, aki sétál velem, és ezt meguntam. Aztán annyira befostam, hogy most ez a lány, aki nagyobb is mint én, hogyan fogja ezt megtorolni, hogy amikor odajött bocsánatot kérni, akkor nagyon fennsőbbséges arccal, de belül nagyon gyorsan verdeső szívvel (mert akkor még tudott ilyet, hogy gyorsan verdesés) azt mondtam neki, hogy nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem a Lánytól aki sétál velem. Utána egy hétig nem vettem levegőt. A másik az volt, amikor engem csúfolt a Tibi, akit ezért tökön rúgtam, mert azt hallottam, hogy az hatásos, és tényleg az volt, ettől megint iszonyúan megijedtem, verdeső szív meg minden, úgyhogy itt adtam fel végleg a verekedéses terveimet a jövőre nézve. Tibi ráadásul egy pár éve meghalt, mert túl gyorsan akart odaérni valahova, és ez nem ér, mert olyan idős emberek mint én, nem halhatnak meg, és olyanok sem, akikről ilyen emlékeim vannak, hogy tökön rúgás, és hogy annak ellenére azért utána még hazakísért egy párszor.
A Szabadság hídon pedig kedden délután sétált velem szemben egy tizennégy körüli lány és egy fiú, és a lány mondta a fiúnak, hogy majd ha te is megtalálod életed szerelmét, akkor majd érteni fogod, amiről most beszélek neked. És akkor azt éreztem, hogy de rohadtul elmúltam harminc, és aztán meg azt, hogy de hát tulajdonképpen én hat éves koromban találtam meg életem szerelmét, csak aztán kicsit elhúztuk a dolgot.
Holnap már sütök!
